Timár József, Gerstner József Színész Született: 1902. március 7. Budapest, Magyarország Elhunyt: 1960. október 3. Budapest, Magyarország Film szerepei: Vörös tinta (1959) - Igazgató Gerolsteini kaland (1957) - Al'Paca Két vallomás (1957) - Vedres Dollárpapa (1956) - Polgármester Az eltüsszentett birodalom (1956) - Király - nem mutatják be A 9-es kórterem (1955) Gázolás (1955) - Dr. Konrád Dezső Különös ismertetőjel (1955) Rokonok (1954) Rákóczi hadnagya (1953) - Dobay brigadéros Föltámadott a tenger (1953) - Windischgrätz herceg A harag napja (1953) - Bartos Semmelweis (1952) Madách: Egy ember tragédiája (1944) - Madách Imre (1945-ben mutatták be) Bajtársak (1943) - Latzkovits Dénes Lejtőn (1943) Szerelmi láz (1942) - Radnóthy Tamás Éjfélre kiderül (1942) - Kállai tanácsos, a betegesen féltékeny férj András (1941) Erdélyi kastély (1940) Rózsafabot (1940) - Pálos Viktor Sarajevo (1940/I.) - Boris Boronow Erdélyi kastély (1940) - Miniszter Rózsafabot (1940) - Viktor Pálos Zárt tárgyalás (1940) Gyimesi vadvirág (1938) - Palánka Imre Egy lány elindul (1937) - Laci, Garáék fia Café Moszkva (1936) - Bernát Gazsi hadnagy Szenzáció (1936) - Főmérnök ("Két ember a bányában" című epizód) Színházi szerepei: Arthur Miller: Az ügynök halála - Willy Loman - Nemzeti Színház Madách Imre: Az ember tragédiája - Péter apostol (1959 ősze) Nemzeti Színház G. B. Shaw: Az ördög cimborája - Burgoyne tábornok Thornton Wilder: Hosszú út - Antrobus (1958. november 14.) Anna Frank: Anna Frank naplója - Otto Frank (1957 ősze) Madách Színház Németh László: Széchenyi - Széchenyi (1957. május 14.) Madách Kamaraszínház G. B. Shaw: Sosem lehet tudni - pincér (1956. október 20.) Madách Kamaraszínház Gorkij: Éjjeli menedékhely - a Színész (1956 tavasza) Madách Színház Musset: Vagy ki, vagy be - a gróf - Madách Kamara Moliere: Mizantróp - Alceste - Madách Kamara Ibsen: Nóra - Rank doktor (1954. december 23.) Madách Kamaraszínház Shakespeare: Rómeó és Júlia - Mercutio - Madách Színház Mikszáth: Körtvélyesi csíny - Katánghy Menyhért Alekszander Kron: Halott völgy - Mehti Aga főmérnök (1953. április 17.) Madách Színház Tur testvérek: Villa a mellékutcában - követségi tanácsos Szász Péter: Két találkozás (1952. május 8.) Ifjúsági Színház Gárdonyi Géza : Egri csillagok - Dobó István - (1952. február 23.) Ifjúsági Színház Osztrovszkij : Farkasok és bárányok - Berkutov - (1951. november 8.) Madách Színház Moliere: Úrhatnám polgár - Dorante zenetanár - (1951. október 28.) Ifjúsági Színház Kerekes János-Bródy Tamás-Mérai Tibor-Békefi István-Kellér Dezső: Palotaszálló - (1951. május 12.) Miskolci Nemzeti Színház Háy Gyula: Az élet hídja - (1951. április 4.) Miskolci Nemzeti Színház Dunajevszkij : Szabad szél (operett) - George Stan - Miskolci Nemzeti Színház Csehov: Karenina Anna - Karenin (1950. január 8.) Magyar Színház Osztrovszkij: Erdő - Sanyarov Szimonov: Idegen árnyék - Okunyov (1949. október 8.) Magyar Színház Emőd Tamás-Török Rezső-Komjáti Károly: Ipafai lakodalom - férfi főszerep- Fővárosi Operettszínház Shakespeare: Othelló - Othelló (1949. február 18.) G. B. Shaw: Tanner John házassága - Tanner John (1948. március 19.) Scribe: Navarrai Margit - V. Károly (1947 ősze) Csehov: A három nővér - Versinyin (1947) Vígszínház; (1954) Madách Színház Shakespeare: Antonius és Kleopatra - Antonius (1946. december 20.) Nemzeti Színház " Köztünk maradjon" című műsorban (1946) Pódium Kabaré Heltai Jenő: A néma levente - Agárdi Péter (1945. december 7.) Magyar Színház Hudson-Csanak Béla-Halász Rudolf: Családi szálloda - Művész Színház Kemény János: Péter - Péter (1944. május) Zilahy Lajos: Szépanyám - Bikkesy Dénes (1943. április 28.) Nemzeti Színház Herczeg Ferenc: Karolina vagy egy szerencsés flótás - Pincér (1941) Herczeg Ferenc: Aranyborjú - Csákó I. (1940) Németh László: Papucshős - Holly Sebestyén (1939. november 4.) Nemzeti Színház Németh László: VII. Gergely - VII. Gergely (1939. május 13.) Nemzeti Színház Hermann Bahr: Koncert - Jura Ferenc Teleki László: Kegyenc - Petronius Maximus Tamási Áron: Tündöklő Jeromos - Bajna Gábor Németh László: Villámfénynél - Nagy Imre körorvos (1938. március 30.) Nemzeti Színház Kamaraszínháza Shakespeare: Ahogy tetszik - Próbakő Szophoklész: Elektra - Oresztész (1938. június 10.) Shakespeare: Lear király - Edgar (1938. április 22.) Zilahy: Hazajáró lélek - Ágoston (1938) Dumas: A nők barátja - De Simrose (1938) Nemzeti Színház Vörösmarty: Árpád ébredése - a Költő Nyírő József: A Jézusfaragó ember - Ajnády Ferenc Kodolányi János: Pogány tűz - Levénta OR17; Neill: Amerikai Elektra - Orin (1937) Shakespeare: Julius Caesar - Cassius Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Fejedelem Jens Locher: Szülők lázadása Szántó György: Sátoros király - IV. László (1936) Nemzeti Színház Joseph: VIII. Henrik - Tom Culpeper - (1936) Nemzeti Színház Kállay Miklós: A roninok kincse - Juranosuké és Asano-Naganori herceg (kettős főszerep) (1936; majd 1938-ban vendégszereplés a bécsi Burgtheaterben) Katona József: Bánk bán - Otto; később Biberach Jerome K. Jerome: Valaki járt itt... - az Ismeretlen (1935. április 5.) Zilahy Lajos: Utolsó szerep - Martin Móra Ferenc-Góth Sándor-Relle Pál: Ének a búzamezőkről - Szpiridinov orosz hadifogoly (1935. február) Herczeg Ferenc: a fekete lovas - Lutz császári főhadnagy Török Sándor: Az idegen város - Koncz Elek (1934) Rachel Chrothers: A nők elmondják (1934) Goethe: Faust - Mefisztó (1932. március 21.) Herczeg Ferenc: Bizánc - Krátész (1932) H. Ibsen: Peer Gynt - Gomböntő Rostand: A sasfiók - Szabó Lengyel Menyhért: A kínai lány - Kung Ming (1931) Herczeg Ferenc: Éva boszorkány - a Kamarás (1931) Csepreghy Ferenc: A sárga csikó - Bogár Imre betyár (1930) H. Ibsen: Vadkacsa - Gregers (1930 ősze) Katona József: Bánk bán - Udvaronc (1930 tavasza) Madách Imre: Az ember tragédiája - epizódszerepekben (Egyiptomi szín - Rabszolga; Athén - Első demagóg; Konstantinápoly - Agg eretnek; Párizs - Saint Just; London - Első koldus; Falanszter - Aggastyán) (1932) Madách Imre: Az ember tragédiája - 4 epizódszerep (1926) Madách Imre: Az ember tragédiája - Lucifer (1929. november 1., 1934.) Shakespeare: Lear király - Cornwall Shakespeare: III. Richard - Catesby Max Mell: Új Passió-játék - Haramia Herczeg Ferenc: A fekete lovas - Első martalóc Bánffy Miklós: Martinovics - Sigray gróf Tolsztoj: Az élő holttest - Fegya (1929. február 2.) Zilahy Lajos: A tábornok - Székely főhadnagy (1928 ősze) Octave Mirbeau: Az üzlet - üzlet - (Rhing mérnök 1928. október 13.) Zilahy Lajos: Szibéria (1928. március 16.) Szophoklész: Antigoné - Hírnök Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Fattyúvér Goethe: Faust - Hírnök Shakespeare: Antonius és Kleopátra - Maecenás Shakespeare: Lear király - Orvos (1927) Katona József: Bánk bán - Sólom mester (1927) Shakespeare: Vihar - Sebastiano (1927) Shakespeare: Velencei kalmár - Antonio (1927) Vörösmarty Mihály: A fátyol titkai - Kacor vidéki úrfi Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris - Jóska kocsis Csathó Kálmán: Te csak pipálj, Ladányi (1927) Shakespeare: Hamlet - Fortinbras (1926. május) Shakespeare: Rómeó és Júlia - Tybalt (1926. március) Shakespeare: A makrancos hölgy - Hortensio (1926. május) Nemzeti Kamaraszínház Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok - Sándorffy (1927) Herczeg Ferenc: Árva László király - Országh (1927) Herczeg Ferenc: A három testőr - Kovács (1926) Herczeg Ferenc: Ocskay brigadéros - Jávorka Ádám (1926) Herczeg Ferenc: A híd - Grassalkovich herceg (1925) G. B. Shaw: Nem lehessen tudni - Bohun (1925. december 19.) Shakespeare: A makrancos hölgy - Petruchio szolgája (1925. szeptember 9.) Shakespeare: A makrancos hölgy - Törvényszolga Rostand: Cyrano de Bergerac - Spanyol tiszt Madách: Mózes - Hur Harsányi Kálmán: Ellák (epizódszerepben, később címszerepben) Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak - a siheder Mátyás (1924. december 1.) Herczeg Ferenc: Bizánc - Achmed Khán (1924. november 21., Nemzeti Színház) Életrajza: Adatok: 1924 ősze - a Nemzeti vezetősége felfigyel rá 1924. november 21. - a "Bizánc" premierje - először a Nemzeti színpadán 1924-25 - a Nemzetiben játszik akadémistaként 1936 - "A roninok kincse" - kettős főszerepben, a Nemzetiben 1941. december 31 - 1943. április 28. - nem játszik, ill. nem játszhat színpadon; közben: 1942 - bevonul katonának. 1944 ősze - letartóztatják 1944. december 16. - letartóztatásából szabadul 1946 decembere - ismét a Nemzeti színpadán játszik 1950. január 31. - állásából azonnali hatállyal felfüggesztik, a Bayor-Timár-páros utolsó előadása 1950. október 3-ától - a MÁVAG-ban vasesztergályos-átképzős 1951 - Miskolcra szerződik 1951 őszétől 1952-ig - az Ifjúsági Színház tagja 1953 - 1958 - A Madách Színház tagja 1959 - 1960 - A Nemzeti tagja újra 1960. október 3. - halála Életútja Timár pályaindulása 1902. március 7-én, Budapesten születik Timár József, édesanyját 1910-ben, édesapját 1920-ban veszíti el. A gyermek Jóska már ötévesen a versek nagy rajongója, s elemistaként gyermekelőadáson lép fel az Uránia színpadán. Édesapja textilmérnöknek szánja, ennek megfelelően kereskedelmi iskolában végez idővel, majd az érettségi vizsgát követően árván maradt "vékony, égő szemű, sovány arcú" ifjú a Színművészeti Akadémia hallgatója lesz. Akadémistaként statisztálással keres némi pénzt megélhetéséhez, s unokaöccse használt ruháját és az apjától örökölt óriási lakkcipőt hordja - emlékszik vissza később, már sikeres színészként. Az Akadémiát azonban nem végzi el, ugyanis... 1924-ben a Nemzeti Színház, Csathó Kálmán "A házasságok az égben köttetnek" című vígjátékára készül, és október közepe táján zajlanak már a próbák. A darab rendezője maga a mester, és a direktor, Hevesi Sándor. A darab férfi főszereplője Ódry Árpád, akinek szerepe szerint csak a második felvonásban kell megjelennie. Hevesi elkezdi a próbákat, és már nagyjából az első felvonás valamennyi jelenete a helyére kerül, amikor Ódry táviratilag tudatja, hogy meghűlt, és otthon betegen fekszik. Hevesi csalódott, mert minden lehetőség adva van, hogy jól beállítsa a második felvonást is, ráadásul most már egyben látja a darabot. Legalább lenne olyan személy, aki felolvasná a szerepet... A hátsó sorokban észreveszi a próbát figyelő akadémista diákokat, s Csathó Kálmán, a színház főrendezője kiválaszt egy nyurga fiút, hogy a szövegkönyv alapján értelmesen olvassa fel a kívánt helyen a szerepet. A fiú meglepő beleéléssel valósággal eljátssza a szerepet, a próbák alatt végig ő Ódry dublőre, s már az első alkalommal felkelti Hevesi érdeklődését, és a szünetbeli kérdezősködés során kiderül, hogy Timár Józsefnek hívják a kérdéses fiatalembert - tehát, már elsőéves akadémista korában felhívja magára a figyelmet. Abban a pillanatban, ahogy Hevesi szólította, és ő megszólalt, pontosan tudta az álma lényegét. Színész akart lenni - vallja később. A próbákat követően természetesen Ódryval megy le a színmű, de a színház vezérkara és Hevesi megjegyzi az ifjút, s a Nemzeti direktora elhatározza, hogy egy kisebb szerepben kipróbálja Timárt. Timár a Nemzeti Színház tagja lesz Csathó Kálmán, a színház akkori főrendezője sem felejti el a jó adottságú, tehetséges fiatalembert, és javaslatára a próbabeugrást követően megbízza, hogy egy fontos, bár kevés szóbeliséget tartalmazó szerepet játsszon el Herczeg Ferenc "Bizánc" című drámájában, legyen ő Ahmed khán, a követ. (E szerepben ez idáig Pethes Imre, Somlay Artúr és Kiss Ferenc volt látható.) Kevés rendezői utasítással pillanatok alatt helyén van a figura, és Timár életében először fellép a Nemzeti Színház színpadán, olyan neves művészekkel, mint Márkus Emília, Vízváry Mariska, Abonyi Géza, Sugár Károly, Kürti József és Bartos Gyula. A bemutatkozása kiugróan jól sikerül. Az előadás másnapján felhívatja igazgatói szobájába Hevesi Sándor, és mindenféle dicséret helyett egy három évadra szóló szerződéstervezetet tesz az elsőéves színművészeti akadémista elé. Timár szabódik, hebeg-habog, és végezetül megkérdi a direktort, hogy most mi tévő legyen az Akadémiával, járjon-e tovább? Mire Hevesi így válaszol: "Persze, hogy ne! Csak nem gondolja, hogy egy Nemzeti színházi tagot még taníthatnak valamire a Színiakadémián?" - írja le a másik szemtanú, Csathó Kálmán, a főrendező, aki később egy visszaemlékezésében adja vissza a történteket. A kezdeti szerepek Az 1924-25-ös tanévet még elvégzi az Akadémián, miközben a Nemzetiben ebben az évadban 18 szerepét jegyzik; növendékként inkább kisebb szerepeket bíznak rá. Timár számára tehát Achmed szerepe jelenti az akadémiai vizsga-szerepet, és további sikereinek és pályafutásának nem meghatározója, hogy hivatalosan színészi diplomát nem szerez. Achmed-alakítását a "Czillei és a Hunyadiak" című Vörösmarty-mű siheder Mátyása követi, aztán Harsányi "Ellák"-jában lép színre, majd Madách "Mózes" című színdarabjában Ő Hur, e darabban partnerei Jászai Mari és Abonyi Géza... - és a sorozatban következő néhány mondatos szerepek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szívvel-lélekkel és a kiemelkedő tehetséggel játszó Timár címszerepre érdemes színésszé érhessen a Nemzeti színpadán. Növendékkorán túllépve a Nemzeti Színház szerződtetett tagjaként első alakítása Petruchio, Shakespeare "A makrancos hölgy" című vígjátékában, s ezt olyan szerepek követik, mint Bohun, Shaw "Nem lehessen tudni" című darabjában, vagy pedig Hortensio, szintén "A makrancos hölgy"-ben, de a "Rómeó és Júlia" Tybaltjaként is remekel, és kitűnő alakítást nyújt Ódry Árpáddal az oldalán "Hamlet" dán királyfi történetében Fortinbrasként. Hevesi értő szakmai-pedagógiai figyelemmel kíséri felfedezettje útját, és előfordul, hogy rendezi is. A direktor nagy hangsúlyt fektet a szép szövegmondásra, egy-egy szó kiejtését akár órákon át tartó gyakorlással csiszolja tökéletesre színészeivel, így Timár Jóskával is, akinek különös orgánuma - játékával párosulva - előadásról előadásra, szerepről szerepre egyre finomabbá, színesebbé válik. A klasszikus szerepek mellett - Timár fejlődését így elősegítendő - népszínműben is fellépteti, például "A piros bugyelláris" Jóska kocsisaként; vagy Vörösmarty "A fátyol titkai" című vígjátékában Kacor vidéki úrfit formálhatja meg. A fiatal színész példaképe a nagyszerű Ódry Árpád, aki ezen időszak egyik - joggal - legnépszerűbb és elismertebb színművésze - s valljuk be, Ódry vagy éppen Bayor Gizi oldalán tanulni a színészet mesterségét valóban kitűnő iskola. A színészi játékkal szemben az ez időben ugyancsak szűk markú kritika dicsérő szavakkal ad visszhangot Timár alakításairól, s a Nemzeti reményteli, egyik legtalentumosabb színészeként tartják számon a szakmabeliek is. Pályája megtörni látszik Szépen ívelő pályáját egy kellemetlen eset látszik kettétörni, az történik ugyanis, hogy Zilahy Lajos "Szibéria" című darabjának - amelyben Timár az egyik jelentős szerepet alakítja - egyik előadásán nem jelenik meg, a lakásán nincs, a közönség pedig fokozódó türelmetlenséggel várja az előadás kezdetét, így kényszermegoldásként az ügyelő olvassa fel, a darab második felében játssza el, az idő közben "előkerülő" Timár a szerepét. Törvényszék előtt kell felelnie a mulasztásért. Timár a színházi törvényszék előtt súlyos betegségére hivatkozva próbálja menteni magát - írják a korabeli újságok -, azonban mindhiába, a törvényszék egyhavi bérének megvonására ítéli. Az ügy súlyossága miatt ráadásul a Nemzeti Színház ötös-bizottsága elé kerül, amely a színházi törvényszéki ítéletet megváltoztatva - Timárnak az előadásról való elmaradását szerződésszegésnek minősítve - Őt azonnali hatállyal a Nemzetitől elbocsátja, s ekkor már Hevesi direktor sem él "kegyelmezési jogával". (Szigorú légkör jellemzi a Nemzeti Színházat, és engedékenységével Hevesi sem kívánja veszélyeztetni színháza morális és művészi rendjét.) Hogy valójában mi oknál fogva nem jelent meg Timár 1928 áprilisában az említett előadáson, akkor sem derült ki, s ma sem tudható pontosan, az egyik tudósítás szerint előző esti italozással kísért kései mulatozása vitte őt a kábulat oly fokáig, hogy képtelen volt megjelenni színházában, de hogy ez így történt-e vagy sem, rejtély marad. Az esetet követően azonban az Országos Színész Egyesület kérvényt nyújt be a kultuszminisztériumhoz, amely végül is engedélyt ad a Nemzeti igazgatóságának Timár szerződtetésére, így az 1928-29-es évadot már ismét a Nemzeti Színházban kezdi. Sikerek újra Régi szerepei mellett újak is helyet kapnak, "Az üzlet - üzlet" című Mirbeau-darab Rhing mérnökét formálja, majd Zilahy "A tábornok" című színdarabjában - Csortos Gyula mellett - Ő Székely főhadnagy, s e darabbal újabb sikersorozat veszi kezdetét Timár pályáján. A főhadnagy után Fegya következik, "Az élő holttest" című Tolsztoj-drámában. Timár Fegya-alakja sikert arat, annak ellenére, hogy ezt megelőzően olyan nagy nevek jelenítették meg Fegyát színpadon, mint Pethes Imre, Törzs Jenő, vagy a Timár-féle előadás előtt közvetlenül pénteken Abonyi Géza; vagy pedig Moissi vendégszereplőként. "Timár új hangot, szinte új stílust hozott. Egyszerű volt, keresetlenül, valósággal eszköz nélkül jellemzett és ennek köszönhette Fegya... kirobbanó nagy sikerét is. Színészi képességei nem ismertek szerepköri korlátokat" - írja róla Gobbi Hilda. Majd a "Martinovics"-ban Sigray gróf, "A fekete lovas"-ban Első martalóc, az "Új Passió-játék" című darabban a Haramia, ezután pedig a "III. Richard" Catesby-szerepében játszik a Nemzeti színpadán. Ugyanezen év, 1929, őszén pedig magára öltheti Lucifer maszkját, partnerei Évaként Tasnády Ilona, Ádámként pedig Ódry Árpád. Timár ekkor mindössze 27 éves, s így a hazai színjátszás addigi legfiatalabb Luciferévé lesz; majd öt évvel az 1929-es bemutatót követően szintén ő formálja Lucifert, "Az ember tragédiája" 500. előadása alkalmával. Partnerei: Tasnády Ilonával és Abonyi Gézával. A darabot Horváth Árpád rendezi, a díszleteket Upor Tibor álmodja meg. S hogy miért is lesz csodás és "ördögi" alakítás Timár Lucifere? Mert nagyon emberivé sikeredik - vallja Upor Tibor. 1929 és 1934 között pedig a "Bánk bán" Udvaronca, a "Vadkacsa" Gregerse, "A sárga csikó" betyár Bogár Imréje, "A kínai lány" Kunk Mingje, "A sasfiók" Szabója, a "Peer Gynt" Gomböntője, valamint a "Faust" Mefisztójának szerepe fűződik nevéhez. A kritika sem hagyja természetesen szó nélkül ezen alakok kitűnő megjelenítéseit, s a Nemzeti legmodernebb színészének titulálva Timárt ismerik el alakításait; modernségének egyik védjegye különleges orgánuma, mely klasszikusan zeng mind a színpadon, mind pedig a rádiófelvételeken - ha kell, könnyeden, fanyarul, vagy éppen groteszken -, és amely a Nemzeti színházbeli évek alatt egyre színesebbé forrja ki magát, és válik egyben egyre timárosabbá, egyedibbé. Értelemmel telt hangja értelmezőn, ugyanakkor érzelmektől dúsan forrja egységbe magát jellegzetes "gumiarcá"-nak, gesztusainak és testének sokszínű, mégis sallangoktól mentes játékával, s nem véletlen, hogy fiatal kora ellenére Timár megkapja a kritikától a "magyar színjátszás legnagyobb drámai művésze" jelzőt. Timár, a Hevesi-tanítvány Mester és tanítványaként vall Hevesi Sándorról és önmagáról, és azokban az időkben sem változtat álláspontján, amikor sokan megtagadják Hevesit. A Hevesi Sándort ért politikai támadás kapcsán ellehetetlenül színházában 1932-1933 táján, amely kapcsán sokan elfordulnak tőle, jó barátok nem köszönnek neki, korábbi barátai ismeretlenül tekintenek rá... Nem így Tímár. Ezen időszakban a Nemzetiben kialakul egy kisebb társaság, akiket csak így neveznek: "Bíró Dénes-különítmény" (tagjai Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Tapolczai Gyula, Ungvári László, Abonyi Géza, Apáthi Imre, Juhász József és természetesen maga Timár). A névadó Bíró-Dénes egy vendéglő neve, ahol gyakorta megfordulnak, az előadásokon és próbákon kívül, hogy jóleső borozgatások mellett mondjuk Adyt szavaljanak a pörköltszagú bor illatú, és kissé párás helyiségben. A jó ízű ételek mellett, jóízűen beszélgetnek, vitatkoznak véleményt formálnak, és ezek során tovább építik azt a sajátos elképzelésüket, amely szerint ők, így együtt az intellektuson alapuló, korszerű színjátszást fognak megvalósítani. Ezen törekvés közös belső tüzével játszanak együtt "Az idegen város" című Török Sándor-drámában például, Timárral Koncz Elek, a lázadó diák szerepében. Alakítását később maga a szerző méltatja: Timár nem reprodukálja a szerepeit, hanem azokat sajátosan megalkotja, az önmagában rejlő lehetőségeket átadva a megformálandó figuráknak - mondja Török. Így születik meg a színpadon az 1935-ban bemutatásra kerülő Góth Sándor-Relle Pál-Móricz Zsigmond-darab, az "Ének a búzamezőkről" Timár-Szpiridinov orosz hadifogoly alakja, az "Utolsó szerep" Martinja, partnereként Bayor Gizivel; majd a Jerome K. Jerome szerezte "Valaki járt itt..." titokzatos Ismeretlenje, és így kel életre Katona József Ottója is a "Bánk bán"-ban, s a kritikusok tollából ismét elismerő szavak kerülnek az újságok hasábjaira. El nem játszott szerepek Timár pályája során