10 dolog, amitől a mai játékosok a hajukat tépnék

A témát ebben részben 'Hírek!' david9696 hozta létre. Ekkor: 2015. december 11..

  1. david9696 / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. július 12.
    Hozzászólások:
    14,621
    Kapott lájkok:
    284
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Manapság olyan könnyű játszani. A PC-n is minden kézre áll, a konzolok pedig eleve játékra lettek kitalálva. Pedig 20 éve nem ez volt a helyzet.



    Abban, hogy valaki lassan 42 éves, kevés csodálatos dolog van, de az egyik feltétlenül az, hogy már simán kezdhet úgy mondatot, hogy “ezek a mai fiatalok”. Például amikor elkezdtem számítógépen játszani (1983-ról és egy 48 kilobájtos ZX Spectrumról beszélünk), még egyáltalán nem azt a mindenre kiterjedő, játékosok keze alá szabott élményt jelentették a játékok, mint manapság. Aztán amikor eljött a PC-s korszak az első 286-ossal, még mindig nem a Kánaán érkezett meg – de az akkori fiatalság már akkor is olyan szinten bele tudott feledkezni egy-egy virtuális kalandba, hogy órák repültek el percek alatt.
    Az alábbi válogatás azoknak szól, akik manapság csak bekapcsolják a konzolt, megfogják a kontrollert (vagy PC-n az egeret), és máris repülnek valamilyen, a valósághűséget végletekig maxoló világba. Íme 10 olyan dolog, ami a húsz évvel ezelőtti játékosoknak egyértelműnek számított, manapság viszont egy átlagos gamer a haját tépné tőle.

    1. Egér és kontroller nélkül végigvinni egy egész játékot
    [​IMG]
    Igen, akkoriban elég volt a négy iránybillentyű (vagy a WASD), és mondjuk egy space, vagy egy Ctrl a lövéshez. Oldalazás? Aha, vicces.

    2. Ha mégis van egér, abban bekoszolódik a görgő
    [​IMG]
    A legfontosabb Quake pályán nem sikerül idejében behúzódni egy oszlop mögé, mert az egérben összegyűlt szöszmőtrutyi megakasztotta a mozgást érzékelő golyót. Aki már a lézeres és egyéb optikai egerek korában született, tekintse ezt a történelem egy furcsa, átmeneti időszakának, de nekünk nagyon is valós fájdalmat jelentett az ilyesmi.

    3. Elakadtál a játékban? Várd meg a havi magazint
    [​IMG]
    Ha manapság akadályba ütközünk egy nehezebb pályán, megnézzük a megoldást a neten, sőt, akár YouTube videókon részletesen megfigyelhetjük az összes apró mozdulatot. Akkoriban nem volt YouTube, sőt még internet se nagyon (legalábbis ilyen szinten), ezért szépen megvártuk, amíg kijön az aktuális havi Spectrum / Commodore világ, Guru, vagy egyéb papírmagazin, és nagyon reménykedtünk benne, hogy erről is szó esik.

    4. Amikor a monitor nem játékra való
    [​IMG]
    Az otthoni gép úgyis apué és anyué volt, akik valamilyen borzalmas, DOS alatt futó könyvelőprogram miatt vették meg. Akkoriban még kifejezetten jól hangzott a “papírfehér Hercules monitor”, csak éppen játékra nem volt alkalmas. Még egy nyavalyás SimCityhez és az első Prince of Persiához is el kellett indítani a simcga.com nevű kis programocskát, ami CGA felbontást emulált (nagyon csúnyán). Később se volt szebb a helyzet a 16 színű (!) EGA monitorokkal. És mégis imádtuk.

    5. Nincs CD, csak floppy, ezért nem beszél a játék
    [​IMG]
    Nem is volt annál szebb érzés, amikor megérkezett a négyszeres CD meghajtó, valamint a másolt Lands of Lore, amiben a floppys változathoz képest már nem csak feliratok jelennek meg, hanem – ha csak früttyögős, alig érthető mintavétellel is, de – beszélnek a karakterek.

