Tolnay Klári, Tolnay Rózsi színésznő Született: 1914. július 17. Budapest, Magyarország E lhunyt: 1998. október 28. Budapest, Magyarország Színházi szerepei: Albee: Nem félünk a farkastól - Martha Anouilh: Euridike - címszerep Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban - Sophie Arbuzov: Kései találkozás - Nő Dosztojevszkij: Bűn és Bűnhődés - Szonja Collin Higgins: Maude és Harold - Maude Coward: Vidám kísértet - Elvira Csehov: Három nővér - Irina Csehov: Sirály - Arkagyina Deval: Francia Szobalány - Francoise Dumas: A kaméliás hölgy -címszerep Gorkij: Kispolgárok - Jelena Gorkij: Éjjeli menedékhely - Natasa Hunyady Sándor: Havasi Napsütés - címszerep Ibsen: Nóra - Nóra Kilty: Kedves hazug - Mrs. P. Cambell Miller: Pillantás a hídról - Beatrice Moliére: A mizantróp - Céliméne Molnár: A hattyú - Alexandra, máskor: Beatrix hercegné, Mária, Dominike, Molnár: Liliom - Julika Örkény: Macskajáték - Giza - Játékszín Pirandello: Hat szerep kers egy szerzőt - mostohalány Sartre: A tisztességtudó utcalány - Lizzie Shakespeare: Rómeo és Júlia - Júlia Shakespeare: Téli rege - Hermione Szigligeti: Liliomfi - Mariska Thompson: Aranytó - Ethel Thayer Victor Hugo: A királyasszony lovagja - Neuburgi Mária Williams: A vágy villamosa - Blanche Filmszerepek: Drága kisfiam (1994) - Anya Egy igazi bohóc (1991) TV film - Tolnay Kláriként Vili, a veréb (1989) rajzfilm - Verbéna hangja Bevégezetlen ragozás (1985) TV film - A törzsvendég részben A vörös grófnö (1985) - Geraldin, Károlyi nevelőanyja A csoda vége (1983) Ök tudják mi a szerelem (1983) TV film - Estella Kojak Budapesten (1980) - Szalánczyné Legato (1978) - Zarkóczy Rózsika Fekete gyémántok (1976) Tvfilm - Teudelinda grófnő Ballagó idö (1975) Jó estét nyár, jó estét szerelem (1972) TV film - Az anya Volt egyszer egy család (1972) - Nővér Jó estét nyár, jó estét szerelem! (1971) kisjátékfilm sorozat Reménykedők (1971) A Danaida (1971) TV film - Nóra Szemtől szembe (1970) Hatholdas rózsakert (1970) TV film - Ilka néni Szerelmi álmok 1.-2. Rész - Liszt (1970) Szovjet/Magyar film Keresztutak a szerelemben (1969) TV film Nyomozók társasága 1.-13. Rész (1969) Francia/Japán/Kanadai/Magyar/NSZK TV filmsorozat Súlyfürdő (1969) TV film Fáklyaláng (1968) TV film Elsietett házasság (1968) - Komárominé Az özvegy és a százados (1967) TV film Rivalda nélkül (1967) TV film A Koppányi Aga testamentuma (1967) TV film - Babocsi Gáspárné Búcsú a kikötőben (1966) TV film Vidám vasárnap (1966) TV film Apa (1966) - Anya Az aranysárkány (1966) Utószezon (1966) - Szilágyiné Délután ötkor (1965) TV film Ők tudják mi a szerelem (1964) TV film Nagymama (1964) TV fim Ezer év (1964) - Bencsikné Fáklyaláng (1963) TV film - Kossuth Lajos felesége Hogy állunk fiatalember (1963) Pacsirta (1963) - Tóni, Vajkayné Angyalok földje (1962) - Anya Fagyosszentek (1962) Mindenki ártatlan? (1961) Nem ér a nevem (1961) - Bende Etelka Füre lépni szabad (1960) - Anna, Kéri felesége Virrad (1960) - Elza, Szabó felesége Akiket a pacsirta elkísér (1959) Micsoda éjszaka! (1958) - Klára Dani (1957) - Aranka A tettes ismeretlen (1957) - Miklósiné Mese a 12 találatról (1956) - Bartháné, a patikus Ünnepi vacsora (1956) - Márta Rokonok (1954) Déryné (1951) - Déryné Egy asszony elindul (1949) - Bangháné, Ilonka Tűz (1948) Beszterce ostroma (1948) átdolgozva 1955-ben XIV. René (1946) Budapesten készült Magyar/Osztrák/Román film befejezetlen maradt, Idegen utakon (1944) - Máté Judit Féltékenység (1943) Ágrólszakadt úrilány (1943) - Jánossy Éva Menekülö ember (1943) - Klára / Marianne Rákóczi nótája (1943) - Oltay Krisztinka / Fruzsa néni Szerencsés flótás (1943) - Klári Keresztúton (1942) Férfihüség (1942) - Maya, francia orvosnő Katyi (1942) - Varga Kató / Katyi Pista tekintetes