mindvégig fájlalja, hogy bár ragyogó szerepeket játszhat el, mégsem személyesítheti meg például Rómeót, meg kell alkudnia Merkutio alakjával, vagy Fortinbraséval, Hamlet helyett. De III. Richardként sem léphet színre, pedig e szerep egyik álomszerepe közé tartozik, és Cyrano és Peer Gynt alakja is elkerülik, pedig a szigorú kritika véleménye szerint Peer Gynt megformálására a legalkalmasabb színész ekkoriban - 1941-ben - Timár, e szerepnek ekkor mégis Jávor Pál örülhet. Timár mindvégig úgy érzi, "több van benne", s ahogy telnek-múlnak az évek, egyre nehezebb szívvel veszi tudomásul, hogy álomszerepei hiába kérnek érvényt önmaguknak, kénytelen-kelletlen "benne ragadnak". A nyomasztó érzés csupán akkor kerül egyfajta nyugvópontra Timárban, amikor utolsó szerepét, az Ügynököt játssza el a Nemzeti színpadán, de ekkor már tudja, ez az utolsó, s már nem kergetik a szerepálmok. Addig azonban... Egy kettős szerepben, majd pályája egyik csúcsán 1936 - "A roninok kincse" című darab kettős főszerepében Timár József. A színdarabot Németh Antal rendezi, zeneszerző Ránky György. A sajtó elragadtatott hangon ír Timár Juranosuké- és Asano-Naganori herceg-alakításáról, Timárt az előadás hőseként említik, és e szerepformálása válik pályája egyik legjelentősebb sikerévé. Somogyi Erzsi, Eöry Kató, Lehotay Árpád, Abonyi Géza, Pethes Sándor, akikkel együtt osztozik a darab sikerében. Szintén dicsérő kritikát kap az 1936-ban bemutatásra kerülő "Sátoros király" című Szántó György-darab kapcsán, amelyben IV. László szerepében lép színre, s a Nemzeti kitűnő színésze megint csak a szerep mélységéig nyúlva adja a király kemény, mégis érzelmekkel teli alakját. Táray Ferenc rendezésében kerül színre 1937-ben az "Amerikai Elektra" című tragédia, s Timár Orint alakítva Bayor Gizivel, Makay Margittal, Csortos Gyulával és Uray Tivadarral játszhat együtt. Az előadás pozitív visszhangja sem marad el, s Bayorral, Makayval, Csortossal és Urayval egyenrangúként említik Timárt, aki 1945-öt megelőző időszakának csúcspontját jelenti e darab, és e szerep sikere. Később, 1938. május 11-én, Timár beugrásának köszönhetően kerül színre Zilahy "Hazajáró lélek" című színműve, nem kisebb szereplőkkel, mint Bayor Gizi, Berky Lili, Jávor Pál, Gózon Gyula, Petheő Attila, Kovács Károly. A premiert megelőző házi főpróbán ugyanis a főszerepet játszó Csortos megsértődik Zilahy egy, a nézőtérről hozzá intézett mondatától, kivonul a próbáról, és Timár lesz az, aki másnap tökéletes szövegtudással játssza el a nem éppen könnyű szerepet a főpróbán és a premieren. A sikeres beugrás tényén túl azonban az ugyanezen szerepet alakító nagynevű elődje, Pethes Imre alakításához méltóként említi a kritika Timár Ágoston-megformálását. Timár és Németh László Krúdy Gyula és Németh László Timár legkedveltebb magyar írói, s talán éppen ezért érdekes Timár Némethtel való kapcsolata. 1938. március 30-án mutatja be a Nemzeti Színház Kamaraszínháza a "Villámfénynél" című Németh László-darabot, amelynek körorvosát Timár alakítja, majd 1939. május 13-án a VII. Gergely kerül színre a Nemzetiben, tegyük hozzá: kiemelkedően pozitív hangú kritikák követik a bemutatót. Igaz, az író kidolgozatlannak titulálja az előadást, ez azonban mégsem lesz akadálya a sikernek. Németh színházi szerzői pályája elején találkozik a már elismert és népszerű Timárral, s a továbbiakban nagy hatással van egymásra az irodalom és a színészet művészetének kapcsolódásai által író és színész. Németh László maga vallja: "Ha a végzet egy geológiai szerencsétlenséggel is hozzájárulna, hogy új magyar színészet támadjon, s nekem a Nemzeti romjai alól csak egy színészt adatna kimentenem: az Timár lenne." (Levél Timárról, A Híd, 1941. január 10.) Timár a "Villámfénynél" az igazságot felismerő, és a gyönyörű fiatal lány megjelenésének folytán létében megtisztuló körorvost, Nagy Imrét követően VII. Gergelyként varázsolja el a publikumot Németh szavaival, s a színész - aki egyébként ritkán nyilatkozik - egy riportban szól nem titkolt elragadtatással a mű szépségéről. A szerző kidolgozatlannak találja a VII. Gergely előadását, azonban kritikájában kiemeli Timár játékát, amelyen egyedüliként érződik, hogy kellő alapossággal helyezi szerepét a XI. századba, másrészt az ekkor 35 éves színész magával ragadóan játssza a 70 esztendős aggastyán szerepét, s csupán az ősz haj árulkodik koráról, arcának fiatalságát azonban palástolni nem próbálja, szavai segítségével alkotja meg magát a figurát. A "Papucshős" következik 1939. november 4-én, Timár Holly Sebestyént, a tudóst formálja, azonban e színdarab mérsékelt fogadtatásban részesül. Timár papucshőséről ugyan a kritika dicsérően szól, maga a szerző viszont így vall: "... ehhez a szerephez Timárnak se volt emberi kulcsa, s igazi hite. Később sokszor gondoltam, ha tíz év múlva kellett volna eljátszania!... ő még az "egyenes" vívódások színésze volt, s a Papucshősből nem a hőst, inkább a papucsot hozta ki." Tizennyolc év szünet következik Timár és Németh alkotó találkozásában, ezt követően 1957. május 14-én lehet naggyá a színpadon újra a színész és egy ragyogó szerep, Timár és Széchenyi. Azonban a dráma csupán néhány előadást ér meg, majd lekerül a műsorról. A "Széchenyi" premierjét megelőzően két hónappal már tudható, hogy az előadás rövid életű lesz, és a színdarab betiltásra kerül, azonban még a bemutató előtt, 1957 tavaszán Timár és Németh Lászlót is átveheti a Kossuth-díjat - s a "Széchenyi" sorsára nézve (mely már előre sejthetően kudarc) illetékesek talán így kompenzálják előre a darab nem sokkal későbbi betiltását. A színész és a változó világ 1938-at írunk. Európa egyre nyomasztóbb történelmi közegében Timár még próbálja nem meglátni, nem tudomásul venni, hogy sem színészként, sem magánemberként nem határolhatja el magát a már folyamatban lévő változásoktól, s bár nem hangoztatja nyíltan, e tény mégiscsak hatással van rá. Timár nem tud megbékélni az 1930-as évek hazai politikai-társadalmi helyzetével, nap mint nap érzi, látja az embereken eluralkodó félelmet és kétségbeesést, és ez az ő lelkivilágára is rányomja bélyegét. 