Nagyvilág A migránsok radikalizálódására figyelmeztetnek Németországban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 06..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A menekültek radikalizálódásának veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője kedden egy berlini konferencián.


    Holger Münch a 21. európai rendőrségi konferencián tartott előadásában hírportálok beszámolói szerint kiemelte, hogy az "iszlamista fenyegetettségi potenciál" folyamatosan növekedik Németországban, és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szíriai és iraki befolyásának csökkenése nem javított a helyzeten.

    Németországból 970-en utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz, és azzal kell számolni, hogy sokan visszatérnek – mondta a legszélesebb nyomozati jogkörű német rendőri szervezet vezetője, rámutatva, hogy az IÁ propagandája már alig érzékelhető, de kialakult egy hálózat, amely támogatja a terrorcselekményre hajlandó szélsőségeseket.

    A szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus híveinek száma elérte a 11 ezret, és 743 ember szerepel az iszlamista indíttatású terrorcselekmény elkövetésére hajlandóként számon tartott személyek listáján, ami több mint ötszörös növekedés az öt évvel korábbi 139-hez képest. További 454-en az úgynevezett releváns személyek körébe tartoznak, ahová azokat sorolják be, akik hajlandóak közvetlenül támogatni merényletek elkövetőit.

    A radikalizálódás kockázata különösen a menekültek körében magas – mondta Holger Münch. A menekültek főként akkor sodródhatnak a szélsőségesek közé, ha "nem válnak valóra álmaik" Németországban – tette hozzá.

    Németországban legutóbb 2016 decemberében volt iszlamista terrortámadás, az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő volt, aki egy berlini karácsonyi vásáron gázolásos merényletet követett el egy lopott kamionnal. A támadásban 12 ember meghalt, több mint 70-en megsebesültek.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...