Úr (1942) - Rolla, Horváth lánya Gentryfészek (1941) Három csengö (1941) Néma kolostor - A karthausi (1941) Havasi napsütés (1941) Kádár kontra Kerekes (1941) Az ördög nem alszik (1941) Vissza az úton (1940) Egy csók és más semmi (1940) - Nadányi Ervinné, Anni Zavaros éjszaka - (1940) Erzsébet királyné (1940) - Latkóczy Ida A szerelem nem szégyen (1940) - Suzanne, francia nevelőnő Tóparti látomás (1940) Áll a bál (1939) - Társasági hölgy Hat-hét boldogság (1939) - Éva, Bozsó lánya A nőnek mindig sikerül (1939) - Mester Laura Toprini nász (1939) - A gróf felesége Gyimesi vadvirág (1939) - Magdolna, Palánka felesége Bors István (1939) - Ilonka Tiszavirág (1938) Azúr Express (1938) - Teri A hölgy egy kissé bogaras (1938) - Takács Klári, Bimbi Tiszavirág (1938) - Aracsiné, Julis Magdát kicsapják (1938) - Makray Erzsébet, tanárnő Döntő pillanat (1938) - Éva, Bálint Gábor felesége Az én lányom nem olyan (1937) - Gitta, Hubay Péter lánya A kölcsönkért kastély (1937) - Mary, Gruber lánya Pesti mese (1937) Dunaparti randevú (1936) Tisztelet a kivételnek (1936) - Vera, Kántorék lánya Légy jó mindhalálig (1936) Az okos mama (1935) - Erzsike, Tabódy lánya Az új rokon (1935) - Kenyereslány Meseautó (1934) - Sári Életrajza: Adatok: 1914. július 17. - születik Mohorán 1932 - érettségi Debrecenben 1934 - első filmje a Meseautó Gaál Bélával 1935 - Vígszínház tagja 1936 - férjhez megy Ráthonyi Ákos ismert filmrendezőhöz. 1940 - megszületik Zsuzsanna nevű lánya 1948 - Benkő Gyula, Somló István mellett a Vígszínház igazgatójává nevezik ki. 1950 -től haláláig a Madách Színház tagja, 48 esztendőn keresztül (!!) Életútja részletesebben Tolnay Klári legavatottabb szakértőjének tollából, Párkány Lászlótól egy rövidebb, majd a róla írott könyvének felhasználásával, egy hosszabb életutat is olvashatunk, melyet a szerző egyenesen weblapunk számára, Önök számára szánt. Tolnay Klári: Budapest egyik klinikáján született 1914. július 17-én, de felnevelő faluja a Nógrád megyei Mohora volt. Édesapja négyszáz holdon gazdálkodott, nyolcszobás kúriában lakott a család. György bátyja két évvel idősebb volt, apja evangélikus vallását gyakorolta, Klári édesanyja katolikus hitében nőtt fel. A keresztségben a Rózsi nevet kapta, Klárivá Gaál Béla filmrendező nemesítette 1934-ben a Meseautó című film forgatása előtt. Elemi iskoláit Mohorán végezte, Balassagyarmaton bejáró diákként járta ki a polgáriskola négy osztályát, majd a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál tanult két esztendeig, végül a debreceni felsőkereskedelmiben érettségizett. Családi indíttatásként rengetget olvasott, édesanyjától zenét tanult, bátyjával és szüleivel kamaramuzsikált és énekelt. A színház világával Bőkay János írő és tekintélyes lapszerkesztő révén ismerkedett meg, a szívélyes rokon otthonába fogadta a szárnypróbálgatások idejére. A falusi kislány hamar feltalálta magát a korabeli színes, hangulatos bálok világában. A nagyreménynek bátorságával kopogtatott be privát meghallgatásra Rajnay Gábor neves színészhez, majd Heltai Jenő színidirektorhoz és végül Hevesi Sándorhoz, a korszak egyik legnagyobb színházcsinálójához. A meghallgatások félsikert hoztak, gyönge biztatással párosultak, ám eredménnyel nem kecsegtettek A próbálkozások a Hunnia Filmgyárban folytatódtak, ahol pártfogásba vette Gaál Béla rendező, aki tanodájában ifjú, csinos lányokat oktatgatott a filmszínészi mesterség alapismereteire. Tolnay Klári itt átmenetileg otthonra lelt, statisztált, egymondatos szerepeket kapott, míg nem megkínálták egy jelentősebb szereppel a Meseautó címii sikerfilmben. A filmgyárból a Vígszínházba vezetett útja, ahol voltaképpen teljesítmény nélkül figyelt fól rá Jób Dániel rendező és színházigazgató, aki csekélyke ösztöndíjjal a színház nagyjaiközé fogadta azzal a szándékkal, hogy a színiskolát nem végzett növendék Somlay Artúr, Gombaszögi Ella, Rajnay Gábor, a Góth házaspár környezetében kijárja a vígszínházi iskolát. Naivaként számos darabban szerepelt, kiugró sikert 1938. október 15.