Felmerült Bayer Zsolt cikkében, hogy Szent István idején jól kikergettük volna a muszlimokat, ha jönnek délről. Pedig az Árpád-korban volt királyunk, aki kifejezetten hívta őket. "Így tessék érteni az 'idegenek gyámolítását'. Ők azok a királyi udvarnak 'hasznot hajtó', a királyi hatalmat és a központi államot védelmező nemesek, lovagok, papok vagy éppen tudósok, akik a Natio Hungarica tagjaivá válhatnak. Ők azok, akik ha naponta kétezer muszlim lépte volna át a határt, a királyi szót hallva és a véres kard körülhordozása nyomán lesiettek volna a déli gyepűhöz, és lemészároltak volna minden beözönlő muszlimot. Mint legelsősorban is idegent, vagyis nem katolikust." Bayer Zsolt nem pacifista cikket írt most sem, azonban akadt ebben az utolsó bekezdésben egy - valóban nem ordas - ténybeli tévedés a beözönlő muszlimok lemészárlásáról. Beütöttük a Google-ba, hogy "izmaeliták a középkori magyarországon" (mivel ez a megnevezés anno elterjedt volt a muszlimokra), és a harmadik találat a Sulinet és a Tatárjárás wikipediás szócikke után a Magyar Katolikus Lexikoné volt. [SIZE=x-small]Illusztráció: archeologia.hu [/SIZE]A böszörmények szócikkben foglalkoznak azzal, hogy már a 11. század, azaz az 1000-es évek óta éltek muszlimok a Magyar Királyság területén. Sokan még a kabarokkal érkeztek ide, kereskedelemmel foglalkoztak és még a 12. században is talált bőven belőlük a Kárpát-medencében egy arab utazó. A lexikon szócikke szerint II. Géza király hívására még a 12. században is jöttek ide muzulmánok, főleg a seregbe. II. András idején már komoly szerepük volt a magyar gazdaságban és társadalomban is, a tatárjárás idején azonban nagyrészt eltűntek. Szóval az más kérdés, egy nagy volumenű népvándorlásnak mennyire tudtunk volna ellenállni (bár a besenyőket, vagy épp kunokat befogadtuk, sokszor épp a gyepű védelmére, a tatároknak meg nem tudtunk ellenszegülni), de azért az csúsztatás, hogy a muzulmánokkal a középkorban kesztyűs kézzel bántunk.
