Sport 2016-ig Nem Igazolhat A Barcelona.

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2014. december 30..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    A FIFA korábban a hazai és nemzetközi átigazolásokból is egy évre kizárta a Barcelonát, mert a klub megsértette a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat. A büntetés végrehajtását felfüggesztették, mivel a Barca a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett.

    A CAS azonban kedden reggel elutasította az FC Barcelona fellebbezését, és helyt adva a FIFA korábbi indoklásának, a katalán klubot kizárta a 2015-ös átigazolásokból. A tiltás a most januárban kezdődő téli és a nyári időszakra vonatkozik.

    A testület megállapította, hogy a Barcelona megsértette a kiskorúak védelme érdekében hozott szabályokat, és a fiatalokra vonatkozó regisztrációs szabályokat, írja közleményében a CAS. A katalán klubnak ezen kívül meg kell fizetnie 375 ezer Eurót (116 millió forint).

    A spanyol bajnokságban második helyén álló klub ezzel nehéz helyzetbe került.

    Az FC Barcelona közleményben fejtette ki álláspontját a CAS döntésével kapcsolatban. Minden tiszteletük mellett nem értenek egyet az ítélettel, olvasható a klub honlapján.

    A klub kifejtette, hogy egyetért azokkal a törekvésekkel, amelyek a fiatalkorúak szerződtetéseinek körülményeire vonatkoznak, ezért a klub élenjár és példát mutat a fiatal futballisták iskoláztatásában és fejlesztésében, több száz fiatalt neveltek már így ki, írják. Szerintük a hiba, amelyért elítélték őket még azelőtt korrigálva lett, hogy eljárást indítottak ellenük, és alapvetően a FIFA, a spanyol és a katalán klub szabályozási kérdéseinek különbözőségéből adódott. A klub szerint aránytalan a szankció, ezért vizsgálják annak lehetőségét, hogy miképpen szálljanak vele szembe, ebbe beleértik az esetleges fellebbezést is a svájci legfelsőbb bírósághoz.
    Sport Géza - Futball - 2016-ig nem igazolhat a Barcelona