Moziba menne, de nem tudja, mire üljön be? Segítünk! Rég volt már ilyen, de most három premiert is teljes szívvel tudunk ajánlani. Ha az ír kamaszokat választja, visszautazhat a nyolcvanas évekbe és a sulibulik világába, ha Jonah Hillt, akkor hazáig fogja derült arccal ismételgetni a színész bunkó beszólásait, ha viszont a család gyerektagjaival akar jót tenni, akkor a sárkányos filmre vigye el őket. Haverok fegyverben (War Dogs) Todd Phillips a Másnaposok-trilógiával az új évezred egyik legnépszerűbb vígjáték-sorozatát alkotta meg, most pedig megmutatta, hogy a nevettetés mellett a drámához is ért. A háború üzlet, és ha nincsenek morális aggályaink, óriási pénzeket lehet szakítani vele - avat be minket a film a fegyverkerreskedés cinikus világába. A szerepéből adodóan Miles Teller most visszafogottabb, Jonah Hill viszont még sohasem volt ekkora tapló, és sohasem volt ennyire vicces. Nagydumás fellépésével sokáig még azt is elhiteti velünk, hogy jó ötlet A sebhelyesarcú-ból példaképet választani magunknak. A magyar szinkron és Elek Ferenc ismét nagyot gurított. Elliott, a sárkány (Pete's Dragon) Az Elliott, a sárkány címszereplőjében leghíresebb rokonai tulajdonságait fedezhetjük fel: szeleburdi és játékos, mint Süsü, de ha dühbe gurul vagy az égbe emelkedik, már inkább a Sárkányszív fenséges teremtényéhez hasonlít. David Lowery élő szereplős meséje kiváló alkalom arra, hogy a felnőttek leküzdjék a bennük munkáló cinizmust, a gyerekek pedig elmerülhetnek az erdő által kínált kalandokban. Amennyiben családi mozizást tervez a közeljövőben, feltétlenül adjon egy esélyt Elliottnak és kiskamasz barátjának, Pete-nek. Sing Street A Sing Street egy untig ismert mese a szürke kisvárosból való elvágyódásról, a kamaszkor elviselhetetlenségéről, a zene imádatáról és a legjobb csaj meghódításáról. Hiába kiszámítható minden mozzanata, mégis magával ragad, mert őszinte, naiv, optimista és igazi. A film főhőse egy szétesni készülő családból származó kamaszfiú, aki ahelyett, hogy beletörődne, hogy az új iskolájában csak a lúzerek között van számára üresedés, inkább rockbandát toboroz és első videoklipjükhöz még a környék legjobb csaját, Raphinát is becserkészi. Ha a Sing Street-re fizet be a hétvégén, utána még egy jó ideig képtelen lesz a vigyort letörölni az arcáról. Szex, mámor, rock'n'roll (Belgica) Ne hagyjuk, hogy a fárasztó "pakoljunk egymás mellé három vonzó dolgot, de az egyik szex vagy szerelem legyen" címadási trend újabb remeke elvonja a figyelmet arról, hogy a Szex, mámor, rock'n'roll, azaz eredeti címén a Belgica a nyár egyik legjobb filmje. A két évvel ezelőtt Oscar-díjra jelölt Alabama és Monroe-t jegyző Felix van Groeningen most két testvérről forgatott egy irtó szórakoztató és dinamikus tablót, akik alapítottak egy szórakozóhelyet, amely később legendássá vált, de a kokainmámoros és magánéleti viharokkal teli évek során már maguk is elfelejtették az eredeti koncepciót. A Belgica a mai Belgium, sőt a mai Nyugat-Európa metaforája: jöhet bárki, amíg jól érezzük együtt magunkat, csak mi lesz, amikor már nem? A zátony (The Shallows) A nyári moziszezon csalódásáradata után a legjobbkor jött ez a film. A meglepetéssikeréhez elég volt egy csinos és vagány csaj, egy vérmes cápa és persze az ügyesen adagolt feszültség. A sokadik tét nélküli világmentés után kifejezetten jólesik, hogy egy extrém, de azért bárki által átérezhető élethelyzettel riogatnak. Nincs itt semmilyen forradalom, a sokadik cápás, illetve egyszereplős film ez már, de szépek a képek, szép