Nagyvilág A sürgősségin halt meg egy másfél éves kisgyerek

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 15..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A másfél éves gyerek először szerdán került kórházba. Az orvosok megvizsgálták és megállapították, hogy bárányhímlős. Azután a kisgyerek jobban lett, ezért az anyja saját felelősségre hazavitte a romániai Felsőboldádra. A kórház igazgatója szerint ehhez az ügyeletes orvos is hozzájárult.


    Csütörtök reggel aztán újra a sürgőssére kellett vinni a gyereket. Ott ugyan értesítették a fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvost, de közben a gyerek állapota annyira leromlott, hogy végül az orvosok azt a döntést hozták, hogy átviszik az egyik kolozsvári kllinikára.

    Mire a klinika fogadta volna a gyereket, annyira rossz állapotba került, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

    A szatmári sürgősségi osztályon halt meg

    - írja a szatmar.ro

    Az ügyben a rendőrség indított vizsgálatot, az ügyészség pedig több hivatalos dokumentumot is lefoglalt. Jelenleg a boncolás eredményeire várnak.

    A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, Adrian Marc azt mondta a tragédiával kapcsolatban, hogy adminisztratív szempontból minden rendben volt, akárcsak az orvosok és ápolók felszerelésével.Azt is kijelenetette, hogy egyelőre nem beszélnek orvosi műhibáról, de úgy tudni, a szülők feljelentik az orvosokat.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...