Gazdaság A mobilgyártók fellázadtak a Qualcomm ellen

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 12..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A tajvani versenyhatóság 774 millió dollárra büntette meg a világ egyik vezető csipgyártóját a Qualcommot. Az amerikai vállalatot azzal vádolják, hogy monopol helyzetét kihasználva bizonyos ügyfeleknek egyszerűen nem adott el csipeket, ha azok nem fogadták el a cég által támasztott kedvezőtlen feltételeket.


    Az amerikai csipgyártónak nem ez volt az első ilyen esete. Néhány hónapja már a kínai versenyhatóság is megbüntette őket, valamint Dél-Koreában is 850 millió dolláros bírságot kaptak, az Apple pedig nemzetközi pert indított ellenük. Az államokban sem fényesebb a helyzet, hiszen az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) vádat emelt a Qualcomm ellen a versenyszabályok megszegése miatt.

    [​IMG]

    Többek között a Samsung telefonjait is a Qualcomm csipje hajtja

    Forrás: Origo

    Tajvanon ez volt a legnagyobb büntetés, mióta létrehozták a versenyhatóságot. A vizsgálat kiderítette, hogy a csipgyártó már legalább hét éve rendszeresen megszegi a trösztellenes szabályokat.

    Ez idő alatt 30 milliárd dollár értékben adtak el csipeket a helyi vállalatoknak és további 13 milliárdot tettek zsebre a licenc jogokból.

    A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a Qualcomm a CDMA és az LTE csipek piacán, a szabadalmi jogok birtoklása miatt, óriási előnyre tett szert a versenytársakkal szemben és gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált. Ezt kihasználva tudott a gyártó egyoldalú feltételeket szabni a megrendelőknek.

    [​IMG]
    Forrás: AFP/Imaginechina/Zhu Min

    Az Apple jelenleg is perben áll a Qualcommal, mert a kaliforniai cég szerint a csipgyártó erősen túlárazza a vezeték nélküli internet modemeit és azok szabadalmi jogait.

    A gyártó jelezte, hogy nem ért egyet a vádakkal és kész megvédeni álláspontját az ügyben. A céget főleg a büntetés mértéke zavarja, mert szerintük irracionális az összeg és a módszer amivel kiszámolták azt.

    A Qualcomm birtokolja jelenleg azokat a szellemi tulajdonokat is, amelyek létfontosságúak a 3G és a 4G adathálózatok működéséhez, valamint ők látják el csipekkel a világ legtöbb mobilgyártóját is.

    [​IMG]

    Illusztráció

    Forrás: AFP/Imaginechina/Wang Qiming

    Továbbá már csak az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges, hogy felvásárolják a holland NXP céget 38 milliárd dollárért.

    A részvényesek szeretnék, hogy a vállalat még több pénzt ígérjen az NXP-ért, hogy minél mihamarabb létrejöjjön az üzlet és minden jel arra mutat, hogy ez meg is fog történni. A büntetések miatt az utóbbi egy évben 18,6 százalékot zuhant a Qualcomm részvényeinek ára.

    A sok pereskedésnek is van győztese, mégpedig az Apple ügyvédje Bruce Sewell, aki 2009-ben kezdett el dolgozni a kaliforniai mobilgyártónál és tavaly már 22 millió dollárt keresett.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...