"szinte Láttam A Figurákat, Csak Le Kellett Rajzolni Őket” - Vuk 75 Éves Lett

A témát ebben részben 'Kultúrával kapcsolatos beszélgetések' klarensz hozta létre. Ekkor: 2015. március 26..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [​IMG]


    Mühlbeck Károly rajza a Csí kötetben (1940)

    Valószínűleg elkallódott volna Fekete István állatregényeinek rengetegében, ha Dargay Attila rajzfilmje nem teremt belőle klasszikust. Az idén 75 éves róka, Vuk sikere azóta is töretlen.

    Fekete István nemcsak azzal vált Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írójává, hogy műveit magyar nyelven már több mint tízmilliós példányszámban adták ki, de népszerűsége olvasásszociológiai felmérésekben is kimutatható. Legsikeresebbek azok az állatregényei, amelyeket 1940 és 1966 között vetett papírra. Csí, Kele, Lutra, Bogáncs történeteihez az ihletet többnyire a saját élményeiből merítette. Volt is miből, mivel szülőfaluja, Gölle híres állattenyésztő község. Az erdő vadjai között pedig simabőrűként előszeretettel vadászgatott, innen eredhetett a rókák iránti vonzódása is. Érdekes anekdota, hogy szépírói karrierje is közvetve a rókáknak volt köszönhető. A Nimród vadászújságban az 1930-as években megjelent Traktort követő rókák című írását olvasva barátja, a nagy Afrika-kutató vadász, Kittenberger Kálmán a következőt mondta: „Miért nem írsz te mást is? Az a traktoros róka kitűnően van megírva."

    Bármennyire is lebutítottnak tűnnek Fekete állatregényei, ez éppen arra a művészi tudatosságra utal, hogy az állatszereplők egymással való érintkezésükben a hihetőség határain belül maradjanak: hőseinek nyelvhasználata, fogalmi készlete illeszkedik életmódjukhoz, környezetükhöz, ahhoz, amit saját érzékszerveikkel az őket körülvevő világból érzékelnek.

    [​IMG]
    Könyves Magazin

    Libri-Shopline, 2015, 72 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

    nterjú Lena Dunhammel, David Cronenberggel és az 5 legígéretesebb elsőkönyves exkluzív fotókon



    A Vuk elsőként 1940-ben jelent meg a Csí - Történetek állatokról és emberekről című kötetben, de annyira sikeresnek bizonyult, hogy 1965-ben önálló kisregényként is kiadták. A természetábrázolásba ágyazódó fejlődésregény megható és szép elbeszélés egy kis róka felnőtté válásáról és az élet végtelen körforgásáról, amely a természet és az állatok szeretetére, tiszteletére tanít. Átélhetővé teszi a kizsákmányoló és uralkodó embereknek alávetett vadállatok nézőpontját. Főhőse egyszerre üldöző és üldözött, kalandos utat bejárva találkozik a lét örömeivel és nehézségeivel, miközben rengeteget tanul idős mesterétől, Karaktól, hogy végül magabiztos, gondoskodó felnőtté váljon.

    A Vuk nemcsak nálunk volt sikeres, többek között német, orosz és angol fordításban is megjelent. Történetét ifjabb Fekete István folytatta két új regényében. A Vuk és a simabőrűek és a Vuk újra otthon stílusa és hangulata merőben más, bár az író láthatóan igyekezett követni édesapja jellegzetes történetmesélését. Nem is arattak akkora sikert, mint az eredeti könyv, a megrögzött Vuk-rajongók számára azonban mindenképp ajánlhatók.

    Dargay tette igazi sztárrá Vukot

    „Elolvastam a könyvet, és elbűvölt. Szinte láttam a figurákat, csak le kellett rajzolni őket” – Dargay Attila ugyan Fekete Istvánnal személyesen soha nem találkozott, mégis rengeteg inspirációt merített az író műveiből. A legendás rajzfilmrendező a hetvenes-nyolcvanas években a Bogáncsból és a Vukból is rajzolt képregényt a Füles hasábjaira. Filmvászonra végül azért az utóbbit adaptálta, mert a hányatott sorsú pulikutya történetéből már készült egy élő szereplős film. A regény népszerűségét és ismertségét csak fokozta a rajzfilm, hatására sokan kezdték el az író műveit olvasni. Karakterei legendássá váltak, sikerült elérnie azt, hogy a Vuk név egyszer és mindenkorra egybeforrjon Dargay figuráival.


