Gazdaság A magyar bérek nőnek idén a leggyorsabban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 18..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A brit szakszervezeti szövetség előrejelzése szerint 2018-ban a magyar fizetések növekednek majd a leggyorsabban a világ fejlett gazdaságait tömörítő OECD tagországai közül. A 4,9 százalékos idei bérnövekedés nagyon alacsony infláció mellett valósul meg, ráadásul a gazdaság hatékonyságát is javíthatja.


    A brit intézet szerint a magyar bérek növekedését csak más közép-európai országok, például Lettország, Lengyelország, Csehország és Szlovénia közelítik meg.
    Érdekesség, hogy

    Nyugat-Európában a fizetések ehhez képest alig nőnek, sőt, Spanyolországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában még csökkennek is.

    A legtöbb nyugati ország várható bérnövekedése azonban még az egy százalékot sem éri el.

    [​IMG]
    Forrás: statista.com

    Béremelés, mint orvosság

    „ A jelentős béremeléssel kapcsolatban indokolatlan a versenyképesség drasztikus romlásáról beszélni” – nyilatkozott az Origónak György László, a Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza.

    Hozzátette, hogy a hazai munkaerőt egyébként is alulfizetik, hiszen kisebb arányban részesül az általa megtermelt jövedelemből, mint a fejlett nyugati országok dolgozói.

    [​IMG]
    György László, a Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdászaForrás: PT/Tomipurger.Com

    A docens szerint a külföldi cégek lehetőségeikhez képest a hazaiaknál is kevesebbet fizetnek a dolgozóknak, azaz e cégeknél a bérarány alacsonyabb.

    Gyenge szakszervezetek


    „A minimálbér aktuális emelése az egyik legjobb eszköz a bérarány növelésére, és arra, hogy a munkaerő nagyobb szeletet vívjon ki a megtermelt jövedelemből" – tette hozzá Oláh Dániel. A Neumann János Egyetem tudományos munkatársa szerint különösen fontos ez Közép-Európában, ahol a szakszervezetek gyengék, így a kormánynak kell ellensúlyoznia a tőketulajdonosok piaci erejét".

    A bérek emelkedése ráadásul javíthatja a gazdaság termelékenységét és segíthet kitörni az alacsony-bér modell versenyképességi csapdájából" – fogalmazott a szakértő. A közgazdászok egyetértettek abban, hogy

    a bérnövekedés kormányzati támogatása nem csodaszer, de olyan orvosság, amihez a magyar gazdaság régóta nem jutott hozzá. A bérnövekedés viszont akkor lesz fenntartható, ha az nem drasztikus, hanem dinamikus bár, de fokozatos.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...