1941. december 31-én egy Herczeg Ferenc-darab kerül bemutatásra a Nemzetiben, ezt követően új szerepben Timár 1943. április 28-án játszhat színházában. Még 1941-ben viszi színre a Nemzeti Ibsen "Peer Gynt"-jét, s e darab címszerepét ekkor Jávor Pálra osztják. A kritika szerint azonban Timár lenne ezen előadás méltó címszereplője, azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy Timár e szerepet nem játszhatja el. Elégedetlensége növekszik, s valószínűsíthető, hogy Németh Antal és Timár közt ellentét éleződik. Maguk az események szolgálnak ennek legfőbb megerősítésére, ugyanis 1941-ben a Nemzeti társulata Németországba készül az "Ős-Faust"-előadással, s a kezdeti hírek arról tudósítanak, hogy Timár ezen az előadáson nem játszik, merthogy nem marad a Nemzeti Színház kötelékében - majd rövid időn belül közlik a lapok, hogy Timár József mégiscsak fellép a darabban, Mefisztofeleszt alakítva. Majd felröppennek olyan hangok, hogy a Schiller Theaterhez szerződik Berlinbe, azonban ez sem valósul meg. Ugyanakkor Csathó Kálmán, a Magyar Színház ekkori direktora tesz említést arról, hogy Timár megkereste őt, s ő leszerződtette a következő évadra, később azonban Timár maga kéri Csathót, hogy bontsák fel a szerződést, mert a Nemzetiben kíván maradni. Mindez azonban csak előszele annak, ami ezután történik. Az 1942 júliusában, Badacsonyban megrendezett Anna-bálon szóváltásba keveredik ott mulató egyetemisták egy társaságával, akik - mint Timár egy barátjának írt leveléből tudható - megjegyzést tesznek a Timár társaságában lévő "nem árja" hölgyre és úrra, s végül Timár a vita hevében közli velük, hogy inkább zsidót nevel a fiából, mert "ezt a tehetségtelen magyar középosztályt" utálja, aki csak ellentétek szítására fordítja erőit. Az ügy a csendőrségre kerül, a tanúkat a következő nap kihallgatják, Timár ellen pedig bírósági eljárást indítanak. A csendőrségen Timár azt vallja, hogy a vádak alaptalanok, és a kijelentést is cáfolja, s hiába vallanak mellette asztaltársaságának tagjai, a főpincér és a pincérek közül is néhány, ennek ellenére a Nemzeti felmenti Timárt a színpadi játék alól, míg a kivizsgálás tart. Természetesen a sajtó meglovagolja a hírt, s felháborodva cikkeznek arról, hogy a "nemzet színésze" hogyan gázolt bele a nemzet becsületébe, az esemény másik oldalát azonban talán csak a Timárt közvetlenül jól ismerők értik, hogy Timár József az ominózus estén csupán - rá oly jellemzően - emberként kiállt egy barátja mellett. Mert minden történelmi közeg ellenére Timár sohasem cselekszik másként, ő az "ember"-t nézi, számára mindig is ez marad az elsődleges. S hogy állítólagos kirobbanásával egyben hangot ad a benne is bizonytalanságot keltő, és egyre fojtóbb külső körülményeknek? Talán érthető. S ebből is látható, hogy bármennyire is szerette volna, nem tudhatta elhatárolni magát a történelem zajától. Színpadtól távol A Timár ellen az ügyészség által elhangzó vád végül is: "a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség", amely okán Timár letartóztatásának a veszélye is fennáll. Feltételezhető, hogy ennek elkerülése érdekében - de lehetséges, hogy "csupán" a tárgyalás, vagy Timárnak a színháztól való elbocsátása elodázását remélve - barátai intézik el, hogy Timár - még ha 40 évesen is, de - katonának vonuljon be. Debrecenbe kerül, karpaszományos honvédnek, az ún. "büntetőszázad"-ba, s a fizikai megterhelést nehezen viselő Timár itt kiképzésen vesz részt, hogy azután Ukrajnába, a frontra indulhasson. A díszletek az élet díszletei: az ágyúdörgés, a Hajdúság pora, a mosdatlanság bűze... ember ettől csak szabadulni kíván. Ez idő alatt azonban a mellette állók Bayor Gizi vezényletével menteni igyekeznek Timárt, s kegyelmi kérvényt íratnak alá többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Herczeg Ferenccel, Zilahy Lajossal, s e kérvényt Major Tamás és maga Bayor Gizi is aláírja, és ezt a kormányzóhoz eljuttatva célt érnek - a győri ügyészség 1943. február 18-án közli, hogy a kormányzó megszüntette a Timár elleni bűnvádi eljárást. Timár és a film Timár tehát újra visszatérhet a színpadra, Bikessy Dénest alakítja a "Szépanyám" című Zilahy-darabban 1943. április 28-án a Nemzeti színpadán, Bayor Gizivel és Uray Tivadarral játszik ezúttal; a közönség lelkes tapssal fogadja, nem törődve a sajtóban fel-felhangzó, Timár fellépésével kapcsolatosan nemtetszést kinyilvánító hangokkal. Bikessy figurája után még négy szerep várja, s 1944 májusában látható színpadon utoljára a felszabadulást megelőzően, a "Péter" című Kemény János-színdarab címszerepében. Színházi feladataival egyidejűleg filmszínészi karrierjét is építi: először a "Café Moszkva" című filmben látható 1935-ben, s az ezt követő kilenc év alatt tíz filmalkotásban szerepel. A "Sarajevo", a "Zárt tárgyalás" és a "Rózsafabot" címűek hoznak számára nagyobb sikert, s utolsó jelentős alakítása a filmvásznon Madách, az "Egy ember tragédiája" című, Németh Antal rendezte filmben. Ezután azonban csupán kisebb szerepekben rögzíthetik filmszalagra játékát az alkotók, az új hazai filmművészetnek nem válik dédelgetett kedvencévé Timár, tehetsége, és azon reményei ellenére sem, hogy ismét felfedezik őt a film számára. A megpróbáltatások nem érnek véget Timár megnyilvánulásaiban őszintén fordul szembe az embereket emberségükben megtörő hatalommal, s a maga módján hangot is ad ellenszenvének. Előfordul, hogy az elnyomókat pártolókat a nyílt utcán szidalmazza, vagy beléjük köt, s Gál András, az "Ország-Világ" szerkesztője elmondása szerint a negyvenes évek elején Timár a dorogi Bányászotthonban döbbenetes hatást elérve szavalja el a "Vén cigány" című verset egy előadáson, s ezen előadás résztvevője Gobbi Hilda és Major Tamás is, szintén politikai vonatkozású költeményeket előadva. Felesége sem tudja, mikor, hol és kivel találkozik, Timár talán így próbálja levédeni Máriát és kisfiát, Jojót az ő tevékenysége miatti esetleges politikai atrocitásoktól és morális támadásoktól, s talán kell is ez... Ugyanis 1944 őszén, a nyilas hatalomátvételt követően Timár sincs biztonságban, hiszen várható egykori, s most hatalomra került támadóinak bosszúja. Végül is Kovács Alice lakásán találnak rá (a Margit híd felrobbantását követően ideköltözik családjával), röpcédulákat találnak nála, s letartóztatják. A Vigyázó Ferenc utcai főkapitányságra kerül, innen viszik át a Melinda útra, a Gestapóhoz. Kiszabadulásával kapcsolatosan több verzió is él, a legvalószínűbb az, hogy az egyik Németországba hazavezényelt nyomozó üzletet ajánl Timárnak, mely szerint fogadja be a Magyarországon maradó feleségét és kislányát arra az időre, amíg tart a háború, s ő vissza nem tér, és ő ennek fejében segít Timárnak kiszabadulni. Valószínű, hogy a nyomozó által kerül Timár a Margit körúti fegyházba, és az ő segítségével rövid időn belül el is hagyja azt - egy barátjának írt levelében úgy említi, "kilógott" a fegyházból -, december 16-án érkezik haza. (a szóban forgó kisleány és édesanyja azonban soha sem érkezik meg Timárékhoz...) Timár boldog, hogy karácsonyeste - igaz, nem otthon, hanem az óvóhelyen, mégis - újra családjával, s főleg, hogy imádott kisfiával lehet, akiben minden megpróbáltatás közepette vigaszt talál. Örömét a gyermek hirtelen jött betegsége töri meg, az ekkor négyéves Jojó az óvóhelyen megfázik, gennyes agyhártyagyulladással kerül kórházba. Életét megmentik az orvosok, de a bal fülére 100%-osan megsüketül, és a jobb fülére is károsodik a hallása. Az időközben bombatalálatot kapott lakásuk. Nincs hol lakniuk. Vándorolnak több helyen is megfordulva, mígnem 1945 elején Gobbi Hilda lakásában laknak 3 hónapig. Timárt nagyon megviseli a háború, a nélkülözés, a mindennapos harc az élelemért, az életért, ráadásul már két és fél éve nem lépett színpadra, ami oldhatna a testileg-lelkileg nehéz helyzeteken. A háború után - új szerepek A felszabadulás után a "Különös éjszaka" című Török Sándor-darab főszerepében lép