Fürgén szalad velünk az autó, elhagyjuk Dunabogdányt, azután közvetlenül Visegrád előtt tábla jelzi, hogy balra fordulva egy sípályához vezet az út. Hideg van ugyan, de hó, az alig, gondoljuk, felugrunk és átengedjük magunkat a tél változatos örömeinek, esetleg nevetünk egy jót azon a néhány, unatkozó nyugdíjason, aki csúszkálni próbál. Aztán a sors úgy hozza, hogy a nyugdíjasok nevetnek rajtunk, mert a parkoló annyira tele van, hogy magunk sem hisszük el. Illetve: nem hittük volna. Öröm és üröm turmixából mégis előbbi került ki győztesen, mert hó is van, dögivel. Nézem a mérőt, 39,3 kilométerre távolodtunk el a szerkesztőség Montevideo utcai épületétől. Hó. Hohó! Fotó: Marton Szilvia - Origo Ez a második a sorban: a fővároshoz legközelebbi sípálya a dobogókői, de az kemény hely, csak az alsó részei valók kezdőknek. Az a trianoni Magyarország első sípályája volt, 1923 óta üzemel, ehhez képest máig nincs hóágyúrendszere, így a szezon hossza ott teljes mértékben az időjárástól függ. Itt Visegrádon a pályák alsó, 250 méteres szakaszát tudják hóágyúzni, és teszik is, különben a felső szakaszokhoz hasonlóan most ezek sem működhetnének. Snowboardos, síző dvá brátánki Fotó: Marton Szilvia - Origo Hétköznap délután van – még az előző havazás idején járunk – a hegyoldalban úgy 300-400-an lehetnek. Ezt Gutbrod Rezső üzemeltetőtől tudom meg, aki azt mondja, maximum ezer ember fér el egyszerre a pályán. És hogy ők vannak a legközelebb a fővároshoz, már ami a kezdő pályákat illeti. A hegyoldalban három nyomvonal van, plusz egy szánkópálya, a legnagyobb lejtő 800 méter hosszú. Az idősödő Karinthy Ferencnek álcázom magam, akiről följegyezték, hogy egyszer egy reggelen sílécek nélkül indult útnak a Tátrába, a pólóválogatott tagjaival. Amikor fény derült a hiányra, a vízilabdásokat okolta, amiért az ő léceit nem hozták magukkal. Végül a csapat tagjai négy óra hosszat csúszkáltak a havas lejtőkön pogány örömök közepette, a Cini becenevű író pedig négy órán át fröccsözött. Arra már nem emlékszem, hogy egy hüttében vagy a csapatot szállító buszban, a sofőrrel, mindenesetre fröccsözött. Kleine hütte, gute hütte Fotó: Marton Szilvia - Origo A karinthys trükköt csak a lécekre vonatkozóan tudom alkalmazni, fröccsről szó sem lehet, mert szokás szerint én vezetek. Különben is, ilyen hidegben forralt bort vagy rumos teát illik inni. Ezt az okosságot sokan tudják, szép számmal akadnak vendégek a hüttében, de még a teraszán is. Például egy idős úr és korban, valamint síruhában hozzá passzoló hölgypartnere, aki legföljebb 25 évvel fiatalabb nála. A galambősz férfiú kisportolt alakját rásimuló divatos ruha fedi kiegészítőkkel, kezében pohár, így magyarázza, hogy – mint oly sokan a jelenlévők közül – ők is Budapestről érkeztek, átmozgató jelleggel. Ezt én nem értem, elmagyarázza: az idei szezonban még nem voltak sízni, ez az első alkalom. Ez az úr nem az az úr Fotó: Marton Szilvia - Origo Aztán kiissza a poharát, kacsint, és távoznak. Hosszan nézek csinos partnere után, midőn karcsú alakja és sízői cipőkbe bújtatott mindkét lába felhág az éppen felfelé haladó síliftre. Folytatom az enumerációt, egy kisfiú arról beszél izgatottan, hogy itt bobozni is lehet. Nem lehet, mondja neki az anyukája, mert a szánkópálya zárva van, végül kiderül, hogy a srác a közeli bobpályára gondol, ahol egyébként bobbüfé is üzemel. Szó se róla, jó helyen van ez a sípálya – állapítom meg, miközben fáradt tekintetemet a fölöttünk tornyosuló Fellegvár felé fordítom. Sokan itt barátkoznak meg a havas lejtőkkel Fotó: Marton Szilvia - Origo Gutbrod Rezső sok érdekes dolgot mesél, például azt, hogy osztrák rendszerrel és lengyel hóágyúkkal dolgoznak. A hóágyúk ténye azért fontos – mondja –, mert a szikrázó sílécek ideje elmúlt. Az emberek manapság igényesebbek – felszerelésre, pályára is –, mint régen (ez vonatkozhat talán az osztrák rendszerre), a síközpont is majdnem bezárt úgy tíz évvel ezelőtt, míg végül a műhó húzta ki őket a gödörből. Mottójuk nincsen, de