A Windows 30 éve

A témát ebben részben 'Hírek!' Pipus hozta létre. Ekkor: 2015. november 20..

  1. Pipus / Pankrátor Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2013. október 22.
    Hozzászólások:
    3,049
    Kapott lájkok:
    380
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    A Windows 30 éve

    Rengetegen használják, sokan imádják, néhányan kevésbé szeretik, de tény és való, hogy nem lehet elmenni amellett, hogy a Windows immár 30 éve részét képezi az életünknek. Akár merre megyünk, találkozunk vele még akkor is, ha nem tudunk róla, viszont a rengeteg Windows-t futtató eszköz között az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy miképpen jött létre a rendszer, kik voltak a kitalálók és milyen hosszú út vezetett a Windows 10 megjelenéséig. Vágjunk is bele és nézzük meg, hogyan lett olyan a legnépszerűbb asztali operációs rendszer, amilyen.

    1975-1981 DOS korszak
    A céget Bill Gates és Paul Allen alapította ezelőtt 40 évvel. 1980-ban az IBM felkereste a Microsoftot a „Sakk” fedőnevű projekttel kapcsolatban. Ennek hatására egy új operációs rendszer fejlesztésébe kezdtek, amit MS-DOS néven dobtak piacra 1981-ben. Ez képezte az alapját az első Windows-oknak.
    [​IMG]
    [​IMG]

    1982-1985 Windows 1.0
    Az első Windows verziót a Microsoft 1983-ban jelentette be és 2 évet kellett rá várni. Ez idő alatt sokan azt hitték, hogy el sem fog készülni az új rendszer, de 1985. november 20-án kiadásra került a Windows 1.0. Az DOS-os parancssoros felületet és állandó pötyögést felváltotta egy ablakokkal tűzdelt, grafikus kezelőfelület, a multitasking és a most már alapnak számító alkalmazások első verziói, mint a Notepad, Paint, vagy a számológép. A fejlesztések időszakában már aktívan tevékenykedett ifj. Simonyi Károly is, aki főmérnökként a Word-öt és az Excelt fejlesztette ki.
    [​IMG] [​IMG]

    1987-1990 Windows 2.0-2.11
    1987. december 9-én kiadásra került a Windows 2.0. Megjelentek az asztali ikonok, a vezérlőpult, javítottak a grafikai támogatáson, először találkozhattunk egymást átfedő ablakokkal, és ebben a verzióban kaptuk meg a munkát segítő billentyűparancsokat. Ez a kiadás az Intel 286-os processzorára lett szabva, kihasználva annak képességeit. A későbbi verziók a 2.03-tól már a 386-os Intel processzor lehetőségeit is kiaknázták. 1988-ra a Microsoft számított a világ legnagyobb szoftverfejlesztő cégének.
    [​IMG]

    [​IMG] [​IMG]
    [​IMG]

    1990-1994 Windows 3.0, Windows NT
    1990-ben megjelenik a Windows 3.0 majd 2 évre rá a 3.1. Teljes Intel 386-os támogatás, jobb teljesítmény, fájlkezelő, programkezelő, nyomtatásvezérlő, újraírt alkalmazásfejlesztő-környezet, új Windows ikonok, virtuális memória, szóval telepakolták minden földi jóval. A kereskedelmi forgalomban óriási dobozban kapható Windows 3.0 mellé egy vaskos felhasználói kézikönyvet is csomagoltak. Egyre több otthonban találkozunk a Microsoft operációs rendszerével, ami már tartalmazza a jól ismert Pasziánsz, Fekete Macska és Aknakereső játékokat.
    1993. július 27-én megjelenik a Windows NT 3.1, ami egy az alapokról felépített új operációs rendszer. A vállalati szegmensnek szánt 32 bites rendszer olyan új funkciókat tartalmazott, mint a többfeladatos alkalmazásokra használt ütemező, beépített hálózatkezelés, többprocesszoros architektúrák támogatása, TCP/IP protokoll, és az NTFS fájlrendszer.
    [​IMG]
    [​IMG] [​IMG]
    [​IMG]

    1995-1998 Windows 95
    1995. Augusztus 24-én kiadásra került a Windows 95, minden mostani Windows ősatyja. A magyar nyelven is megjelent operációs rendszer beépített internet támogatással érkezett, támogatta a telefonos hálózati kapcsolatot, és megkapta a Plug and Play szolgáltatást a hardverek és szoftverek könnyű telepítésének érdekében. Az új 32 bites Windows-ba megérkeztek a multimédiás játékok, az Internet Explorer, a Start menü, a ma is ismert tálca, és az ablakok jobb felső sarkában megtalálható Kis méret, Teljes méret és Bezárás gombok.
    [​IMG] [​IMG] [​IMG]

