Tech A Sony gyomrosa a Microsoftnak

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Guest hozta létre. Ekkor: 2013. június 11..

  1. Guest / Guest

    A Sony gyomrosa a Microsoftnak

    A Playstation 4 olcsóbb lesz, mint az Xbox One, nem korlátozza a használt játékokat, és nem kell neki netkapcsolat – ez b?ven elég ahhoz, hogy a játékpiacon jelenleg a Sonynak álljon a zászló. Jó játékok a Microsoft konzoljára is lesznek, csak éppen nehéz érvelni mellette. E3, nulladik nap.

    A legjelent?sebb videojátékos szakvásár, az Electronic Entertainment Expo általában azzal kezd?dik, hogy a kapunyitás el?tti napon a nagy játékkiadók és hardvergyártók sajtókonferenciát tartanak. Idén is így történt, de a Sonynál az új játékok bejelentése mellett történt valami más is: a cég fogott egy PS4-logós kamiont, azzal végighajtott a Microsofton, majd lefeszegette a Microsoft összetört testét a gallytör? rácsról, és sót dörzsölt a sebeibe. Vagy legalábbis valahogy így fogunk emlékezni 2013. június 10-re.

    Gémhatás

    Pedig jól indult a nap a Microsoftnak. A cégnek éppen rosszul áll a szénája a játékosoknál, egyrészt azért, mert a múlt héten biztossá vált, hogy az új konzol, az Xbox One netkapcsolatot fog igényelni (csak 24 óránként, de akkor is), valamint hogy igen er?s korlátok közé szorítja a használt játékokat (csak egyszer lehet továbbadni egy játékot, és csak ismer?snek), másrészt azért, mert a konzol májusi bemutatóján nem nagyon esett szó játékokról. A Microsoft minderre azzal reagált, hogy E3-as sajtóbemutatóját gyakorlatilag 100 százalékban a játékokra építette, igen kevés sallanggal, és hagyta, hogy a látottak magukért beszéljenek.

    A végeredmény az egyik legjobb bemutatkozás volt, amit a Microsoft az E3-on valaha adott. Laza nyitásként belovagolt a kivetít?kön a Metal Gear Solid Snake-je, és a széria ötös sorszámú részének nyitott játékmenet? világában parádézott kicsit, amúgy Snake-esen lopakodva. Aztán megjelent Don Mattrick, a vállalat szórakoztató divíziójának elnöke, és sok szépet mondott a mostani, 360-as számú Xboxról. A konzolt a következ? generáció (szakszóval nextgen) b?völetében sem felejti el a cég, s?t új, kisebb modell jelenik meg, mondjuk mától. Akik a konzol online rendszerén, az Xbox Live-on arany tagságot vesznek, havi két régi X360-játékot megkapnak ingyen, de egyébként új játékból is megjelenik több száz, demózzák is kicsit a World of Tanksot meg a Dark Souls II-t. Érezni, hogy a cég jó hosszúra akarja nyújtani az Xbox 360 életciklusát, ami nem ördögt?l való ötlet, hiszen a Playstation 2 és 3 is milyen szépen megvolt egymás mellett.

    A f?leg hardcore játékosokból álló közönséget azonban mégis inkább az Xbox One érdekli, és innent?l err?l szól a show, a konzol 13 exkluzív címmel érkezik majd. Az els? bemutatott, a Ryse: Son of Rome nem túl meggy?z?, pedig a Crysis szériáról ismert Crytek fejleszteti. Ókori akciófilmnek t?nik, amit szép robbanások kísérnek, de a harcrendszer igen ostobának t?nik: gombok ikonjai jelennek, meg, azokat kell rövid id?n belül megnyomni – quick-time eventnek hívják ezt a szakmában, és kis dózisban még elmegy, de a Ryse többszörösen túladagolja.

    A többi cím szépít a dolgon. A Rare klasszikus vereked?s játéka, a Killer Instinct is Xbox One-on éled újra, a Ratchet & Clank alkotói hibbant multiplayer lövöldözésen dolgoznak Sunset Overdive címen, jön a közösségi legózás monumentuma, a Minecraft is a konzolra, és persze a Forza sorozat is kap egy újabb részt, Forza 5 Motorsport néven. Az autóversenyben állítólag a gépi ellenfelek nem lesznek gépiek, mert el?re programozott mesterséges intelligencia helyett felh? alapú AI-t fognak használni, vagyis a gép az összes emberi játékos vezetési stílusából matekozik ki magának valamit, és ennek megfelel?en viselkedik és hibázik. Ez nem is AI, hanem drive-atar – hangzik el az izzadságszagú buzzword, amiért ezúton gratuláluk a kitalálójának.

