Elgondolkodtató, amikor valamely történelmi távlatba került világháborús esemény levéltárban őrzött iratanyaga még mindig nem hozzáférhető a história szenvtelen kutatói számára. A száz éve hullámsírba merült luxus óceánjáró, a brit Cunard hajózási társaság egykori büszkesége, a Lusitania tragédiájának hátterében álló okok agyonhallgatása érdekes történelmi kérdéseket vet fel, egyben rávilágít a mindig is létezett/létező politikai cinizmus természetrajzára. Az Admiralitás semmit sem adott ingyen A XX. század első évtizedében, a transzatlanti hajóforgalom vezető pozíciójának megszerzéséért folytatott küzdelemben a nagy hajózási társaságok között kiéleződött a konkurenciaharc. A brit Cunard Steamship Lines a vetélytársak hajóinál nagyobb, gyorsabb, és fényűzőbb óceánjárók szolgálatba állításával igyekezett megszerezni a hőn óhajtott elsőséget. A Lusitania 1907-ben, Norman Wilkinson festményén. A hajó ebben az évben nyerte el a németrektől a leggyorsabb atlanti átkelésért járó becses trófát, a Kék szalagot Forrás: Wikimedia Commons 1904-ben e törekvés jegyében született döntés a Mauretania és testvérhajója, a Lusitania megépítéséről. A grandiózus terv megvalósításához azonban a Cunard nem rendelkezett elegendő tőkével, így a szükséges források megszerzéséhez állami támogatást igényelt. A Lusitania magépült hajótestének vízrebocsátása 1904 június 16-án. A pompás luxusgőzös két évvel később állt szolgátaba Forrás: Wikimedia Commons A hajózási társaság csak azzal a feltétellel kapta meg a kért támogatást, hogy a hajók az utas szállításon kívül postaforgalmi feladatokat is ellátnak, illetve megépítésüknél figyelembe fogják venni az Admiralitás kívánságait. A Cunard és a brit kormány között létrejött bizalmas megállapodás előírta, hogy az óceánjárónak alkalmasnak kell lennie bizonyos katonai igények kiszolgálására. A Lusitania első útján megérkezik New Yorkba. A hajót az Admiralitás igényeinek figyelembevételével építették Forrás: Origo Mind az első, mind pedig a második világháborúban bevett szokás volt, hogy a polgári lajstromozású személy és teherhajókat is besorozták kisegítő haditengerészeti feladatok ellátására. A nemzetközi hadijog szerint a haditengerészethez besorozott, – és nem egy esetben felfegyverzett – civil hajókat, az úgynevezett segédcirkálókat a haditengerészet jelzéseivel kellett ellátni. Hadműveleti szempontból ezek ugyanolyan megítélés alá estek, mint a többi hadihajó. Kékszalagos úszó luxuspalota A Lusitaniát a skóciai John Brown vállalat clydebanki dokkjában bocsátották vízre 1906. június 7-én. 1907. szeptember 7-én futott ki az első útjára Liverpoolból, New Yorki úti céllal. Szolgálatba állításakor a Lusitania volt a világ legnagyobb és leggyorsabb óceánjárója. Szolgálatba állításakor a Lusitania volt korának legnagyobb és leggyorsabb hajója, négy alkalommal nyerte el a Kék Szalagot Forrás: Wikimedia Commons Teljes hossza 240 méter, a szerkezeti vízkiszorítása pedig 44.060 tonna volt. Számos élenjáró technikai újítás jellemezte a fényűző luxussal berendezett, és a kortársak által csak „úszó palotaként” emlegetett gőzöst. A Lusitania volt az első olyan polgári utasszállító hajó, amely teljes egészében turbinahajtással rendelkezett. Az első osztályú utasok fényűző étkezőszalonja Forrás: Wikimedia Common A négy Parsons gőzturbina együttes teljesítménye elérte a 68.000 lóerőt, amely 25,6 csomó (47,5 km/óra) maximális sebesség elérést biztosította. Rendkívüli sebességének köszönhetően, a Lusitania már 1907-ben elnyerte a legrövidebb atlanti átkelésért járó híres Kék Szalagot. (1909-ben, testvérhajója, a Mauretania hódította el tőle ezt a becses trófeát.) A hajó az Edward-kort jellemző fényűző luxus megtestesítője volt Forrás: Wikimedia Commons Az utasok kényelméről elektromos világítás, liftek, és pazarul berendezett éttermek, szalonok gondoskodtak. A Lusitania 1907 szeptembere és 1915 májusa között 201-szer tette meg az oda-vissza utat Liverpool és New York között. A brit haditengerészet nem sokat törődött a hadijogi előírásokkal Az