A sietve kiadott, félkész, elvárásokat alulmúló játékok láttán sokakban megfogalmazódik a gondolat, hogy haldoklik az ipar. De tényleg? Amikor az ember azzal szembesül, hogy sorra jönnek ki az első napi javítások, ömlenek a DLC-k, halomban állnak a mikrotranzakciók, nem úgy néznek ki a játékok, ahogy azokat bemutatják, akkor a pesszimizmus a felszínre tör, és szomorúan konstatálja: haldoklik a játékipar. A kérdésem csak ennyi: biztos vagy benne? Ahány szereplő, annyi gondolat és igazolás. A kiadók a kalózkodásban látják az ipar végét, a kalózok a DRM-ben, a játékosok pedig sok egyéb mellett az olykor gusztustalan kiadói gyakorlatban, és ezzel a kör be is zárult, amelynek közepén a legnagyobb katyvasz nyakig érő tengerében próbálnak a fejlesztők fennmaradni. Nagy vonalakban Kezdjük a kör elején, képzeletben tegyük fel a kérdést a kiadóknak: Ha tényleg ilyen rossz a helyzet, hogy lehet az, hogy az eladások évről évre rekordokat döntögetnek? Vagy az, hogy kapásból három expót tudok mondani (E3, Tokyo Game Show, Gamescom), ami a játékokra fókuszál, míg „régen” (tudjátok, amikor még minden jobb volt™) csak az E3 adatott meg? És akkor még nem is beszéltünk a még mindig növekvő mobilpiacról, vagy a lassan, de a jövőben biztosan elérhető kínai szegmensről. Mindennek tetejébe a VR csak most indul és mindenki próbálgatja a szárnyait, igaz még vannak legyőzendő akadályok, de a technológia pár éven belül minden bizonnyal kiforrja magát, még tovább bővítve a lehetőségeket. És azért az a jövőre vonatkozó, valamivel több, mint száz milliárd dolláros, nyolc százalékos piaci növekedés sem éppen csekélyke, szóval a kiadók részéről a kalózkodás nevetséges kifogás. És ha már itt tartunk, a szerzői jogokat megsértő csapatok inkább velejárói, semmint alakítói az iparnak, a Denuvo-t övező vergődés nyomán is csak annyi derült ki, hogy az eladások köszönik szépen, jól vannak, legrosszabb esetben legföljebb ugyanannyi fogy a védelemmel ellátott játékokból. Jó bornak nem kell cégér, ami meg rossz az védelemmel vagy nélküle, de bukásra van ítélve. Komoly a kórkép, tényleg döglődik szegény. Ja, várj... Testközelből Erre ti, a játékosok mondhatjátok, hogy a számok hiába jók, ha a játékok mind egy kaptafára készülnek, nincs újítás, nyakig vannak hibákkal, már nincs évente annyi említésre méltó játék, és a többi. Nem, nem vitatom el, hogy ez a benyomás ne lenne jogos egyes esetekben, csupán arra kérek mindenkit, hogy gondolkozzon el, amikor ilyen szélsőséges kijelentésekre vetemedik, hogy mi indokolja azt. Ha eleve csak és kizárólag a legújabb, csilli-villi, rommá reklámozott és agyonhajszolt AAA-kategóriás játékokban gondolkozol, akkor ne lepődj meg, ha pofára esés a vége. Ha meg egy sorozat folytatására vársz, akkor főleg benne van a pakliban, hogy csupán egyszerű „újrázás” lesz az egész. Ha már eleget csalódtál, akkor rá fogsz jönni, hogy nem csak a nagy kiadók által megtámogatott játékokból áll a világ, ott vannak a független, külsős kiadóval nem rendelkező (azaz independent, vagyis indie) fejlesztők alkotásai. Érdemes körülnézni, mert évről évre egyre több merész ötlet, a játékoknak, mint médiumnak a kitágítását elősegítő mű születik, amelyek kezdik elmosni a művészet és a játékok közt húzódó határvonalat. Nem, nem csak „pixelgrafikás szarok” és „száz forintos gagyik” vannak köztük, és a legtöbb esetben nem is hemzsegnek a hibáktól. Egy valamire való indie stúdió nem engedheti meg magának azt a luxust és azt a költségvetést, hogy ne tudja piacképesen kiadni a játékát, azzal jó hírnevét és vele együtt a létét kockáztatja. Ugyanakkor muszáj újítania, egyedi ötlettel előállnia, ha ki akar tűnni a tömegből. Ez bizony olykor olyan jól sikerül, hogy egy egész sor utánzatot vagy egy műfaj fellendülését, újra divatba kerülését hozza maga után, elég csak az Amnesiát említeni. Szintén erre a lapra tartozik a közösségi finanszírozással elinduló projektek egész sora, amiknek olyan hiánypótló alkotások köszönhetők mint a Wasteland 2, a Superhot, vagy a már második részével készülődő Divinity: Original Sin. A hiba nem az Ön készülékében van Belülről Felmerül tehát a kérdés, hogy ha van piac, van kínálat, és alternatívák egész tárháza áll rendelkezésre, akkor mégis mi a haragos fityfenéért gondolja bárki is azt, hogy haldoklik a játékipar? A probléma szerintem elsősorban a fejekben, illetve az elvárásokban keresendő. Ha valaki példának okáért csak a grandiózus szerepjátékokkal játszik, vagy élből elutasítja a pixelgrafikát, legföljebb annyit jelenthet ki, hogy nincs elég játék, ami megfelelne az ízlésemnek. Ezzel együtt jár, hogy vannak évek, amikor egy-egy zsáner tarol, aztán egy darabig semmi, de ez sem a piac végét jelenti, csak azt, hogy más irányba tolódik a tendencia. A leglátványosabb aktuális példa erre a túlélő- és horrorjátékok reneszánsza. Évekig keresve is alig lehetett találni értelmes alkotást, most meg zsákszámra érkeznek. Ja, hogy ezek közül neked csak egy vagy kettő tetszik? Akkor sem a játékipar haldoklik, hanem az elvárásaidnak nem felel meg a kínálat, de legalább van miből választani, holott előtte volt össze-vissza a Resident Evil és az Alone in the Dark, éveken át. 3. ábra Mielőtt virtuálisan széttép, felkoncol, vagy jobb esetben csak elküld az anyámba a felháborodott olvasók hada, le kell szögeznem: nem, nincs baj azzal, hogy egyik vagy a másik műfajt preferálod. Nem, nincs baj azzal sem, hogy vannak elvárásaid. Sőt azzal sincs baj, ha a futószalagon érkező, tényleges újítást alig, vagy egyáltalán nem tartalmazó játékoktól már hánynod kell. De a Te jól felfogott érdeked kéne legyen, hogy ha tényleg fontos neked ez a hobbi, akkor a másokra mutogatás helyett (mint például a haldoklik a játékipar™) meg a nosztalgia rózsaszín ködöt generáló szemüvegének (3. ábra) gyakori alkalmazása helyett megtanuljál nyitott fejjel és szemmel járni, és időről-időre kipróbálni egy-egy új műfajt, akár független stúdiótól. Let's block ads! (Why?) Forrás...
