Moziba menne, de nem tudja, mire üljön be? Segítünk! Majdnem elment mellettünk a Rossz anyák, de most pótoltuk, és bátran ajánljuk a nevetésre vágyóknak. Mila Kunis végre igazságot szolgáltat az anyáknak. Rossz anyák (Bad Moms) Nem könnyű egy dolgozó anya élete otthon sem, de igazán pokollá csak a többi anya teheti. Itt az ideje hát fellázadni a sok elvárással szemben, és végre egy kicsit önzőnek lenni – sugallja a Rossz anyák című hollywoodi komédia. Hullámzó színvonalú film, de itt most a gesztus a fő, hogy elismerik: dolgozó anyának lenni százkarú zsonglőr-mutatvány, véget nem érő akadályverseny, biztosítás nélküli kalandpálya, aminek a teljesítéséért nem jár díj. Valamint azért a sok életből vett momentumért is jár a dicséret, amikben minden nő magára ismerhet. Mila Kunis továbbra is öröm ránézni, gyakorló anyaként a kisujjából rázta ki a szerepet, az igazi meglepetés azonban Kathryn Hahn, aki egy ősasszony erejével lökdösi a filmet egyre merészebb végletek felé. Vaksötét (Don't Breathe) A pofonegyszerűnek tűnő rablás viharos gyorsasággal válik rémálommá a nyár utolsó és egyben legjobb horrorjában. Az első sokk után a Vaksötét egy pillanatra sem ereszti a grabancunkat, és úgy játszik velünk, mint az alábecsült vak férfi a négy fal között ragadt rablópalántákkal. A hosszú snittek, a folyamatosan mozgó és a szereplőkre tapadó kamera, az egyszerű, de mégis hatásos zene, a zseniálisan bevilágított belső tér és a pincéből előbúvó Törőcsik Franciska együttesen olyan hangulatot teremt, hogy a szájra tapasztott kézzel bujkáló szereplőkkel együtt rajtunk is úrrá lesz a félelem, és visszatartjuk a levegőt, mikor Stephen Lang dermesztő figurája feltűnik a színen. Ponyvaregény (Pulp Fiction) Quentin Tarantino Oscar-díjjal és Arany Pálmával is elismert kultfilmjét Budapesten a Corvin moziban, országszerte több városban vetítik. A jó adag fekete humorral, durva káromkodással és erőszakos jelenettel teletűzdelt film az akkor még kevésbé ismert rendező második nagyjátékfilmje volt, mégis olyan élvonalbeli színészek szerepelnek benne, mint Uma Thurman, Bruce Willis, Samuel L Jackson és természetesen az Oscar-jelölést kapó John Travolta. Még a kisebb epizódszerepeket is olyan nevek alakítják, mint Christopher Walken, Tim Roth vagy Harvey Keitel. A vetítési helyszínek részletes listáját a film Facebook-oldalán találja meg. A barátságos óriás (The BFG) Steven Spielberg legújabb filmjévelaz egészen kicsiket szólítja meg: erre az ártalmatlan, kedves kis mesére gyerekszemmel érdemes tekinteni, ám aki rá tud hangolódni, rá tud állni a ritmusára, annak varázslatos élményben lehet része. A londoni árva kislány és a fajtársai által kiközösített, gúnyolt és terrorizált jámbor óriás barátságát, két magányos lélek egymásra találását érzékenyen viszi filmre, közben iróniától és modern popkulturális utalásoktól mentes humort, egyszerű halandzsanyelvet és infantilis, bohózatba illő helyzetkomikumot alkalmaz. Haverok fegyverben (War Dogs) Todd Phillips a Másnaposok-trilógiával az új évezred egyik legnépszerűbb vígjáték-sorozatát alkotta meg, most pedig megmutatta, hogy a nevettetés mellett a drámához is ért. A háború üzlet, és ha nincsenek morális aggályaink, óriási pénzeket lehet szakítani vele - avat be minket a film a fegyverkerreskedés cinikus világába. A szerepéből adodóan Miles Teller most visszafogottabb, Jonah Hill viszont még sohasem volt ekkora tapló, és sohasem volt ennyire vicces. Nagydumás fellépésével sokáig még azt is elhiteti velünk, hogy jó ötlet A sebhelyesarcú-ból példaképet választani magunknak. A magyar szinkron és Elek Ferenc ismét nagyot gurított. Elliott, a sárkány (Pete's Dragon) Az Elliott, a sárkány címszereplőjében leghíresebb rokonai tulajdonságait fedezhetjük fel: szeleburdi és játékos, mint Süsü, de ha dühbe gurul vagy az égbe emelkedik, már inkább a Sárkányszív fenséges teremtényéhez hasonlít. David Lowery élő szereplős meséje kiváló alkalom arra, hogy a felnőttek leküzdjék a bennük munkáló cinizmust, a gyerekek pedig