Hiába az évekkel ezelőtti hangzatos nyilatkozatok, melyek szerint két-három magyar csapat is folyamatosan nemzetközi kupasorozatok főtábláira ácsingózik, az indulók háromnegyede ismét elvérzett már a selejtezők júliusi szakaszában. Kínos kiesések és bravúr nélkül lehozott évek: ez a magyar klubfoci elmúlt néhány esztendeje. A növekvő anyagi lehetőségeket eddig semmilyen komolyan vehető eredmény nem kísérte. Kiesett a Vasas, a Budapest Honvéd és a Ferencváros is, és valószínűsíthető, hogy szeptemberre megint nem marad egy magyar legény sem a gáton. Pedig a feladat nem lehetetlen. Igen nagy kár, hogy a magyar kupacsapatok folyamatosan úgy döntenek, még júliusban kiszállnak a nemzetközi megmérettetésből. Persze igazságtalan és félreérthető a felütés: fogalmazzunk úgy, ha a Videoton elképesztő nagy csodát nem csinál, a fehérváriak 2012-es főtáblás, Paulo Sousa vezetésével vitt menetelése után a magyar csapatok immár zsinórban ötödik alkalommal találtatnak könnyűnek. Úgy szokjuk a nyári kiesést, mint amilyen egykedvűen kérjük az összemorzsázott, hetvenfokos alumínium támaszkodópulton a sajtos-tejfölös lángost. A Videoton egyetlen magyar csapatként jutott el az EL-selejtező harmadik fordulójába. Ott a francia Bordeaux vár rá Forrás: MTI/Illyés Tibor Tényleg kár, hogy így van. A bántóan kevés néző mellett zajló NB I-es küzdelmekbe ugyanis remek ízt tud csempészni egy-egy nemzetközi kupameccs; még inkább hat, ami a főtáblára jutással jár. A magyar szurkolónak már kevés is elég a különböző jelenetek emlékezetbe vésődéséhez: jómagam le is tudnám festeni, hogy Czvitkovics hogyan köszönt be a második percben a Fiorentinának vagy Bogdanovics hogyan végezte ki itthon a Hajduk Splitet. Selejtező: már a szaknyelvünk is gyomron vág. Amíg a világon jóformán mindenhol kvalifikációnak hívják az igazi nagy mérkőzések előtti szortírozást, addig mi – végre – nevén nevezzük a gyereket. Ki vagyunk selejtezve. Pont úgy, mint azok a létszámfölöttivé váló tárgyak, amelyeket hanyag csuklómozdulattal kell kihajítanunk a garázsból, padlásról szimpla térnyerés céljából. Paulo Sousa a magasban. Legutóbb ő játszhatott magyar csapattal Európa Liga főtáblás meccseket Forrás: MTI/Illyés Tibor Amióta Paulo Sousa Videotonja megverte a sokkal magasabban jegyzett Sportingot és Baselt, csapataink egyszer sem tudtak felülkerekedni sokkal jobb reputációjú együtteseken. 2013 óta minden évben négy csapatot indítottunk hódító útjára a nyári rekkenő hőségben, hogy aztán az összes visszaforduljon legkésőbb augusztusban „Hát, ennyire tellett." felkiáltással. Voltak köztük persze – ahogyan most is akadnak – vállalható kiesések: a Lokit kiejtette a Young Boys és a Rosenborg, a Videotont a BATE Boriszov, a Midtjylland és a Lech Poznan, de a DVTK-ra sem lehetett neheztelni, amikor nagy verést kaptak a Krasznodartól. Jöttek viszont megmagyarázhatatlan és a szokásos kínos mantrákkal (meleg, idény eleji forma, sérültek, bíró, összeszokottság hiánya) kísért kudarcok is. A Lokit félrerakta ebben az időszakban a fehérorosz Torpedo, a Fradit a Zseljeznicsar és az albán Partizani, a Videotont pedig a Mladost Podgorica. Hiába vártuk, várjuk (várjuk még egyáltalán?), hogy a 2009-es, Platinihoz köthető