Ragadozó városok filmkritika London Has Fallen Philip Reeve egészen eszement, hagymázas ötletét a millenium szülte, és nem volt rest hétkötetes regényfolyamban papírra vetni. A “látnoki erejű” Peter Jackson meg a vászonra. Úgy tűnik, nem csak Iustitia hord kendőt a szemén, nem igaz, Pete? Reeve hatalmas, mozgó városokat vizionált egy poszt-apokaliptikus jövőben, amelyek keresztül-kasul hasítva lánctalpaikkal a vidéket, egymásra vadásznak az emberi, technikai és energiahordozó erőforrásokért, mind-mind sajátosan egyedi társadalmakkal, szövevényes viszonyokkal és érdekekkel. E steampunk és sci-fi alapokra helyezett, ifjúsági fantasy ötlete van olyan merész, hogy valami egészen újat, eddig még soha nem látottat nyújthasson a mozikban a nézőknek. Peter Jackson, a Gyűrűk fura ura megérezte a mese és a dollármilliók erejét az alapsztoriban, és producerként felkarolva lehetőséget adott a “házi” speciális effektesének, Christian Rivers elsőfilmes rendezőnek levezényelnie élete első – és valószínűleg utolsó – blockbusterét. Évezredekkel a mai világunkat követően “éhes” városok vadásznak egymásra. London átruccan a “jó öreg” kontinensre, hogy európai városokat kebelezzen be (micsoda politikai áthallás). Hester Shawt, a titokzatos lányt csak a bosszú élteti, megpróbál a város urának közelébe kerülni. Ám sorsa keresztezi Tomét, a kukázó (a jövőben ez kitüntetett állás!) mérnöktanoncét, és gyorsan a városon kívül találják magukat. Céljuk: visszajutni Londonba (ki ezért, ki azért), ám addig Tomnak meg kell tanulnia túlélni a kopár senkiföldjén, ahol megannyi veszély les a magányos utazókra. Már megint ezek a brit sakálok! Na, húzzuk el a csíkot! A Ragadozó városok a Szikraváros (City of Ember, 2008) találkozása a Mad Max-szel, amely tiszteletteljesen nyúl olyan klasszikusoktól, mint a Star Wars vagy a Terminator. És még akár működhetne is az egész toldozott-foltozott “masinéria”, ha nem ilyen habkönnyű young adult történet köré rétegződnének az innen-onnan verbuvált, jól bejáratott sztorielemek. Pont Jackson az, aki még A hobbitból is képes volt elefántot csinálni egy hatalmas, epikus Sagát varázsolni, papírmasé karaktereket dimenzionálni hősökké, egész világokat teremteni. Az univerzumépítés jelen esetben azonban nem működik. Azt mondod, hogy arra ment a város? Mondd csak, te hol tanultál meg ilyen jól nyomot olvasni? Hiába nyílik ki főszereplőink körül a tér, valahogy nem látunk az orruknál messzebbre. Ami még nem lenne különösebben probléma, ha nem lennének alapból is érdektelen figurák. Hester Shaw is inkább csak addig izgalmas, amíg vörös sál rejti a fél arcát, és bosszúszomjasan villog a szeme. Ahogy lekerül a szövet, fájón döbbenünk rá, hogy semmi sincs alatta. Hasonló módon kár keresnünk mélységeket Tom naív figurájában. Jellemfejlődési ívük még így is van a karaktereknek – szemben a köztük lévő kémiával -, csak az a baj, hogy érdektelen – és bosszantóan kiszámítható -, honnan hová jutnak el. Mind fizikailag, mind pedig “lelkileg”. Élő szövet a fém vázon A látvány viszont remek, steampunk ilyen gyönyörűen még nem lett vászonra kenve. Ha másért nem is, pusztán ezért érdemes beülni a moziba, no meg egy izgalmas fantasy világnak – sajnos csak – az ígéretéért. Zörög, csattog, pöfög és zörög az egész mozi, gigászi gépezetek nyögnek-nyekeregnek, kattognak és cserregnek, mintha gyárlátogatáson vennénk részt. Máskor meg fellebbenünk a felhők fölé, hang nélkül siklunk a szelek szárnyán, formatervezett sárkány- és siklórepülőkkel, valamint léghajókkal. Kár, hogy sterilnek tűnik ez a világ, mindenkinek a haja frissen mosott, az arca tiszta, nyoma sincs annak, hogy ez egy túlélésre berendezkedett társadalom. És csak Londonban vagyunk otthon, a többi helyről csupán futó benyomásokat gyűjthetünk. Smith ügynök ezúttal nem orkokra vadászik Pedig Jacksonnak nagy tervei voltak, franchise-ban gondolkodott, sőt, videójátékot is készíteni akart belőle. A 100 millió dolláros projekt azonban csúnyán leszerepelt: a tengerentúlon két hét alatt közel 14 milliót szedett össze, de a második hét végére több mint 75 %-os bevételzuhanást produkált. Hiába az eredeti alapötlet, ha nem igazán sikerül vele mit kezdeni. Rivers rendező csak pörgeti-forgatja, de kirakhatatlan Rubik-kockának bizonyul. Hagyja is a fenébe, és helyette fejest ugrik a vizuális effektekbe. Ami meg is látszik rajta. Jacksonék valamiért igen pipák lehetnek a britekre, mert a leszármazottjaikat nem ideologizálják túl. Arisztokratikus, gépolajra szomjazó, lármás csürhének láttatják. Így törvényszerű, hogy London a film végére elesik. Erkölcsi értelemben mindenképp. Kár, hogy vele együtt az egész franchise fűbe harap. Értékelés: 5/10
