2024 November A bosszú fagólemmel a legjobb – Valami különös

A bosszú fagólemmel a legjobb – Valami különös



Damien Mc Carthy ír rendező a Valami különös (Oddity) című horrorban újra a materialista és az ezoterikus világmagyarázat ellentétére építkezik, ahogy debütjében, a Figyelmeztetésben (Caveat) is tette, de úgy tűnik, a kivitelezés szintén csak felemásra sikerült.

Mc Carthy játékfilmjeire – most már kijelenthetjük – jellemző a groteszk, bizarr családi kapcsolatok felvázolása, ami amúgy önmagában is bőven rejtélyes és félelmetes lehetne, de a rendező szereti ezt az egészet megspékelni „valami különössel”. A természetfeletti horrorelemek lépten-nyomon belekotnyeleskednek a filmjeibe, de ahhoz mégsem játszanak elég pregnáns szerepet, hogy feltétlenül szükség legyen rájuk. Nem úgy simulnak egymásba a realitás és misztikum dimenziói, mint Mike Flanagan néhány limitált sorozatában, hanem mintha két különálló magyarázatot, két teljesen más forgatókönyvet rendeztek volna eggyé.

Manapság a szokatlan horror, a modern horror vagy művészi értékkel bíró horror olyan hívószavak, amik újra tömegeket vonzanak az ezekkel a címkékkel ellátott filmekhez. Ebben a reneszánszban – nem függetlenül az aktuális politikai-kulturális közegtől – jellemzően megmagyarázhatatlan, láthatatlan és kontrollálhatatlan transzcendens erők képviselik a rettenetet, úgyhogy talán nem is csoda, hogy Mc Carthy is ezen a pályán mozog. Érdekes és ambivalens módon

filmjei mégis működőképesek lennének a természetfeletti elem nélkül is,


vagy talán akkor is jobban működnének, ha épp ellentétesen, sokkal több nem evilági rettenet kerülne terítékre.




Mindegy is, melyiket gondoljuk igazabbnak, az biztos, hogy az az elegy, ami szerint a Valami különös működik, az ilyen formán nem a legopcionálisabb, bár mindenképpen tapasztalható előrelépés a Figyelmeztetéshez képest. A Valami különösben egy vak, látó nőt követünk (Carolyn Bracken), ahogy nővére erőszakos halálát próbálja médiumi készségek és mágikus praktikák segítségével megfejteni. A nő visszatér a gyilkosság helyszínére, testvére és exsógora házába, hogy megérzéseivel közelebb kerüljön a rejtély nyitjához. Közben pedig brutális vérfürdőket látunk, amikben emberfeletti lények kapnak szerepet.

A koncepció amúgy tényleg szuper lenne, az ír folkhorror lényeire a lidércekkel, szellemekkel, a túlvilági rémségeket áruló vak látóval, de különösen a fagólemmel bármikor vevő lennék,

a Valami különös a végére mégis elveszíti a tartását, és összeroskad a saját súlya alatt.
A Figyelmeztetésben tényleg nem sok köze volt a cselekmény alakításához a természetfelettinek, ott egyszerűen csak díszítőelem, plusz (felesleges) parafaktor volt. A Valami különös egy fokkal koherensebb ebben a tekintetben, mert a túlvilágnak dramaturgiai jelentősége van, és a megoldás is abból ered. De az egész középpontjában mégis egy hétköznapi krimibonyodalom áll, ami nem feltétlenül igényelné ezt a látványosan hangsúlyozott horrorszettinget, mert bármilyen lény nélkül is elég borzalmas.


És bár a realisztikus és természetfeletti elemek itt nagyjából kiegyenlítik egymást, tehát lehetőség lenne bármelyik irányból puskaport lődözni,

az egész rejtély megoldása, a gyilkos megtalálásának módja mégis lelombozóan unalmas.
A csattanó nemcsak antiklimatikus, de jó előre látható is, a cinikusabb nézők már az első percekben kitalálhatják a nagyját. Szóval hiába van a Valami különösben pár elég paráztató jelenet, néhány nagyszerű atmoszférateremtő beállítás, ha az egész mégis túlzsúfolt és alulírt.

Ahogy a bevezetésben említettem, lehetne itt gondolkodni a családi viszályok természetén vagy a legközelebbi kapcsolatok megromlásának rémképén, de a Valami különös nem fektet túlzottan nagy figyelmet erre a témára.

Úgy tűnik, mintha a film fókusza idővel nem is erre, hanem inkább a materialista és az ezoterikus világmagyarázat különbségére vagy harcára lenne kihegyezve.
A Valami különös viszont ebbe az olvasatba sem tesz túl sok erőfeszítést, érdemben nem szálazza szét és nem taglalja ezek kapcsolatát; a biztonságos sablonmegfejtéseken túl többet nem tartalmaz a film. Tehát lényegében semmit nem állít ezekről a világnézetekről, így a záró poén sem annyira okos és frappáns, mint amilyennek az alkotók szánták.

Mc Carthy Valami különös című filmje így megmarad egy erős közepes élménynek,
ami szerencsére nem megy el az A24 fémjelezte (sablon)neonképes és látványmegőrüléses koppintások irányába (mint legutóbb például Oz Perkins Longlegse), hanem időnként vérfagyasztóan hatásos, lassú és sötét borzalmakat képes megmutatni, de még mindig hiányzik az erősebb konceptuális keret, ami a jelentést adja. Mc Carthy láthatóan ért a hétköznapian bizarr parahelyzetek teremtéséhez, és tekintve, hogy a Valami különös mennyivel érettebb, mint a Figyelmeztetés volt, remélhetőleg a következő filmje mélyebb koherenciát tartogat majd.

2024. november 15.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/valami-kulonos-oddity-kritika