Az ukrán srácnak, Jaroslav Semenenkónak nincsen karja. Egy sem: mindkettő vállból hiányzik. A kétszáz méteres vegyesúszás döntőjéhez szólítják a versenyzőket az SM6-os kategóriában. Tizenegy kategória van, a hatos a félúton van a szinte mozgásképtelen és az alig észrevehető sérültségű versenyzők csoportjai között. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke Forrás: Talán Csaba Kétszáz méter vegyes, karok nélkül. A pillangóban hullámzik a teste, magasra emeli ki a mellkasát és a fejét a víz fölé, lefejeli a falat, fordul, háton jön vissza, ez talán még menne kar nélkül is bármely úszni tudónak. De aztán jönnek a hatalmas mell-lábtempók, minden másodikra lélegzetvétel, nem bukófordulózik, a fejbúbja érinti az érzékelőt, krallozva, oldalt fordított fejjel csinálja végig a gyorsot. Hetediknek érkezik, az ideje 2:54:74. A magyar csúcs Cseh Lacié, 1:55:18. Két karral. Felállva tapsol négyezer ember, mellettem az ukrán edző a görög orvos nyakában sír, a japán csapatmenedzser mindkettőjük hátát csapkodja, az előttem ülő spanyol úszók a fejüket csóválják, ilyen nincs. Kína-Brazília vakfoci elődöntő. A négy-négy látássérült mezőnyjátékos szorosan bekötött szemmel játszik, a látó kapusok és a kapuk mögött álló segítők utasításait valamint a labda csörgését követve. A nézők egyik fele felhördül, amikor helyzetbe kerülnek, a másik fele hangosan lepisszegi őket, hiszen a nézőtéri hangzavar éppen kedvencei esélyeit rontja. A hetes brazil, Jefinho a legnagyobb sztár. Két lábfeje között pöckölgetve vezeti a labdát, három kínait cselez ki, a jobb alsóba belsőz, az aréna felrobban, a kapujából kirohanó brazil kapus tereli össze a vak mezőnyjátékosokat, hogy összeölelkezhessenek. Vereczkei Zsolt paralimpikon Forrás: Richard Kalocsai/Richard Kalocsai Vereczkei Zsolt az utolsó előtti versenynapon száll vízbe, egyetlen számban, 50 háton indul. Ez a hetedik paralimpiája, 39 éves. Az első hármat megnyerte, a második hármon bronzérmes lett. Ő a legidősebb a mezőnyben. Horváth Péter edző a rajtkő mellett hason fekve, a víz fölé dőlve tartja Zsolt két könyökcsonkját. A szabályok szigorúak: miután bejöttek a medencetérbe, nem szólhatnak egymáshoz, egy pisszenésért kizárnák Zsoltot. Csak a szemük akaszkodik össze. Ellövik a rajtot, Zsolt óriási rutinnal jön, harmadik lesz, felnéz a táblára, széles mosollyal kiabálja: nem hiszem el.... Vereczkei Zsolt az első magyar ember, aki hét olimpiáról/paralimpiáról hoz érmet. Gerevich Aladár hat olimpián állt dobogóra, igaz, az első kettő után lezajlott egy világháború. Három ikonikus pillanat a riói paralimpiáról annak példájaként, hogy csak akarnod kell és minden lehetséges. Három történet arról, hogy nem kell szem a látáshoz, nem kell kar az úszáshoz és hogy ma is élnek közöttünk legendák. A paralimpián a mozgáskorlátozott, a látássérült és az enyhe értelmi fogyatékos sportolók vesznek részt. 1988 óta egy városban, szorosan egymás után rendezik az olimpiát és a paralimpiát. Külön nemzetközi versenyrendszere van a hallássérülteknek (siketlimpia), a szervátültetetteknek (világjátékok) és a középsúlyos értelmi fogyatékosaknak (Speciális Olimpia). Mindent egybevetve mintegy 1200 fogyatékos magyar ember sportol világviszonylatban a legmagasabb szinten. A paralimpián 4350 fogyatékos sportoló és közel ugyanennyi kísérő, edző, orvos, sportvezető és újságíró vesz részt, ezen utóbbiak jelentős része maga is fogyatékos. Az olimpia után ez a világ legnagyobb sporteseménye, nagyobb, mint a futball vagy a vizes világbajnokság. A glóbusz minden országába értékesítették televíziós és internetes közvetítési jogait, tucatnyi világcég szponzorálja, két és fél millió jegyet adtak el a helyszínen. Sport, üzlet, látvány, szórakoztatás és példamutatás egyszerre. A közmédia élő közvetítéseinek, a komolyan vehető magyar sajtó példaadóan aktív tudósításainak és az aktív közösségi média tevékenységnek köszönhetően elértük, hogy soha ennyi ember nem követte, nem szerette és becsülte a magyar parasportolókat. A Magyar Paralimpiai Csapat facebook oldalát 4,5 millióan érték el. Áttörés ez a javából, a magyar parasportolók példaadó sztárok, szeretett csillagok lettek. Az ezüstérmes Suba Róbert a rió paralimpia KL1-es kategória kajak 200 méteres döntője utáni eredményhirdetésen Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Sportolóink szereplése minden előzetes várakozást felülmúlt: négy éremmel hoztak többet, mint négy éve, Londonból. Hat sportágban nyertek érmet. Hat újonc, köztük egy tizennégy és egy tizenhat éves sportoló állt dobogóra. Negyvenhárom kvótát szerzett sportolónk közül (számuk egyharmaddal több, mint négy éve) tizenöt nyakába akasztottak érmet, harminchárman pontszerzők. Magyar szempontból ez volt minden idők harmadik legsikeresebb paralimpiája. Igyekeztünk abban is példát mutatni, hogy miképpen „nézzen ki" egy magyar csapat. A formaruhát egy magyar divattervező stúdió, a Celeni tervezte és gyártotta, a sportruházat a Tisza, egy tradicionális magyar márka kifejezetten a Magyar Paralimpiai Csapat számára megalkotott kollekciója volt. Magyar termék, magyar sportolón, Magyarország felirattal a háton. Ez a valódi patriotizmus. Magyarország és Budapest olimpiára és paralimpiára pályázik, 2024-re ez a célunk. Ha nyerünk, akkor ki kell szolgálnunk tízezer fogyatékos embert a paralimpiai falu szobáival, akadálymentes tömegközlekedéssel, éttermekkel, szórakozóhelyekkel, múzeumokkal. A felméréseink szerint a magyarok több, mint 72 %-a támogatja, hogy Budapesten legyen paralimpia. Amely nem pusztán sportesemény: a paralimpia a világ legnagyobb akadálymentesítő projektje. De ez szellemi akadálymentesítés. Ha vendégül láthatnánk hazánkban ennyi mozgáskorlátozott, látássérült és szellemi fogyatékos sportolót, a paralimpia alatt annyi minden változna meg bennünk, magyarokban, hogy a verseny után magunkra sem ismernénk. Semenenko, Jefinho és Vereczkei Zsolt: ha őket nézed, akkor azt látod, ahogyan valóra válik az elképzelhetetlen. Megérted, hogy a többségnek mindig felelőssége van a kisebbség felé. Átérzed, hogy mit jelent a szolidaritás. És én úgy látom: másra aligha van ennél nagyobb szükség Magyarországon. Szabó László Let's block ads! (Why?) Forrás...