első világháború kitörése után, a brit királyi haditengerészet, a Royal Navy blokádot vont Németország északi-tengeri kijárata köré. A császári kormány válaszul, a tengeralattjárói bevetésével igyekezett gátolni a szigetországba irányuló hajóforgalmat. Ma már bizonyított tény, hogy a Lusitaniát a brit admiralitás a hadijoggal ellentétes módon álcázott hadianyag szállításra használta Forrás: Wikimedia Commons A nemzetközi hadijog szabályai tiltják az álcázott hadianyag szállítást. A brit Admiralitás azonban a német tengeralattjáró blokád szorítása miatt, nem különösebben törődött ennek az előírásnak az akkurátus betartásával, sőt, a tengeralattjárók leküzdésére ún. „Q”hajókat is bevetett. ( A „Q” hajó álcázott tüzérséggel felszerelt kereskedelmi hajó.) Winston Churchill 1914-ben, mint az Admiralitás első lordja. Churchill ötlete volt, hogy a Q-hajókat mint álcázott tengeralattjáró csapdákat vessék be a német U-Bootok ellen Forrás: AFP/Str A hadijog akkori előírásai szerint, az ellenséges lobogó alatt hajózó kereskedelmi hajót a tengeralattjáró parancsnoka csak akkor süllyeszthette el, ha azt –felszólítására – a személyzete már elhagyta. A háború elején a német tengeralattjárós kapitányok tartották is magukat ehhez az előíráshoz. Az egyes források szerint az Admiralitás első lordja, Winston Churchill jóváhagyásával bevetett, külsőre ártalmatlan tehergőzösnek tűnő „Q” hajók viszont ezzel a szabállyal visszaélve, a felszínre emelkedett tengeralattjárót álcázott lövegeikkel azonnal tűz alá vették, komoly veszteségeket okozva így az U-Boot flottának. A Lusitania a hadijogi előírások szerint legális katonai célpontnak számított, - erről a német császári kormány fizetett hirdetésekben tájékoztatta a brit és az amerikai közvéleményt Forrás: Origo A német admiralitás válaszul – a hadijogi előírásokat szintén sutba dobva -, a brit lobogó alatt közlekedő hajók felszólítás nélküli megtámadására adott ki általános parancsot. Mindez a tengeralattjáró háború eszkalálódásához vezetett. Német figyelmeztetés és cinikus brit tagadás 1915 áprilisában a császári német kormány – hírszerzési forrásokra hivatkozva -, diplomáciai jegyzékben tiltakozott az általa feltételezett, álcázott hadianyag szállítások miatt a brit kormánynál. Őfelsége kormánya azonban visszautasította az alaptalannak minősített német vádakat. A német követség fizetett hirdetésként elhelyezett figyelmeztetése, amelyben arra hívja fel az amerikai közönség figyelmét, hogy a Lusitania hadi célpont lehet Forrás: Wikimedia Commons Április végén a német követség a Lusitania vélelmezett hadianyag szállításai miatt több amerikai napilapban fizetett hirdetést tett közzé, amelyben közölte, hogy a német haditengerészet katonai célpontnak tekinti az óceánjárót. A közleményben óva intettek mindenkit, hogy a Lusitania fedélzetén utazzon. Borítékolható volt a torpedó képében lesújtó végzet 1915.május 1-én délelőtt, 1975 fővel a fedélzetén, a Lusitania immár a 202-ik alkalommal futott ki New York kikötőjéből, Liverpool irányába. A kifutás előtti nap estéjén a dokkban veszteglő óceánjáró mellé kanyarodott leponyvázott teherautókból, sietősen ládák tucatjait hajózták be a Lusitania gyomrába. A Lusitania megérkezik New Yorkba, 1907 szeptember 13-án, a hajó első atlanti átkelésekor Forrás: Wikimedia Common Máig nem lehet biztosan tudni, hogy mi volt e titokzatos rakomány. Hat napos eseménytelen hajózás után, május 7-én a késő délelőtti órákban a Lusitania fedélzetén sétálgató utasok megpillantották az ír partokat. Éppen az ebédhez készülődtek, amikor idegtépő hangon felcsörrentek a vészcsengők. A megdöbbent utasok hirtelen fel sem fogták, hogy mi is lehet az a hajó orra felé vágtató fehér buborékcsík. A Lusitania és az U-20 találkozója az Ír-tengeren, egykorú német újságillusztráción Forrás: Origo Az első robajt egy perc múlva egy második erős detonáció követte. A hatalmas óceánjáró percek alatt a jobb oldalára dőlt, és leadta az orrát. A fedélzeten kitört a pánik, az utasok egymást taposva igyekeztek elhagyni a gyorsan süllyedő hajót. Walther Schweiger korvettkapitány, az U-20 parancsnoka Forrás: Bundesarchiv/O.Ang. Mivel a Lusitania erősen jobbra dőlt, a hajó baloldalán felszerelt mentőcsónakokat le sem tudták engedni. A torpedó becsapódásától, illetve a második robbanás hangjától számított alig 18 perc elteltével, az óriási gőzöst elnyelte a hullámsír. A Lusitaniát elsüllyesztő sérült U-20 tengeralattjáróról 1916-ban készített fotó Forrás: Wikimedia Commons A 44 mentőcsónakból mindössze hatot tudtak vízrebocsátani. A katasztrófának 1204 áldozata volt, köztük 128 amerikai állampolgár. 