    Xbox One, te drága

    És még mindig nincs vége: bejön Sam Lake, azaz Max Payne ihlet?je, és bemutatja a Remedy új játékát, a Quantum Breaket. Illetve lejátszik egy klipet, amit?l csak n? a zavar, amit a játék els? mozija pár hete okozott. Abban azt láthattuk, ahogy egy kislány az elméjével belevezet egy hajót egy hídba (vagy csak telepatikusan látja, hogy megtörténik a baleset, nem derült ki), a mostani bemutatóban pedig egy robbanás pillanatképét látjuk, amiben egy n? valószín?leg meghalna, de a kimerevített képbe besétál két ember, és kirángatják ?t a pillanatképb?l. Nem tudom, milyen világban játszódik a program, de egyre jobban érdekel.

    A Project Spark nev?, kicsit minecraftos, kicsit Little Big Planet-es közösségi építget?s akciójátékkal azt mutatják meg, hogy a Smartglass nev? alkalmazás és a hangvezérlés milyen jól jön, ha egy játékban éppen világot kell teremteni, majd a Smartglass egy másik el?nye következik: él?adást közvetíthetünk arról, ahogy játszunk. A következ? mézesmadzag a népszer? lengyel fantasy új része, a Witcher 3 (gyönyör?), aztán a zombiirtást újradefiniáló, nyitott világú és rögtönzött fegyverekkel operáló Dead Rising 3, aminek a látványán nagyon érezni, hogy már nextgen. A Panzer Dragoon nev? lövöldöz?s klasszikus készít?i pedig Crimson Dragon néven csinálnak egy nem hivatalos folytatást, a bemutató alatt viszont elmegy a hang, ami elég kínos baki egy E3-as sajtótájékoztatón. A közönség viszont feltalálja magát: nem rossz, amikor fél stadionnyi ember próbál hangutánzó ptyú-ptyú hangokkal aláfestést adni a trailernek, néhányan pedig a konzol hangvezérlésére bazírozva beüvöltik, hogy „Xbox, m?ködj!”

    A nehéztüzérség a végére marad. A Battlefield 4 ugyan más platformokra is megjelenik, de Xbox One-on egészen megdöbbent?, f?leg, hogy a bemutatón egy süllyed? repül?gép-hordozó a pálya, amin legurul néha egy-egy repül?. Persze, mindez 60 képkocka per másodperccel, reccenés nélkül. A következ? nagy dobás egy titokzatosan induló trailer: csuhás idegen lépdel a sivatagi homokban, nagyon életh? minden, szinte látni a sok teleírt táblányi egyenletet, ami leírja a csuha libegését meg a homokszemek mozgását kezel? algoritmusokat. Aztán az idegen megáll, a homokból kisebb fölrengés kíséretében el?bukkan (továbbra is nagyon életh?en) egy gépezet, szelet kavarva lelibbenti a csuklyát... és el?bukkan Master Chief! Heló, Halo Akármennyi, mikor jössz már végre? És Mester F?nök, ha már erre jársz, mondd már meg, miért hordasz egy rozzant köpenyt a teljes testpáncélod fölött?

    Aztán a sok szépség után jön a hideg zuhany három szám formájában: Mattrick közli, hogy 499, 499 és 429 – mármint ennyibe fog kerülni a novemberben megjelen? Xbox One dollárban, euróban, illetve angol fontban. Ez azért kicsit sok, f?leg a magyar piacon. Ráadásul az Xbox fizet?eszközét, az MS pontokat lecserélik rendes pénzre minden országban, ami jó hír, de nekünk mégsem az: nem tudom, mikor gy?r?zik be hozzánk ez a folyamat, de nem csodálkoznék, ha az Xbox One csak jöv? tavaszra érkezne Magyarországa.

    Hogy mégis valami pozitívummal távozzunk, kapunk egy leny?göz? bemutatót a Respawn Xbox One exkluzív játékáról, a Titanfallról. 2014 tavaszán jön, vérbeli lövöldözés ez is Medal of Honoron és Call of Dutyn edzett fejleszt?kt?l, csak ebben még óriásrobotokba is bebújhatunk, hogy irtsuk az ellent. B?vebbet bizonyára látunk majd az EA bemutatóján.