    [​IMG]
    Csergezán Pál rajza (1965)


    A kis róka sorsa a filmben is a gyermeki szocializáció modelljét jelképezi, szükség volt azonban kicsit elrugaszkodni a regény valóságközeliségétől, hősének természetes, állati viselkedésétől, hogy egy korosztályokon átívelő, szórakoztató művet teremtsen. Ezért kaptak emlékezetes mellékszerepeket a pletykálkodó kutyák és a lerészegedő libák is, így válhatott Vukból szerelmét kiszabadító szuperhős, és ezeket a dramaturgiai változtatásokat a végeredményt látva meg is bocsátjuk. Lényegében a tizenéveseknek szóló ifjúsági regényt két irányba terjesztette ki, a mesére vágyó óvodások és a kifinomultabb humort értékelő felnőttek felé egyaránt.

    „A Gyalogkakukk akkor is talpra áll, ha dinamittal szétrobbantják. Én jobban szeretem az "élő" rajzfigurákat, Vuknak fáj, ha belerúgnak a lábába, tudjuk róla, hogy meghal, ha lelövik. A halhatatlanoktól csak a durvaságot tanulják a gyerekek” – mondta Dargay, aki saját bevallása szerint nehéz helyzetben volt Vukkal, hiszen egy kiskutyát, kismacskát vagy más ismert, dédelgetett állatot könnyű elképzelni és papírra vinni. De a rókát mindenki csak kártékony vadnak ismerte, ezért az állatkertben tanulmányozott egy néhány hetes rókafit, hogy jellemvonásait át tudja ültetni a filmbe.


    [​IMG]
    Vuk (1981)


    Először a Magyar Televízió rendelte meg egy négyrészes sorozat gyártását a Pannónia Filmstúdiótól. Állítólag kiürültek a játszóterek, amikor a tévében a Vukot adták, váratlan és hatalmas siker lett. Ekkor támadt a filmstúdió vezetőségének az az elképesztő ötlete, hogy a televízióban már százezrek által látott sorozatból egész estés mozifilmet vágjanak össze, lényegében megfordítva a film termékpályáját. Nyár elején mutatták be a sorozatot, amiből rohammunkában, decemberre már kész lett a moziváltozat. És csodák csodájára még sikeresebb lett: a bemutatót követő két évben kétmilliónál is több néző váltott rá jegyet. Sőt, kemény valutát termelő exportcikké is vált. Rengeteg ország vette meg a forgalmazási jogokat, 1982 karácsonyán például a BBC főműsoridőben adta.

    Vuk számokban

    1965-ben a Móra Kiadó jelentette meg a Vuk kisregényt, jelenleg a tizenkilencedik kiadásánál tartanak.

    A regényben harminchat különböző állatnév bukkan fel, például a következők: Kag, Iny, Csusz, Gege, Lutra, Unka, Vahur, Szú, Kurra, Cin, Vuk, Csirik, Füstös, Finánc, Kalán, Csufi, Fickó, Tás, Karak, Kurri, Kata, Mú, Szi, Nyaú, Zu, Hu, Sut, Rá, Kró, Csám, Panna, Csi, Karr, Borzas, Bark, Csele

    Mai értéken számolva a Vuk rajzfilm elkészítése 600 millió forint volt. Vetítési jogait a világ több tucat országába eladták.

    A 2008-ban bemutatott Kis Vuk költségvetése 1,4 milliárd forint volt.

    Ezt követően szinte mindenhol megjelent Vuk: bélyegen, ágyneműn, étkészleten, pólón és ki tudja még mennyi terméken bukkant fel, fülbemászó zenéje szólt minden gyerekszobából.

