Aki anno Heroes of Might & Magic III után (továbbiakban csak HOMM3 vagy simán Heroes III) azt hitte, hogy a sorozat elérte a csúcspontját és innen csak lefelé vezet az út, az egyfelől tévedett -nem is kicsit-, másfelől viszont igaza volt. Változatlan változatosság Ahogy érettségin elsütötte egyszer valaki -nem én, természetesen egy barátom ismerőse-, hogy Ady és Kölcsey költészete sokban hasonlít, de főleg eltér. Nos, ugyan ez elmondható a HOMM3-ról és a HOMM4-ről is. Szinte mindenen változtattak. Megváltozott valamelyest a kezelőfelület, megváltozott a kinézete, teljes 2D-ről teljes 3D-re váltottak, megváltozott a művészeti stílus, a lények kinézete és megváltozott némileg a játékmechanika is. És a sok változás közepette mégis, mégis működik. Mégis átjön az epikus és ismerős, szívmelengető Heroes hangulat. Elképesztően színes és élő az a világ, mellyel a HOMM4 térképén találkozunk. Minden mozog, csillog, támad, hörög és elpusztul. De ami a játék abszulút csúcsa, az a zene. A Paul Romero nevű úriember valamit tudott, ugyan is neki köszönhetően soha ilyen hangulatos nem volt még a vándorlás és felfedezés a térképen. És nem csak a térkép és pályarészek, de a városképernyők zenei témái is bőven felérnek a nagy elődhöz, sőt, megkockáztatom, hogy még jobbak is lettek. Sokkal. Van mi arany, bár nem fénylik Na de a városképernyők. Nem mondom, hogy rondák, mert nem azok. Inkább üresek. Míg a harmadik részben zsúfolásig volt tömve a városnézet, alig volt szabad hely, addig itt a város még maximális kiépítés mellett néz ki úgy, mint valami gazosodó ipartelep, ahol kilóméternyi távolságok vannak a lények toborzós épületei között. Ráadásul még tesz rá egy lapáttal, hogy az amúgy egyáltalán nem rosszul kinéző épületek néha szembetűnően, már-már zavaróan elütnek a környező tájtól, valamint az egyediség hiánya ott is jól látszik, hogy az összes népnek ugyan az a város elrendezése, csak máshogy néznek ki. Még egy nagy változás, hogy lényeinket ezúttal nem tudjuk fejleszteni, cserébe minden szintből kettő közül választhatunk. Így egyfelől több lény közül válogathatunk, másfelől viszont kevesebb nyílfogót tudunk városainkban toborozni, hiszen maximum ötös szintű lényeket lehet behívni seregünkbe, úgy, hogy még marad is egy üres hely. És itt lépnek képbe a hősök. Ez az első és egyben utolsó HOMM játék, ahol a hős effektíve harcol. Ott van a csatatéren, közvetlenül irányítható, támadható, varázsol és hatalma van. Ennek következtében egy bizonyos szintig bele is tudjuk élni magunkat végre a hősök helyzetébe hiszen már az ő életéért is aggódni kell. És mivel meg is tudnak halni, felmerülhet a kérdés, hogy egy győztes csata után, amibe a hős belehalt, mi lesz a sereggel? Semmi, mehetnek tovább. Itt jön képbe ugyan is az egyik legszimpatikusabb újítás, nevezetesen, hogy egy csapat lényt nem kell, hogy egy hős irányítson, el közlekednek a térképen maguk is és visszatérhetnek fővárosba, ahol a helyi kápolnában feléleszthetik a halott hősöket. A csaták nem estek át lényegi változáson -a játékra jellemző izometrikus nézetet leszámítva-, de a lények kapcsán itt is ejtenék pár szót a kinézetről. Nehéz megmondani pontosan mit is érez az ember, amikor meglátja a harcot ebben a programban. Talán a legjobb kifejezés a lények és a harctér jellemzésére az, hogy steril. Steril, mert míg az előző epizódokban színes, csilivili és -igaz, pixelesen- kreatív kinézetű szörnyek és lények voltak, addig itt olyan, mintha a grafikusok nem akartak volna a kötelező felismerhetőségen túl bajlódni a program ezen szekciójával, ami kár. Van ki vándor, s hazatér De tűnjön bármennyire is üresnek és fapadosnak a játék az elődökhöz képest, az érdemei elvitathatatlanok. Rengetegen játszanak vele mind a mai napig és népszerűsége szinte töretlen a Heroes of Might & Magic széria rajongói között. Pláne, hogy az új epizódok sajnálatos módon múlták alul egymást, így szerepe pozitívan felértékelődött. A hangulata szinte minden évszakhoz illik, minden napszakhoz és minden órához. Sőt, ha valakinek szerencséje van, az magyar szinkronnal is hallgathatja a végigjátszható kampányok lenyűgözően varázslatos narrációját. Állítólag, ha karácsony előtti hővös éjjeleken nagyon figyelük, meghallhatjuk, hogy valaki, valahol kiveszi a lemezt tokjából, felpörög a CD-ROM meghajtó és a hagszóróval együtt, csendben dúdolja a játék zenéjét, miközben települ. Let's block ads! (Why?) Forrás...
