Az Interpol 2010-es évekbeli népszerűségét pontosan jelzi, hogy a berlini koncert kezdete előtt 5 perccel még simán tudtam jegyet venni a Columbiahalléba, míg a szintén napokban fellépő Alt-J és az az Alvvays koncertje már olyan régóta telt házas, hogy esélytelen bejutni. A közönségüket viszont pontosan be lehet lőni: amikor leszálltam a metróról, és nem tudtam, merre kell indulni, két sörösüveges csapat közül választhattam, hogy melyiket követem; és teljesen nyilvánvaló volt, hogy a tizenévesek nem az Interpol-koncertre jöttek, ellentétben azzal a harmincpluszos párral, akikhez csapódtam a helyszínig – és persze a sorban állás közben ki is derült, hogy fel vannak írva a vendéglistára. Fotó: Adam Berry / Europress / Getty Pedig az Interpol legutóbbi albuma egyáltalán nem volt rossz, sőt; viszont elég árulkodó, hogy a Stenk rangidőseként csak az én listámon szerepelt az év végén. Mintha az Interpol zenéje ma már nem érdekelne senkit, csak azokat, akiknek az együttes és az egész indie-hullám olyan nagyon fontos volt a kétezres években. (Az amerikai indie meghatározó együtteseit ebben a cikkben gyűjtöttük össze.) Vagy csak egyszerűen ez a fajta, az egyszerűség kedvéért mondjuk úgy, hogy hagyományos gitárzene ment ki a divatból, és amikor azt látom, hogy egész végig a koncert alatt áll a színpad szélén egy csávó, akinek az a feladata, hogy a gitárokat cserélgesse (összesen 9-et számoltam meg), akkor valahol megértem, hogy miért. És azt is, hogy miért tartott ilyen rohadt sokáig beállni a zenekarnak, és hogy miért az a legélénkebb emlékem a szigetes Interpol-koncertről, hogy az énekes végig szúrósan néz a keverőpult irányába. Így aztán személyes tétje is volt a koncertnek: tényleg jó még az Interpol, vagy csak azért hallgatom, mert jólesik visszaemlékeznem arra a zenére, amit valaha játszottak? Akik nélkül senkit nem érdekelne az Arctic Monkeys Ma jelent meg az Interpol ötödik nagylemeze, úgyhogy ideje átvenni újra, kik azok, akik egy lépéssel a britek előtt jártak.Tovább Ezt játszották Say Hello to the Angels Anywhere My Blue Supreme Evil The New My Desire Pioneer to the Falls Everything Is Wrong Leif Erikson Breaker 1 The Lighthouse Take You on a Cruise Not Even Jail PDA + All the Rage Back Home Untitled Slow Hands A berlini koncert a szigeteshez hasonlóan szintén elég lagymatagul és halkan indult, de utólag úgy vélem, ez egy tudatos építkezés volt, mert a végére meg olyan villódzás és hangerő volt, hogy meggyőztem magamat: az Interpol tényleg jó, és nagyon is lehet szeretni. Pedig ők mindent megtesznek, hogy ez ne legyen így: az Interpol még mindig egy magát nagyon komolyan vevő és kimért zenekar, a szigetes koncertnél csak egy fokkal voltak oldottabbak a szokás szerint öltöny-nyakkendőben fellépő tagok, de valahogy nekem nem is hiányzott. (Ahogyan nemrégiben az A38-as Raveonettes-koncerten sem okozott problémát, hogy a zenekar egyszer sem szólt a közönséghez.) Pedig nagyon lelkes volt a berlini tömeg, sokan voltak Interpol-pólóban, de az új albumos kezdés után igazán nagy lelkesedést először az Evil énekeltetős kezdése váltott ki. Eleinte az El Pintor album fonódó kezei voltak mögéjük vetítve, de amint ezek elkezdtek szétfolyni és mindenféle villódzó dologba átváltani, úgy épült fel a koncert, és lett egyre több erő a dalokban, a végén a Not Even Jail már el is rugaszkodott a gitáros hangszereléstől, konkrétan szeletelni is lehetett volna rá. Fotó: Adam Berry / Europress / Getty Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az új album dalai gyengébbek lennének, és régen minden jobb volt. Sőt. A ráadás első számaként elővezetett All the rage back home élőben úgy volt hangszerelve, hogy az még talán azoknak a tizenéveseknek is tetszett volna, akikről ránézésre megmondtam a metrón, hogy nem az Interpol a zenéjük. Aztán persze a zárásként elővezetett Slow Hands már visszatért a klasszikus Interpol-hangzáshoz, amiben sajnos vagy szerencsére semmi kivetnivalót nem lehet találni, sőt az egészen tökéletes pillanat volt, amikor ez a rengeteg ember együtt énekelte, hogy I Love You. Aztán mégis, hazafelé az El Pintort kerestem ki és az All the rage back home-ot hallgattam meg újra, és tökre örültem neki, hogy van egy új kedvenc számom. Index - Kultúr - Ugyanaz, és még mindig jó
