Új sorozatot indítunk a Stenkben, vagyis a sorozat maga nem új, csak mi is szeretnénk kipróbálni. A lényeg az, hogy megtalálunk zenészeket, filmeseket, ismert vagy közéleti embereket, és megkérjük őket, hogy vegyék elő a telefonjukat, kapják elő a laptopjukat, vagy indítsák be a Spotify-t, és nyomjanak egy véletlenszerű lejátszást a zenei könyvtárukon. Azért mondom, hogy a sorozat nem új, mert nyúljuk: az A.V. Club nevű amerikai popkult-honlap évekig futtatta Random Rules néven, meglehetősen nagy sikerrel, a következő okokból: Ilyenkor az alanynak nem a szokásos balfasz kérdésekre kell válaszolnia (Honnan a név? Hogy vettétek fel az albumot? Milyen volt együtt dolgozni XY-nal?), hanem beszélhet arról, amit szeret. Sokkal több minden kiderülhet egy emberről a zenei ízlése alapján, mint a semmitmondó sajtókompatibilis szövegeiből. Lehet egy csomó tréfás meglepetés, például egy metálosnál előugorhat mondjuk Sean Paul, és akkor egy nagy közös nevetés után elmagyarázhatja, hogy szerinte egyenes vonal köti össze a dancehallt és a doom metált. Fotó: Bődey János A kedden Budapesten fellépő Yann Tiersen tökéletes alany erre. A kilencvenes évek óta zenélő Tiersent legtöbben az Amélie csodálatos élete filmzeneszerzőjeként ismerik (valójában Jean-Pierre Jeunet rendező az első albumaiból válogatta össze a soundtracket), de azóta töretlenül készíti a zenéket, teljesen más stílusban, mint ahogy a világ először megismerhette. Legutóbbi, 2014-es Infinity című albumán például a zongora helyett sokkal hangsúlyosabb a skandináv poszt-rock hangulata. Sőt, mivel Tiersen DJ-zni is szokott, arra is számítottam, hogy sok zene lesz nála. Spoiler: nem volt. (A budapesti koncertről itt írtunk.) Nem volt. Amikor mondom neki az interjúötletet, amit elvileg egyeztettem a menedzsmentjével, akkor csak legyint és azt mondja, hogy telefonja nincsen, mert éppen most váltott. De pontosan tudja, hogy milyen zenéket hallgat, úgyhogy nyugodtan kérdezzek. Mondom neki, hogy nem egészen ez a koncepció, akkor felajánlja, hogy elugrik a laptopjáért. Amikor visszajön, akkor jut eszébe, hogy ezen szinte nincsenek is zenék, mert minden egy külső HDD-n van, ami nincs is nála. Úgyhogy nagyjából húsz percig görgetjük az Itunest és keresünk pár számot, ami szinkronizálva van. A csendeket, a közös bocsánatkéréseket nem tettem bele a szövegbe, bár egy pillanatig filóztam azon, hogy feltöltöm a Soundcloudra azt az öt percet, amivel próbálunk rájönni, hogyan kell Itunesban az összes dalt berakni egy listába. Eközben nagyjából ilyen volt a hangulat: Fotó: Bődey János The Field: Everybody's Gotta Learn Sometimes (2009) Szereted a Fieldet? Persze, imádom, megvan az összes album. Amikor ilyesmi zenéket hallgatsz, akkor érzed a hatását a tiéden? Nem is tudom, nehéz hatásokról beszélni. Rengeteg zenét szoktam hallgatni, kivéve akkor, amikor dolgozom. Szóval ha úgy vesszük, minden hat rám. A Field a német technokiadónál a Kompaktnál jelenik meg, szereted még azokat a dolgokat, amiket ők jelentetnek meg? Persze, nagyon bírom mindet. A kedvenceim az éves Pop Ambient-válogatások. Anne Clark: Nothing At All (1984) Őt nem ismerem. Angol énekesnő a nyolcvanas évekből, szintipop, néha spoken word-betétekkel. Csinált egy albumot később a Durutti Column-mal, hogy hívják… Vini Reilly. Igen, Vini Reilly-val. Az az album [Changing Places, 1983] nagyon jó, a fele elektronikus, a fele