    ParalelepipedonStation 4

    A Sony – magyar id? szerint már kedd hajnalban zajló – bemutatóján sokáig úgy t?nik, hogy a Microsoft nyeri az idei E3-at. Jack Tretton, az SCEA elnöke kevésbé lendületesen, sokkal több bullshittel vezeti a sajtótájékoztatót, mint Mattrick, és jóval kevesebb az igazán exkluzív, csak a saját konzolra megjelen? név. Persze kommunikációs trükkök akadnak b?ven, például sokszor elhangzik, hogy „és a játék Playstation 4-re jön ki EL?SZÖR.” (Tehát kijön más konzolokra is, a Sony így egész sok Xbox játékot jelent be indirekt, például a Kingdom Hearts III-at és a Final Fantasy Versus XIII-t.)

    A bemutató íve amúgy hasonlít a nagy riváliséhoz, a Vita kézikonzol fényezése után itt is az el?z? konzollal indítunk: a PS3-ra sok remek játék jelenik meg még az Ellen Page és Willem Dafoe f?szereplésével készült Beyondtól a szuperigényes autóverseny Gran Turismo 6-ig, de jön új Batman-játék is, az Arkham Origins. A GTA V pedig bundle kiadásban is megjelenik majd, tehát a játékot a konzolhoz csomagolva is meg lehet majd venni 299 dollárért, szóval a Sony is próbálja pályán tartani a kiöreged? konzolgenerációt, amíg lehet.

    Aztán jön a Playstation 4, mármint tényleg, végre kiderül, hogyan néz ki. Nos, ronda. Nem kicsit. Szidták sokan az Xbox One-t (ami valóban inkább t?nik szagelszívónak, mint a 21. század otthoni szórakoztató központjának), de a PS4 meg olyan, mint egy szemléltet? test matekóráról. Egy paralelepipedon, konkrétan, csak még egy sávban van rajta egy mélyedés is, amiben jól megül majd a kosz. Sebaj, fontosabb, hogy máris 30 játék készül rá, ezek közül látjuk azokat, amiket már korábban bejelentettek – új Killzone, új Infamous, Driveclub, Knack –, aztán pár indie, azaz kisebb független csapatnál készül? címet, amik aranyosak (f?leg a Bastion alkotóinak új játéka, a Transistor), de nem ezekre mondja a marketinges, hogy unique selling point.

    Az els? szemöldökfelvonást a God of War alkotóinak készül? játéka hozza. Veszélyesnek t?n? alakok utaznak egy hintóban, Londonban. Viktoriánus kor, de hoppá, cifra zeppelin van az égen, meg furcsa fegyverek h?seink kezében – akkor bizony ez steampunk lesz. Méghozzá steampunk akció, mert embereink hamar lerendeznek pár nem-embert Whitechapelben, jön a játék címe: The Order: 1886. Más évszám sajnos nincs, ami arra utal, hogy akár 2015-ig is várhatunk erre.

    Százassal olcsóbban, korlátok nélkül

    döbbeneteket a Quantic Dream (a Heavy Rain alkotói) egy igen vicces technikai demója (tehát nem igazi játék bemutatója) fokozza, amiben a nextgen arcanimációjról alkothatunk képet, ahogy egy gonosz mágus és goblinszolgálja mórikálja magát – majd kiderül, hogy az egész csak egy filmforgatás volt.
    Ezután az Assassin’s Creed 4: Black Flag következik, illetve következne, de a kép megáll, le is keverik az egészet – ezzel a Sony is letudta a show-ja kínos bakiját. A Watch Dogs szépít, tavaly már láthattuk, de most újabb betekintés jön: a játék helyszínéül szolgáló város továbbra is hekkerek álma, minden feltörhet?, és erre épül az „akció, de okosan” játékmenet. Továbbra is nagyon ígéretes. És ha már ígéretes játékok: az Elder Scrolls Online-nak mozija alapján megvan az esélye arra, hogy a World of Warcraftt?l átvegye az online szerepjátékok trónját. Ami pedig az új Halo trailere volt a Microsoftnak, az a Sonynak a Mad Max bejelentése. Igen, a nyolcvanas évekbeli klasszikus Mel Gibson-filmb?l játék készült a Just Cause alkotóitól, és PS4-exkluzív lesz... az egyik letölthet? kiegészít?je.