ha volna, az valahogy így hangzana: Tanulj meg itthon olcsón síelni, és csak azután menj ki Ausztriába!” Gutbrod azt mondja, tudják jól, hogy nem leszünk sínagyhatalom, de a magyar pályák tanulni vagy éppen egy-egy napra kiruccanni jók, és hát nem mindenki teheti meg, hogy külföldre utazzon. És hogy erről szól a Síelj itthon! mozgalom, amihez ők is csatlakoztak. Komoly szállodák vannak a környéken, Visegrád amúgy is jó név, sokan jönnek ide. Köztük rengeteg gyerek, akiket a környékbeli iskolákból szervezetten hoznak. Észreveszek egy kis fazont, aki mint az ujja, egyedül botorkál szárnyaszegetten a ródlipálya felé. Már éppen visszaterelném, amikor az apja rászól: mondtam, hogy ne arra menjél, kisfiam! Szegediek. Itt nyaral… telelnek a közelben, valami wellness-szállodában, uncsi volt a jacuzzi, ezért eljöttek szánkózni. És kicsit síelni tanulni is, bár erre a készségre a szegedi lankákon szerintem nem napi szinten lesz szükségük. Formába jöttek Fotó: Marton Szilvia - Origo Csinos csajok ülnek a teraszon, tűnődő jelleggel beszélgetésbe elegyedünk egymással. Azt mondják, mindjárt mennek Franciaországba síelni, csak még előtte gyorsan formába hozzák magukat. Ránézésre máris sikerült. Olvadok. Pillanatnyilag a rám eső tekintetekben. Ha a sípályáról volna szó, és otthon ülnék a jól fűtött interurbán Budapesten, akkor a pálya webkameráit nézegetném, mint ahogy az az itteni körökben divat, ha nincsen hó. Akik nincsenek otthon, azok most itt vannak, és boldogan siklanak a meredek lankákon föl-le, majd a fáradtság jóleső érzésével tagjaikban az éj leple előtt hazatérnek. Mert a pálya 21 órakor zár. Éhes vagyok. Az étteremben a főételek 2600 forinttól kezdődnek, a mai ajánlat reneszánsz menü, 3900 forint per fő. Az egész ételsort nem ismertetném, viszont a vége: Trófeás lovagkehely. Úgy döntök, hogy mégsem vagyok éhes, mert az árak jól kifogták a szelet a gyomrom emésztéséből. Apropó árak: hétköznap egy kétórás felnőtt síjegy 3000 forintba kerül, egy diák/senior 2700-ba, míg egy gyerekjegyet 2300 forintért adnak. Hétvégén ugyanilyen időtartamért 3900, 3500, illetve 2900 forintot kell fizetni. Viszont a 8 órás jegy 4900, 4400 és 3800 forint. Összehasonlításul: Magyarország legnagyobb síterepén, Bánkúton, ahol nyolc lesiklópálya van, a napijegy (9-től 16 óráig) 4500 forint, gyerekeknek 3200. A magyarok által kedvelt ausztriai Semmering-Stuhleck síterepen 2 órás jegy nincsen. A 3 órás felnőtt 34 euró, a napi síbérlet 40,5. A Stuhleck területén két-két, hat- és négyszemélyes libegő, hat csákányos felvonó, 24 km kijelölt lesiklópálya, egy éjszakai pálya, egy szánkópálya, négy snowpark és egy snowtubingpálya van. Az Erő velünk van Fotó: Marton Szilvia - Origo Az érdekesség kedvéért rákerestem az itthonról induló szervezett utakra is. Hasra ütve lapoztam fel az internetet: a franciaországi Superdevoluy-ben 100 km sípálya elérhető, ebből 16 km zöld, 49 km kék, 25 km piros, 10 km fekete. Egyéb jellemzők: 80 hóágyú, 1 kabinos-libegő (telemix), 5 libegő, 17 húzólift, 35 km sífutópálya. A leghosszabb pálya 5 km-es, a szintkülönbség 1 km. Ez mindennel együtt - buszos utazás, síbérlet 6 napra, a szállás plusz még síoktatás is - 90 ezer forintba kerül. Ezeken az adatokon tűnődöm a visegrádi lankák lejtésének ellenállva, okoskodó arculattal, miközben mellettem két hölgy arról mesél lelkesen, hogy egyikőjük egy lovarda fölött lakik apartman jelleggel a közelben. Először megütötte a lószag, de aztán megszokta – mondja. Tudod, drágám, ez így van jól - nyugtatgatja a barátnője – hiszen a lószag tisztítja a tüdőt. Igazad van, szívem – replikáz a másik –, ha meg kell halni, hát haljunk meg egészségesen! Itt érzem azt, hogy ideje hazaindulni. Ha a szövegben valaki felismerni véli Parti Nagy Lajos/Sárbogárdi Jolán: A test angyala című habszódiájának néhány mondatát vagy mondatrészét, az nem a véletlen műve. Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20160115-a-legkonnyebb-sipalya-alig-negyven-kilometer-budapesttol.html
