Gazdaság A birodalom visszavág: mesterséges intelligenciát kutat a Google Kínában

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 14..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Sanghajban épült meg a Google első ázsiai telephelye, ahol mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat folytat majd a cég – írja a CNBC a Google mögött álló holding, az Alphabet bejelentése alapján.


    Kínában a hatóságok ugyan blokkolják a cég világszerte ismert keresőszolgáltatását, ez azonban nem vette el a vállalat kedvét attól, hogy az új központba Pekingből verbuváljon kutatókat.

    Már elkezdték az alapozást


    A Google közleménye szerint az új ázsiai telephelyen elsősorban alapozó kutatások zajlanak a mesterséges intelligenciával összefüggésben. A központ szakmai vezetője Fei-Fei Li, aki a Stanford Egyetem professzora, és emellett a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás kutatásának főnöke a Google Cloud szolgáltatásánál. A másik vezető Jia Li, aki a Cloud-nál a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztőmunkákat irányítja.

    [​IMG]
    Sundar Pichai, a Google ügyvezetője az idei World Internet Conference rendezvényen, Kínában, december elejénForrás: AFP/Imaginechina/Ni Yanqiang

    A keresőóriás mögött álló vállalatnál annak ellenére biztosak a döntésükben, hogy Kína a cég felhőszolgáltatását és a világ egyik legnépszerűbb internetes platformjának számító Youtube videó szolgáltatást is blokkolja.

    A Google ezek ellenére is keresi, hogy miként terjeszkedhetne a kínai piacon.

    Engedd közel ellenségedet


    Az új kutatóközpont kapcsán egyesek arra hívják fel a figyelmet, hogy míg a mesterséges intelligencia kutatásával és alkalmazásával összefüggésben az Egyesült Államokat szokás első helyen emlegetni, addig Kína már éppen csak lemaradva, szorosan felzárkózott mögé. A Goldman Sachs már egy szeptemberi jelentésében úgy fogalmazott, Kína nem csak a gazdaság teljesítménye, hanem már ezen a téren is az amerikaiak sarkát tapossa.

    [​IMG]
    A Google vélhetően az új tehetségek miatt települ Kínába, ahol szintén komoly kutatások folynak a mesterséges intelligenciával kapcsolatbanForrás: AFP/Patricia De Melo Moreira

    Ennek tükrében tehát magyarázatra szorulhat a kínai kutatóközpont elindítása. Fei-Fei Li ezzel kapcsolatban azt mondta, a mesterséges intelligencia kapcsán megvalósuló együttműködés szerinte nem ismer határokat. Véleménye szerint nem számít, hol valósulnak meg a legnagyobb áttörések, Pekingben vagy a Szilícium-völgyben, ha azok eredményeit később közösen tudják hasznosítani.

    A Google-nál is hasonlóan gondolkodnak. Égető szükség van ugyanis magasan képzett szakemberekre a teljes információtechnológiai szektorban, és úgy tűnik, a keresőóriás – blokkolás ide vagy oda –, helybe megy a további tehetséges szakemberekért.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...