meg akusztikus. Ezt a nyolcvanas évek óta hallgatod vagy utólag fedezted fel? Ezt azóta hallgatom. Ezt a számot kifejezetten vagy ezt az albumot? Mire gondolsz? Fotó: Bődey János Igazából arra is, hogy számokat szoktál általában hallgatni vagy albumokat? Akkor szoktam csak egy-egy számot hallgatni, ha összerakok egy mixet. Igazából lemezeket szeretek hallgatni. Meg hát minden zeném a HDD-men van, ami nincs most itt. De streaming-oldalakon is szoktam zenét hallgatni. Spotify-on meg hasonlókon? A Qobuzon, ez egy speciálisan francia oldal. Nincs meg nekik minden, de ami igen, az nagyon jó minőségben. Csak kicsi a választék. A te zenéid is fenn vannak ezeken az oldalakon, ugye? Persze, persze. Szerintem tök jó, hogy van ilyen, azt nem szeretem csak… Yann Tiersen: ismeretlen szám (2015) Ó, basszus, ez én vagyok. Semmi baj! Nem, ez most egy új szám, még nincsen kész, mert elvileg ez a munkagépem is. Szoktad hallgatni a saját zenéidet? Dehogyis, soha. Esetleg ha dolgozom. Csak ha valami okom van rá, hogy ha fel kell készülni egy koncertre vagy valami. The Normal: T.V.O.D. (1978) Imádom ezt. Daniel Miller száma. Ismered személyesen? Persze, a főnököm, a Mute Recordsnál jelent meg a lemezem, ő meg a Mute-nak a feje. Besegített a legutóbbi albumom, az Infinity keverésébe is. Nagyszerű fickó. Azt nem mondta, hogy miért csak ezt a két számot csinált a Normallal? Nem tudom, szerintem sokkal jobban érdekli a produceri munka. Az Infinity-t Gareth Jones producerrel (többek között a Depeche Mode és az Einstürzende Neubauten producere is) vettük fel, majdnem egy hónapon át kevertük. A végén bejött Daniel négy napra, nem is úgy, mint a lemezkiadó feje, hanem mint egy plusz fül a stúdióban, és nagyon jó kommentárjai voltak, nagyon okos fickó. Fotó: Bődey János Ismerted a zenéjét mielőtt a lemezkiadójához szerződtél? Persze, de a kiadóját is imádtam már előtte. New Order: Temptation (Secret Machines Remix) (2005) Na tessék, itt is van valaki a Mute Recordstól. New Order. De ez valami remix, nem? De, valami remix. Egy kicsit még jobb is, mint az eredeti. Tudja már esetleg, hogy mik a tervei a vacsorával? (ezt nem én kérdezem, hanem a semmiből előjövő pincér) Még nem tudom, hogy mit szeretnék vacsorázni, köszönöm. Szereted a Factory Records kiadót? Csak azért kérdem, mert most kidobta a gép a New Ordert, előtte meg szóba került Vini Reilly, ők ott adtak ki albumokat. Amikor fiatal voltam, akkor teljesen megszállottja voltam a Factory-nak. Mai zenék közül miket szoktál hallgatni? Sokat hallgattam Jon Hopkins meg a Boards Of Canada tavalyi lemezét. Simple Minds: Theme For Great Cities (1981) Ezt ismered? Simple Minds, de nagyon-nagyon fasza, a Sons And Fascinations albumról, az egyik első lemezükről. Ezek mind nagyon jók. Itt még inkább német együttesnek hangzottak, mint skótnak. Fotó: Bődey János Nagyon sokan azt gondolják, hogy a Simple Minds az csak az Don't You Forget About Me, és hajlamosak elfelejteni, hogy mást is csináltak. Neked nincs ez az Amélie zenéjével, hogy azzal azonosítanak és mással kevésbé foglalkoznak? Az Amélie miatt van meg a lehetőségem, hogy körbeutazzam a világot és egy csomóan megnézzék, ahogy zenélek. De már tíz éve nem is játszok a filmzenéről, vagyis az első albumomról számokat. Szóval ha az embereket csak az értekelte volna, akkor most üres termek előtt játszanék. Index - Kultúr - Yann Tiersen és DJ Shuffle
