Törőcsik Mari a szeretetről, a menekültválságról, Göncz Árpádról

Ő nem akar sztár lenni.


Játszik, forgat és néhány hét múlva kerek nyolcvanadaik születésnapját ünnepli. A Népszavának most azt mondja, ha megjelenik valahol, szerinte nem azért tombol a közönség, mert neki örülnek, hanem a múltnak, amit képvisel. Ennek dacára érzi, hogy szeretik. Nagyon. Ahogy öregszik, szeret dicsekedni olyannal, amikor őt nagyon elismerték, most például azzal, hogy annak idején, miként is került a Körhinta című filmbe.

A próbafelvételeket a Sarkadi már nagyon unta, mire én sorra kerültem. Nem akart többet megnézni. De Hegyi Barna operatőr és Fábri még egyre rábeszélte, épp arra, amin én voltam. Sarkadi ráállt. A gépész eloltotta a villanyt a vetítőben és beadta a próbafelvételt. Vége lett. Felkapcsolták a villanyt. Sarkadi csak ült és egy szót se szólt. Egyszer csak azt mondta: Jézusmária! Ez volt életem egyik legnagyobb dicsérete.

A nemrég a Nemzeti Színházban bemutatott Körhinta színpadi változatát nem látta, de nagyon fontos neki a Nemzeti Színház, azt mondja, onnan fog meghalni. Az interjúban az emberekről azt mondja, ő rögtön megérzi, hogy valaki milyen ember és a szívéhez közel áll-e.
Göncz Árpád volt köztársasági elnökkel nagyon jó viszonyban volt, de mostanában nem merte felhívni, nem akarta zavarni.

Egyszer találkoztunk itt, a Nemzeti Színházban, ahol egy szabadtéri előadást néztünk. Egymás mellett ültünk. Mondtam is neki, hogy Árpád, te úgy vagy toleráns, hogy soha sem azt mérlegeled, hogy valaki jobboldali, vagy baloldali, hanem te mindig az embert nézed. És ezt nagyon csodálom benned.

Az interjúban szóba kerül a menekültkrízis is, amit nagyon bonyolult problémának tart. A szíve meghasad az áldozatokért, most is olvasta, hogy menekültek fulladtak a tengerbe.

Közbe kellene lépni, le kellene állítani ezt a szörnyűséget. A négy nagyhatalom képviselőinek kellene megoldani ezt a problémát, félretéve a gyűlölködést. Itt óriási a baj, emberek

utcán fekszenek és gyerekek éheznek. Ezt nem szabad annyiban hagyni!