A holnap határa kritika Alfától Omegáig Írta: Kenobi Hollywood mindenre ráharap és semmit nem dob el. Az újrahasznosítás jegyében lélegzik Doug Liman (A Bourne-rejtély) rendező is, aki a Csillagközi invázió lendületével, a Ryan közlegény megmentése sokkoló partraszállós jelenetének sci-fi köntösbe csomagolásával, némi Alien alapanyaggal föltankolva, valamint és az időutazós filmek turpisságait kihasználva, olyan blockbustert rittyentett, hogy az ember köpni-nyelni nem tud! Igen, nyugodtan kijelenthetjük, megérkezett a főállású nyár első filmes nagyágyúja! Tom Cruise hátára ekkora súlyt talán még soha nem pakoltak: de tökös csávó a szentem, nem is vacakol, cél a világ, az emberiség megmentése a rusnya idegenek csápjaitól. Rutinfeladat, ugyebár. A film címe és témája alapján az ember úgy gondolná, hogy egy véresen maszatos, hattyú halálát drámai módon tálaló, esetleg az „Álomgyár” futószalagon készített fájóan bugyuta maszlagjai sorába szépen passzoló alkotással van dolgunk. Boldogan jelentem, nem. Noha a rágógumi popcorn movie ismert stílusjegyei simán felismerhetők, mégsem a szokásos agyatlan és csupán a puszta látványra támaszkodó sci-fi akcióval szúrták ki a szemünket. A vizuális orgia természetesen tökélyre fejlesztve, a jövő katonája egy sor szuper fegyverrel felturbózva, mégis emberközpontú maradt a film. Nem akartak túlzottan elszállni a hipermodern kütyükkel, nem akartak rávarrni mindent látvány nevezetű cicomára, hanem tényleg dobtak néhány lapáttal a sztorira. Bár az emberiségnek úgy néz ki, hamarosan üt az utolsó óra, amennyiben nem sikerül derék hadseregünknek a mindent egy lapra feltett támadás a bolygónkat megszálló kegyetlen faj ellen, mégis sok-sok humorral átitatott, s jól összerakott produkció végén elégedetten csettinthetünk egy nagyot. Hatalmas nagy meglepetés azért mégsem érheti a film végén az embert, rutinos filmzabálóként valami hasonlóra számítottam. Ugyanakkor tegyük hozzá, finom csavarok, váratlan megoldások igenis előfordulnak szép számmal. A fináléhoz vezető út azonban meglehetősen rögös szegény „Tommyfiú” számára. Az iménti mondatot követően kellene lelkes cselekménymesélésbe kezdve altatnom a tisztelt olvasót. De nem. Maradjunk annyiban, hogy a cikk címén most nem görcsöltem órákat, elsőre jutott eszembe és szerintem a történések menetét egész pontosan jellemzi. Amitől én is tartottam, az az, hogy a főszereplő kétpercenkénti hősi elhalálozását miként teszik fogyaszthatóvá, de roppant ügyesen, ötletesen és gyakran humorral fűszerezve oldották meg az „újrakezdést”, a visszatérést. Nem sablonos, nem unalmas. Épp ellenkezőleg: szórakoztató módon. Az ember szinte várja már, hogy elpatkoljon ez a Tom közlegény. Mondhatjuk úgy is, a csatatéren bénázó és csetlő-botló Bill Cage (Tom Cruise) komoly jellemfejlődésen megy keresztül, végigjárja a hőssé válás szamárlétráját, de ami az igazán üdvözítő, a főszereplő színész ezúttal hihetően játssza el a változást, ami eddig nem volt rá mindig jellemző. A feszes és gyorsan pergő történet irama egy percre sem lankad, ha szigorú szemmel nézem, talán a közepe felé fárad el picit a tempó, ám hamar átlendülnek a holtponton. Megjegyzem, a sok időbeli ugrándozás okán néha elvesztettem a fonalat, azért sikerült mindig visszatérnem a történetbe, szóval nincs a cuccal semmi probléma. Szerencsénkre, jó színészek segítenek bennünket a szórakozásban. Külön kiemelném Bill Paxtont, akire mintha ráöntötték volna a kiképző tiszt szerepét. Emily Blunt személyében úgy néz ki, megtalálták a következő évek dögös akciósztárját. Nem csupán szexis és kihívó, szálkásra gyúrt és a halál pallosa, hanem remek színésznő is és a fekvőtámaszból is roppant gusztusosan kászálódik ki. Tom Cruise pedig lassan surranó pályából a sci-fi élharcosává válik. Már az Oblivion is olyan produkció volt, amelyre sok mindent mondhattunk, csak azt nem, hogy tucat film, mégis, „okosabbnak” sikerült az átlagnál, ezért lehettek fenntartások a befogadásával. A holnap határa szintén nem zenél a nulla sztoris filmek vászonra hányt zenekarában, mivel agyat is követelő popcorn mozi. A holnap határa értékelés: Egy széles tömegeknek szánt blockbuster akkor ér célba, ha másnap is beszélnek róla. Egy sikerfilm akkor élvezetes, ha képes lekötni utolsó képkockájáig az embert. És egy film akkor jó, ha a történetét nem szájba rágva adja elő, nem is nézi hülyének az embert és nem mutatja többnek magát a valós értékénél, ugyanakkor könnyed tud lenni, szórakoztató és kikapcsol. A holnap határa pont ilyen. Megragadja és beszippantja nézőjét, akit egy percre el nem ereszt. Az elején írtam, hogy számtalan film emlékezetes képsorai köszönnek vissza. Mégsem mondhatom, hogy lopottak, vagy bántóak ezek az ismerős jelenetek, hanem inkább csak úgy előbújnak emlékeinkből, mintha már láttunk volna hasonlót jeligével. Jó kis mozi, érdemes megnézni. Értékelés: 8,5/10 A holnap határa filmadatlap » A holnap határa kritika | Filmtrailer