színre újra a Belvárosi Színházban, Bulla Elmával az oldalán, s a kritikák elismerően szólnak mind az előadásról, mind Timár alakításáról. Majd ez év júliusában a "Családi szálloda" című zenés vígjáték következik, ami a Művész Színházban kerül bemutatásra. Az előadás felszabadult játéka gyógyír a háború után eszmélő, a borzalmakat feledni akaró közönség számára, de a színész Timár számára is. Sennyei Vera, Kelemen Éva, Feleki Kamill, Rátkai Márton színesítik a darabot, Timár József kitűnő rendezésében. E színdarabbal egyidejűleg a Magyar Színház mutatja be Heltai "A néma leventé"-jét, 1945. december 7-én. A szereposztás tökéletes: Zília - Bayor Gizi, Agárdi Péter - Timár József. A sikerek ellenére a Nemzetiben még mindig nem látható játéka, saját, 1946-ban tett vallomása szerint három, önmagához nem kellőképpen méltónak talált szerepet adott már vissza színházának. Megbántva érzi még magát, és üldöztetésének nyomait sem heverte ki még. A sérelmezett eseményeken túl azonban mégis a fiával, Jojóval történtek azok, amik gyökeres változást hoznak életébe. Emészti magát gyermeke miatt, és enyhülésért az alkoholhoz menekül. 1946 decemberében újra színháza, a Nemzeti színpadára lép, Antoniusként, az "Antonius és Kleopátra" című színdarabban, s Bayor Gizivel újra csak pompás előadást ajándékoznak a publikumnak. Majd a Vígszínházban találjuk, a "Három nővér" Versinyin-szerepében, ezután pedig ismét a Magyar Színház közönsége számára szerez élményteli pillanatokat Scribe vígjátékában, a "Navarrai Margit"-ban V. Károlyt formálva, 1947 őszén. Shaw "Tanner John" című színdarabja kerül bemutatásra 1948. március 19-én a Nemzeti Színházban, Timárral a címszerepben, s a kritikusok elragadtatással írnak alakításáról; majd a Magyar Színházban lép fel újra, Kolenchovot formálja az "Így élni jó..." című zenés vígjáték előadásain. A Nemzeti Színházban Othellóként látható 1949 februárjában, ezután a Fővárosi Operettszínház "Ipafai lakodalom" című előadásának ő a férfi főszereplője; Tolnay Klárival Bory Bellával, Bihari Józseffel, Latabár Kálmánnal szórakoztat ezúttal. 1949 októberében Szimonov művében, az "Idegen árnyék"-ban Okunyovot jeleníti meg a Magyar Színházban, majd Gorkij "Ellenségek" című darabjában ő Jakov Bardin. Egy szavalat - és következményei 1949-ben Timárt újra bajba sodorja ironikus, szókimondó személyisége, és a hallgatás korában megint csak akadnak olyanok, akik nem nézik jó szemmel Timár őszinteségét. Nyersen fogalmaz, bírálja a korszak túlzottan baloldali mivoltát, a kétszínűséget, a rövid idő alatti véleményváltoztatókat, epés megjegyzést tesz egynémely politikai vezetőre, sőt nyíltan bírálja az ország vezetőivé lett urait. A szovjet mintára kiépülő államvezetés, egyik fő alapja az információgyűjtés, a besúgás, azt hallottam, hogy ő ennek és ennek azt mondta, hogy... stb. Az idővel szervezetté váló stréberkedés, szenvedő alanyait aztán az új társadalmi berendezkedés hamar osztályozza, minősíti, kategóriákba sorolja. Ez az az éra, amikor még egy vicc is lehet végzetes, ha az társaságban hangzik el, ráadásul, ha még egy kis politikai felhangja is van... Tímár például egy társaságbeli beszélgetés során megemlíti - némi indulattal - az épp aktuális Rajk-perrel kapcsolatosan, hogy Rajk László nem lehetett a Horty-rendőrség beépített embere, ugyanis a beépítetteket nem kínozzák meg annyira, amennyire megtették azt "elvtársai". Majd 1949 szilveszterén a Magyar Színház színpadán elszavalja a "Szózat"-ot, szavalata megrendítő erővel bír hallgatóságára nézve. A Szózat már sok. Itt éberen figyelnek sokan, Rákosi felszólítására. Ez az utolsó csepp a vádaskodók poharába, akik a történteket sok esetben elferdítve továbbítják az illetékes helyekre. 1950. január 8-án átveszi Karenin szerepét a megbetegedett Somlay Artúrtól, a Magyar Színházban, majd hivatalosan értesítik arról alig két hét elmúltával (1950. január 31-én), hogy állásából azonnali hatállyal felfüggesztik, és február 1-jén meg kell jelennie a vizsgálóbizottság előtt, amely az elbocsátáson túl a színpadtól is eltiltja. A Nemzetiben lép színre 1950. január 31-én Kareninként, s ez az előadás egyben a Bayor-Timár-páros búcsúelőadása is. A Nemzeti Színház fegyelmi bizottsága előtt 1950. február 1. - a Nemzeti Színház fegyelmi bizottsága Timár ügyét tárgyalja. Vádként hangzik el többek között az alkoholfüggősége: "Nem tudunk fejlődni, ha részegen játszunk" - mondja dohogva Makláry Zoltán, a fegyelmi bizottság elnöke a tárgyalást követő társulati ülésen a vádpontok ismertetésekor. Kiemelik többek közt - súlyosbító körülményként említve - hogy a színház falain belüli megnyilvánulásai során, Timár "még az ország vezetőit sem kíméli". A vád részét képezik egyebek közt olyan mondatok, beszélgetésrészletek, amelyek öltözőjében hangzottak el valamikor - s akkor maga Timár sem gondolta, hogy az intim módon megosztott gondolatai nyilvánosság elé kerülnek, s egyszer vádpontként a fejére olvassák azokat. Azon is minden bizonnyal elgondolkodhatott, hogy az, akivel bizalommal osztja meg érzéseit, gondolatait, később visszaél ezzel... Az egész procedúra során Makláry Zoltán, a bizottság elnökeként, hiába próbál a vádlók előtt "megértést" tanúsítva könnyíteni Timár helyzetén, bűnbakszerepéből menteni őt, az eredményen ez mit sem változtat: a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének fegyelmi bizottsága kizárja őt a szakszervezet tagjai sorából, "mert méltatlannak tartja arra, hogy egy szakszervezetben legyen olyan dolgozókkal, akik a magyar népi demokráciát építik, és nem pedig annak fejlődését gátolják" - írja Molnár Gál Péter a Népszabadságban megjelent, Timár József életét idéző cikkében. A Timár-ügy az első, amelynek kapcsán kifogást emelnek a színpadi játék közben való hangsúlyozás ellen, ugyanis "az ellenőrzés, a vizsgálat, a felügyelet mindaddig csakis az írott szövegekre terjedt ki. Az első alkalom, hogy az előadásmód kifogásoltatik. A hangsúly került cenzúra alá" - írja Molnár Gál Péter. Timár József ügye és az ítélet a közvéleményre a sajtó révén kellő hatást gyakorol. A nemzet egyik legkitűnőbb színészéből ellenséget kreál a kultúrpolitika, bírálva, megszégyenítve őt a nagy nyilvánosság előtt, és megvádoltan méltánytalan helyzetbe hozva. A színházban, a magánéletben sokan elfordulnak tőle, a színi világ negatív példájaként tekintve rá, amiből ő ért talán a legkevesebbet. Korábban művészi felfogás kérdése sohasem került a politika étlapjára, ám ezúttal - a kor kulturális felfogását jól tükrözve - egyeseket felemel, másokat a mélységes mély poklok aljára sodor a propagandagépezet bonyolult, az élet egészére kiható forgószele. A színész a munkások között Rossz idegállapota miatt kórházban kezelik, s kollégái, barátai ez idő alatt is látogatják, keresik társaságát. Rajczy Lajos, Básti Lajos, Rátkai Márton, és persze örök-hű barátja, Pethes Sándor. Miután a Népművelési Minisztérium nemmel felel Timár azon kérésére, hogy vidéki színházban szerepelhessen, a MÁVAG-ban lesz vasesztergályos-átképzős, 