2022 Január A kaptár - Raccoon City visszavár

A témát ebben részben 'Filmek Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2021. december 31..

  1. Péter28 / Guest

    A kaptár - Raccoon City visszavár

    Ezt is megnéztük, hogy nektek már ne kelljen.

    Nem tartom magam nagy Resident Evil rajongónak, hiszen sem a horrorjátékok, sem pedig a horrorfilmek nem tartoznak a kedvenceim közé. Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy a Capcom játékszériája meghatározó nemcsak a maga nemében, hanem az egész játékiparban is. A franchise a negyedszázados fennállása alatt rengeteg játékot, animációs sorozatot, képregényt és egy több részes filmes feldolgozást is megélt A kaptár cím alatt. Ez utóbbinak minősége azonban közel sem nyerte el a nézők tetszését, sőt, az utolsó részekre úgy vonult be a történelembe, mint a játékadaptációk elrettentő példája és a rossz filmek zászlóshajója. Ennek azonban már több éve. És mivel a franchise idén ünnepelte 25. évfordulóját, az alkotók elérkezettnek látták az időt, hogy a jubileum alkalmával megpróbálják újraéleszteni a filmeket egy reboot formájában, amelyet elmondásuk szerint immár sokkalta nagyobb odafigyeléssel készítettek, és ügyeltek arra is, hogy ezúttal játékhű legyen az adaptáció. Na de mi sült ki ebből?

    Messze az idei év legrosszabbja, de meg merném kockáztatni, hogy az elmúlt 3-4 év legrosszabb filmjei között is simán a top 3-ban a helye. Komolyan, a nézése közben elkezdtem visszasírni Paul W.S. Anderson és Milla Jovovich mozijait, pedig azokkal is vallatni lehetne. És még csak azt se lehetne mondani, hogy magasan lettek volna az elvárásaim, mert már az előzetes is enyhén B-filmes beütést keltett. Viszont ott még lehetett abban bízni, hogy valami jó, bűnös élvezet sül ki ebből. De nem. Egyszerűen minden, de tényleg minden rossz ebben a 110 percben.

    [​IMG]
    Történet, mint olyan? Nulla. Felszínes és teljesen amatőr módon megírt az egész, tele felesleges és unalmas szálakkal, amik össze-vissza gabalyodnak egymásba. Karakterek? Na, azokból kapunk bőven. Kisebb-nagyobb szerepben feltűnik a játékokból Claire és Chris Redfield, Jill Valentine, Albert Wesker, Leon S. Kennedy, Irons rendőrfőnök, William Birkin és még Ada Wong is beköszön. Viszont hogy minek kellett ide ennyi mindenki a kikacsintáson kívül, az nagy rejtély. Claire Redfield karakterén kívül ugyanis mindenki egydimenziós, idegesítően megírt személy, akik nemhogy nincsenek kibontva, de egy mondatnál több nem hiszem, hogy bármi is kiderült volna róluk.

    A színészi játék valamilyen csíráját pedig szintén csak Kaya Scodelario Claire-jében lehetett észrevenni, a többiek viszont, élükön Leon S. Kennedy-vel (aki miatt a rajongók szerintem nagyon dühösek lesznek) cserébe olyan szinten irritálóak és fantáziátlanok, hogy az már tanítani való.

    [​IMG]
    A hű adaptálás kimerül annyiban, hogy néhány helyszínt és mozzanatot egy az egyben átemeltek a játékokból, amolyan easter eggként. De semmi több. Arról pedig elképzelésem sincs, hogy mire ment el az állítólagos 25 millió dolláros költségvetés, mert a látványvilágra biztos nem. Rettentően csúnya és steril az egész, az akciójelenetek feszültségtől mentesek, a zombik meg egyszerűen nem zombik, nem néznek ki annak. Ennyire sosem voltak még olcsón és aluldizájnoltak, CGI pedig fogalmam sincs mikor nézett ki utoljára ennyire rondán egy filmben. A horrorelemeket is felejtsük el, egy darab, kicsit talán borzongatós jelenetet leszámítva röhejes az összes.

    [​IMG]
    Nem szeretném bő lére ereszteni a kritikát, mert ez a film egyszerűen nem érdemli meg ezt a fáradtságot sem. Az első 10-15 percben még tényleg felsejlenek filmre hajazó motívumok, és nagy ritkán törekvés is megmutatkozik egy-két hatásos jelenet formájában arra, hogy ha nem is egy jó, de vállalható történet kerekedjen a végére. Kár, hogy ez a remény hamar semmivé foszlik, és a készítők inkább visszaküldik az egész Kaptár filmes franchise-t oda, ahonnan ki akarták kaparni: a süllyesztő legmélyére.

    2021 december 30.

    https://www.puliwood.hu/kritikak/a-kaptar-raccoon-city-visszavar-kritika-304214.html
     
    • Like Like x 1