-én aratott Jacques Deva1 könnyű kézzel megírt vígjátékában, a Francia szobalányban. 1936-ban férjhez ment Ráthonyi Ákos ismert filmrendezőhöz. Zsuzsanna lányuk 1940-ben látta meg a napvilágot, három évvel később fiúnak adhatott volna életet, ha egy váratlan robbanás, amely a Mátra rengetegében érte utól, nem indítja el az idő előtti szülést. A háború elpusztítja a Vígszínházat, ideiglenes játszóhelyen folytatják életüket a társulat életben maradt művészei. Tolnay Klári a háború utáni esztendőkben magára maradt, Ráthonyi Ákos külföldre távozott. Várkonyi Zoltán Művész Színházában, ahol két esztendőt töltött,. hozta össze jó sorsa Darvas Ivánnal. A legendás szerelemből házasság lett. A művészpáros útja 1958-ban elvált, Zsuzsi még 1956 lázas napjaiban vonatra szállt, hogy Londonban megkeresse édesapját. Ráthonyi Zsuzsanna később Bécsbe költözött és férjhez ment egy filmoperatőrhöz. Nyugdíjazásáig a bécsi közszolgálati televízió elismert könnyűzenei szerkesztője volt. Édesanyja színi karrierje 1948-ban különös fordulatot vet. Benkő Gyulát, Somló István társaságában a Vígszínház igazgatójává nevezik ki. E művész-hármasnak köszönhető, hogy a Vígszínház visszatalált egykori önmagához. Tolnay Klári, amidőn politikai okokból szétkergették a polgári értékrend őrzőit a Vígszínházból, 1950.-ben a Madách Színházban lelt otthonra. E nagyhírű színházban immár modern hősnőként - sikert sikerre halmozott. 1951-ben, majd egy esztendővel később Kossut-díjjal jutalmazták, elsők között vált érdemes művésszé 1950-ben, négy év múlva elnyerte a kiváló művész címet is. 1997-ben Budapest díszpolgárává avatták. Színészi másodvirágzását 1990 és 1998 között élte; volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthattuk. 1998 őszén a Nemzeti Színház méltó szerepet szánt neki, Szabó Magda Régimódi történetében egy szeretetre méltó apácafőnök megformálására készülhetett. Október 28-án éjszaka, talán e szerepről álmodván, itt hagyott bennünket. Párkány László Tolnay Klári Önéletrajzi írásából válogatás A szöveg-montázs Párkány László: Talnay Klári: "Egyes szám első személyben" című könyvéből való, amelyet a szerző készített a honlapunk számára: Tolnay Klári: Egyes szám első személyben - montázs- -Ki vagy te, hogy csak úgy tönkreteszed az előadást - mennydörögte 1938 őszén Jób Dániel, a Vígszínház igazgatója. "Különös színésznő ez a Tolnay Klári - írta 1942-ben a Film Színház Irodalom - nem fogyókúrázik, nem intrikál, nem nyilatkozik, nem ír, nem sportol, nem pletykázik, nem pletykáznak róla. Hogyan él egy ilyen csendes sztár?" Darvas Iván, második férjem, akivel nagy szerelemben éltünk, mindig bolondozott: gyakran vette tíz karcsú ujja közé a fejem, s mélyen a szemembe nézve megkérdezte: ki vagy te? (a bájos szertartás után Shakespeare ismert szonettjével felelt: Az vagy nekem, mi testnek a kenyér...") Zsuzsi lányom, akivel kapcsolatom sajnos nem volt mindig teljesen harmonikus, egy síróskacagós emlékező éjszakán bécsi otthonában azt mondta: "Nem is tudtam, hogy nekem ilyen jópofa mamám van." "Ez az édesen mosolygó, napsugaras arc Tolnay Klári arca, s az elszántan gyűlölő, kegyetlen kemény tekintet és a színházi társalgóban látott arcának intelligens, civil finomsága szintén az övé" írta 1943-bon egyik kritikusom, amidőn a Vígszínház felújította a "Hat szerep, keres egy szerzőt" című darábot. A testemmel, a külsőmmel nem sokat törődtem. Különböző férficsalódósak után az anyám azt mondta: "Édes fiam, én is megcsalnálák. Így nem lehet egy