    Az utolsó nagy dobás a Destiny, aminek az a pikantériája, hogy a Bungie fejleszti. A stúdió készítette a Halo sorozatot a Halo 4 kivételével, ami az Xbox legnagyobb húzóneve volt, olyasmi, amire a Playstation-tulajdonosok joggal irigykedhettek. Aztán a fejleszt?k elpártoltak a Microsofttól, a Microsoft meg hagyta elmenni ?ket – így új játékuk már PS4-re is megjelenhet. A Destiny többjátékos online lövöldözés lesz, sok ponton a Halót idézi, de a Titanfall és a Battlefield 4 hajszálnyival meggy?z?bb volt a m?fajban.
    A rendezvény végén jön az, ami egy bokszmeccsen úgy nézne ki, hogy egyik játékos megsorozza a másikat, majd KO-val kiüti. Tretton alig leplezett kárörömmel bejelenti, hogy a PS4 használatához NEM kell majd netkapcsolat, a használt játékok továbbadásába pedig a cég NEM szól majd bele. Ezt nagyobb ?rjöngés fogadja, mint bármelyik bemutatott játékot. Kiderül még pár részlet az új konzolról – a legfontosabb az, hogy aki a konzol online rendszerén kiköhögi a havi öt dollárt a Plus tagságra, az kap minden hónapban egy játékot ingyen, illetve a felh?alapú játékszolgáltatás is el?kerül, mint tavaly is. A Gaikai nyújt ilyet, a Sony szerint konzolos min?ségben, ami lehetetlen persze, hiszen egy ilyen játékstream tömörített, vagyis rosszabb min?ség? képet ad, cserébe nem kell konzol, csak jön a játék képfolyama a tévére. A technológiával kapcsolatban továbbra is az a nagy kérdés, hogy a rontott min?ség menyire élvezhet?, illetve az, hogy ha berobban esetleg a Gaikai, akkor hány magyarországnyi területet kell szerverfarmmá átalakítani a világon, hogy bírja a terhelést.

    Aztán a show végén Tretton megadja a kegyelemdöfést. 399, 399 és 329 az ár dollárban, euróban és fontban, vagyis a PS4 egy százassal olcsóbb lesz, mint riválisa. Nálunk a százast euróban kell érteni, vagyis harmincezer forint a difi. Tretton vigyorog, a közönség tapsol, van, aki állva.

    Sony-Microsoft: 1-0

    Az E3 nulladik napján tehát a Microsoft kapott egy nagy gyomrost a Sonytól. A japán konzol jóval olcsóbb (annyival, hogy az már gazdagabb országokban is számít), ráadásul jóval játékosbarátabb, mert elnéz?bb a használt játékokkal, és nem igényel netkapcsolatot. El kell ismerni ugyanakkor, hogy az Xbox One-nak remek exkluzív játékai készülnek (talán jobbak, mint a Sonynál), de lehet, hogy ez most kevés lesz – legalábbis erre jutottunk a bemutatók után több szakújságíróval beszélgetve.

    A Microsoft kicsit eltaktikázta magát az árral (ami valószín?leg az Xbox One-hoz adott új Kinect rendszer miatt ennyi – talán ezt külön lehetett volna árulni), illetve azzal, hogy a játékkiadókhoz törleszkedett a használt játékok korlátozásával és az állandó netkapcsolattal. Ebb?l a gyomrosból nehéz felállni, de nem lehetetlen – ehhez viszont valamin változtatni kell (nem lep?dnénk meg, ha megjelenés után hamar csökkenne az Xbox One ára). Persze, jó játékok is kellenek majd, a kapuit magyar id? szerint kedd este megnyitó E3-on kipróbálunk, amit csak tudunk, hogy tovább árnyaljuk, milyen játékosjöv?t hoz a következ? konzolgeneráció.

    http://index.hu/tech/szemlemorzsa/2013/06/11/a_sony_gyomrosa_a_microsoftnak/
     
  2. Pipus / Pankrátor Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2013. október 22.
    Hozzászólások:
    3,049
    Kapott lájkok:
    380
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    gyomros

    Sziasztok!
    Na a Sony-ál gondoltak a játékosokra!Nagyszer?!! :tef293:
    Így kell ezt csinálni:Többet kevesebbé! :tef293: