8 bites karácsony 8 bites karácsony, 2 bites karakterekkel és 1 bites sztorival. Ismét elérkeztünk az évnek ahhoz a szakaszához, amikor nem ússzuk meg ünnepi dalok nélkül a bevásárlóközpontokban, Reszkessetek, betörők! és társai nélkül a tévében és még sorolhatnám. Van, aki imádja ezeket a dolgokat, míg más inkább a nyűgre asszociál, de tény, hogy nem árt a változatosság. Az elmúlt években is készültek jól sikerült karácsonyi filmek, és úgy tűnt, mai írásunk alanya is egy kicsit más lesz, koncepcióját tekintve mindenképp. Ez végül részben be is igazolódott, kár, hogy az autentikusság itt ki is fújt. Jake Doyle (Neil Patrick Harris) a szüleihez igyekszik az ünnepekre, kislánya azonban folyamatosan nyaggatja, hogy egy mobiltelefont szeretne kapni. Hősünk ennek apropóján elmesél egy történetet, miszerint ő gyerekként mennyire akart egy Nintendo játékkonzolt és barátaival minden követ megmozgattak, ha már a szüleik nem voltak hajlandóak megvenni a hőn áhított gépet. Az alapötlet nem rossz, számos dolgot fel lehet köré építeni, akár az eldigitalizálódásról, akár a játékok szeretetéről, netán a közös cél okán még szilárdabbá váló barátságokról. Nos, ezek közül mindről szól Michael Dowse műve, ugyanakkor egyikről sem. Mindegyik téma helyet kap, de nem úgy ahogy elképzeljük, vagy amiként hatásos, netán egyedi lehetne. Kezdjük a karakterekkel, akik egy-egy bevett sztereotípiát személyesítenek meg, valódi jellem nélkül. Jake mellett kapunk szódásüveg-szemüveges, túl óvatos srácot, krónikus hazudozót, nagy dumást, aki felnőtt filmeket nézhet, az őket terrorizáló hegyomlás méretű "bully-t" és így tovább. Ha ezen felül kéne róluk jellemzőt mondani, bajosan menne, ugyanis tényleg ennyiből áll a jellemük. Nem az egyszerűséggel van baj, de az már jóval zavaróbb, hogy nehéz elhinni róluk, hogy valóban barátok. A cselekmény nemkülönben egysíkú. Jake kálváriáját látjuk arról, hogy mennyire nehéz hozzájutni egy Nintendóhoz, folyamatosan panaszkodó, barkácsmániás apja, figyelemhiányos anyja és akaratos húga kereszttüzében. Ez kezdetben még rendben is van, de amikor sokadik alkalommal fullad kudarcba egy próbálkozás, és mindezt didaktikusan, elcsépelt eszközökkel elmesélve látjuk, akkor az ember elkezd ásítozni. A fő problémám a filmmel, hogy fogalma nincs, miről akar szólni. Csak a végső konklúzióban biztos, mely a szokásos, "becsüljük meg, amink van" rigmusnak állít emléket. Ezen kívül a felvetett témáival felszínesen bánik. A gyerekek közt nincs meg a kémia, kevés a valódi, élményszámba menő kaland, de a játékos köntössel sem kezdenek semmit. Mintha a rendező egyszerre lenne a Nintendo pártján és ellene. Még a manapság aktuális videojátékos erőszak is előkerül, de teljesen feleslegesen, sőt egyoldalúan. Az epilógusra persze érkezik a bájos mondanivaló, a család szeretetével, kár, hogy öt perc normális viselkedés nem kárpótol azért, hogy előtte másfél óráig az irritáló, kretén szülők dolgait kellett elviselni. Őszintén szólva fogalmam sincs ki a 8 bites karácsony célközönsége. A nosztalgiára vágyó felnőtteknek túl gyerekes az összkép, a mai fiataloknak pedig érdektelen a Nintendós körítés. Gamereknek nem elég bennfentes, sőt helyenként kifejezetten játékellenes, így nehéz megmondani, hogy egy ilyen sztorihoz eleve minek kellett ennyire a konzolra fókuszálni. Tény, hogy időnként meg tud mosolyogtatni, talán nevettetni, de a szórakoztató helyett sokkal hamarabb fogjuk rásütni a fárasztó jelzőt. Egy nagy karácsonyi zabálás utáni csendes pihenőhöz ideális lehet, annál több figyelmet úgysem lesz energiánk ráfordítani. 2021 december 3. https://www.puliwood.hu/kritikak/8-bites-karacsony-kritika-302825.html