elmerülhetnek az erdő által kínált kalandokban. Amennyiben családi mozizást tervez a közeljövőben, feltétlenül adjon egy esélyt Elliottnak és kiskamasz barátjának, Pete-nek. Sing Street A Sing Street egy untig ismert mese a szürke kisvárosból való elvágyódásról, a kamaszkor elviselhetetlenségéről, a zene imádatáról és a legjobb csaj meghódításáról. Hiába kiszámítható minden mozzanata, mégis magával ragad, mert őszinte, naiv, optimista és igazi. A film főhőse egy szétesni készülő családból származó kamaszfiú, aki ahelyett, hogy beletörődne, hogy az új iskolájában csak a lúzerek között van számára üresedés, inkább rockbandát toboroz és első videoklipjükhöz még a környék legjobb csaját, Raphinát is becserkészi. Ha a Sing Street-re fizet be a hétvégén, utána még egy jó ideig képtelen lesz a vigyort letörölni az arcáról. Szex, mámor, rock'n'roll (Belgica) Ne hagyjuk, hogy a fárasztó "pakoljunk egymás mellé három vonzó dolgot, de az egyik szex vagy szerelem legyen" címadási trend újabb remeke elvonja a figyelmet arról, hogy a Szex, mámor, rock'n'roll, azaz eredeti címén a Belgica a nyár egyik legjobb filmje. A két évvel ezelőtt Oscar-díjra jelölt Alabama és Monroe-t jegyző Felix van Groeningen most két testvérről forgatott egy irtó szórakoztató és dinamikus tablót, akik alapítottak egy szórakozóhelyet, amely később legendássá vált, de a kokainmámoros és magánéleti viharokkal teli évek során már maguk is elfelejtették az eredeti koncepciót. A Belgica a mai Belgium, sőt a mai Nyugat-Európa metaforája: jöhet bárki, amíg jól érezzük együtt magunkat, csak mi lesz, amikor már nem? A zátony (The Shallows) A nyári moziszezon csalódásáradata után a legjobbkor jött ez a film. A meglepetéssikeréhez elég volt egy csinos és vagány csaj, egy vérmes cápa és persze az ügyesen adagolt feszültség. A sokadik tét nélküli világmentés után kifejezetten jólesik, hogy egy extrém, de azért bárki által átérezhető élethelyzettel riogatnak. Nincs itt semmilyen forradalom, a sokadik cápás, illetve egyszereplős film ez már, de szépek a képek, szép Blake Lively bikiniben, a kamera elegánsan siklik és szökell együtt a szörfdeszkával, az ijesztő pillanatok pedig egytől egyig remekül működnek. A kis kedvencek titkos élete (The Secret Lives of Pets) Kellemes családi szórakozás egy meleg nyári estére – A kis kedvencek titkos élete pontosan azt hozza, amit az előzetesek alapján várni lehetett tőle. Még azzal együtt is, hogy a két elhurcolt kutya után eredő házi kedvencek története egy fokkal bonyolultabb a megszokotthoz képest. A sok kutya, macska és nyúl először mind úgy viselkedik, ahogy várnánk tőlük, de aztán persze bőven szolgáltatnak meglepetéseket is. A Vivaldira otthon hagyott, majd arról System of a Downra váltó díszebre például elég csak rágondolni, és máris mosolyogni támad kedvünk. A Gru alkotói megváltak a Minyonok kissé debil humorától és halandzsájától, és egy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezhető filmet tálaltak fel. Két év múlva jöhet a folytatás. Jason Bourne Sajnos nem említhető egy lapon a zseniális trilógiával, de a leggyengébb Bourne-epizód még mindig jobb, mint a mozikba kerülő legtöbb akciófilm. Egy szusszanásnyi üresjárat nincs benne, a bravúros athéni nyitány után rögtön egy feszült berlini rajtaütésbe csöppenünk, és a lendület kitart egészen a filmet záró Las Vegas-i autós üldözésig, amiben egy hipermarketparkolónyi kocsit törnek ripityára. Izgalmas még figyelni a főhős és az Alicia Vikander által játszott ügynök között vibráló szexuális feszültséget, illetve azt is, hogy Tommy Lee Jones mely jeleneteknél érezte úgy, hogy megdolgozik a pénzéért, és mikor kapcsolt át alvajáró üzemmódba (amikor egy ponton azt mondja, hogy ő most inkább felmegy a szobájába, az olyan, mintha a veterán színésznek már tényleg elege lenne az egészből). De azért is érdemes beülni a Jason Bourne-ra, mert a vetítés után hosszasan elbeszélgethet majd mozipartnerével a történet néha logikátlan fordulatairól és a kihagyott ziccerekről. Szellemirtók (Ghostbusters) Az eredeti Szellemirtók-ból megtanulhattuk, hogy nem szabad keresztezni a protonsugarakat, az új remake-ből pedig azt, hogy négy belevaló, rokonszenves, lelkes főhősnő önmagában elegendő érv a franchise feltámasztásához. Elsősorban az új csapat miatt érdemes jegyet váltani a filmre: Kristen Wiig szerethetően csetlik-botlik, a delejes kisugárzású Kate McKinnon szinte lerobban a vászonról, és ráadásnak ott van még Thor, azaz Chris Hemsworth is, aki a szédületesen buta recepciós szerepében kis híján ellopja a show-t. Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond) Reméltük, hogy jó lesz a Star Trek-sorozat legújabb felvonása, de azt nem gondoltuk volna, hogy az idei nyár legszórakoztatóbb blockbusterét kapjuk: egy laza és humoros akciófilmet, aminek minden képkockáját átitatja a kaland és a felfedezés romantikája. Még az előzmények ismerete sem szükséges, a Star Trek: Mindenen túl rengeteg új rajongót szerezhet jól összerakott sztorijával, sokszínű világával és remek humorával. Végre minden szereplő reflektorfénybe kerül, akadnak bőven remekbeszabott akciók, és ami a lényeg: a filmnek helyén van a szíve. A klán (El Clan) Ha még van bármi értéke az olyan kinyilatkoztatásoknak, hogy "ha csak egyszer egy évben mész moziba, akkor erre a filmre ülj be", akkor most szeretnénk ellőni. Az argentin A klán című alkotás ugyanis témáját tekintve (amit igaz történetből merít) és kivitelezésében is a falhoz csap. Pörgős krimi, lélektani thriller és rövid történelmi gyorstalpaló Scorsese tempójában és eleganciájával, a hollywoodi kliséktől mentesen, Al Pacino fénykorát idéző színészi alakítással a centrumában. Mellbevágó élmény, ami még napokig bizsereg az ember bőre alatt. A Bigger Splash Buja olasz tájak, négy egymással kavaró, túlfűtött főhős, pucéran lubickoló világsztárok és egy medencés álomhelyszín. Könnyen elcsábítja az embert ez a napfényes noir, hiszen a David Bowie-típusú rocksztárt alakító Tilda Swinton még sosem volt ennyire szép, Ralph Fiennes még sosem volt ennyire szórakoztató, Matthias Schoenaertsnak még mindig jól áll a melankólia, A szürke ötven árnyalata egérkéje, Dakota Johnson pedig bebizonyítja, hogy igenis képes végzet asszonyává változni. A függetlenség napja - Feltámadás (Independence Day: Resurgence) Az inváziós katasztófafilm húsz évvel későbbi folytatása jól láthatóan a nosztalgiahullámot lovagolta meg, és nincs olyan története, amire azt mondhatnánk, hogy érdemes volt elmesélni, még sincs baj azzal, hogy elkészült: nem akar több lenni egynyári szórakozásnál, és minden bárgyúságával együtt teljesíti a maga egyszerű célkitűzéseit: még nagyobb benne a pusztítás, még nagyobbak az űrhajók, és még annál is több űrlény támad ránk. A kilencvenes évekből átemelt hurráoptimista, patetikus hangvétele pedig kimondottan frissítően hat a mostanság divatos komor, búsongó popcornfilmek után. Ebben a kánikulában sokaknak pont erre lesz szükségük: egy naiv, fekete-fehér szemléletű világmegmentésre. Szenilla nyomában (Finding Dory) Rögtön fektessük is le a lényeget: ez nem egy pénzmágnes gagyi, vagyis nem egy erőltetett folytatás, hanem a Pixar egyik legjobb filmje. Komplexebb, drámaibb, mint a 12 éve Oscar-díjat nyert Némó nyomában, mégis ugyanolyan derűs, szórakoztató, életteli és vicces. Remekül felismerték a Pixarnál, hogy a memóriazavarral küszködő doktorhal tökéletes szereplő ahhoz, hogy külön film épüljön köré. Kedves, bohókás figura, akin keresztül az elfogadásról, önbizalomról, családról mesél a Szenilla nyomában. A Vaksötét-ről szóló rész Birkás Péter, az A Bigger Splash-ről, A zátony-ról és a Sing Street-ről szóló rész Onozó Róbert, A függetlenség napja - Feltámadásról szóló rész Huszár András kritikája alapján készült. A klánról Gyárfás Dorka, a Star Trek: Mindenen túlról,a Szellemirtókról és a barátságos óriás-ról Huszár András, a Jason Bourne-ról Varga Ferenc, A kis kedvencek titkos életé-ről Csanádi Márton, a Belgicá-ról pedig Onozó Robert írta az ajánlót. Let's block ads! (Why?) Forrás...