774 ember élte túl a Lusitania tragédiáját. Mr. Churchill szerint egyenesen kapóra jött a tragédia A brit sajtó hatalmas felháborodással ítélte el az „újkori német barbarizmus e példátlan gaztettét”. A brit kabinetnek – a dörgedelmes nyilatkozatok ellenére – azonban kapóra jött, hogy amerikaiak is tucat számra vesztek oda az U-20 támadásában. Winston Churchill szerint egyenesen kapóra jött volna egy olyan német tengeralattjárók által elkövetett incidens, amelyben amerikai állampolgárok vesztik életüket. Churchill mind az első, mind pedig a második világháború idején komolyan munkálkodott Amerika Anglia mellett történő hadba lépéséért Forrás: Wikimedia Commons Ismert, de nem sokat hangoztatott tény, hogy nem sokkal a Lusitania elsüllyesztése előtt Winston Churchill, az Admiralitás első lordja (tengerészeti miniszter) bizalmas körben kijelentette; egyenesen kapóra jönne Amerika a britek számára létfontosságú hadba szállásának szempontjából, ha a németek elsüllyesztenének egy „amerikai érdekeltségű” hajót. Az egyik vízbe veszett női áldozat Forrás: strefa-groz.pl Az angol kabinet mindent meg is tett annak érdekében, hogy a németek ellen hangolja az akkor még semleges amerikai kormányt. Sokkoló felvétel egy gyermek áldozatról. A brit propaganda mindent kihasznált, hogy a világ közvéleményét a "német barbarizmus" ellen hangolja Forrás: strefa-groz.pl A brit sajtót elárasztották azok – az amerikai füleknek is szánt -, valós alapot nélkülöző híradások, miszerint Németországban egynapos iskolai szünettel ünnepeltették meg a diákokkal a Lusitania tragédiáját. "Hidegvérű gyilkosok!" - Németellenes brit propaganda plakát, amelyet a Lusitania elsüllyesztése után adtak ki Forrás: Origo Noha Wilson elnök beérte a német tengeralattjáró támadás iránti „rosszallásának” kifejezésével, Robert Lansing egykori amerikai külügyminiszter emlékirataiból tudjuk, hogy a Lusitania elsüllyesztése adta az utolsó lökést ahhoz, hogy az Egyesült Államok végleg a britek mellé álljon. Az USA 1917. áprilisi hadba lépésére tehát közvetett módon, hatással volt a Lusitania tragédiája. A rakománylista még mindig titkos De mi is történt valójában? A németek váltig állították, hogy a Lusitaniát – mivel az a nemzetközi hadijogot sértve, álcázott módon hadianyagot szállított – nem illette meg a civil hajóknak járó védelem, és az óceánjáró katonai célpontnak minősült. A Lusitania elsüllyesztésről szóló híradás a Boston Journal címlapján Forrás: Wikimedia Commons A hadianyagszállítás mellett azt is felrótták a brit kormánynak, hogy a Lusitania a háborús évek alatt már többször szállított civilnek álcázott kanadai katonákat az európai hadszíntérre. A Lusitania New York kikötőjében állomásozik - innen indult el utolsó útjára 1915. május 1-jén. A németek azzal védekeztek, hogy a hajó többször is illegálisan hadianyagot szállított Európába Forrás: AFP/Roger Viollet A Németország számára vereséggel végződött I. világháború után, ez a téma évtizedekre lekerült a napirendről. A Lusitania feltáratlan hátterű tragédiájának állóvizébe egy, a hajó elsüllyesztésének hátterét feldolgozó, 1979-ben kiadott könyv megjelenése volt az a bizonyos bedobott kavics. Ennek hatására több történész is kutatni kezdte a Lusitania elsüllyesztését. Az elsüllyesztett Lusitania egyik mentőmellénye, amelyet a tragédia után öt évvel később Amerikában mosott partra az óceán Forrás: Wikimedia Commons Ekkor viszont azzal szembesültek, hogy az óceánjáró