férj előtt kinézni..." A hetvenes években Vámos László rázott meg. Éppen olyan mérgesen, mint Jób Dániel 1938-ban, a Francia szobalány próbáján. Vámos használta ezt a kifejezést: lusta színésznő vagyok. Tartózkodom az átéléstől. Engem rázni, ütni, rúgni kell, meg kell alázni, hogy a szerepemre találjak. "Tudod, ki vagy te ebben a szerepben? - kérdezte Vámos. - Ha nem tudnád: Tolnay Klári vagy... !" "Mohora a béke szigete volt: a világ közepe" Mohorán színházról nemigen hallott a nép. Elvétve fölütötte a sátrát egy-egy vándorcirkusz vagy mutatványos. Más semmi. Egyszer bárányhimlővel ágynak estem. Anyám kényeztetett, babusgatott.. Még a Színházi Élet néhány számát is a kezembe adta, ami nagy szó volt, mert alig múltam tíz éves. A képes magazinban új világot fedeztem fel. Az egyik képen például színésznő ült a tükör előtt, combközépig felhúzott szoknyában, keresztbe tett lábakkal, gyönyörű bokákkal, formás combokkal, és a tükörben festette magát. Az volt a kép alá írva: "Szépség, tökély, harmónia. Mindent a közönségért." E varázsszavakat pontosan nem is értettem, a női kitárulkozás mikéntjét is csak későbbi eszemmel dolgoztam fel. Gyermeki fejjel inkább a szépségre figyeltem, meg a kacér öltözködésre, mert ez számomra új volt. Az is elgondolkodtatott, hagy milyen nagy úr lehet az a bizonyos közönség. Ez volt az első találkozásom a színészettel. "Benned mocorog valami!" Mater Mohács parasztlányból lett apáca. Ő volt a mama köztünk. Ez az okos, tapintatos tanítóapáca kitüntetett figyelmével. Ha életképet adtunk elő, rám sohasem osztott nadrágszerepet, én mindig kék szalaggal átkötött, hófehér ruhás lány voltam. Már az első évben eldöntöttem, hagy apáca leszek. Máter Moháccsal a kertben sétálgattunk, amikor felfedtem szándékomat, de mindjárt hozzá is tettem: nem olyan apáca szeretnék lenni, aki csak úgy térdepel, imádkozik, meg bezárkózik. - Hát milyen? - kérdezte. - Tevékeny apáca. Gyógyító valamilyen lepratelepen, vagy tanítóapáca a négerek között Afrikában. Mater Mohács félrehajtotta a fejét, majdnem szomorúan mondta: - Nem leszel te apáca... nem leszel te apáca... - Miért? Talán rossz vagyok? -Nem - mondta tűnődve - de benned mocorog valami. Nem, nem maradsz te apáca... "A szerencse mindig oda szegődik, ahol élni tudnak vele" Heltai Jenő volt a következő kiszemelt. Akkoriban a Magyar Színházat igazgatta. Felkerestem, bemutatkoztam. Ebéd utáni szivarját szívta éppen a hatalmas bőrfotelben. Mielőtt még megszólaltam volna, tetőtől talpig felmért, és biztatóan bólogatott. Szép kislány voltam, mindenkinek megakadt a. szeme rajtam. - Mi van, ki vagy, mit akarsz? Itt is eldaráltam jövetelem okát, hozzátéve, hogy a Bókay rokonsághoz tartozom, és szeretném, ha valaki megállapítaná: van-e tehetségem a színi pályára, s alkalmaznának-e valamelyik színházban, hogy ne kelljen, visszameni vidékre. A szivarfüst mögött rekedtesen megszólalt Heltai: - Emeld föl a szoknyád... Meghűlt bennem a vér. Picikét feljebb húztam a szoknyát. - Na, még! Ruha pár centit föl... Heltai kikelt magából. - Feljebb, ha mondom. Elöntött a düh meg a keserűség. - Én színésznő akarok lenni és nem kurva. Becsaptam az ajtót, és elrohantam. "Szólítsanak ezentúl Klárinak!" 1934 tavaszán a Tolnay Klári név talán nem is fordult elő a színlapokon, hiszen csak néma vagy kurta mondatos szobalány-szerepekben "lépem fel". Az addig megjelent báli tudósítások eredeti keresztnevemen ismertetett meg a "Köztudattal". Éppen ezért meglepett a Reflektor filmprodukció felkérője. Budapest, 1934. augusztus 17. Nagyságos Tolnay Klári színművésznőnek Budapest. Megállapodtunk Önnel abban, hagy Meseautó filmünk egyik. Szerepét Ön, fogja eljátszani. Ezen szereplésért fizetünk Önnek naponta 40 P-t, azaz Negyven pengőt, mely összegből a szokáscos adók levonásba hozatnak. A felvételek az Ön számára kb. f. hó 23-24-én fognak megkezdni. Mi csináltatunk Önnek egy ruhát, mely a produkció tulajdonát képezi. Teljes tiszlelettel - Reflektor, filmprodukció. Gaál Béla kora tavasszal, még a vígszínházi jelentkezésem előtt többszöri figyelemre méltatott. Ez abból állt, hogy alaposan kikérdezett és meghívott magán filmiskolájába. Emlékszem, ott egyszer a nevekről is szó esett. A könnyen megjegyezhető, magyaros hangzású családi neveket kedveli a közönség - mondotta, majd kifejtette: bizonyos szerepkörökben nélkülözhetetlen a választékos keresztnév. A Rózsi cselédlányhangzású. Ellenkeztem: a Rózsi szép név, igaz, Mohorán minden második tehenet így hívnak. Aztán engedtem: szólítsanak ezentúl, Klárinak. "Engem szidni, rázni kellett..." Jób hangja a fülemben: - Tévedtem. Nem lesz belőled igazi színésznő. Idevezetett az örökös filmezés. Megmondtam neked, a film tönkreteszi a színészt. Nincs egy őszinte mozdulatod, se magyarul, sem palócosan nem beszélsz már, nem érted a darab nyelvi humorát. Ez egy förgeteges vígjáték, kedvesem...! Teremtőm! A színházba jövet plákátok úsztak el mellettem, felettem transzparensek. A színház nagy önbizalommal hírdette a város 1938. október 15.-i szenzációját: a Francia szobalányt, Tolnay Kárival a főszerepben. Megszólalt az ügyelő: - Művésznő, kérem a színpadra, megkezdjük a második felvonást. Szedlacsék néni is visszanyerte a hangiját. - Tudod, gyöngyöm, hogy kereken húsz percig rázott ez az istentelen direktor? - Csak húsz percig? Nekem többnek tünt... " A közönség l0-15 percig valósággal ünnepelte Tolnay Klárit, a szobalány alakítóját. Fel kell jegyeznünk, hogy megérdemeltebb tapsvihart régen hallottunk. Tolnay Klári, Deval darabjának címszerepében egészen példátlan sikert aratott." /Budapesti Hírlap/ "Félek a humortalan emberektől" A vígszínházi nagyok között minden apróságnak jelenősége volt. A vicceknek, az ugratásaknak, még a linkségeknek is. Csortosnak például félelmetes dolgai voltak. Állandóan a viccelődésen járt az esze. Megtréfálnia kollégákat - afféle hobbi volt számára. A Caesar és Kleopátrá-ban például megette a saját mellszobrát. A díszletek között, díszes állványon állt Caesar mellszobra. Csortos marcipánból elkészítette ezt a képmást, és lepénzelte a kellékest, hagy kicserélhesse a szobrot. Volt egy olyan jelenet, ahol a szenátorokkal beszélve vitatkozva fel-alá járkál. A szobor mellett meg-megállva letörte az orrát, és eszegetve mondta a monológot. Aztán letörte Caesar fülét, azt is megette. És így tovább. A színészek azt hitték, Csortos a gipszszobrot eszegette. Mindenki rosszul lett, volt, aki majdnem elájult, míg mások röhögőgörcsöt kaptak. "Be a skatulyába - ki a skatulyából" Horváth Árpád színházrendező, a kor jeles elméleti szakembere Szó és színpad címmel sorozatot tervezett. Megszólaltatásra szemelte ki a színház, a színpad és a film minden rendű és rangú munkatársát. A kötet első darabjaként 1943-bon elkészült a Szerep nélkül című könyv, amelyben tizenegy színész vallott a korabeli színi állapotokról. Ebben a kötetben az én gondolataim is helyet kaptak, követve Horváth Árpád bevezetőjének gondolati fonalát. "Ami e kötetben összetevődött, a közös nevező: elégedetlenség a mával, termékeny sarkallás, hogy az üzletté züllött üzem, cinikus nembánomság, kizárólagos olcsó szórakoztatás, a dilettánsok uralma, a még csak nem is dilettánsok szélhámoskodása, az írótlan színpad, a színpadiatlan szerző, a mesterségbeli tudatlanság és készületlenség, a fiatalság alázatlan pökhendisége, a kritika és közvélemény sokszor egészen más célokat takargató cégére ne maradjon az, ami. {...) "Ó, Közönség, ne érd be szürke estéidet szórakoztatásul a színházzal. Kérj, követelj többet