A kritikust szivatják – Mérgezett egér Ha azt mondom, német humor, kevesen gondolnak valami jó dologra. És még kevesebben az osztrák humor kapcsán. Erre a berögződésre cáfol rá a Mérgezett egér a maga abszurd és fekete módján. Ausztria egyik legsikeresebb komikusa napjainkban Josef Hader, mégis hazánkban alig ismerik őt. Legutóbb Stefan Zweig szerepében láthattuk a Búcsú Európától című filmben, pont abban, ami szinte az egyetlen (életrajzi) dráma filmográfiájában. Hazájában és a német nyelvterületeket saját tévéműsora van, harmincéves karrierje során 36 filmben játszott, amelynek csak töredéke jutott el Magyarországra. A sikeres színészi pálya után aztán tavaly Hader úgy döntött, direktorként is kipróbálja magát. A Mérgezett egér első rendezése, és rögtön be is válogatták a Berlinale idei versenyprogramjába (ott mi is tudósítottunk a filmről). A rendezés és a forgatókönyvírás mellett a főszerepet is magára osztotta – ezek után nem meglepő, hogy az egész filmből sugárzik egyfajta erős útkeresés, önreflexió és szerzőiség. Érdekes, hogy az olyan konkrét utalásokkal szemben, mint a mondjuk Migrantigen, Hader ezúttal sokkal óvatosabban közelíti meg a szórakoztatóipar kritikáját. A főszereplő, Georg egy komolyzene-kritikus, akit a napilap újdonsült német menedzsere, Waller (Jörg Hartmann) vérfrissítés jegyében elbocsát. Georg ezt elég nehezen dolgozza fel, nem mondja el párjának, Johannának (Pia Hierzegger), hanem úgy tesz, mintha még mindig bejárna dolgozni a szerkesztőségbe. Ezalatt azonban a Práterben lófrál, ahol összehaverkodik egy semmittevő álmodozóval, Erich-hel (Georg Friedrich), akivel együtt kitalálják, hogy megveszik az egyik használaton kívüli hullámvasutat. Közben pedig Georg pitiáner bosszúkat hajt végre volt főnöke értéktárgyain. A Mérgezett egér egy New York-i film, amit Európában forgattak. Ez elsőre talán nem is szembetűnő, pedig valójában teljesen olyan, mintha egy Noah Baumbach vagy Woody Allen-filmet néznénk. Értelmiségi munkákban szenvedő, cinikus figurák keringenek egymás között a vásznon, a középosztály egymással verseng egy meghatározhatatlan célért. Közben pedig minden nehézségként fognak fel, és amikor találkoznak olyanokkal, akiket valódi problémák terhelnek, akkor az egész életet megkérdőjelezik. Ahogy a történet leírásából is látszik, a Mérgezett egér kifejezetten sok értelmiségi témát ölel fel – és azt még meg sem említettem, hogy Johanna és Georg gyereket szeretne, pedig mindketten negyvenen túl járnak. Érintik tehát a médiafogyasztási szokások változását, az időskori útkeresést, a kapuzárási pánikot és a kései gyerekvállalást. A sokrétűségben a vezérfonalat a kor adja, minden értelmezhető az elmúlás mentén: a Práter elhagyott hullámvasútja, a komolyzene és a nyomtatott sajtó végnapjai, a korai nyugdíj és a kései apaság. Hader saját frusztrációit vetíti a vászonra, amelyet az élete folyamán berögzült eszközzel, humorral tálal. Karaktereinek szatirikus és cinikus megjegyzései rendre betalálnak és harsányan megnevettetnek. Annyiban azért megosztó, hogy nem mindenki lelkesedik azonos mértékben az öniróniáért. Mindezen túl hiába mutatkozik összefüggés a felsorolt témákban, a főszereplő által hajszolt kicsinyes bosszúsorozat csak addig illeszkedik bele, ameddig az gyerekes, többnyire azonban kilóg, pedig az adja a főszálat. A megannyi téma alatt a film megroppan, egyenetlenné válik, és úgy laposodik el bizonyos pillanatokban, hogy közben nem is ismétli önmagát. Talán a túl hosszú tévésorozatos múlt miatt emelt be túl sok témát Hader. Mindenesetre a hosszú filmográfia ellenére elsőfilmesként nem hibátlan, de ígéretes debütálással vált komikusból rendezővé. 2017. június 28. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/mergezett-eger-kritika
