A WRI szerint 2040-re számos közel-keleti, dél-amerikai és több európai ország is súlyos szárazsággal fog küzdeni. A vízhiány komoly nemzetközi konfliktusokhoz vezethet. A Motherboard szerdai cikke szerint a vízhiány lehet a 21. század egyik legnagyobb problémája. A globális klímaváltozás miatt a száraz területek még szárazabbá, a csapadékosabbak pedig még csapadékosabbá válnak, ami súlyos demográfiai változásokat indukálhat. Több sűrűn lakott térségben akkut vízhiány alakulhat ki – ami az elemzők félelmei szerint tömeges szomjúsághoz, nemzetközi konfliktusokhoz, sőt, akár háborúkhoz is vezethet. A World Resources Institute (WRI) legújabb jelentésében azt vizsgálta, hogy a következő évtizedekben mely országok lesznek a leginkább kitéve a vízhiánynak és az azzal együtt járó társadalmi, demográfiai, illetve szociális problémáknak. Felmérésük szerint a legveszélyeztetettebb országok Bahrein, Izrael, Palesztina, Spanyolország és Chile. „A közül a 33 ország közül, amelyek 2040-re a legsúlyosabb vízhiánnyal küzdhetnek majd, tizennégy a Közel-Keleten található – írták a WRI kutatói. – Köztük kilenc olyan is, amelyek 5 pontból 5-öt kaptak az értékelés során, tehát különösen veszélyeztetett területeknek számítanak: Bahrein, Kuvait, Palesztina, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael, Szaúd-Arábia, Omán és Libanon.” A világ fele szomjazni fog A WRI szerint rövidesen ez a régió lehet „a Föld legszomjasabb térsége”, amelynek országai már ma is elsősorban földalatti forrásokból és sótlanított tengervízből fedezik a lakosság ivóvíz-szükségletét. Az intézet szerint a közel-keleti országoknak „már a közeljövőben rendkívül súlyos ivóvíz-gondjaik lehetnek”; Szaúd-Arábia például kénytelen lesz teljes egészében külföldi importból beszerezni a vizet. A problémát tovább súlyosbítja, hogy Európában és Dél-Amerikában is lesznek olyan országok, amelyeknek ivóvíz-gondjaik lesznek. Egy 2012-es ENSZ-tanulmány szerint 2030-ra a világ népességének mintegy fele szomjazni fog. Krónikus vízhiányt elsősorban a növekvő igény és az aszály idézhet elő egy térségben. „A vízigényt a lakosság bővülése és a gazdasági növekedés is súlyosbíthatja, annál is inkább, mivel a klímaváltozás miatt sok helyen drasztikusan megcsappanhatnak a rendelkezésre álló készletek. Az előrejelzésekből egyértelműen látszik, hogy a klímaváltozás miatt a következő években a világ egyes részein jelentősen csökkeni fog a csapadék mennyisége – mondta Charles Iceland, a WRI szakértője. A legnagyobb probléma az elvándorlás Iceland szerint a legnagyobb gondot mégsem ez okozhatja, hanem az, hogy világszerte egyre többen költöznek vidékről a nagyvárosokba. „A nagyobbik probléma a vízigény növekedése – fejtegette. – Pontosabban az, hogy egyre többen vándorolnak a városokba és a populációs központokba, nem egyszer éppen azért, hogy elmeneküljenek a klímaváltozás okozta problémák elől. Így az infrastruktúra könnyen túlterheltté válhat. Másrészről az is megfigyelhető, hogy ahogy a lakosság egyre tehetősebb lesz, egyre több vizet is fogyaszt. A GDP növekedésével párhuzamosan a vízigény is megnő.” A szakember szerint annak, ha az egyre koncentráltabbá váló populáció végleg leterheli a vizes infrastruktúrát, alapvetően kétféle kimenetele lehet. „Vagy hatékonyabbá teszik a vízgazdálkodásukat, vagy végignézik, ahogy a polgáraik jobb körülményeket keresve tovább álnak. Csak remélhetjük, hogy az előbbit választják, mert különben arra számíthatunk, hogy a szomjas tömegek szabályos exodusba kezdenek” – vázolta a lehetséges forgatókönyveket Iceland. A szomjúság feszültséget szül A szakember szerint az ausztráliai Sydney városa például a vízgazdálkodás ésszerűsítésének köszönhette, hogy gond nélkül átvészelte a kétezres évek elejének nagy szárazságát, és Kaliforniában is hasonló intézkedésekkel próbálják kezelni a példátlan aszályt. „Csepegtető öntözőrendszereket használnak, és ráncba szedik a növénytermesztőkre vonatkozó szabályozást – sorolta. – A legtöbb országban az elfogyasztott víz 70-90 százaléka az öntözésre megy el.”. Iceland szerint életbevágó lenne, hogy a döntéshozók komolyan vegyék azt a problémát, amit a vízkészletek apadása jelent. Mint mondta, a szíriai politikai és humanitárius katasztrófa egyik fontos kiváltó oka is a vízhiány – pontosabban az apadó vízkészletek miatti elvándorlás volt. „Szíria írott történetének legnagyobb aszálya a kétezres években következett be” – húzta alá. A példátlan szárazság miatt több mint 1,5 millió földművelő, állattartó és vidéki lakos hagyta el otthonát, hogy a várrosokba költözzön. „Többé már nem tudtak megélni” – mondta. A migráció miatt a szíriai városok infrastruktúrája és a szociális rendszere rövid idő alatt megroppant. Mindez növekvő elégedetlenséghez és társadalmi feszültségekhez vezetett, így végső soron nagyban hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amely katasztrófába taszította az országot.