tőle! Nem hiába teszed, meglátod. S ne törődj annyira a színész magánéletével! Ó Színházvezető urak! Használják ki jobban a konjunkturát: a biztos bevételek melegágyán legyenek igényesebbek a közönséggel s - önmagukkal szemben. És ó, Kollégáim, Barátaim, Társaim, Jó és Rossz óriáskerekének küllői között - amit színháznak neveznek - tanuljunk a tegnap nagy művészeitől egy kissé több alázatot, odaadást, szolgálatot, elmerülést, gondot a színházért s a színházra, ha már olyan szerencsések, megáldottak és megvertek lehetünk, hogy színészek vagyunk!" "Emlékszik még a Múzeum Kávéházra, a Sándor utca sarkán?" Mester és tanítvány szerelme volt ez, amely egy ponton kínossá vált. Mint említettem: Márai nős volt! Kaptam tőle néhány levelet, s ami örökké emlékezetes: verseket és írt hozzám. "Láthatom holnap? Kérem, ha egy mód van rá. Nem ébédelhetnénk együtt? Akkor több időnk lenne. Mindenesetre odamegyek két órára a kávéházba. "Talán ott is lehet ebédelni. Ha valami közbejönne, kérem, küldjön pár sort. De szívből remélem, hogy nem jön közbe semmi. Kezit csókolom." "Remélem, jobban van már? Mindenesetre bemegyek holnap, csütörtökön fél ötkor a Múzeum Kávéházba, sajnos lehetetlen előbb. Talán be tud nézni, ha nem, akkor péntéken, ebben az időben, ugyanott? Kezit csókolja M.S." 1945 karácsonyára/pontosan december 21-én/ Tíz vers címmel költeményciklust hozott a postás. Alcím: Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból. / A tíz versből, ime egy: Ha majd szeretlek, vásárolok neked Teknőc fésűt, ezüst karperecet Fecskefészket hozok, ezüst papírba S a verseím, kék s zöld tussal leírva - Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz, Ha jő az éj, s, fohászkodunk a éjhez. Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt, Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt, S így állongunk - két őrült, kéz a kézben! Megizzadunk a borzas szenvedélyben. ,;Minden darab kegyetlen kerítő..." Darvas Ivánnal 1946-bon találkoztam Várkonyi Zoltán Művész Színházában. A szerelmesek esztendeje volt ez az év: ekkor talált Apáthi Imre Sennyei Verára, Várkonyi Zo1tán Szemere Verára s én itt ismerkedtem meg Ivánnal. Feljegyzésre érdemes, hogy ekkor esett szerelembe Pécsi Sándor Lorán Lenkével, de ebből nem lett házasság. Valóban szép tavasz volt, Halász Rudolf még dalt is írt, hozzám címezve: 'Te vagy a fény, az éjszákában...Várkonyi, Anouilh Euridiké-jét vette elő. Majdnem teljes volt a szereposztás, kivéve Orpheust, rá nem talált megfelelő színészt Várkonyi. Rátkai Marci bácsi buzgón ajánlgatta egyik tanítványát, akit valamiért kirúgtak az ákadémiáról s most, tolmácskodik valahol. Várkonyi sürgősen üzent érte. Köztünk már a harmadik próbán kitört a szerelem. Szerencsére nem egy szezonig tartott, hanem majdnem 13 évig. Az Euridike kirobbanóan nagy siker volt. Cs. Szabó László például ezt írta: "Darvas Iván még teljesen nyers. Szűzi hitének és nem tudásának köszönheti, ha mégis fej fej mellett lépést tart Talnay Klári félelmetes tudású játékával, amely láthatólag őt is elragadja s tanítja." "Maguk hárman átveszik a Vígszínház vezetését" A megbízást vállaltuk. Somló Pista volt a dramaturg, a darabok beszerzője. Széles ismeretsége révén angol és francia darabok érkeztek rövidesen a színházhoz. Benkő Gyuszi a színészek szerződtetésével foglalkozott elsősorban. Én voltam a dada, nekem kellett a színészek közötti zűröket elintézni, a háborgókat lecsillapítani. Megbízatásunk egy évre szólt. Eltelvén a tizenkét hónap becsengetett a díjbeszedő. Rengeteg köztatozásunk volt, a színészek gázsiját sem fedezték a bevételek. A hiányok pótlására az egyik gyárostól elfogatunk kétszáz írógépet. Azt gondoltuk, a küldeményt jó pénzért értékesíthetjük. Tévedtünk; írógépre nemigen volt kereslet ebben az