[TD="class: style3, align: center"][h=1]Vajda János (1827 - 1897)[/h][/TD] [TD="class: style3, align: center"][/TD] Vajda János az összekötő kapocs a Petőfi-nemzedék és a modern magyar költészet között. Ő maga ifjú fővel ott áll Petőfi mellett, a forradalmat előkészítő pilvaxbeliek egyike, a szabadságharc honvédtisztje. Nem utánozza Petőfit, de mindenki másnál jobban érzi és következetesebben vállalja hagyományát. Az új magyar költői nemzedék pedig, élükön Ady-val, őbenne látja a közvetlen előzményét, a modern magyar líra kezdetét. Hetvenesztendőnyi életében pedig alig vették tudomásul; úgy írta remekműveit, hogy valójában nem volt jelen az epigonokért lelkesedő irodalomban. Plebejusfiú volt, egy dunántúli erdész gyermeke. Pesten született ugyan, de gyermekkorát Válon töltötte, iskoláit pedig jórészt Székesfehérvárott járta, majd maga is az erdőgazdálkodás szolgálatába lép, és mint erdészeti tisztviselő kerül fel már ifjú költőként a fővárosba, ahol azonnal a forradalmi ifjúság körében találja magát. Indulása nem is visszhangtalan, közvetlenül a forradalom előtt ő is odatartozik a haladó költők egyre népszerűbb gárdájához. De a szabadságharc bukása után a honvéd hadnagyot büntetőszolgálatra besorozzák osztrák közlegénynek, és több mint egy évet tölt sanyarú körülmények között Itáliában. Harcias elszántsággal érkezik haza. A forradalom bukása őt is elkeseríti, mint egész nemzedékét, de ő tisztábban lát a többiek nagy részénél, és ijedten veszi észre, hogy a nemzet még mindig nemesi illúziókban él, és úgy várja a kibontakozást, hogy nem akar mindenestül szakítani a forradalom előtti múlttal. Vajda a plebejus indulatával áll a nemességgel szemben, és értve a világtörténelmet, feltétlen híve a polgárosodásnak. Ennek a felismerésnek ad hangot publicisztikája, amely az elnyomatás korának legjelentékenyebb politikai irodalmához tartozik. Vajda János költői erényei mellett a legtisztábban látó, legszínvonalasabb publicistáink közé tartozik, ebben is elődje Adynak. S akárcsak Petőfi, ő sem alkuszik. Sem politikában, sem szerelemben. Boldogtalan szerelme a léha és üres, de gyönyörű szép Kratochwill Georgina iránt, akit Gina néven halhatatlanná tesz, egy életre elkeseríti. Politikai nézeteit vagy süketen fogadják, vagy éppen azt állítják, hogy Bécs szolgálatában áll. Elkeseredésében Bécsbe költözik, ott vállal hivatalt. De ott sem bírja sokáig, noha az a néhány bécsi év jelenti számára a viszonylag gondtalan megélhetést. Ő azonban magyar költő, akinek otthon a helye. Hazajön, és senkinek sem kell. A hivatalos irodalom, élén Gyulai Pállal, még csak a nyomorgó íróknak kijáró segítséget sem hajlandó megadni neki. Drámával próbálkozik — és megbukik. Holott az Ildikó majdnem jó tragédia, de senki sem bocsátja meg neki, hogy Attilát barbár zsarnoknak ábrázolja. Ha felfigyeltek volna rá, ha biztatják, alighanem kitűnő drámaíró vált volna belőle. Ehhez is volt tehetsége. De légüres térben élt. Európai távlatú, polgári szempontú publicisztikája idegen volt a nemesi hazafiasságnak. Költészete egyre távolabb került a petőfieskedőktől, noha hívebben őrizte Petőfi hagyományát, mint azok. Egyaránt megvetette Petőfi híg epigonjait és Arany üres formabravúrokat kereső utánzóit. Azok pedig a megvetésre tudomásul nem vétellel válaszoltak. A kiegyezés után mint újságíró él, szerkesztőségi robotmunkával tartja fenn magát. Közben szakadatlanul megjelennek a versei lapokban is, olykor kötetekben is, később még a Kisfaludy Társaság