Nagyvilág A kereszténység megváltoztatta a világ gondolkodásmódját

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 26..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A kereszténység első vértanújának ünnepén Szent István tanúságtételéről beszélt Ferenc pápa kedd délben az Úrangyala-imádság (Angelus) alkalmával a Szent Péter-téren. A katolikus egyházfő szerint a kereszténység megváltoztatta a világ gondolkodásmódját.


    Ferenc pápa kijelentette, Szent István Istenbe vetett mély hitével "válságba sodorta" kora vallási és politikai vezetőit, mivel haláláig kitartott Jézus mellett.

    [​IMG]
    Ferenc pápaForrás: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

    A hitéért életét áldozó első vértanú Jézus "kényelmetlen" üzenetét hirdette, amely kihívja maga ellen a vallási és világi hatalmat, és megmozdítja a lelkiismereteket".

    A katolikus egyházfő hozzátette: Jézus születésével ugyanis elérkezett a megtérésnek, a gondolkodás megváltoztatásának az ideje.

    Ferenc pápa rövid olasz nyelvű beszédében hangsúlyozta, hogy a mai keresztényeknek is ezt a magatartást kell követni, vagyis bizalmat kell vetniük hitükbe és szeretetet embertársaik felé. Csakis ez a magatartás fordíthatja meg életünket, és teheti azt szebbé és eredményesebbé – mondta Ferenc pápa.

    Az Angelus után Ferenc pápa áldását adta azokra az ukránokra, akik nemzeti zarándoklaton érkeztek a Vatikánba karácsonyra.

    Ferenc pápa megköszönte a világ számos részéből hozzá érkezett karácsonyi üdvözleteket, hangsúlyozva, hogy nem tud mindegyikre válaszolni.

    KAPCSOLÓDÓ CIKK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...