A szerb kormány már 1914-ben deklarálta, hogy célja egyetlen államban egyesíteni a “délszláv testvérnépeket”. Az Osztrák-Magyar Monarchia háborús összeomlása után sikerült is: Szlovénia, Horvátország és Szerbia egyesüléséből megszületett a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1918 végén. Hamar kiderült, hogy az eltérő fejlődési szintű, történelmi hátterű területek összeolvasztása kivitelezhetetlen, az 1920-as évek végére mindennaposak lettek a súrlódások. Ezért döntött úgy I. Sándor király, hogy diktatúrát vezet be, az ország nevét pedig az egységet jobban kifejező Jugoszláviára változtatja. “Ha ezt megúszom…” Az ország nem szerb elemei ebben a nagyszerb eszmék térhódítását látták, és bár a “kemény kéz” többé-kevésbé elnyomta a nemzeti mozgalmakat, az ellentétek nem szűntek meg, egyre szaporodtak a király életére törő terrorista sejtek. A horvát usztasák például nyíltan kijelentették: Karagyorgyevics Sándort és az egész belgrádi kormányt halálra ítéljük. Az ítéletet a legrövidebb időn belül végrehajtjuk. Sándor ellen már több sikertelen merényletet hajtottak végre, amikor 1934 őszén baráti látogatásra indult Franciaországba. A Dubrovnik nevű hadihajó fedélzetén titkosszolgálatának ügynökei ismét merényletre figyelmeztették, de a király nem szakította meg útját. Amikor az üdvözlésére összegyűlt hatalmas tömeget meglátta Marseille kikötőjében, így szólt: Ha ezt megúszom, száz évet élek! Géppisztollyal lőtt a terrorista Nem úszta meg. Október 9. volt ekkor, és a délszláv király utolsó napja. Partra lépve Louis Barthou francia külügyminiszter köszöntötte, majd elvonulva a díszszázad előtt mindketten beültek egy nyitott tetejű autóba, és elindultak a városközpont felé. Sándor boldogan integetett az őt éltető tömegnek, ám alig haladtak pár száz métert, egy férfi ugrott az autó fellépőjére, és közvetlen közelről géppisztollyal lőtt az utasokra. Ezután mint egy őrült, maga körül kezdett lövöldözni. Az elsőként ocsúdó rendőrtiszt kardjával a merénylőre sújtott, és a tömeg is rávetette magát. Egy másik rendőr lőtt, de lőtt a tömegből a merénylő egy társa is, hogy elhallgattassa társát. A Balkánon hivatásos forradalmárként nyilván tartott bolgár férfi, Vladimir Cernozemski a helyszínen meghalt. Sándor király azonnal eszméletét vesztette, és 40 perc múlva meghalt. A francia külügyminiszter látszólag kisebb karsérüléssel szállt ki az autóból, ám néhány óra múlva ő is életét vesztette: a golyó artériát talált. Meghalt még az autót vezető sofőr, két járókelő, és vagy tucatnyi ember megsérült. Magyarországon készültek? A tettes ugyan vallomást nem tehetett, de kiderült, hogy egy macedón terrorszervezet tagja volt, felbujtóként pedig egy horvát usztasacsoportot neveztek meg. A jugoszláv külügyminiszter pedig a Népszövetségben Magyarországot vádolta az usztasák kiképzésével, így közvetve I. Sándor és a francia külügyminiszter meggyilkolásával. A tanúvallomások ugyan arra mutattak, hogy az usztasák mögött Mussolini állt, és Sándor Hitler terveinek is útjában állt, a kisantant politikusai és sajtója mégis Magyarországot ültette a vádlottak padjára. A háttérben pedig az állt, hogy a Zala megyei Jankapusztán 1931 őszétől valóban tartózkodott egy kisebb létszámú horvát csoport, és a kormány engedélyével Gustav Perčec usztasa vezető által bérelt pusztán “tevékenykedett”. A magyar kormány 1932. második felétől anyagilag és okmányokkal is támogatta az ORIM nevű macedón mozgalom és az usztasák vezetőit. A marseille-i merénylet tehát egy szeparatista szervezet akciója volt, ám a háttérben több ország titkosszolgálatát is sejteni lehet. Az indulatok végül lecsillapodtak, a vádaskodók elhallgattak, az elkövetők egy részét börtönbüntetésre ítélték Jugoszláviában, a legtöbb összeesküvő viszont megúszta a felelősségre vonást.