is tagjául választja, csak éppen senki sem méltatja. Lírájával nem tudnak mit kezdeni. Ez a líra sokkal érzékibb, mint ahogy azt akár a Petőfi-, akár az Arany-epigonság eltűrné. Ez a líra sokkal pesszimistább, mint ahogy a hazafias lelkendezés eltűrné. Közben ír két nagyon érdekes elbeszélő költeményt. A Találkozások, amelyben egy kissé érezhető a hirtelen divatossá vált Anyegin hatása is, a nagyvárossá alakuló Pest képét örökíti meg. A másik, az Alfréd regénye némiképpen byroni hatásokat is mutatva, egy rosszul sikerült szerelem kapcsán a világpusztulás látomását vetíti fel nagy lírai erővel. Mind a kettő fontos és sokértékű állomása a magyar verses regény történetének. A kortársak elolvasták... és semmi sikerük nem volt. Lírája közben egyre elmélyültebb és formailag is egyre csiszoltabb lesz. Ezt sem veszi észre senki. Még egyszer próbálkozik a szerelmi boldogságban vigaszt találni. Ötvenhárom éves korában megnősül. Fiatal lányt vesz feleségül. A házasság nem sikerül. A nyűgös, morgolódó, örökké sértett férfi szerencsétlenné teszi a fiatalasszonyt, aki nem is érti férje emberi-költői nagyságát. De a komor férfi sem alkalmas arra, hogy boldoggá tegyen egy asszonyt. Másfél év után elválnak. Ettől kezdve még mélyebb a magány és még kifinomodottabb a költészet. Jóval túl van már hatvanadik esztendején, amikor egy belvárosi utcán véletlenül összetalálkozik a dicsősége teljében ragyogó Jókai-val. Még 1848-ból, a Pilvax kávéházból ismerték egymást. Jókai örömmel üdvözli, szeretettel érdeklődik, mi van vele. Kiderül, hogy évtizedek óta még csak nem is hallott felőle, azt hitte, már rég nem él. Amikor Vajda elpanaszolja neki sorsát, Jókai lelkesen áll mellé, hogy segítse. Ettől kezdve találkoznak, Jókai meleg hangú cikket ír Vajdáról, egész tekintélyét latba veti, hogy a költő újabb műveit szép, díszes kiadásban jelentessék meg. De a közönyön és a hivatalos irodalom ellenszenvén ez sem segít. Messze előtte jár nemzedékének, az őt méltányolók pedig még nem nőttek fel. Egész költészetének ez a tragédiája. 1897-ben, hetvenéves korában úgy hal meg, hogy még a versolvasók java része sem tudja, hogy volt egy Vajda János nevű költő, vagy ha nevét észre is vették, és egy-egy művét el is olvasták, művészi nagyságát senki sem vette tudomásul. Még Jókai is, az egyetlen, aki kiállt mellette, inkább a negyvennyolcas emlékek hív őrzőjét, az egykori bajtársat érezte benne, mint a kor legnagyobb élő költőjét. Hiszen akkor már Arany is meghalt, és valójában senki nem volt, aki költői nagyságában felérhetett volna vele. Érdekes, hogy még azok a fiatalok is, akik az új költészetet előkészítették, és szembefordultak az epigonizmussal — mint Reviczky, Komjáthy, Kiss József vagy a rövid ideig oly divatos Ámbrányi Emil —, csak alig-alig látták meg Vajdában az újat, a mást, az ő törekvéseik nagy elődjét. Halála után még egy évtizedig kellett várni, hogy Ady és a Nyugat költői felfedezzék benne az elődöt és hagyományt. Vajda János egyenetlen költő. Óriási életművében, különösen a korábbi verseiben, sok a nehézkes fogalmazás. Indulata és szertelensége gyakran elragadja úgyannyira, hogy a költemény formátlanná, terjengőssé válik. De ahogy az évek haladtak, egyre nagyobb lett a formafegyelme. Igazán nagy költővé akkor lett, amikor már teljes volt a magány, és a keserűségek ellen csak a költészet adott vigaszt. Szemlélete pesszimista, mint a XIX. század második felének világköltészete. Ebben rokona a kortárs dekadenseknek. Hitetlen, és szenved a hitetlenségtől. De férfias bátorsággal vallja be reménytelenségét, amely a mindenségig terjed. 