Románia hátba támadta Magyarországot 1916-ban, mert az antant Erdélyt ígérte cserébe. A válaszcsapáshoz nagyon jelentős német segítséget kaptunk. Az első világháború kitörésekor Románia az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország szövetségeseként a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedett. Vagyis nem lépett be a háborúba. Egészen addig, amíg az antant el nem húzta előtte a mézesmadzagot. Titkos szerződés, gyors támadás A titkos bukaresti szerződést 1916. augusztus 17-én írták alá. E szerint Románia az antant oldalán csatlakozik a harcokhoz, és legkésőbb augusztus 28-ig támadást indít a Monarchia ellen. Cserébe katonát és hadianyagot ígértek, de a lényeg persze: a háború győztes befejezésével az ország bekebelezheti Erdélyt, Máramarost, a Bánátot, gyakorlatilag a Tiszáig tolhatja ki határait Magyarország kárára. Mindez azonban csak akkor volt érvényes, ha Románia a háború végéig nem köt különbékét a központi hatalmakkal. A nyugati politikusok persze könnyen ígérgettek más kárára - a Bánátot például a szerbeknek is kiosztották már ekkor -, ők csak nyerhettek egy újabb front megnyitásával, ami reményeik szerint minél több osztrák-magyar és német katonát köt le. Az időzítés sem volt rossz. A központi hatalmak keleten a Bruszilov-offenzíva, nyugaton pedig a Somme mellett vívott csatákban voltak lefoglalva. A román koronatanács döntésének értelmében augusztus 27-én mintegy 650 ezer katona tört Erdélybe, rövidesen elfoglalva Brassót, Csíkszeredát, majd Nagyszebent. A támadás a hadüzenet napján - egyes vélemények szerint még előtte - indult, útjuk során nem is igen ütköztek ellenállásba. Velük szemben a frissen felállított, Arz Artúr erdélyi I. hadserege állt, a román túlerő hat-nyolcszoros volt. [SIZE=x-small]Német lovasság Bukarestben (Wikipedia)[/SIZE] És nagyon gyors kudarc A rosszul képzett, rendkívül alacsony román haderő lendülete még e gyenge ellenálláson is hamar megtört. A németek prioritásként kezelték az ügyet, Mackensen tábornok német-bolgár erőivel már augusztus 28-án támadást indított Románia ellen. Napokon belül Erdélybe is megérkezett az erősítés: Arz német katonákkal feltöltött hadserege székelyföld védelmére rendezkedett be, míg Erich von Falkenhayn német tábornok és német 9. hadsereg a Déli-Kárpátok előterében indított támadást. A németek gyors sikerei nyomán Arz hadserege is támadásba lendült, október 7-9. között már az eredeti határon, Brassó környékén verték a románokat. Decemberben elesett Bukarest, Dobrudzsa és Havasalföld teljes területe, majd orosz katonai támogatásnak köszönhetően a front itt is megmerevedett. A pétervári forradalom után azonban Románia magára maradt, 1918. május 7-én pedig megkötötte a különbékét. Ennek értelmében az ország lemondott Dobrudzsa egy részéről Bulgária javára, az Osztrák–Magyar Monarchiával közös határa pedig a Kárpátok déli és keleti lábaihoz került - írja a Rubicon.hu. A különbékével elméletileg elveszett Románia joga Erdélyre is, ám a végét ismerjük. Az antant számára az egész akciónak kettős hatása volt. A harcok a központi hatalmak egymilliós haderejét kötötték le átmenetileg. A bukaresti béke értelmében viszont a háború végéig Németország mintegy egymillió tonna kőolajat bányászott Románia területén, és igen jelentős gabonaszállítmányokhoz jutott, katonái pedig visszatértek a nyugati frontra.
