2025 Március A fehér további árnyalatai – Hófehérke

A fehér további árnyalatai – Hófehérke



Egy élőszereplős rajzfilm, egy új dalokkal teli musical, egy csomó számítógéppel generált törpe és egy újszerű szemszög. A Hófehérke-remake első pillantásra az értelmes feldolgozások sorát gyarapítja, de nehéz elmenni amellett, mennyire giccses.


Közel 90 éve jelent meg az első kézzel rajzolt, egész estés amerikai animációs film, amelyet a Walt Disney Pictures készített el. Ez volt a Hófehérke és a hét törpe, egy mozgóképtörténeti jelentőségű filmalkotás, egy olyan klasszikus, ami, ha már nem is állja ki teljesen az idő próbáját az új évezredben, ez nem von el semmit sem érdemeiből. Természetesen nem a Disney találta fel a Grimm testvérek történetét, így a köztudatban számos adaptáció is készült azóta az ébenhajú lányról, a legtöbbjük nem rajzolt formában. Volt már belőle thriller (Hófehérke: A terror meséje), vígjáték (7 törpe), sötét fantasy (Hófehér és a vadász), de még a magyarokat is megihlette egy animált kultuszmozi erejéig (Hófehér).

Hogy mi hívogatja az alkotókat arra, hogy újra Hófehérkével foglalkozzanak, nem feltétlenül az ismert branden vagy a hét törpe jópofa, archetipikus figuráin múlik. Hófehérke egy nem szokványos hősi karakter, hiszen nem járja be a hős útját: ő az, akihez a történet szereplői igazodnak vagy határozzák meg magukat, totemoszlopként az első pillanattól az utolsóig ugyanazt képviseli, személyisége megdönthetetlen. Sokban hasonlít emiatt Hamupipőkére is, aki a szelídség mintaképe, minden sorscsapásra odafordítja a másik orcáját, és nem hagyja, hogy a sötétség felülkerekedjen rajta.

Hófehérke pedig a jóság, a törődés, a szeretet, vagyis a klasszikus, nőkhöz társított értékek szimbóluma.


Mikor szidják a jelenből visszatekintve a Disney-rajzfilmet, felróják neki, hogy a hősnő beleszeret az első hercegbe, akit meglát, a történetben jóformán kiszolgáltatottan sodródik, a fináléban is a törpék intézik el a rút boszorkányt, míg ő holtan fekszik a koporsójában, várva a hősszerelmését, hogy a nekrofil szituáció gondolatát félretéve szájon csókolja. De Hófehérke egy egész más fronton van hatással a cselekményre, ugyanis ő a férfiak megváltója. Tekintettel arra, hogy a legszebb a vidéken, mert a szemrevaló külső mélyén jóságos szív lapul, mindenkit képes elbűvölni szimpatikus hozzáállásával. Nemcsak az életére törő vadászt fegyverzi le, de a hét törpe életét is fenekestől felforgatja, szutykos putrijukból pillanatok alatt varázsol meleg otthont.




Mivel a Disney nem arról híres, hogy az új, élőszereplős filmprojektjeibe különösebb gondolatot ültetne – vagy ha igen, az csak arra szolgál, hogy sekélyesebbé vagy kínosan aktuálissá tegye az évtizedek alatt megszokott alapanyagot –, joggal tartott a közönség a Hófehérke érkezésétől. A főszereplő, Rachel Zegler is botrányba keveredett az eredeti rajzfilmet kritizáló kijelentései miatt, a törpe színészek mellőzése miatt szintén felháborodás övezte a projektet, Gal Gadot időközben már nem az a szexidol, akit a közvélemény a tenyerén hordoz, de az indokolatlan remake-mánia is szemforgatásokat okozott. Ám

a stúdió feldolgozásai közül talán pont a Hófehérke tér el a legjobban attól, amit korábban láthattunk.
Ha már remake, legyen jobb vagy nagyon más – ennek elegendő teljesülnie ahhoz, hogy értelme legyen egy ilyen feldolgozásnak. Amit teljesen megtartottak a Disney-nél, azok a külsőségek: Hófehérke és a gonosz mostoha jelmezei, a törpék és állatok küllemei mind olyanok, mintha rajzolt formájuk nyert volna újabb dimenziót. Természetesen a fiatal lányt a varázserővel bíró fogadott anyukája gyötri, cselédmunkára kényszeríti, itt is van tükör, amely tájékoztatja a középkora hajnalán járó gyönyörű, de sötét lelkű asszonyságot az aktuális szépségideálról. És ezúttal is összetéveszti a gonosz az első szarkalábak megjelenését a szépség múlásával, ezért hihetetlen paranoiájában és féltékenységében merényletet készít elő folyadék alapú, rút banya cosplayjel és méregbe mártott almával. Ezenkívül azonban minden más lett.


