A nagyobb jóért – Műanyag égbolt Ökofilm, disztópia, családi dráma különleges stílusban: a Műanyag égbolt hátborzongató képet fest egyénről, társadalomról, természetről és e három küzdelmes viszonyáról. Képzeljünk el egy világot, amelyikben kiszáradt a föld, kipusztult az élővilág, elfogyott az élelem és az oxigénből sem sok maradt. Nem is érződik mindez olyan távolinak, igaz? Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első egészestés animációs filmje, a Műanyag égbolt egy olyan leendő Magyarországon játszódik, ahol mindez már a valóság: a Kárpát-medence sivataggá vált, az emberi kultúra mindössze Budapestre (azon belül is a pesti oldalra) szorult vissza, a város fölé pedig mesterséges buborékot emeltek, hogy az megóvja a lakosságot a szélsőséges időjárási jelenségektől, például a pusztító viharoktól. A búra kényelmes életet biztosít az alatta lakóknak, ám minden problémát nem old meg: az élelmiszerhiányt személyes áldozatok által lehet csak kiküszöbölni. Minden embernek 50 év jut, utána magot ültetnek el benne, hogy tápláló fa sarjadjon a szívéből. Egy mindenkiért – mindenki senkiért. Az Inkubátor Program első évében támogatást nyerő, majd további forrásokat bevonó, magyar-szlovák koprodukcióban elkészült film az ökokatasztrófából eredő disztópiát családi, személyes drámába csatornázza be. A beültetésre ugyanis idő előtt, önként is lehet jelentkezni, ezt teszi Nóra (Szamosi Zsófia) is. A kvázi-öngyilkosságot pedig férje, Stefan (Keresztes Tamás) próbálja megakadályozni. Az elhidegült kapcsolat mögött egy múltbéli tragédia bújik meg, így a Műanyag égbolt tétje nemcsak az, hogy sikerül-e megmenteni Nórát, hanem az is, hogy ő ezt hagyja-e. A Műanyag égbolt a történetét tekintve is egyedi, a hozzá társuló technikai kivitelezés azonban egyenesen lenyűgözővé teszi a filmet. A viszonylag ritkán használt rotoszkóp animáció eljárása során a színészekkel felvett, élőszereplős képsorokat rajzolták át. A technika célja itt az egyik legismertebb hasonló filmmel, a Kamera által homályosannal ellentétben nem a karakterek változékonyságának, amorf létének érzékeltetése, hanem a monumenális sci-fi díszletek kiváltása, a durván átalakult környezet szabad megfestése volt. A szereplők valószerűségének és a gondos, kézműves kivitelezésnek hála kevésbé elidegenítő is a film, mint Linklateré, igy az emberi dráma is átélhetőbb. Felvillanyozó látni, hogy milyen teljesítményre volt képes a magyar-szlovák csapat. Az első képeken az üvegbúrán megcsillanó fénytől a leamortizált Miskolcig nemcsak technikai bravúr, hanem a teremtő fantázia diadala is a Műanyag égbolt. A Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta filmjének a világképe is figyelmere méltó. A legtöbb disztópiában ugyanis egy olyan atomizált társadalmat látunk, amelyben magányosan vándorló szerencsétlenek róják az utakat, bandaháborúk, kannibalizmus és hasonló szörnyűségek uralkodnak. A Műanyag égbolt is egyfajta barbarizmusig jut el, ám mindezt a civilizáció álcája mögött teszi. A tét az emberiség fenntartása, ennek a nemes ügynek pedig mindenki önként aláveti magát, az életét és testét áldozza a többiekért. Emögött egy olyan prózai társadalomlélektani felfogás áll, ami sok szempontból hitelesebb a disztópikus sci-fik elállatiasodott szörnyekből álló anti-társadalmánál: ahogy a valóságban, itt is mindenki betagozódott a rendbe, elfogadta a szűk játékteret (amit életnek hívunk) és a természetesnek veszi, hogy 50 évig élhet. Stefan akciója sem forradalmi indíttatású, hanem tisztán személyes. Még akkor is, ha a végére globálissá duzzad a tetteinek következménye. A Műanyag égboltban a tiszta, kellemes, rendezett, ám súlyos korlátok közé szorított életet nem egy elnyomó hatalom kényszeríti rá a megmaradt emberekre, hiszen az derül ki, hogy nincs más megoldás, ha meg akarjuk őrizni a civilizációt (ami súlyos vállalás). A koncepció mögött ugyan egy „őrült tudós” rejlik, ám a filmből világosan kiderül, hogy ellene sincs értelme fellázadni. A befejezésre mégis eljut olyan radikális gondolatokig a Műanyag égbolt, hogy van-e értelme küzdeni valamiért, ami már csak illúzió, a régi világ és kultúra csonka maradványa, vagy hagyni kellene az evolúciót működni és kiengedni a kezünkből a gyeplőt. Ezzel párhuzamosan ember és természet kapcsolatáról is izgalmas állításokat tesz a film. Miközben nyilvánvalóan az emberiség hibájából pusztult el a vegetáció, természet nélkül az ember is életképtelen. Ráadásul a romba dőlt klíma még veszélyesebb: miután az ember a természet ellen fordult, a természet az ember ellen. A Műanyag égbolt egyrészt felmutatja, hogy a természet erőit csak ideig-óráig lehet igába hajtani, másrészt a folyamatok visszafordíthatatlansága után csak az önfeláldozás marad. A Műanyag égbolt konkrét síkon mozog, de könnyen metaforikussá fordítható a tartalma. A közelgő ökokatasztrófát az egyéni döntéseinkkel, lemondással lassíthatjuk le. Az emberből, embertől újjászülető természet pozitívabb olvasatban egyfajta szimbiózis lehetőségét mutatja meg a két egymásnak feszülő erő között. Miközben a film nem titkolja, hogy már mindenhez túl késő van, felmutatja a testből fakadó élet, a termékenység szépségét (ami Nóra esetében a személyes tragédiája miatt plusz dimenziót is kap), azt viszont lebegve hagyja, hogy az egyénileg meghozott áldozat a nagyobb jóért helyénvaló-e. A természet megmentése kétélű fegyver, az emberiségé pedig kétes értékű. Ennek megfelelően a Műanyag égbolt meghökkentő befejezését is lehet happy és unhappy endként is értelmezni. A Műanyag égbolt egyértelműen Magyarországon játszódik, de a túlhangsúlyozott magyar jellegzetességek helyett egyetemes gondolatok dominálják. Az egykori kultúr- és természeti táj maradványai bizonyára a világ bármely pontján nézve kísértetiesek, de a magyar nézőnek még borzongatóbbak – anélkül, hogy hivalkodóak lennének. Ezzel párhuzamosan az információadagolás is visszafogott. Ebből fakadóan a Műanyag égbolt kifejezetten izgalmas világot épít fel, amelynek csak egy részét látjuk, a működését csak részlegesen ismerjük ki. Ez pedig kíváncsivá tesz: vajon a bolygó többi része milyen? Fel is merül a filmben, hogy vajon Budapesten kívül is vannak még városok? Ha igen, más rend uralkodik bennük? A Műanyag égbolt akár folytatható is lehetne ennek mentén, az évről évre aktuálisabbá váló mondanivalója miatt pedig nem is lenne érdemtelen visszatérni hozzá a jövőben. A filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. Magyar premier: 2023.03.30. 2023. február 18. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/muanyag-egbolt-kritika