Blake Lively bikiniben, a kamera elegánsan siklik és szökell együtt a szörfdeszkával, az ijesztő pillanatok pedig egytől egyig remekül működnek. A kis kedvencek titkos élete (The Secret Lives of Pets) Kellemes családi szórakozás egy meleg nyári estére – A kis kedvencek titkos élete pontosan azt hozza, amit az előzetesek alapján várni lehetett tőle. Még azzal együtt is, hogy a két elhurcolt kutya után eredő házi kedvencek története egy fokkal bonyolultabb a megszokotthoz képest. A sok kutya, macska és nyúl először mind úgy viselkedik, ahogy várnánk tőlük, de aztán persze bőven szolgáltatnak meglepetéseket is. A Vivaldira otthon hagyott, majd arról System of a Downra váltó díszebre például elég csak rágondolni, és máris mosolyogni támad kedvünk. A Gru alkotói megváltak a Minyonok kissé debil humorától és halandzsájától, és egy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezhető filmet tálaltak fel. Két év múlva jöhet a folytatás. Jason Bourne Sajnos nem említhető egy lapon a zseniális trilógiával, de a leggyengébb Bourne-epizód még mindig jobb, mint a mozikba kerülő legtöbb akciófilm. Egy szusszanásnyi üresjárat nincs benne, a bravúros athéni nyitány után rögtön egy feszült berlini rajtaütésbe csöppenünk, és a lendület kitart egészen a filmet záró Las Vegas-i autós üldözésig, amiben egy hipermarketparkolónyi kocsit törnek ripityára. Izgalmas még figyelni a főhős és az Alicia Vikander által játszott ügynök között vibráló szexuális feszültséget, illetve azt is, hogy Tommy Lee Jones mely jeleneteknél érezte úgy, hogy megdolgozik a pénzéért, és mikor kapcsolt át alvajáró üzemmódba (amikor egy ponton azt mondja, hogy ő most inkább felmegy a szobájába, az olyan, mintha a veterán színésznek már tényleg elege lenne az egészből). De azért is érdemes beülni a Jason Bourne-ra, mert a vetítés után hosszasan elbeszélgethet majd mozipartnerével a történet néha logikátlan fordulatairól és a kihagyott ziccerekről. Szellemirtók (Ghostbusters) Az eredeti Szellemirtók-ból megtanulhattuk, hogy nem szabad keresztezni a protonsugarakat, az új remake-ből pedig azt, hogy négy belevaló, rokonszenves, lelkes főhősnő önmagában elegendő érv a franchise feltámasztásához. Elsősorban az új csapat miatt érdemes jegyet váltani a filmre: Kristen Wiig szerethetően csetlik-botlik, a delejes kisugárzású Kate McKinnon szinte lerobban a vászonról, és ráadásnak ott van még Thor, azaz Chris Hemsworth is, aki a szédületesen buta recepciós szerepében kis híján ellopja a show-t. Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond) Reméltük, hogy jó lesz a Star Trek-sorozat legújabb felvonása, de azt nem gondoltuk volna, hogy az idei nyár legszórakoztatóbb blockbusterét kapjuk: egy laza és humoros akciófilmet, aminek minden képkockáját átitatja a kaland és a felfedezés romantikája. Még az előzmények ismerete sem szükséges, a Star Trek: Mindenen túl rengeteg új rajongót szerezhet jól összerakott sztorijával, sokszínű világával és remek humorával. Végre minden szereplő reflektorfénybe kerül, akadnak bőven remekbeszabott akciók, és ami a lényeg: a filmnek helyén van a szíve. A klán (El Clan) Ha még van bármi értéke az olyan kinyilatkoztatásoknak, hogy "ha csak egyszer egy évben mész moziba, akkor erre a filmre ülj be", akkor most szeretnénk ellőni. Az argentin A klán című alkotás ugyanis témáját tekintve (amit igaz történetből merít) és kivitelezésében is a falhoz csap. Pörgős krimi, lélektani thriller és rövid történelmi gyorstalpaló Scorsese tempójában és eleganciájával, a hollywoodi