2022 Május Chip és Dale: A Csipet Csapat

A témát ebben részben 'Filmek Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2022. május 28..

  1. Péter28 / Guest

    Chip és Dale: A Csipet Csapat

    [​IMG]

    Éljen a '90-es évek animációs világa - na meg a közelmúlté!

    Még a Puliwood szerkesztőségén belül is megoszlottak a vélemények az új élőszereplős-animációs-CGI-os hibridfilm, a Chip és Dale: A Csipet Csapat első előzetese után. Bár a Sonic és a Pokémon - Pikachu, a detektív révén kaptunk élvezhető példákat a közelmúltból az előbb felvázolt hibrid megvalósításra, előtte azonban szinte az 1988-as Roger nyúl a pácbanig kellene visszamenni az utolsó valamirevaló próbálkozásért. Részben eme majd három évtizedes hiábavalóság miatt is volt annyira megosztó a Disney+ legújabb filmjének első ízelítője, ám szerencsére még azok is megtalálhatják az elképzeléseiket ebben, akiket elsőre elriasztott volna a látvány.

    Hogy ismét egy szórakoztató hibrid filmet kaphassunk, ahhoz szükség volt egy teljesen idióta, de maguk nemében zseniális csapatra. A zenei berkekben a The Lonely Island néven hódító trió, azaz Andy Samberg, Akiva Schiffer és Jorma Taccone korábban összehozták az elmúlt évtized egyik legjobb vígjátékát, a Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással) című alkotást, most pedig a nosztalgiafaktort meglovagolva szólnak minden korosztályhoz egy alapvetően meseköntösbe bújtatott történeten keresztül.

    [​IMG]

    A hazánkban A Csipet Csapatként futott rajzfilmsorozatra valószínűleg itthon is sokan emlékeznek a '90-es évek első feléből, hiszen ez volt az, ami az akkori gyermekgeneráció figyelmét lekötötte a hétvégi délutáni órákban. Ebben Chip és Dale, két mókus, illetve Kvarg Lipót, Sziporka (két egér), valamint Zümzüm a légy csapatát követhettük nyomon, ahogy mindenféle rejtélyeket oldanak meg detektívekként.

    A trailer alapján még nem volt egyértelmű, hogy miféle koncepció alapján fog megvalósulni a történet, de szerencsére tudtak meglepetést és újdonságot nyújtani a srácok. A Chip és Dale film világában ugyanis a rajzfilmfigurák és az emberek békésen élnek meg egymás mellett, amely ötlet amennyire egyszerűnek tűnik, olyannyira zseniálisan lett kivitelezve. A rendezői székbe került Schiffer és az írók ugyanis nem álltak le egy ígéretes alapötletnél, hanem abból egy igazi élő és lélegző világot építettek: odafigyeltek arra is például, hogy legyenek a kisebb rajzfilmfiguráknak is hoteljeik, hogy ne csak az emberméretű társaiknak teremjen babér egy ilyen hibrid környezetben.

    [​IMG]
    A Csipet Csapat film egyszerre merít a valóságból és mer új vizekre evezni. A története szerint ugyanúgy a '90-es években futott a csapat sorozata, mint a valóságunkban, azonban az jóval több epizódot ért meg, mint a három évados, 65 epizódos Walt Disney széria. A Csipet Csapat világában ugyanúgy megjelent a 3D animáció, mint a mi valóságunkban, és egyfajta státuszszimbólummá tudta kinőni magát az eljárás, melynek révén a 2D-s figurák 3D-s köntösben élhetik tovább életüket. Már a cselekmény is ezzel indít, hogy az önmagát másodhegedűsként érző Chip aláveti magát ennek a 3D-s eljárásnak, hogy meglovagolhassa a modern trendeket, míg Chip megmarad olyannak, amilyennek megismerhettük őt.

    Bár a koncepciójából adódóan a film kénytelen eljátszadozni a régi és az új grafikai megoldásokkal, szerencsére nem arra fut ki a történet, hogy bármelyik mellett érveljen. A Csipet Csapat elfogadja, hogy vannak olyan nézők, akik a régi, kézzel rajzolt megoldásokért rajonganak, és tiszteletben tartja azt is, hogy a mai gyerekek inkább a 3D-s animációban nőnek fel. A parttalan vita helyett inkább a barátság és az elfogadás témái kerülnek bemutatásra egy alapvetően kellemes hangulatú filmben.

    [​IMG]

    Ez persze még nem jelenti azt, hogy az animációs csapásirányokat ne figurázhatná ki a film, amit meg is tesz. A Csipet Csapat igazából nem más, mint egy önmagán és a rajzfilmes műfajokon is jót nevető, majdnem másfél órás cameo-lavina, ami eme jellegéből fakadóan gyaníthatóan sokaknál megosztó lesz.

    Ami mindenképp félrevezető, hogy a Disney+-os megjelenési platform, illetve a nosztalgikus csapatmegidézés egy alapvetően gyermekeknek szóló filmet ígér, miközben már csak a The Lonely Island miatt is sejthetjük, hogy ez inkább felnőtteknek van címezve. És bár volt néhány húzás, amiken jót lehetett kacagni, közben végig az motoszkált a fejemben, hogy ezt egy gyerekkel nem nézném meg feltétlenül egy bizonyos korig.

    [​IMG]

    A film másik problémája a cameo-rodeóból eredeztethető. Ember legyen a talpán, aki első nézésre minden utalást, kiszólást és megidézett rajzfilmes/animációs karaktert felismer. Az tisztán látszik, hogy Schafferék nagyon beleásták magukat a műfaj (közel)múltjába, és lépten-nyomon előhúznak egy váratlan figurát, ám az ezekre épülő poénok pont azok kevésbé ismert jellege miatt fognak besülni. Ezt viszont azzal tudják ellensúlyozni, hogy az egyértelmű cameókat remekül vezetik be, és nem is engedik el a kezüket egy-két jelenetet követően sem.

    A Csipet Csapat 2022-ben nem fog akkorát szólni, mint a Roger nyúl a pácban tette 1988-ban, de az mindenképp dicséretes a részéről, hogy megmutatta, hogy még manapság is lehet egy hasonló koncepciójú, szórakoztató filmet letenni az asztalra. Persze ehhez kellett az is, hogy a mai nézőközönség ki legyen élezve a nosztalgiára, és hogy a közelmúltból felgyülemeljen annyi félresikerült alkotás, melyeket nyugodtan ki lehet figurázni úgy, hogy a nézők többsége is értse a poént. A világépítési hozzáállása tényleg példaértékű, és aki eleve odavan a The Lonely Island, azon belül is Andy Samberg humoráért, az nem fog csalódni a filmben. Ám ahogy fentebb is megjegyeztem, tíz éven aluli gyermekeket inkább ne ültessünk le a Csipet Csapat elé.

    https://www.puliwood.hu/kritikak/chip-es-dale-a-csipet-csapat-kritika-311171.html