tragédiája óta eltelt majd hét évtized ellenére, a Lusitania elsüllyesztésével kapcsolatos, és az Admiralitás levéltárában őrzött iratok még mindig titkosítva vannak. (Ez az iratanyag még ma sem kutatható teljes egészében, és az eredeti rakománylista jelenleg is titkosított dokumentum.) Sokáig a tulajdonos sem merülhetett le a roncshoz Újabb fejezetet nyitott a Lusitania kutatásában, amikor 1982-ben, Gregg Bemis Jr., egy gazdag amerikai üzletember és lelkes amatőr roncskutató, megszerezte a roncs tulajdonjogát. Bemis – aki többek között egy búvárvállalkozást is üzemeltetett – bevallott célja a tulajdonába került roncs alapos feltárása, és a tragédia valós okainak tisztázása volt. Gregg Bevis ( a képen balról a második) a Lusitania szerkezeti makettjével. A roncs tulajdonjogát megszerzett Bevis több mint egy évtizedig tartó csatát vívott az ír hatóságokkal, amíg megszervezhette első expedícióját a Lusitaniához Forrás: Lawrence Livemore National Library Érdekes módon, először Bemis tulajdonszerzését kezdték el vitatni, majd az ír kormány arra hivatkozva hogy a roncs műemlék, hosszú ideig nem adott kutatási engedélyt. Végül, hosszas huzavona után, Bemis-nek 2004 júliusában sikerült megszerveznie a merülést a Lusitania roncsához. A Lusitaniához egy alkalommal a világhírű tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau is lemerült Forrás: AFP/- Tudni kell, hogy hagyományos búvártechnikával rendkívül nehéz a roncs feltárása. A Lusitania 91 méteres mélységben, az oldalára dőlve fekszik a sötét mélységben. A látótávolság rendkívül alacsony, erősek az áramlatok, és a dekompresszió miatt, még alaposan felkészült technikai búvárok is csak nagyon rövid időt tölthetnek el ekkora mélységben. Zártrendszerű újralégzővel merülő technikai búvár dekompressziós megállót tart, a Lusitaniához történt lemerülése után Forrás: Diving A hatalmas hajó belső tereinek alapos átkutatása pedig még ennél is sokkal nagyobb, mondhatni életveszélyes vállalkozás. Lőszeres ládák kerültek elő a roncs gyomrából Az első alkalommal Bemis és társai csupán négy percet tudtak eltölteni a roncsnál, de a hajó fantasztikus látványa ösztönzést adott egy alaposabb, mélytengeri robotkamerával is kiegészített expedíció megszervezéséhez. Újabb négy évnek kellett eltelnie a hatósági huzavonákkal, amikor 2008 őszén végre megvalósulhatott egy alaposabb expedíció. Gregg Bevis a Lusitania roncsán végez felderítést Forrás: lusitania.net Gregg Bemis bejelentése szerint a merülések során lőszeres ládákat, valamint többek között Amerikában gyártott Remington 303-as töltényeket találtak az óceánjáró roncsai között. A lőszeresládák mennyiségéből kiszámították, hogy kb. 4 millió lőszert rejthet az egykori gőzös gyomra. A beszámoló szerint négy nagy konténert is azonosítottak abban a raktérben, ahol a hadianyagot megtalálták. A brit tagadással szembeni árulkodó bizonyíték: a 2008-as expedíció során a Lusitania gyomrából felszínre emelt amerikai Remington lőszerek Forrás: lusitania.net Ezek feltárásához azonban további kutatások szükségesek. Mindenesetre az már bebizonyosodott, hogy a britek tagadásával szemben,a Lusitania valóban szállított katonai „dugiárut”. A felfedezés alapján az is szinte bizonyosra vehető, hogy a hajón utazók életét kockáztató álcázott hadianyag szállításról az akkori brit kormány, és különösen annak tengerészeti minisztere, Winston Churchill tudhattak. Részlet a roncsról. A nagy mélység, a rendkívül rossz látótávoldág, és az erős áramlatok miatt komoly kihívás a Lusitania felderítése. Még nagyon sok feltárni valót rejt a roncs belseje Forrás: lusitania.net Hogy mi okozta a második robbanást, még megfejtésre vár. Egy bizonyos; Walther Schweiger korvettkapitány, az U-20 parancsnokának hajónapló bejegyzése szerint, csak egyetlen torpedót lőttek ki a Lusitaniára. A hajó sötét titkait még mindig őrzi a sötét mélység. http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20151028-lusitania-oceanjaro-elso-vilaghaboru-tengeralattjaro-torpedotamadas-churchill-alcazott-katonai.html