BL-kvalifikációs szisztéma a bajnoki ágak különválasztásával majd folyamatosan segít az aktuális magyar bajnokon, már annak is nagyon tudunk örülni, ha azok mennek egy kört, mert onnan még vissza lehet csúszni az Európa Liga küzdelmeibe. Persze a végén az sem jön össze. A lett Jelgaván még túljutott a Fradi, a dán Mydtjylland már nagy falat volt a zöld-fehéreknek Forrás: MTI/Kovács Tamás Nyilván el lehet mondani, hogy nem egyszerű elvergődni a második számú sorozat főtáblájára sem, mert a harmadik selejtező körben már kemény ellenfelek jönnek, de azért a küldetés messze nem teljesíthetetlen. A vizsgált időszakban például kétszer is volt olyan, hogy a főtáblán két(!) azeri csapat szerepelt. De jártak ott 2013 óta ciprusiak, fehéroroszok, szlovákok, albánok, írek, finnek és kazahok is. A BL-főtáblán is vannak hozzánk hasonló bajnokságból érkezők: 2014-ben a példa kedvéért Szlovénia, de a következő években még a nem mérföldekkel előttünk jegyzett svédek, kazahok és bolgárok is adtak reprezentánst a legrangosabb kupasorozat főtáblájára. Könnyű lenne legyinteni, hogy a magyar bajnokság gyenge helyezése (harmincötödik a sorban, Moldova és Albánia bajnoksága fogja közre) rögtön ki is jelöli a nyári végállomást csapatainknak, de ez sem fedi a teljes valóságot. Az ír Dundalk is képes volt arra, hogy eljusson az EL-főtáblájára. A Dundalk költségvetése sokkal kisebb, mint a magyar élkluboké Forrás: AFP/Jack Guez A magyar bajnokságba ugyanis a korábbiakhoz képest rengeteg pénz áramlik. A Ferencváros és a Videoton ebből a szempontból is kiemelkedik a mezőnyből, mert anyagi lehetőségeik odáig juttatják a csapatokat, hogy a teljes keretük piaci értéke átlépte a 10 millió eurós határt. Bizony, a Fradi 11 millió eurós kerettel bír, a Videoton játékosai mellett pedig 12,4 millió eurós az összesített árcédula. Hogy mennyit ér ez Európában? Nos, a pályán tűnhetne többnek is. A felsorolás nem taxatív: a tavaly EL-főtáblás ír Dundalk 1,18 millió eurót tud felmutatni ebből a szempontból, de a többször csoportkörig eljutó Gabala sem a legértékesebbek közül való a maga 10,5 milliós csapatával. Megemlíthetjük akár a feltörekvő albánok főtáblás képviselőjét, a Skenderbeut is: ott 7,5 millió eurónál áll meg a mutató. De hogy ne higgyük legyőzhetetlen óriásnak az idei ellenfeleket: a Honvédot búcsúztató Hapoel Beer-Sheva a Vidihez hasonló, 12,78 millió eurós kerettel győzött tükörsimán, a Vasast kiejtő Beitar Jerusalem szintén 12 millió körül mozog. A Fradinak nagy falat Midtjylland csapatértéke sem megy 16 millió euró fölé. A Midtjylland kettős győzelemmel lépett túl a Ferencvároson Forrás: MTI/Illyés Tibor Nehéz lenne tehát azt mondani, hogy olyan együttesek ejtették ki csapatainkat, amelyek az itthoni viszonyokhoz képest elérhetetlen álomösszegeket fektetnének abba a – nagyobb klubjaink által évek óta kifejezett célként megfogalmazott – vágyba, hogy nemzetközi főtáblás együtteseket rakjanak össze. Thomas Doll vezetőedző az első meccs után a kiállítás sorsfordító jellegéről, a visszavágót követően pedig arról beszélt, hogy ennyire nagy a távolság az európai mezőnyhöz képest is. Csakhogy a Ferencváros fentebb olvasható anyagi lehetőségei a nemzetközi porondon kicsit