Hírek Itthon A tehetséggondozás az egyik legfontosabb nemzeti ügy

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2018. február 26..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    A tehetséggondozás az egyik legfontosabb nemzeti ügy, és az a cél, hogy minél többen jussanak hozzá azokhoz a lehetőségekhez, amelyek a tehetség kibontakoztatásához elengedhetetlenek - mondta Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.


    A tárcavezető, aki a 2017-es nemzetközi diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak adott át elismeréseket, kiemelte, hogy az erre fordított összeget 2009 óta a magyar költségvetésben a hatszorosára növelték, tavalyig több mint 17 milliárd forintot biztosítottak több mint 10 ezer pályázat megvalósítására.

    [​IMG]
    Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere a Nemzetközi Tudományos Diákolimpia díjátadón mond beszédet.Fotó: Csudai Sándor - Origo

    Beszédében kitért arra is, hogy a 2010-es évek elején mintegy 50 ezren ajánlották fel adójuk második egy százalékát tehetséggondozásra, mostanra ez a szám 300 ezer körül van. Hozzátette, hogy évente 350 ezer tehetséges fiatal vesz részt különböző tehetséggondozó programokban, és amióta ezek elindultak több mint két millióan kapcsolódtak be.

    Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy Budapesten van az európai tehetség központ és magyar javaslatra döntöttek az európai tehetségnap bevezetéséről. Ennek az az üzenete, hogy szükség van a csúcsteljesítményekre, a példákra, hogy időről-időre érdemes megostromolni a világ tetejét.

    [​IMG]
    Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere díjat ad át az egyik díjazottnak a Nemzetközi Tudományos Diákolimpia díjátadón.Fotó: Csudai Sándor - Origo

    A miniszter kitért arra, hogy tavaly 34-en képviselték a magyar színeket a nemzetközi diákolimpiákon, ahonnan 7 arany, 14 ezüst és 4 bronzéremmel tértek haza. Meggyőző eredménysor, amely mindenkinek örömet szerzett - értékelt a tárcavezető.

    Balog Zoltán kiemelta, hogy ezek a diákok a piros-fehér-zöld színeket is képviselték, és egyúttal azt is, amit ennek az országnak az életében a tudomány jelent. A magyar diákok évről évre elhelyezik Magyarországot a tudomány világtérképén - mondta Balog - jelezve egyúttal, hogy vannak a világ élvonalához tartozó oktatási intézményeink, ahonnan kőkemény munkával a legjobbak közé lehet érni.

    Kitért arra is, hogy a felsőoktatási kerekasztallal közösen kimunkálták annak feltételeit, hogy a díjazottak a nemzeti kiválóság programban alanyi jogon kutatói ösztöndíjat kapnak felsőoktatási tanulmányaik során.

    [​IMG]
    Nem csak a díjazott diákok, hanem a felkészítő tanáraik is elismerésben részesültek Nemzetközi Tudományos Diákolimpia díjátadón.Fotó: Csudai Sándor - Origo

    A miniszter bejelentette: 2019-ben Magyarország rendezi a csillagászati, asztrofizikai és biológiai diákolimpiát.Beszélt arról is, hogy nem lehet elmenni a kritikai hangok mellett az oktatás világában, mert önellentmondásnak tűnhet, hogy az oktatási rendszer egyszerre képez csúcstehetségeket, másrészről pedig nehezen viselik a tanulók a leterheltséget. Meg hallgatni újra és újra azokat, akik benne vannak ebben a világban.

    A világ változik, másképp kell tanulni, ahogy eddig tették, és a megfelelő arányokat meg kell találni. Az arányok megtalálását a tanárokra bízná, akik a legjobban értenek ehhez, a teher elosztását pedig az intézményvezetőkre - mondta a tárca vezetője.

    [​IMG]
    Nemzetközi Tudományos Diákolimpia díjátadón Palkovics László oktatási államtitkár is gratulált a díjazottaknak.Fotó: Csudai Sándor - Origo

    Palkovics László oktatási államtitkár arról beszélt, hogy nem szabad az ellendrukkerekre hallgatni, akik a céloktól eltéríteni akarnak bennünket.
    Győztes bárkiből lehet, és sokszor a kitartás, a tudás iránti vágy hozza ezt el, és nem a velünk született tehetség - vélte.Azt kívánta, hogy olyan pályát fussanak be, ami méltó tehetségükhöz, szorgalmukhoz.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...