Nagyvilág A szír állami média megerősítette Deir-ez-Zór visszafoglalását

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 03..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A szíriai állami média megerősítette pénteken, hogy a kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől Deir-ez-Zór várost, tartományi központot, amint azt már az előző este jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.


    A médiajelentések szerint a hadsereg már az egész várost az ellenőrzése alatt tartja. Csütörtökön arról számolt be a szíriai állami tévé és a hírügynökség, hogy a hadsereg orosz harci repülőgépek támogatásával jelentősen előretört a kelet-szíriai városban.

    A kormányerők az Irán támogatását élvező milíciákkal, a többi között a síita Hezbollahhal karöltve szeptember elején törték át az ostromgyűrűt, amelyet több mint három éve vontak a dzsihadisták a város köré. Kelet-Szíria egyik legnagyobb és legjelentősebb városát az iszlamisták 2014 óta szinte teljes egészében ellenőrzésük alatt tartották, a kormányerők a tartományi székhelynek mindössze a nyugati és déli kerületeit, valamint a katonai repülőterét birtokolták.

    Deir-ez-Zór az Eufrátesz nyugati partján fekszik, és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet szeptemberben saját offenzívát indított a folyó keleti partja mentén az Iszlám Állammal szemben. A szíriai kormányerők és az SDF most egymással versenyezve próbálja elvenni az IÁ-tól a tartomány többi részét – írta az AP hírügynökség.

    Az iraki erők parancsnokai eközben arról számoltak be, hogy jelentősen előretörtek az IÁ elleni offenzívában az Anbár tartománybeli Káim városban, amely körülbelül 10 kilométerre van a szíriai határtól. Az iraki erőket az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció a dzsihadisták állásai elleni légicsapásokkal támogatja. Az iraki hadsereg terrorelhárítási egységei már Káim belvárosát támadják – közölte egy hadosztályparancsnok a helyszínről az AFP hírügynökséggel.

    Az iraki erők egy héttel ezelőtt indítottak támadást az IÁ ellen Káim térségében, amelyet becslésük szerint mintegy 1500 dzsihadista fegyveres véd. A városban körülbelül 50 ezer, a környékén 100 ezer ember él, öt-hat szunnita arab törzs tagjai.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...