    A szomorú folytatás

    Több mint két évtizeddel később, az eredeti film sikerét meglovagolva Gát György 3D-s folytatást tervezett a Vukhoz, Dargay azonban határozottan elzárkózott attól, hogy az ő figuráit használják fel. A több halasztással végül 2008-ban bemutatott Kis Vuk sokakat megbotránkoztatott, az eredeti történet teljes meggyalázását látták benne. Kritizálták kezdetleges animációját és logikátlan történetvezetését. Az általa korbácsolt felháborodás inkább a klasszikus 1981-es rajzfilm iránti nosztalgikus rajongást erősítette.


    [​IMG]
    Kis Vuk (2008)


    „Rendszeresen kopogtatnak nálam, kiállításokra viszik a grafikákat, könyvekbe, játékokra, promóciókhoz kérik el a rajzokat” – ad némi ízelítőt Vuk utóéletéből Henrik Irén, Dargay Attila alkotótársa és özvegye, aki fáradhatatlanul gondozza néhai férje szellemi hagyatékát. Igaz, hogy a magyar piac szűkössége korlátozott lehetőségeket kínál, mégis az utóbbi években reneszánszát éli Vuk. Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy azok, akik a nyolcvanas években voltak gyerekek, most nevelik fel az újabb rajongógenerációt, akik ízlését egy bizonyos kor eléréséig a szüleik tudják formálni. A klasszikus meséken szocializálódott apuka vagy anyuka úgy is rabul ejthető, ha igényes, felnőtt termékeket adnak el neki kedvenc régi rajzfilmjei figuráival. Ezért is népszerű a rajzfilm karaktereivel készült képeskönyv, sőt a Móra Kiadó – amely már hatvan éve adja ki Fekete István műveit – 2015-ben foglalkoztató, pancsoló, matricás és mágneses könyv megjelentetését tervezi. Bármelyik játékboltba térünk be, biztos belebotlunk egy-egy Vuk-társasjátékba, kirakósba vagy játéknyomdába. A Gellért-hegyen pár évvel ezelőtt átadott Vuk játszótér figuráit pedig annyira elnyűtték a gyerekek, hogy tavaly teljes felújításon esett át.

    A Vuk mint márka értékét meghatározni nagyon nehéz, szigorúan ki kell küszöbölni minden elfogultságot és objektívan tekinteni rá. A figura ismertsége Magyarországon megkérdőjelezhetetlen, de mégsem tett szert akkora régiós népszerűségre, mint csehszlovák pajtása, a Kisvakond. Mivel azonban egy hetvenöt éves könyv és egy több mint harminc éves rajzfilm karakteréről van szó, a túlélés és a közönség érdeklődésének fenntartása, az újabb piacok meghódítása szempontjából fontos, hogy a márka több platformról támadjon. A bájos szereplőket felvonultató új filmek hiányában marad az 1981-es mű ismétlése, amelyet évente két-három alkalommal műsorra tűznek a televíziók, de szerencsére folyamatos az utánpótlás a DVD-ből, és a hozzá kapcsolódó kiadványok palettája is egyre bővül. A Vuk alapértékei, mint a bátorság, leleményesség, a család és a természet szeretete, barátság és összefogás örökérvényűek, remélhetőleg még sok generációnak lesz lehetősége azonosulni velük.

    Szerző: Kalocsay Gergely

    A cikk eredetileg a KönyvesMagazin februári számában jelent meg
    http://konyves.blog.hu/2015/03/26/_...sak_le_kellett_rajzolni_oket_vuk_75_eves_lett
     
  2. Yoni /

    Csatlakozott:
    2015. április 07.
    Hozzászólások:
    69
    Kapott lájkok:
    35
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    A '81-es Vuk kisgyerekkorom egyik kedvenc rajzfilmje volt, kár, hogy 2008-ban bemocskolták a hírnevét a kis Vuk című szeméttel, aminek a színvonala a béka hátsója alatt van.
     
    • Like Like x 1
  3. zonee / Guest

    a régi Kis Vuk nagyon népszerű
    3Ds változatból pár perc is túlzás
     
    • Like Like x 3
  4. Vendég /

    Csatlakozott:
    2014. augusztus 31.
    Hozzászólások:
    4,403
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Osztom a véleményeket.. Az új vuk-ból 2 percet se bírtam XD
     
    • Like Like x 2
  5. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,636
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Vuk az egyik a kedvenceimből, Kis Vukhoz még nem volt szerencsém.