A többnyire incelekként hivatkozott, valójában rettenetesen felhergelt, gyakran radikalizált internetes véleménytömb, amely állandóan woke-ot kiált, ha lát egy feketét, nőt, meleget vagy transzneműt a vásznon, akármi is legyen a szerepeltetés kontextusa, természetesen gyűlölni fogja a Hófehérkét. Egyrészt, ők már erre készültek, de lesz is bőven okuk a fintorgásra, hiszen rögtön új viszonyrendszert építenek fel a hősnő karakterének. Ő már nem csupán egy elveszett, ártalmatlan hercegnő: apja, a jó király örökébe lépve politikai ambíció bár nincsenek (mint anno Guy Ritchie Aladdinjában Jázminnak), minden gondolata a népe jóléte körül forog. Ő az a vezető személyiség, aki sosem kéri a hatalmat, épp ezért érdemelné ki (annak ellenére, hogy a monarchia berendezkedés nyomán, a vérvonalat követve is ő következne soron, ha nem lenne a trónbitorló).


A lényeg, hogy Hófehérke szereti az embereket, meg az állatokat, és ők is szeretik őt, hisz kedves, nyájas, mindig dalra fakad és olyan irányt mutat számukra, amellyel jobb emberek lehetnek. Az viszont visszatetsző, mennyire pattog, mikor harcolni akar, vagy hogy milyen kellemetlen a szerelmi szála.

Itt már nincs szó hercegről fehér lovon
(ezzel még egy kínos beszólást is elsütnek): valami sudribunkó rebellis útonálló lesz szíve választottja, aki totális Flynn Rider másolat az Aranyhajból – és nem mellesleg itt is az első fickó, akivel interakciót folytat. De nem lehet elmenni amellett, hogy bár kissé buzgómócsing a karakter, karakánabb, mint emlékszünk rá, egyszer sem emel kezet senkire vagy bánt meg valakit verbálisan. A forgatókönyvírónak sikerült megtartani Hófehérkét egy világítótoronynak, aki saját elvrendszere következetességében harap bele az almába is: ez az egyetlen vonatkozás, amiben jobb a rajzfilmnél – hisz miért enne bele az ismeretlen vénség ajándékába ott és akkor?! A boszorka épp a lány nagylelkűségét és jóhiszeműségét fordítja ellenébe.


A Hófehérkének ezen túlmenően csak annyiban merülnek ki a gondolatai, hogy minél inkább a kor elvárásainak feleltesse meg az alapanyagot és hősét. Rachel Zegler kolumbiai származású, kreol bőrű színésznő, így Hófehérke már nem sápadt, mint a holdfény, hanem azért ez a neve, mert egy hóviharban jött a világra. Röhejes megoldás. Mi volt még baj a lánnyal? Hogy belépett egy ismeretlen házba és egyből kitakarított: ez tarthatatlan, Hófehérke csak bedől egy óriásit szunyálni, a „Ki ivott a pohárkámból?” részt jegelték. Sőt, még ő az, aki instruálja a mélyen cirkáló bányászokat a házimunkára: kizárólag csak coacholja őket, még a mindig néma, speciális tagozatos Kukát is szóra bírja. Bár ahhoz is az kell, hogy a gaz elnyomást addig fokozzák, míg végül a némáknak is szót kell emelni.

A politikai áthallás általános érvényű, a kizsákmányoló és embertelen despotizmust testesíti meg Gal Gadot mostohája, aki karrierje eddigi mélypontját szállítja.
Még Horváth Lili szinkronja sem elég ahhoz, hogy megmentse ezt a túljátszott performanszt. Rachel Zegler pedig ösztönösen jobb színésznő nála, de még ő sem igazán az, aki miatt megéri ezt a hosszúnak tűnő 109 percet végigülni. Teátrális, színjátszós előadásával minden dalát úgy énekli, mintha a következő Let It Go pillanatra hajtana. A mesterkéltség árad a számokból, amik legtöbbje valóban új, a filmhez készült, de ettől még nem különbözik semmilyen kortárs musicaltől. A szereplők tetszőlegesen kezdenek el hosszú percekig áriázni, miközben a háttértáncosok nyomják az érdektelenségbe fulladó koreográfiákat. Vizuálisan nem izgalmas, a színvilág is gyomorbántóan telített, elidegenítő a rengeteg vizuális effekt miatt – a végén pedig olyan white partyt nyomnak a szereplők, amit Puff Daddy is megirigyelne.

Árad belőle a giccs, a műanyagérzet, a felszínes érzelem, a kimondott tanulság – de hiába unalmas, fellelhető benne az alkotói szándék, hogy eltérjenek a megszokottól, és valóban update-eljék Hófehérkét. Csupán ugyanezt Tarsem Singh a Tükröm, tükröm-mel egy sokkal szórakoztatóbb formában gyártotta le, ahol újított, de klasszikus is maradt, és még a kisnövésű színészeket se váltotta le rémálmokat ébresztő CGI-gnómokra.


A Hófehérke március 20-tól látható a magyar mozikban.

2025. március 22.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/hofeherke-2025-kritika