1950. október 3-ától. Méltóan meg akarja az állam büntetni, látványosan a népidemokrácia sárba tipróit. A szovjet rendszerből szolgaian átemelt bűnbak keresésre egyébként is fogékony tömegek körében, könnyen teret nyernek a kulákok, valamint a Horthy-rendszer előnyeit kiélvező kispolgárság elleni, "határozott fellépés" fejezetei. Ezek sorába illik bele Tímár koncepciós pere, amelyet hiába próbál a szakma tompítani, a legmagasabb állami vezetőktől begyűrűző elv szerint: bűnösnek pedig lennie kell. Ez volt adott esetben Tímár, aki kétkezi munkával "tanulja meg a magyarok Istenit" A munkások közt emberi fogadtatásban részesül, akik nem hagyják, hogy fizikumát igencsak igénybe vevő munkát elvégezzen, inkább megcsinálják helyette, s ugyanez történik a Duna menti Mélyépítő Vállalatnál, ahol segédmunkásként dolgozik - így ismeri meg színészként a munkásosztály mindennapjait. A Mélyépítő Vállalatot megelőzően pedig ügynökként vállal munkát, egy maszek gyermekfényképész megbízásából az országot járja, s fényképrendelésekkel próbálja előteremteni a megélhetésükhöz szükséges pénzt. Megrendelői számára különleges élményként hat, hogy a megrendeléseket megtoldja egy-egy vers előadásával, évekkel később is, egykori megrendelőitől visszaköszön e kedves és számukra maradandó gesztus. Visszatér a színpadra Márki Gézához, a Népművelési Minisztérium színházi főosztálya megbízott vezetőjéhez fordul segítségért, s Timár ügye így újra Révai József népművelési miniszterhez kerül, aki 1951 tavaszán végül is engedélyezi, hogy Timár vidéki színházhoz szerződhessen. Egészen pontosan a miskolci színházhoz, Bozóky István társulatához szerződhet, természetesen családjával érkezik a városba. A következő nap már a "Szabad szél" címmel színre kerülő operett próbáin vesz részt, George Stan figuráját keli életre; a hosszú kihagyás miatt a bizonytalanságtól izgatottan, lámpalázasan. A szorongás fonja át első színre lépését és találkozását a közönséggel, de színésztársai megértő és biztató pillantása átsegíti őt a nehéz perceken, és újra érzi: hazaérkezett. Előadások után kollégáival a Székely-kertben borozgatnak, és Timár kedvenc verseivel szórakoztatja színpadi társait. "Az élet hídja" című Háy Gyula-darabban, majd a "Palotaszálló" című zenés vígjátékban szerepel, s az előadások alkalmával nem csak a publikumot, hanem a színpadon a vele játszókat is szórakoztatja, a nekik szóló külön műsorral, amely persze a nézőknek nem tűnik fel. Egy monológot minden este másképpen ad elő, s kollégái már kíváncsian várják, vajon kinek a modorában lesz hallható a szöveg - Cyranot, Tartuffe-öt, Rómeót vagy éppen Peer Gynt-öt hallhatják aznap este? A leghatékonyabb terápiának bizonyul Timár számára a színpadi játék, feloldódik, s életkedve is visszatér. A társulat Egerben játszik, innen azonban Timár egy hónap elteltével Budapestre, az Ifjúsági Színházba szerződik. 1951 őszétől 1952-ig tagja e színháznak, majd átszerződik a Madách Színházba, ahová Hont Ferenc révén kerül, s itt, a Madáchban még 1951 őszén vendégszerepel a "Farkasok és bárányok" című darabban mint Berkutov, Dayka Margit, Bánki Zsuzsa, Sennyei Vera, Solty György látható színen Timárral. 1954. december 23-án mutatják be a Madách Kamaraszínházban Ibsen "Nóra" című drámáját, melyben ragyogó, felejthetetlen alakítást nyújt Timár Rank doktorként. A darab rendezője Bozóky István, Nórát pedig Tolnay Klári alakítja könnyed természetességgel. "Ibsen "Nórá"-jának Rank doktorát a legnagyobbakkal láttam világszerte és Budapesten; de Timár mindegyiket felülmúlta: elesett volt anélkül, hogy szánalmas, félelmes anélkül, hogy hátborzongató lett volna" - vallja Keresztury Dezső. Elismerő kritikák követik tehát az előadást, és a "Nóra" sokáig marad a Madách Kamaraszínház műsorán. Az utolsó évek A "Mizantróp" című Moliere-darabban Alceste-et formálja, Musset "Vagy ki, vagy be" című vígjátékában pedig a gróf szerepében szórakoztatja a közönséget. 1956 tavasza - Gorkij "Éjjeli menedékhely" című drámájának bemutatója a Madách Színházban, a Színész szerepében Timár József. A Színész, akinek tekintete a tegnapot kutatja, a holnapot álmodja, azonban csupán a vodkát látja. Timár újabb döbbenetes alakítása ez, a kritikusok véleménye sem cáfolja az előadás és a színészi teljesítmény nagyszerűségét, a szigorú Kárpáti Aurél ezen alakítása kapcsán a legnagyobb színészek közé sorolja Timárt. Színész és ember - nem válaszható külön. Timár szívesen említi Szatyin szövegét: "Ember! Ez a szó büszkén hangzik! Tisztelni kell az embert, nem sajnálni!" - s ezen megnyilvánulása tisztán tükrözi a rá oly jellemző, magához az emberhez, és színpadi figuráihoz való alázatát és megbecsülését. Timár sohasem emlegeti az őt ért sérelmeket, és soha senkinek nem rója fel ellene való vétkét, s ha valaki mégis szóba hozza, és mentegetőzni, magyarázkodni próbál, Timár egyetlen kézlegyintéssel dobja sutba a témát, jelezve, hogy el van felejtve, szóra sem érdemes, így oldozza fel a lelkiismeretükben bűnösöket. Még az 1956-os évben, 54 évesen Érdemes Művész kitüntetésben részesül, s ez az elismerés, amelyet az államtól kap, sokat jelent Timár számára. A "Sosem lehet tudni" című Show-vígjáték kerül bemutatásra ez év októberében a Madách Színházban, a pincér szerepében Timárral, de ebben a kis szerepben Timár óriássá válik a színpadon, a darab azonban csupán néhány előadást ér meg a történelem zajos eseményei okán, majd 1957 elején újra műsoron szerepel. Közjáték 1956-ból... 1956. október 31-én Barabás Tibor, az író összefut Timárral a Hársfa utcában, s kérdésére, hogy hová megy, válaszként azt kapja, hogy csupán vélt alappal, de keresik az egyik kolléganője férjét, s Timár a személyi igazolványát adta kölcsön neki. Barabás újabb kérdésére, hogy ki az említett kolléganő férje, csak annyit válaszol, hogy neki teljesen mindegy, egy ember, akinek segítségre van szüksége... A harc kezdete Elkövetkezik 1957. március 15-e, s Timár átveheti az Érdemes Művész kitüntetés után az ugyancsak rangos elismerést, a Kossuth-díjat (ugyanekkor Németh Lászlót is kitüntetik e díjjal), s ezt követően az előadásokat hirdető plakátokon már ezen elismerések szerepelnek neve mellett, ami némileg elégtételt jelent Timárnak elszenvedett sérelmeiért. 