    6. Nincs hangkártya, ezért még hangja sincs a játéknak
    [​IMG]
    Igen, a napra sárguló, törtfehér házakba épített PC-knek nem volt alapfelszerelése a hangkártya, ezért először mindenki a PC speaker pittyegéseire volt utalva. Az pedig a játékokban legfeljebb idegesítő volt, de semmilyen normális hang kiadására nem volt alkalmas. És még így is toltuk a játékokat, aztán odaképzeltük a hangokat. Jelen cikk írója majdnem csíkot húzott az alsóneműjébe, amikor az első AdLib hangkártya beszerzése után behörgött a fülhallgatóba a Doom valamelyik szörnye. True story.

    7. Nincs 3D-gyorsítód? Akkor nincs Quake!
    [​IMG]
    Ja, ha már extra hangkártya. Amikor megjelentek az első 3D játékok, csak akkor futottak a gépen, ha akkoriban embertelen összegekért beszereztünk mondjuk egy Diamond, vagy Matrox 3D-gyorsító kártyát, máskülönben maradhattunk az Aknakeresőnél (legalábbis, ha volt Windows 3.1 a DOS fölött).

    8. Tizenkét floppyról játékot telepíteni
    [​IMG]
    Ha valamelyik barátunk végre megkapta az aktuális csúcsjátékot, az minden bizonnyal 1,2 / 1,44 megabájtos kapacitású floppykra volt felmásolva. Hagyunk időt. 1,2 megabájtonként szabdalták szét a telepítőt, ami általában valamilyen részekre tömörített megoldást jelentett. Ha hazaértünk úgy, hogy a pakkot nem mágnesezte át semmi, még akkor is lehetséges volt, hogy a tizensok lemezből épp a kilencedikre másolta hibásan a tartalmat kedves cimboránt rendetlenkedő floppy meghajtója, így a kínkeservesen lassú telepítés közepén derült ki, hogy egy hiányzó bájtocska miatt a teljes telepítést buktuk.

    9. Dobozos játékokban használati útmutatót olvasni… papíron
    [​IMG]
    Ugyan, hol voltak még akkor a játékok bevezető tutorialjai, oktatópályái! A dobozos változatokban (amik egyébként néha tényleg gyönyörűre sikerültek) ott figyeltek a kis füzetkék, ahonnan ki kellett bogarászni az irányítás sajátosságait, vagy egyéb okosságokat – ez mondjuk egy tengeralattjáró-szimulátor esetében kész tananyag volt, hiszen a billentyűzet szinte minden gombjára kiosztottak valamilyen vezérlést a szonártól a periszkópon át a ballaszt-tartály ürítéséig. Ennél már csak az volt a szebb, amikor a kezdetleges másolásvédelem azt jelentette, hogy a játék egy adott pontján megkérdezte, milyen szó található a leírás hatodik oldalán a második mondat elején. Ha időközben elvesztettük a füzetkét, kezdődhetett a heveny káromkodás.

    10. Órákat szenvedni a gépek összekötésével a LAN partikon
    [​IMG]
    Manapság eleve nem is szükséges elmenni LAN partikra ahhoz, hogy egymás ellen (vagy együtt) játszhassunk. Ott az internet és a rakásnyi MMO játék. De ha tényleg LAN-on akarjuk egymást tönkreverni valamiben, akkor is elég csak ugyanarra a WiFi-re bejelentkezni, a többit megoldja a Windows. Annak idején azonban IP címek ütköztek, hálózati kártyák omlottak össze az inkompatibilitástól, és kész idegroncs volt mindenki, mire a többiek gépét látta a saját PC. Fizikailag meg úgyis kitikkadt mindenki, hiszen brutális méretű torony gépházakat, és persze böhöm CRT monitorokat kellett a helyszínre cipelni.