időben. Ellenben a nyakunkon maradt a gyáros tehetségtelen szőke leánykája, akit az írógépek "fejében" kaptunk.. Hogy valamelyest csökkenjen az adósságunk, s a színészek megkaphassák elmaradt gázsijukat, zálogba csaptuk az értékeinket, bundákat, ékszereket. A közönség visszahódítása sikerült, a csőd részben a nyakunkon maradt. A Vígszínházat államosították, a színészeket különböző színházakhoz "szétosztották." "Próbagalopp a rádióban" Rádiós múltam egyik legkedvesebb epizódját is megemlítem. Melbourne-ben a harmincas évek közepén egy megható történet játszódott le, amely - gondolom én - az "elektronikus" mesemondás ősének és elindítójának tekinthető. Az említett váras egyik házaspárja estélyre volt hivatalos. Kislányuk egyedül maradt a lakásban. A gyerek egyszer csak felijedt mély álmából és nyomban keresni kezdte az édesanyját. De anyuka nem jött elő a hívó szóra. A kislány átment a szülők szobájába, és rémülten látta, hagy az ágyak érintetlenek. Kétségbeesésében a telefonra esett pillantása, és tárcsázni kezdett Egy meleg fényű hang - hasonlatos anyukáéhoz - jelentkezett. A telefonos kisasszony a rémülettől fuldokló hang nyomán felismerte a helyzetet, és hogy lecsillapítsa a gyereket, mesébe kezdett. A kislány ettől megnyugodott, s amikor a szülők hazaértek, telefonkagylóval a feje mellett találták a békésen alvó gyereket. A hír akkoriban bejárta a világot, és megihlette a. Magyar Postát is. Ideiglenesen bevezették a "mesemondó szolgálatot". Egyszer meghívtak engem is a telefonközpontba, és a mesére vágyó gyerekeket - miként mostanában a tévémaci - ágyba küldtem valahogy így: ...Katónak hívnak?...Hát, Katóka most, eridj a telefonkagylóval az ágyba, és én elmondok neked egy mesét Kótyonfitty király almáiról. . . "A boldogság, ha érted: a közönség szeret" A Kései találkozás után kitört a nagy siker. Váratlan volt az ünneplés, mert Arbuzov kétszemélyes darabjában sem az igazgatóság, de lelke mélyén még a rendező sem bízott. Azt gondolták: itt van ez a két öregedő színész, lecsillapítjuk őket, s drámával boldoguljanák, ahogy tudnak. A virágzuhatagos premier után sejtelmes arcok jártak-keltek az öltözőm körül. Itt valami készül, gondoltam. 1977. december 18-án volt Arbuzav kamarajátékának kis-Madách-beli bemutatója. Átöltöztem estélyibe, felöltöttem feles kis bundám, hogy a szokásnak megfelelően méltóképpen ünnepeljük a bemutatót. Ahogy lefelé haladtam a lépcsőn, kezemben hatalma szegfűcsokor, Mensáros Laci egyvégtében az orcámat leste. A lépcsőfordulónál megszólalt egy tangóharmonika, és rázendített "A boldogság, a boldogság..." című dalra. Ahogy kifelé haladtam, a tömeg udvariasan kettényílt, a parkoló autók rengetegében ott állt egy hamísítatlan századfordulós hintó, lovak nélkül. Mensáros "tessék parancsolni" gesztussal felsegített a kényelmes bőrülésre, néhány fiatalember odaszegődött a kocsirúdhoz, és a Madách téren körbe-körbenyargalt a hintával. A közönség tapsolt, a harmonika játszott. "Anyukám, ne ugorj, jövök...!" Tennessee Williams Bíanche-a életem legcsodálatosabb szerepe volt. Hosszan tartó ünnep, amely idő alatt negyvenfokos lázban égtem. Annyira átéltem a próbák folyamán A vágy villamosa hősnőjének fokozatos idegösszearnlását, hogy lassan félni kezdtem önmagamtól. Egy éjjel, ilyen zavaros idegállapotban feltárcsáztam a Fészek telefonszámát, mert tudtam, hogy Királyhegyi Pali ott tanyázik a barátaival. - Palikám, drága, nagyon-nagyon kérlek...bömböltem a kagylóba. A vonal végén kedélyes hang: - Anyukám, ne ugorj, jövök... ! A kedves cimbora valóban perceken belül megérkezett, látta, hogy nagyon rassz bőrben vagyok. Nem kérdezett semmit.Ahogy dobálta le a kabátját, sálját gesztikulálva mesélte, hogy útba ejtette a Lipótmezőt, ahol főorvos barátja elmaradta, hogy