A II. világháború során a német hadsereg visszavonulásának része volt a hidak lerombolása Budapesten is. A legismertebb eset talán a Margit híd lerombolása volt 1944. november 4-én. A hídra már korábban felszerelték a dinamittölteteket, amelyek ezen a szombati napon, déli 12 órakor véletlenül léptek működésbe. Villamosok, autók zuhantak a vízbe emberek százaival. A szemtanú szerint egy 6-os villamos két összetört kocsija még kilátszott a vízből, sebesültek jajveszékelése hallatszott, a hídrácsokon holttestek hevertek, a kavargó vízben hullák, fuldokló sebesültek voltak. A halottak pontos számát nem lehetett megállapítani, a becslések 100-600 áldozatot említettek. Átmeneti megoldás Miután a front áthaladt a városon, a dunai átkelés biztosítása volt az egyik legégetőbb feladat. Nemcsak a város ellátása és újjáépítése miatt, hanem a Vörös Hadsereg ellátása okán is. A szovjetek három pontonhidat építettek, majd átadták őket Budapestnek. Az egyik a Margit híd pótlására szolgált, a népnyelv ezért Manci hídnak nevezte: a Lukács fürdő kertjéből indulva ért a szigetre, majd a mai Radnóti Miklós utcánál Pestre. A Manci híd a lerombolt Margit hidat pótolta (Wikipedia) Átmenetileg állandó híd kell A háromból ez maradt meg legtovább, 1948-ig, a lerombolt Margit híd megmaradt pillérein kábelhidat építettek, ezen vezették át a gázt és a postai kábeleket. A Manci híd tervezőjét, Mistéth Endrét – és Hilvert Eleket – 1945 májusában bízta meg a főváros egy “félállandó” híd megépítésével. A helyszínt kormányülésen jelölték ki: Batthyány tér és a Kossuth Lajos tér között, a Parlament közvetlen közelében. Azért volt rá szükség, mert az állandó hidak újjáépítése még sokáig nem volt lehetőség, a pontonhidakat pedig nem lehetett egész évben használni, ráadásul a hajóforgalmat is erősen akadályozták. Misthéthnek nem volt könnyű dolga, a hídépítés szinte minden feltétele hiányzott. A gyárak vagy álltak, vagy elpusztultak, a gépek romokban hevertek, az építőanyag szállítása szinte megoldhatatlannak tűnt. Mégis, mindössze nyolc hónapot kapott a munkára, ezért nem nevezhetjük túlzónak a korabeli kommentárokat, amelyek valóságos csataként jellemezték az építkezést. Az ország minden részén fémgyűjtés kezdődött, az építőanyag túlnyomó részét a lerombolt hidak és környező épületek adták. És sikerült. A 355 méter hosszú, 11 méter széles Kossuth hidat két forgalmi sávval és két járdával 1946. január 18-án ünnepélyesen átadták a forgalomnak. Az eleve átmenetinek szánt híd az állandó átkelők visszaépítésével feleslegessé vált és állapota is leromlott. Lezárásáról és lebontásáról 1956 tavaszán döntött a fővárosi vezetés, 1960 novemberére a Kossuth híd utolsó elemeit is kiemelték a folyóból, 1963 elejére pedig már a mederben sem maradt nyoma.
