Nagyvilág A vezetéstől is eltiltják azokat, akik tartásdíjjal tartoznak

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. március 05..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A kijevi igazságügyi tárca tiltólistáján több tízezer ukrajnai lakos szerepel, akik régóta nem fizetik rendszeresen a tartásdíjat. Az év elején hozott törvényrendelet értelmében ők nemcsak hogy nem hagyhatják el az országot, de közmunkára is ítélhetők, sőt a vezetéstől is eltilthatják őket - írta az Ukrajinszki Novini.


    A rendelet értelmében jelenleg több tízezer tartásdíjjal tartozó ember nem lépheti át az államhatárt, azaz nem hagyhatja el Ukrajnát, most már legálisan kocsival sem.

    Az új rendelet értelmében körülbelül 70 ezer személynek tilos kilépnie az országból, és körülbelül ugyanannyian nem vezethetnek kocsit sem

    - közölte Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter az Ukrajinszki Novini- nak adott interjújában.

    Mint kiderült ebből idén már 3 ezer embert bírósági úton közmunkára is ítéltek tartásdíjtartozás miatt.

    [​IMG]
    Ukrajnában 70 ezerre tehető azoknak a száma, akik nem hagyhatják el az országot, mert előtte hosszú időn át nem fizettek gyerektartást. Most az autóvezetéstől is eltiltották őket.Fotó: Magócsi Márton [origo]

    Év elején az ukrán megyékben mobil csoportokat hoztak létre a tartásdíjak behajtására.

    Az Igazságügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint 2018. február 6 -a óta 160 millió (1 és fél milliárd forint) hrivnya tartásdíj-tartozást sikerült is behajtaniuk.

    Petrenko kijelentette, hogy nemrég körülbelül 8 ezer olyan személy ellen adtak ki körözést, akik már huzamosabb ideje nem fizetnek.

    Az ukrán igazságügyi miniszter egyúttal bejelentette azt is, hogy 2018. április 1-jétől a tartásdíjak behajtásának mintájára megkezdik a bértartozások felszámolását is. A fizetéshátralékokat ugyanazok a központok és mobilcsoportok fogják behajtani, mint a tartásdíjakat.

    Petrenko emlékeztetett, hogy jelen helyzet szerint 2,7 milliárd ( mintegy 30 milliárd forint) hrivnya bérrel tartoznak a munkaadók a munkavállalóknak, és ebből mintegy félmilliárdnyi tartozásra vonatkozó dokumentumok és bírósági határozatok halmozódtak már fel a végrehajtó szolgálatnál.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...