betegei között egy színész sincsen, illetve egy talán akad, aki éppen attól "dilizett be", hogy nem kapott szerepet. Aki a színpadi halálba belehal, az dilettáns... ! A görcs azonnal feloldódott bennem. Néhány adat anyám imakönyvének hátlapjáról Pista született: 1885. március l0-én Eljegyzésünk: 1910. szeptember 18-án Esküvőnk: l9ll. július l8-án, Pista meghalt: l934, május 16-26-án, Gyurika született: 1912. május l8-án Rózsika szülelett: 1914. július 17-én Zsuzsika született: 1940. január l6-án, Az utolsó beírás már tőlem származik. Anyám halála: 1972. augusztus lo. "Nyugodt, csöndes öregkor?" Miért nem tanítok a főiskolán - kérdezték kollégák, újságírók és civilek is. Egyszerű a válasz. Nappal én borzasztóan privát vagyok. Kötésminták, fúszerkeverékek, jó olvasmányok foglalkoztatnak... Milyen példát, útravalót adhatnék a növendékeknek délelőtt tizenegykor, amikor színházilag zárva vagyok. A kórházban ért a hír, hogy Perezel Zita a nagyok közül Kecskeméten szerepelt "A nagymamá"-val és éppen most meghalt. Tehát ő is belehalt a szerepbe... Ez borzasztóan megrémített, bezárkóztam a kórházi szobámba és ki sem akartam jönni... Pasteurtől olvastam, hogy a kedvező véletlen csak azokat keresi fel, akik méltó felkészültséggel várják. Annak idején a Maude és Harold-ról azt mondtam, hogy kis korona őszülő fejemen. Az Aranytó, az Utazás nénikémmel, az Örömszülők, a Társasjáték New Yorkban, az Ők tudják mi a szerelem, A nagymama... már koronaékszernek mondhatók. . 1999-ben apácaszerep vár rám. Életem kivételes pillanata lesz ez; serdülőkoromban egy kegyes tanítóapáca figyelt fel rám, ci indított el ezen a rögös pályán... A Magyar Művészeti Ákadémia egyik ülésén Hernádi Gyula ült mellettem. Észrevettem, hogy kitartóan néz, arca merő tűnődés. - Klári, darabot szeretnék magáról írni... - Ugye, csak tréfál? - Szó sincs róla! Ha gyerekkorát is beszámítjuk, maga már Ferencz József óta az élen van, nem lehet rajtakapni semmiféle áruláson. - Nem tudok erre felelni. Végeztem a dolgom. Nekem a dolgom az volt, hogy amit a színpadra kijelöltek nekem, azt eljátszottam. /Vajon betartja-e ígéretét Hernádi?l Müller Péter barátom, aki engem közelebbről is ismer, egy cikkében ezt írta: " Léleklátó volt az az apáca, aki sok évtizeddel ezelőtt azt tanácsolta néki, a fiatal novíciának: menjen ki a világba, s legyen színésznő. Talán nem is a tehetségét, de lelkének izzó és gyötrelmes feszültségét látta meg, amellyel egy kolostor falai között megőrülhetett volna. Színésznő lett, de hozta magával az apácaságot is. A színpadon nemcsak a személyes sikert, de Isten és önmaga békéjét is keresi. Tud az angyalok nyelvén, de veszedelmes közelségből ismeri az ördög titkait. Profi "vérszínésznő", de színpadi lényéből valami olyan személyes és privát sugárzás árad, hogy az ember időnként felszisszen: ezt már nem szabadna megmutatni a nyilvánosság előtt. Ezt ő is tudja. Nemcsak merész kitárulkozó, de ügyes rejtőzködő is: hiszen mosolya mögé bújik - de ez a mosoly sohasem takarja el teljesen. Átszikrázik rajta egy életen át, vívott belső küzdelem tüze s nyugtalansága. Olyan küzdelemé, melyben egy nála gyengébb halandó régen összeroppant volna. Szomjasan kívánja a magányt - de nyilvánosság nélkül nem tud élni. Megveti a hírnevet és az ünneplést, de lényévél állandóan felidézi maga körül a csodálatot. Könyörtelen tekintettel átlát minden hazugságon - a sajátján is -, de nálánál varázslatosabban nem tud hazudni senki. Imái felszállnak a legmagasabb ideák válaszvilágáig - de ugyanakkor otthon van a kiábrándítóan józan és pocsék és zűrzavaros és bűnös hétköznapi világban." Kitüntetései: Kossuth-díj-1951, Kossuth-díj-1952, Érdemes Művész -1950, Kiváló Művész -1954, Pro Arte- díj 1972, SZOT-díj 1972, Erzsébet-díj 1987.
