Nagyvilág 42 embert tartóztattak le, mert ellenzik a szíriai török hadműveleteket

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 23..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Újabb negyvenkét embert vettek őrizetbe kedden Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál indított török hadműveletet ellenző és arról valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A kormány szerint ez terrorista propaganda.


    Az Olajág fedőnevű török katonai beavatkozás szombaton kezdődött, hétfőig huszonnégy embert állítottak elő hasonló indokkal. Nyomozást azonban összesen ötvenhét gyanúsított ellen indítottak hétfőig, mások mellett a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szóvivője, Ayhan Bilgen és a HDP társelnök-helyettese, Nadir Yildirimmel szemben is.

    Yildirim egy körlevelében megszállási kísérletnek minősítette a hadműveletet és az utcára hívta tiltakozni az embereket.

    Kedden a nyugat-törökországi Izmir, Denizli és Manisa tartományokban összesen huszonhárom embert vettek őrizetbe, köztük a HDP Izmir tartományi elnökét, Cerkez Aydemirt. A kelet-törökországi Van, Igdir és Mus tartományokban tizennégy embert állítottak elő, a dél-törökországi Mersinben pedig öt gyanúsítottat vettek őrizetbe.

    Lépésről-lépésre követik


    A török haderő szombaton nagyszabású katonai beavatkozásba kezdett az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, mert úgy vélte, hogy az YPG "folyamatosan bővülő fegyverarzenálja" miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelentett Törökországra nézve. Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, miközben

    Washington fegyverekkel támogatja a szíriai kurd milíciát az Iszlám Állam elleni harcban.

    A török vezetés a HDP-t egyúttal a PKK politikai szárnyának tekinti.

    Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnapi beszédében jelezte: "lépésről lépésre követjük a HDP-t, ahol az utcára vonulnak, a biztonsági erők a nyakukban lesznek."

    Rendszeres légicsapások


    Szintén kedden a török haderő azt közölte, hogy a légierő - az afríni beavatkozással párhuzamosan - hétfőn az észak-iraki Zap térségében olyan PKK-milicistákra mért csapást, akik állítólag támadásra készültek a határ menti török katonai bázisok ellen.

    A jelentés szerint a légicsapásban óvóhelyek és lőállások semmisültek meg.A kurd szeparatisták főhadiszállása Zaptól délkeletre, az ugyancsak észak-iraki Kandil-hegységben található. A török légierő időről időre hasonló csapásméréseket hajt végre a területen.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...