komolyabb ellenállást kellene, hogy maguk után vonjanak. Ezúttal a szakmai stábnak megvan az a könnyűnek mondható helyzete, hogy egy határozott mozdulattal rámutasson a hazai meccs bírójára, majd széttárja kezeit: „nem tehettünk semmit." Két meccsen át tartott a magyar bajnok Honvéd nemzetközi kupaszereplése Forrás: MTI/Illyés Tibor Koch kiállítása valóban túlzónak mondható, rossz ítélet. Párharcot is befolyásoló verdikt. De ne menjünk el szó nélkül az egyéb tényezők mellett, amelyek a Ferencváros kieséséhez vezettek. A zöld-fehérek edzői kérésre megkapták azt a sanszot, hogy egész nyáron együtt készülhessenek, ezzel egyúttal Bernd Storck válogatottjának lehetőségeit is szűkítsék. Kiüti a szemünket, hogy a megerősített támadóosztag mellett a védelem teljesen esetleges, ahol a Jelgava ellen még el lehetett játszani, hogy a védőnégyes tagjai közül senki nem az igazi posztján szerepelt. Ez a Midtjylland ellen már nem lehetett opció. Otigba kiesésével, aztán Koch kiállításával Gera Zoltánt kellett belső védőként játszatni, ami pontosan mutatja a keret sebezhetőségét. Megfelelő lehetett-e az erőnléti felkészítés, elégséges-e a transzferpolitika minősége, ha az egyik legfontosabb meccsre a negyvenhez közelítő, világ életében középpályás Gerát kell betuszkolni Dibusz elé védekezni? Aligha. Ráadásul az sem törvényszerű minden csapatnál, hogy a kiállítás hírére egy bő félidő alatt otthon négy gólt kapjanak. Hasonló volt a magyarázat néhány éve a Debrecennél a BATE Boriszov ellen, amikor Bouadla kiállítását követően három gólt bekapva, a kilencvennegyedik percben esett ki a Loki. Nem, sajnos nemzetközi szinten sem megengedhető ilyen totális összeomlás azért, mert egy játékos a kiállítás sorsára jut. Akkor az a csapat nem tudja, mit és hogyan játsszon emberhátrányban. A legdühítőbb a hazai meccsen egyébként a negyedik bekapott gól volt, amikor három védő jótékony kísérete és kocogása mellett tört be Onuachu a rövid sarokra Lovrencsics közvetlen közelében. A visszavágó bántó egyoldalúságát elnézve tényleg a feltételezés szintjén marad a gondolat, de ilyeneken múlik az, hogy kettő vagy a nagyjából teljesíthetetlen három gólt kell megrúgni egy párharc második felvonása során. A Vasas összezuhanása a Beitar elleni első mérkőzésen egyszerűen érthetetlen Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan Sajnos a Vasas úgy zuhant össze Izraelben, ahogyan tilos, a Honvéd pedig a feltámadások apró lángjai ellenére is simán zuhant ki a BL-ből. Egyedül a Videoton maradt talpon, de láthatjuk, egy majdnem topligás csapat, a soron következő Bordeaux legyőzése olyan bravúr lenne, amilyet öt éve nem láttunk hazai csapattól. Az állandósuló júliusi kiesés viszont a bajnokság egésze szempontjából nézve egy öngeneráló folyamat, amelyből a magyar csapatok csak rosszul jöhetnek ki. A bajnokságok erősorrendjében történő visszaesés az indítható csapatok bekapcsolódásának idejét is előrébb hozhatja, az eldobált együtthatós pontok pedig a következő évek kiemeléseit befolyásolhatják negatívan. Egy biztosan kijelenthető: a 2016-os futballeufória után bántó a felismerés, de a labdarúgásunk színvonala konkrétan semmit nem lépett előre. Kár érte. Let's block ads! (Why?) Forrás...