1957. május 14. - a "Széchenyi" című Németh László-darab premierje, a címszerepben Timárral, majd ezt az "Anna Frank naplója" követi, s Timár sokaknak maradandó élményt nyújt Otto Frank alakjában, megrendítő előadásával, érzelemgazdag játékával, az előadás során azokban a jelenetekben is döbbenetes hatást téve az összjátékra, amikor neki éppen nincs szóbeli szerepe. Azonban ezen előadások sem telnek el Timár kollégáinak szóló külön műsora nélkül, s a vele játszó színészek gyakran alig bírják visszatartani kitörő nevetésüket. Pár hét elteltével Timár már nem lép fel, egy évig tartó kórházi kezelést követően azonban úgy tűnik, legyőzte a tüdejét megtámadó gyilkos kórt, a rákot. Visszatérhet a színpadra, s a "Hosszú út" című Thornton Wilder-darabban, 1958 novemberében játszik újra, majd Show "Az ördög cimborája" című vígjátékában, Burgoyne tábornok szerepében fakasztja mosolyra a nézőket. Játéka estéről estére új színt kap azáltal, hogy leheletnyi változtatásokkal légiós őrmesterként, vagy éppen légiós altisztként jeleníti meg a tábornokot, és persze ez mit sem csökkent művészi teljesítményén és tábornoka alakjának tökéletességén. Timár tehát jól érzi magát a Madách Színház összekovácsolódott, remek társulatában - többek között Bánki Zsuzsa, Tolnay Klári, Uray Tivadar, Gábor Miklós társaságában -, s felhőtlenül játszik, komédiázik a színpadon, és az előforduló, a direktorral és a rendezőkkel való konfliktushelyzetek sem hagynak bántó nyomot benne, azok feloldása után. Mindeközben sokszor hallható utánozhatatlan hangja a rádióban, s az éteren keresztül ugyanolyan nagy hatással közvetíti a művek és szerepek, a versek mélységét és színes varázsát, mint a színpadon játszva. A Nemzetiben újra - "Az ügynök halála" Major Tamás kérvényt fogalmaz a minisztériumhoz, 1955. június 8-án, hogy Timár Józsefet újra a Nemzeti Színházhoz szerződtethesse. "Megoldaná azt a kérdést, hogy Somlay Artúr halála és Balázs Samu betegsége miatt ne kelljen a műsorról levennünk például az Ármány és szerelem és a Noszty-fiú előadásait" - írja Major. A Nemzetibe hívja Timárt, aki 1959 őszétől már itt játszik Péter apostolt formálhatja elsőként "Az ember tragédiája" című Madách-darabban, majd Willy Loman alakjában léphet színre Arthur Miller drámájában... azonban ekkor Timár már nagybeteg. A Nemzetihez való visszaszerződése már csupán a végső játék része, s "Az ügynök halálá"-ban alakítása szintén összeforr magával az emberrel, elválaszthatatlanul. A Marton Endre rendezte darab próbáin Timár tőle szokatlan módon, lassan beleásva magát Willy Loman figurájának emberi mivoltába csiszolja az ügynök alakját timárosan hitelessé - ez idáig röpke időre volt csupán szüksége a szerepek betanulásához és művészi megjelenítéséhez. De ez most más. Timár úgy érzi, hogy e szerepben önnön életét eleveníti meg a színpadon, s olyannyira azonosul az ügynök szerepével, hogy végül Willy Loman és Timár József tökéletesen eggyé vált alakját hozza színre. A rendezőnek végül is sikerül őt visszavezetnie ahhoz a ponthoz, amikor Timár megérti, hogy Willy Loman egy szerep, s ő maga megjeleníti ezt, így játéka hiteles marad annak ellenére, hogy Timár mint ember kellőképpen távol tartja magát az ügynök szerepétől. Így a főpróbán már nincs probléma színész és szerep egészséges egységével, s Willy Loman megformálásával Timár József pályája újabb csúcsára érkezik. "... Játék ez?! Gyakori fordulat mondatja az emberrel: nem játszotta, élte szerepét. Timár alighanem - nem éli a szerepet. Annyira egy vele, ahogyan szinte - csak önmagunkkal lehetünk azonosak! Ez túlzás persze, és nincs is így igazában. Csakhát - szavakat, hasonlatokat keres az ember, hogy kifejezzen valami nagyon egyszerűt, tehát nagyon nagyot. Timár József annyira egy Willy Lomannal, olyan monumentálisan és - egyszerűen egy, ahogyan csak a legnagyobbak tudják. A legnagyobb színészek, akik a kifejezés minden eszközét és rafinériáját birtokolják, tehát egyszerűek. S amit csinálnak: kifürkészhetetlen s megfejthetetlen..." (Film Színház Muzsika, 1960. április 22. IV. évf. 17. szám 13. oldal - Anonym: Háromféle) A sajtó egybehangzó elismeréssel ír játékáról, emberi egyszerűségében csodás alakításáról, s Timár boldog, korábbi kielégítetlenségének, amit egy-egy korábbi szerep megjelenítése után élt benne, nyoma sincs ezen előadás után. Higgadtan fogadja a sikert, elegánsan és bölcsen, és nem beszél betegségéről, nem panaszkodik. Bár orvosai ekkor már lemondtak róla, ő maga ezen tényt nem hajlandó tudomásul venni, s napról napra, estéről estére újra feltámad, hogy Willy Lomanként színre léphessen. Az utolsó felvonás 1960-ban Timár megkapja a Kiváló Művész címet, májusban pedig már a kórházból jár le esténként a színházba, hogy játszhasson. Május 24-én utoljára lép színpadra. A lázcsillapítók állandó lázán már nem segítenek, több mint 15 kilóval kevesebb, mint "Az ügynök halála"- premier idején, zakójában, melyet Willy Lomanként visel, egyre inkább eltűnik. Willy Loman búcsúzik - és Timár József is. Nincs a kollégáknak, vagy a nézőknek szóló különbeszéd, csendben, szó nélkül hagyja el a színpadot, és zárja le több évtizedes alkotó, és emberi múltját. Csupán Marton Endrének köszöni meg négyszemközt, hogy Willy Loman szerepével visszakaphatta hitét, s ennyit mond - hisz tudja -, hogy nem él már soká. Fiának mindenképpen meg szerette volna mutatni a határon túli országok némelyikét, ezért családjával 1960. július 3-án, egy hónapra, Bécsbe és Nyugat-Németországba utazik - utolsó fellépését követően színházról már egyetlen szót sem ejt. Majd mátraházi nyaralásuk során rosszul lesz, ismét kórházba kerül. Szörnyű fájdalmait morfiummal próbálják enyhíteni, látogatókat sem igen fogadhat. Már az ételt is elutasítja, 40 kilónyira fogyott, és állandóan alszik, míg végül október 3-án egy röpke ébrenlétet követően átalussza magát az öröklétbe. Utószó Több mint kétszáz szerep, amellyel kapcsolatban Timár József nevét említhetjük, tragédiák, zenés vígjátékok, operettek - színpadi művek széles skálája, melyekben ragyogó alakításaival áldozott a magyar színház és a színészet oltárán. Filmen ugyanez nem sikerült, bár szerette volna... Nem volt sztár színész, neve nem fémjelez korszakot, csupán egy színész volt, aki "Úgy mozgott a színház világában, mint életelemében; rajta kívül nem tudott élni", s aki "...úgy érett meg színészként is, mint emberként. Kezdetben a kamaszok természetes mohóságával élvezte, vagy az egészséges fiatalemberek kissé feszengő megkötöttségével végezte munkáját. Természetesnek tartotta, hogy játszi könnyedséggel játssza el a ráosztott kis szerepeket. Látszatra ugyanilyen fölénnyel szavalta végig első terjedelmes szerepeit is; a Nemzeti Színház tagjaként főként klasszikus vagy klasszikus stílusú versdrámák szerepeit." Hosszas folyamat eredményeként érett meg Willy Loman alakjának felejthetetlen, művészileg kimagasló megformálására; az önmagával mindörökké vívódó, elégedetlen színész ezen, a végső nyugvópontra jutó alakítását kép és hangfelvétel őrzi az utókor számára. Timár József - aki az életet szereti, aki víg kedélyű, olykor pedig keserűen szemléli a világot, néha fölényes cinizmussal szól másokhoz, vagy éppen a szívére vesz valamit és hirtelen sértődik meg - hogy aztán éppen olyan gyorsan meg is béküljön; akinek élete a színház, ahol akár tragédia közben is csínytevésen töri a fejét. Hadd idézzük újra egyetlen, kedvelt mondatát, ami átszőtte színházon kívüli életét és szerepeit egyaránt, s így tette igazzá és hitelessé magát Timár Józsefet, aki - mint vallja - sohasem karrierre, csupán színészetre vágyott: "Ember! Ez a szó büszkén hangzik! Tisztelni kell az embert, nem sajnálni!" (Gorkij: Éjjeli menedékhely - Szatyin) Kitüntetései: Farkas-Ratkó díj 1934. Érdemes Művész 1956. Kossuth-díj 1957. Kiváló Művész 1960.
