A családi fészek, ami csapdába ejt – The Nest Sean Durkin második nagyjátékfilmjét nem csak az első, a Martha Marcy May Marlene sikere miatt vártuk nagyon. A Jude Law és Carrie Coon főszereplésével készült The Nest egy feszült családi dráma, ami nagyon egyben van. A nyolcvanas évek Amerikájában járunk, ahol a brit üzletember, Rory O’Hara nem igazán találja a helyét. Habár látszólag jómódban élnek feleségével és két közösen nevelt gyerekükkel, Rory többet akar. Így jön részéről a váratlan bejelentés: egy üzleti lehetőség miatt úgy gondolja, szülőhazájába, Angliába kéne költözniük. A film elég hamar felvázolja Rory és felesége, Allison viszonyát, amit leginkább a ridegség jellemez. Megtanultak egymás mellett élni, de mindketten a saját álmaikat kergetik és szerepekbe szorítják magukat még egymás előtt is. Rory nem avatja be feleségét a költözés részleteibe, sem az ott rá váró munkájába, Allison pedig „asszonyi” kötelességének eleget téve fejet hajt Rory döntése előtt és hagyja, hogy ő irányítson. Ám a beígért nagy üzleti siker, a pénz és az ezáltali kiegyensúlyozott élet nem akar összejönni: a férj által megteremtett családi idill képe pedig repedezni kezd. A film meghatározó hangulata ez a nyomasztó üresség, hiába várják a változást, mintha ezen az angliai birtokon megállt volna az idő. Allison őszinteséget szeretne a kapcsolatban, ezt viszont nem kapja meg. Megdöbben, amikor rájön, hogy Rory társaságban mintha más ember lenne. Annyira beleéli magát a felvett szerepébe, hogy képtelen gátat szabni annak. Ráadásul a férfi otthon is a gazdag üzletembert játssza, számára a munka az első, ez pedig egyre mélyíti a szakadékot közte és a családja között. A film a család minden tagjának lelki világába betekintést nyújt, mégis Allison női szemszöge talán a legmeghatározóbb. Ő az, aki a legtöbbet küzd a körülötte kiüresedett világgal. Ezt az érzést pedig csak erősíti a környezet, melybe beköltöznek: az óriási vidéki ház. A feszültségkeltés fontos elemévé válik ez a hely. Az épület akkora, hogy vannak olyan részei, ahova soha be sem mennek. A méretek érzékeltetésére egyik kedvenc képem, amikor a család az étkezőasztalnál ül, a hosszú fa asztal vége azonban kilóg a kompozícióból – négyüknek elég a sarka is, ott is kényelmesen elférnek. Hasonló helyváltozáson megy keresztül Kate Winslet feleségként Sam Mendes filmjében, a Revolutionary Roadban, bár a felmerülő problémák és a kor is más, a párok eltávolodása, a nők elszigetelődése mégis összecseng. Ahogy Sean Durkin találó címe is lefesti ezt: a „nest” egyszerre jelent egy védelmező fészket és egy olyan helyet, ahonnan nincs menekvés. Nem is csoda, hogy a házban igazából egyikük sem érzi otthon magát, ez az érzés mégis a munka nélkül maradt nőn uralkodik el legjobban. A hely, a családi fészek mintha a legrosszabbat hozná ki mindenkiből: ahogy az otthon légköre rájuk telepszik, úgy távolodnak el egymástól a szülők és válik mindenki frusztrálttá. Folyamatosan ott lebeg a lehetősége egy másik, elvontabb értelmezésnek: vajon a ház csak metaforája a házaspár megrekedt kapcsolatának, vagy több ennél? A feszültség fenntartásának egyik fontos eleme ez a lebegtetés, mintha bármelyik pillanatban történhetne valami megmagyarázhatatlan dolog. A film ügyesen egyensúlyoz ezen a határon. Az épület nem tölt be olyan funkciót, mint a ház David Koepp horrorjában, a You Should Have Leftben, ami magához vonzza a bűnös lelkeket, de fontos szerepe van, akárcsak a képi világában is hasonlatos Éjszakai ragadozók jellegzetes helyszíneinek. A forgatókönyv ügyesen építkezik, minden a minimumon van tartva, nincsenek felesleges mondatok vagy történetszálak, mindenről maximum annyit tudunk meg, amire a film értelmezése szempontjából szükségünk van. Így például Allison és Roy szüleiről, családi múltjukról egy-egy jelenetben kapunk információt. Majd a fokozódó tébolyt Durkin a suspense eszközeivel teremti meg, egyre fokozza a család helyzete és a helyszín adta feszültséget. Ráadásul látszik, hogy a rendező fejében tűpontosan ott volt, mit akar: a lassú kameramozgások, a nagy kongó terek, a korhű díszletek, ruhák, autók, a letisztult, de végig feszült párbeszédek mind a színészek játékát támogatják. Ezekkel egyszerűen beszippant a film, ott tudtam érezni magam a ’80-as évek Angliájában, egy vállalkozó életében, aki az üzleti világban próbál érvényesülni. Sean Durkin számára fontos volt, hogy hitelesen ábrázolja ezt a világot, és hogy Rory karaktere egy olyan valaki legyen, aki átlátja ezt a rendszert. Fel is került egy érdekes videó a netre, ahol Durkin és Jude Law elemeznek egy kulcsjelenetet a filmből. Jude Law remekül alakítja Rory O’Hara szuggesztív, vívódó karakterét. A színészt az elmúlt években rengeteg műfajban láttuk már, hol könnyedebb, hol súlyosabb produkciókban. A közönségkedvencek mellett, mint például az Alfie vagy a Sherlock-filmek vannak azok az alkotások, melyeknek hangulata, a színészek meghatározó alakítása hosszú évekkel később is élesen megmarad. Nekem ilyen a Hideghegy, a Közelebb vagy az Ifjú pápa. Jude Law-nak ez a filmje is ilyen lesz. Tízből tíz: Jude Law legjobb alakításai A The Nest magyar vonatkozása, hogy Erdély Mátyás fényképezte, aki többek között olyan nagy sikerű moziknak volt az operatőre, mint a Saul fia, a Napszállta vagy a Szelíd teremés – A Frankenstein terv. Ahogy a két Nemes Jeles László film, úgy a The Nest is 35 mm-es filmre forgott. Karakteres képi világának nagy szerepe van a kísérteties légkör megalkotásában, vizuálisan erősítik a szereplők elszeparálódását. A film egésze részletgazdag, ez az operatőri munkára is igaz. Ahogy Erdély Mátyás korábbi munkái során, itt is érzékenyen reagál a kamera a szereplők, illetve a sztori meghatározó érzelmi töltetére. Sean Durkin drámája nagyon egyben van, végig fenn tudja tartja a figyelmet, s közben olyan örök érvényű kérdéseket vet fel, amiken mindenki elgondolkodhat a saját élete kapcsán is. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/the-nest-kritika
