Nagyvilág A Nemzetközi Vöröskereszt leállította a segélyezést Kelet-Gútában

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. március 06..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A nem szűnő erőszak miatt leállította a segélyezést a szíriai főváros mellett fekvő Kelet-Gútában a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság (ICRC) – jelentette be a szervezet kedden.


    Hétfőn bejutott Kelet-Gútába az első segélykonvoj, először azóta, hogy a szíriai kormányerők két héttel ezelőtt a hét éve tartó háború egyik legpusztítóbb támadását indították el az ottani lázadók ellen.

    Mindazonáltal a szíriai hatóságok előtte a szállítmányból eltávolították a legtöbb egészségügyi felszerelést, és a 70 ezer embernek elegendő élelmiszer mennyiségét is csökkentették úgy, hogy csak 27 500 embernek lett volna elég. A többi adagot csak egy másik konvojban engedték volna be a következő három napban – közölte akkor egy ENSZ-tisztségviselő.

    Ingy Sedky, az ICRC szóvivője pedig azt mondta kedden: a 46 teherautóból álló konvoj Dúma városig ment be a területre, de nem tudták kirakni az összes árut.

    Kilenc teherautónak el kellett hagynia a területet, mert a kormányerők este tüzérséggel és légitámadásokban lőtték Kelet-Gútát – tette hozzá Ijád Abdel-Azíz, a dúmai városi tanács egyik tagja.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...