1848-ban gyökeredzik, de túllép Petőfi nemzedékén, és igazi modern költő. Ő a legmodernebb a magyar klasszikusok között. De mivel még odatartozik a Petőfi-nemzedékhez, ő a legklasszikusabb a modernek között. Éppen ezért nem tartozott sehová sem. Vele végződik a Petőfi-kortársak története. És vele kezdődik az új magyar költészet. [h=2]Újságíróként[/h] 1857 és 1864 között a Nővilág című hetilap szerkesztője volt. 1861-ben a Csatár című politikai és ismeretterjesztő néplap szerkesztője 1860 és 1865 között a Magyar Sajtó szerkesztője [h=2]Munkái[/h] Költemények (Pest, 1856); Vészhangok (költemények, Pest, 1860); Polgárosodás (Arisztidesz álnéven, Pest, 1862); Önbírálat (Arisztidesz álnéven, Lipcse, 1862); Egy honvéd naplójából (Pest, 1869); Kisebb költemények (Pest, 1872); Újabb költemények (Bp., 1876); Találkozások (Budapesti életképek versekben, Bp., 1877); Összes költeményei (I – II., Bp., 1881); Újabb munkái (Bp., 1887); Költeményei (I – II., Bp., 1895); Magyarság és nemzeti önérzet. Kóros áramok (Bp., 1896); Összes művei (sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Bp., 1940); Vajda János válogatott művei (Sajtó alá rendezte Komlós Aladár, Bp. 1951); Válogatott politikai írásai (Összeállította és bevezette Komlós Aladár, Bp., 1954); Vajda János Összes versei (Sajtó alá rendezte es bevezette Kozocsa Sándor, Bp., 1955); Összes műveinek kritikai kiadása (1969–1982) Berta János gondozásában jelent meg.
[TD="class: style3, align: center"]Vége van Vége van, mindennek vége. Oh, lelkem gyönyörűsége, Boldogságom menedéke, Szülőföldem szép vidéke - Szép fiatal sűrü erdő, Illatot, bübájt lehellő, Tündérek, csodák tanyája, - Oh hogy bánt most a pompája! Egykor itten, réges-régen, Hogy örültem, hogy reméltem! Gyöngy a fűben, lomb az ágon, Csupa öröm a világon. Most is úgy van, minden úgy van, Ahogy akkor, változatlan. Csak az ágon a madár szól Elveszett tündérországról!... Nem is arról, ami megvolt; Az egészen többé nem holt. Szeget vert a mult időbe, Él az ottan mindörökre. Ifju erdő, arany keret, Benne édes emlék helyett Kisértetek, hazajárók, Soha el nem ért ábrándok: Álmaikban meggyilkoltak, Le nem zárt szemü halottak. Elszalasztott óra üdvét Meg nem hozza egy öröklét! Vége van, mindennek vége. Be oda a sűrüségbe - Leborulva, elfeledten Megsiratni, hogy születtem![/TD] [TD="class: style3, align: center"]Csillagok Ha illatos, ábrándos éjen Elnézem a sok csillagot; Merengve a végetlenségen, Elgondolom, döbbenve érzem, Mi semmiség, parány vagyok! E ragyogó napok fényteste Mily óriási, szertelen. Nagyságuk titkait keresve, Hogy rémül el kétségbeesve A legmerészebb képzelem! Csigává törpülök ijedten; Féreggé őrl a gondolat: Mi ez a lét, mi maga itten E vergődő rabképzeletben Az öröklét - egy pillanat? Ti ott a fölséges égbolton Tündöklő fényes csillagok, Nagyok, dicsők!... de én azt mondom, Az én szerelmes kis galambom Szemében szebb, jobb fény ragyog. Oh!... mikor én azokba nézek, Hogy éledek, hogy áradok! Egyszerre nőni kezd a féreg; Azt gondolom, az égig érek, S uram bocsá! - isten vagyok! Enyim e szép világ, mely itten Énértem, kedvemért forog. Én vagyok a cél, központ, minden; A nap, hold, a tejút, körültem Csak eszköz, ékszer, bútorok... ...Ti csillagok a magas égbe' Elbujhattok mind, bujjatok! Isten jósága, bölcsessége Az én galambom szép szemébe' - Higyjétek el - ott legnagyobb![/TD]
