Gazdaság A KFC egész héten küzd a csirkehús hiányával

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 21..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Bár a hétből már három nap is eltelt, Nagy-Britanniában továbbra sem sikerült megoldania a DHL-nek, hogy minden KFC étterembe jusson elég csirkehús. Most kiderült, hogy már korábban szóltak a láncnak, hogy nem jó ötlet a szállító lecserélése. Naponta 1 millió fonttól eshet el az étterem, a dolgozók is aggódnak.


    A hét elején ritka hír érkezett a gyorsétteremláncok világából. Hétfőn azért nem nyitott ki az Egyesült Királyságban több KFC étterem, mert nem volt elég csirkehús.

    A problémát az okozta, hogy a vállalat múlt héten szállítócéget váltott, így a DHL-nél logisztikai gondok merültek fel. A BBC azt írja, hogy a kiszállítással kapcsolatos zűr azóta sem oldódott meg teljesen, sőt gyakorlatilag alig van olyan étterem, amely azóta kapott megfelelő mennyiségű húst.

    Az Egyesült Királyság területén nagyjából 900 étterem működik, és ezek fele még mindig zárva volt kedd este.

    [​IMG]
    A KFC-k fele legalább két napig zárva maradtForrás: AFP/Ben Stansall

    Ez a szám alig alacsonyabb, mint a hétfőn este még zárva tartó 575 bolt.

    Más források azt írják, hogy hétfőn mindössze 254 bolt nyitott ki, de ott is korlátozott volt a menüsor.

    A DHL vállalta a felelősséget, és elnézést kért a kellemetlenségért, és közölte, hogy azon vannak, hogy az ellátás mennyisége a megfelelő szinten legyen, amilyen hamar csak lehet.

    Mikor jöhet el ez a pont?


    A KFC és a DHL nyilatkozataiból az derül ki, hogy a megoldás nem egyik pillanatról a másikra fog megoldódni, hanem fokozatosan kívánják helyreállítani a dolgokat. Ez azt jelenti, hogy vélhetően

    a héten még csak korlátozott számban nyitnak ki az éttermek.

    A kritikus időszakot többféle módszerrel próbálja áthidalni a KFC. Egyfelől online folyamatosan frissítik a nyitva tartó éttermek listáját, másfelől korlátozott menüvel próbál minél több üzlet kinyitni.

    [​IMG]
    Bocsánatkérő levél egy KFC bejáratánálForrás: AFP/Ben Stansall
    Mi okozta a problémát?


    A KFC szállítócége február 13-ig az ételekre specializálódott Bidvest volt. A brit kereskedelmi hivatal (GMB) próbálta figyelmeztetni a KFC-t, hogy DHL-re váltani kockázatos, ráadásul emiatt 255 ember munkája is elveszett.

    A Bidvest erre szakosodott, míg a DHL még csak próbálkozik az ellátás pontos megbecslésével, és jelentősen alábecsülték azt – mondta a Mick Rix, a GMB vezetője.

    A vezető szerint a KFC három hete már sejtette, hogy baj van, de akkor már túl késő volt kihátrálni.

    [​IMG]
    Naponta több száz millió forintra rúgó összeg lehet a veszteségForrás: AFP/Ben Stansall

    A hírek szerint a bajnak két fő oka volt. Egyfelől a DHL egyetlen operációs központtal működik, ami egyszerűen képtelen volt ellátni ezt a feladatot. A KFC szerint a szállítócég új elosztóközpont megnyitását ígérte, amivel 300 új munkahelyet teremtene.

    A másik gond a QSL szoftverrel lehetett, a KFC szerint a szoftver a problémás napokon több szállítmányt is nem teljesített vagy késik státuszúnak regisztrált.

    Hogy pontosan mekkora károkat okoz az étteremnek a kiesés, azt egyelőre nem lehet tudni. A számítást bonyolítja, hogy az éttermek 95 százaléka franchise rendszerben üzemel, de egyes becslések szerint naponta 1 millió font lehet a veszteség.

    [​IMG]
    Nem jutott mindenhová elég csirkehúsForrás: Flickr Cc

    További probléma az alkalmazottak helyzete is. Egyes források szerint az alkalmazottakat néhol megkérték arra, hogy menjenek szabadságra, de erre kötelezni nem lehet őket.

    A KFC saját tulajdonában lévő éttermeiben kifizeti az alkalmazottakat, és ezt tanácsolja a franchise tagjainak is.

    Egy munkás a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak múlt héten.
    A probléma nem a mi hibánk, de mégis mi vagyunk azok, akik nem tudnak dolgozni.

    A magyar csirkeellátással kapcsolatos problémáról nem tudunk.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...