kliséktől mentesen, Al Pacino fénykorát idéző színészi alakítással a centrumában. Mellbevágó élmény, ami még napokig bizsereg az ember bőre alatt. Csontok és skalpok (Bone Tomahawk) Már az első pillanatban egyértelművé válik, hogy ez nem egy szokványos western lesz: annyira tompa a kése a támadónak, hogy csak többszöri nyiszálás után tudja elvágni az áldozata nyakát. A naturális erőszak aztán egy ideig háttérbe szorul, de csak azért, hogy a végén még sokkal durvább képsorokkal sokkolja a nézőt. Ez a horrorelemekkel feldíszített western ráérősen építi fel a négy főszereplő karakterét, de az ihletett párbeszédeknek hála egy percig sem bánjuk, hogy Kurt Russell csak ritkán veszi elő a revolverét. Ezzel a négy fickóval még úgy is rendkívüli kaland kilovagolni, hogy közben végig az jár a fejünkben, semmi esélyük nem lesz az emberevő indiánok ellen. A Bigger Splash Buja olasz tájak, négy egymással kavaró, túlfűtött főhős, pucéran lubickoló világsztárok és egy medencés álomhelyszín. Könnyen elcsábítja az embert ez a napfényes noir, hiszen a David Bowie-típusú rocksztárt alakító Tilda Swinton még sosem volt ennyire szép, Ralph Fiennes még sosem volt ennyire szórakoztató, Matthias Schoenaertsnak még mindig jól áll a melankólia, A szürke ötven árnyalata egérkéje, Dakota Johnson pedig bebizonyítja, hogy igenis képes végzet asszonyává változni. A függetlenség napja - Feltámadás (Independence Day: Resurgence) Az inváziós katasztófafilm húsz évvel későbbi folytatása jól láthatóan a nosztalgiahullámot lovagolta meg, és nincs olyan története, amire azt mondhatnánk, hogy érdemes volt elmesélni, még sincs baj azzal, hogy elkészült: nem akar több lenni egynyári szórakozásnál, és minden bárgyúságával együtt teljesíti a maga egyszerű célkitűzéseit: még nagyobb benne a pusztítás, még nagyobbak az űrhajók, és még annál is több űrlény támad ránk. A kilencvenes évekből átemelt hurráoptimista, patetikus hangvétele pedig kimondottan frissítően hat a mostanság divatos komor, búsongó popcornfilmek után. Ebben a kánikulában sokaknak pont erre lesz szükségük: egy naiv, fekete-fehér szemléletű világmegmentésre. Neon démon (The Neon Demon) Ne várjon egy újabb Drive-ot, és akkor azzal szembesülhet majd a moziban, hogy az öntörvényű dán rendező, Nicolas Winding Refn morbid, nehezen kategorizálható horrorkomédiája jobb, mint a híre, mivel nem veszi véresen komolyan magát, miközben görbe tükröt tart a szépség modern értelmezése elé. Művészi köntösbe csomagolt trashfilmet kapunk, amely tudja magáról, hogy az, és rendkívül élvezi. Akár egy modern tündérmesének is felfoghatjuk, melyben a szűz királykisasszony (Elle Fanning) gonosz boszorkányok karmai közé keveredik, azzal a különbséggel, hogy ez a Hófehérke közel sem patyolattiszta. Szenilla nyomában (Finding Dory) Rögtön fektessük is le a lényeget: ez nem egy pénzmágnes gagyi, vagyis nem egy erőltetett folytatás, hanem a Pixar egyik legjobb filmje. Komplexebb, drámaibb, mint a 12 éve Oscar-díjat nyert Némó nyomában, mégis ugyanolyan derűs, szórakoztató, életteli és vicces. Remekül felismerték a Pixarnál, hogy a memóriazavarral küszködő doktorhal tökéletes szereplő ahhoz, hogy külön film épüljön köré. Kedves, bohókás figura, akin keresztül az elfogadásról, önbizalomról, családról mesél a Szenilla nyomában. Démonok között 2 (The Conjuring 2) A folytatás nem ér az első rész nyomába, de hibái ellenére is megállja a helyét, és jóval a konkurencia előtt jár. Az ijesztgetés továbbra is működik, a mesterien felépített légkörnek és az ügyes kamerakezelésnek köszönhetően még a legósdibb trükkök is a frászt hozzák az emberre a mozi sötét termében. Az ördögűző házaspár ezúttal egy lepukkant angol sorházban szembesül egyre hátborzongatóbb jelenésekkel és egy felnőtt férfi hangján megszólaló, megszállt kislánnyal. Rendes fickók (The Nice Guys) Ryan Gosling és Russell Crowe a csúcsformáját hozza ebben kíméletlen humorú, sokkolóan erőszakos és egy picit sem nyálas akcióvígjátékban, amire már több mint százezren ültek be Magyarországon. Gosling nagy kedvvel csinál magából bolondot, készüljenek fel arra, hogy többször is rázkodva hahotázó masszává fog átváltozni a közönség. Shane Black, az első két Halálos fegyver és Az utolsó cserkész írója, a Durr, durr és csók író-rendezője tulajdonképpen mindig ugyanahhoz a filmtípushoz tér vissza, de ez egy pilllanatig sem probléma, ha ennyire a kisujjában van a nyomozós haverfilm műfaja, és ennyire magas színvonalon képes művelni azt. A Rendes fickók közönségfilm létére még radikális és kiszámíthatatlan is. Tiszta szívvel Till Attila kerekesszékes gengszterfilmje bátran és nagy lelkesedéssel keveri a műfaji és a szerzői jegyeket: az akciójelenetek izzanak a feszültségtől, a humor néhol egészen parádés, Thuróczy Szabolcs óriásit alakít, a két való életben is mozgássérült főszereplő pedig hamar közel tud kerülni a szívünkhöz. Vannak hibái, egyenetlenségei a filmnek, de a sok pozitívum többet nyom a latban. Szórakoztatás mellett még arra is van ereje az akcióvígjátéknak, hogy egy fontos üzenetet közvetítsen: a mozgássérülteket nem sajnálni kell, nem aprót kell nyomni a kezükbe az utcán – ahogy az egyik főszereplővel ez a való életben is megtörtént, hanem ugyanúgy emberszámba kell venni őket, mint bárki mást. A dzsungel könyve (The Jungle Book) Rudyard Kipling örök érvényű állatos meséjét ugyan már számtalanszor feldolgozták, de ezúttal jól tette a Disney, hogy ismét hozzányúlt a jól ismert alapanyaghoz: Ebben a modern változatban az állatokat és a dzsungelt digitális trükkök helyettesítik, ám a mese így is megelevenedik: gyerekek milliói szerethetik meg ismét a bohókás Balut, retteghetnek a zsarnoki Sir Kántól, és képzelhetik magukat a liánokon lengő Maugli helyébe. Ha tehetik, a 3D-s változatra üljenek be, a technikának hála körülölel bennünket az élettől duzzadó, vibráló őserdő. Zootropolis - Állati nagy balhé (Zootopia) A legújabb Disney-mese tulajdonképpen egy urbánus zsarufilm, csak most állatok népesítik be a nagyvárost, és egy gyávasággal egyáltalán nem vádolható nyúl ered a rejtélyes bűnesetek nyomába. A rendőrségnél semmibe veszik a tapsifülest, ő azonban nem búsul emiatt, inkább társául fogad egy szélhámos rókát, és együtt erednek a maffiózók nyomába. A bűnesetek felgöngyölítését többek között egy ügyintéző lajhár hátráltatja, akinek már egy rendszám bepötyögése is felemészti a fél délutánját. A Disney manapság ismét csúcskorszakát éli, és a Zootropolis sem marad el a Jégvarázs által támasztott magas elvárásoktól. A Szenilla nyomábanról szóló rész Dömötör Ági, a Démonok között 2-ről szóló rész Birkás Péter, az A Bigger Splash-ről, A zátony-ról és a Sing Street-ről szóló rész Onozó Róbert, A függetlenség napja - Feltámadásról és a Neon démonról szóló rész Huszár András kritikája alapján készült. A klánról Gyárfás Dorka, a Star Trek: Mindenen túlról és a Szellemirtókról Huszár András, a Jason Bourne-ról Varga Ferenc, A kis kedvencek titkos életé-ről Csanádi Márton, a Belgicá-ról pedig Onozó Robert írta az ajánlót. Let's block ads! (Why?) Forrás...