    1998-2000 Windows 98, Windows 2000, Windows ME
    1998. június 25-én megkaptuk a sokak által gyűlölt Windows 98-at. Ez volt az első Windows verzió, amit otthoni felhasználóknak lett tervezve, és az utolsó, ami az MS-DOS-ra épült. Egyszerűsített keresési szolgáltatást, DVD olvasási és USB támogatást kapott. 1999-ben kiadtak Windows 98 SE néven egy második kiadást, amivel megpróbálták javítani a stabilitási és sebességbeli problémákat. Továbbfejlesztették az internettel kapcsolatos funkciókat és a hardver kompatibilitás is jobb lett. Új Internet Explorer, otthoni hálózati lehetőségek, valamint Windows NT kompatibilis eszközillesztők használata jellemzi. A 98 SE sok bírálatot kapott azért, mert nem volt elég innovatív, ráadásul ezt a javítófoltnak tekinthető Windows verziót az eredeti rendszert birtoklók nem kaphatták meg ingyen.
    2000-ben megjelent a Windows 2000, ami az ötödik kiadása a Windows NT családnak. Főleg a vállalti szegmensnek szánt operációs rendszer újításai között az egyszerűsített hardvertelepítés, az NTFS 3.0 fájlrendszer, a natív FAT32 és Intel Hyper Threading támogatás és a töredezettségmentesítő eszköz található.
    A Windows Millennium Edition ismét egy otthoni felhasználóknak szánt verzió lett, amit sokan csak egy újabb Windows 98 frissítésnek tekintettek. Megjelent a Rendszer-visszaállítás funkció, a Movie Maker, és a Windows Media Player 7. Ez volt az utolsó rendszer, ami a Windows 95 alapjaira építkezett, a későbbi kiadások mind a Windows NT és a Windows 2000 kernelre íródtak.
    [​IMG][​IMG]
    [​IMG] [​IMG]

    2001-2005 Windows XP
    2001. október 25-én elérkezett egy történelmi pillanat. Megjelent a Windows XP, talán a mai napig legnépszerűbb Windows operációs rendszer. Luna néven új felhasználói felületet köszönthettünk, a Start menüt újratervezték, lehetővé tették a témák használatát és egységes „Súgó és támogatás” szolgáltatást kapott. Minden addiginál gyorsabb és stabilabb rendszert sikerült fejlesztenie a Microsoft-nak. Ez volt a pont ahol már egybeolvadtak az otthoni és üzleti felhasználásra szánt Windows rendszerek. Az XP megélt 3 Szerviz csomagot, melynek során egyre jobb és kiforrottabb lett minden alkalommal. 7 féle kiadás létezett, ezek közül sokan a Home és a Pro edition-t ismerik, de létezett még külön Multimédiás felhasználásra és Tablet PC-kre szánt kiadás is. 2015. július 14-én teljesen megszűnt a Windows XP terméktámogatása, így ettől a ponttól már biztonsági frissítéseket sem kapott.
    [​IMG] [​IMG] [​IMG]

    2006-2008 Windows Vista
    A magyar verzió 2007. február 22-től volt kapható, ennek ellenére már 2006 novemberében befejeződött az újabb főverzió fejlesztése, ami a Windows Vista nevet kapta. Az elődjéhez képest sok kritikát kapó rendszer eléggé népszerűtlen maradt a felhasználók körében. Főleg biztonsági fejlesztéseket hordozott magában, de akadt néhány látványos fejlődés is. Vadi új Start menü, megjelent a híres Windows Aero felület, a widget-ekkel telepakolható oldalsáv, gyorsabb és jobb kereső funkciót, Internet Explorer 7-et, új Media Player-t kapott, megjelentek a Szülői felügyeleti beállítások és egyszerűsítettek Windows update-en. 2 Szerviz csomagot élt meg, majd 2012-ben megszűnt a főtámogatása.
    [​IMG] [​IMG] [​IMG]

    2009-2011 Windows 7
    A következő mérföldkő a 2009 októberében kiadásra került Windows 7 operációs rendszer volt. Az XP után végre ismét egy olyan Windows-t kaparinthattunk meg, ami méltó a Microsoft képességeihez és hírnevéhez. Számos újítást és nagyon sok törölt funkciót hozott magával. Továbbfejlesztették az Aero megjelenését, kaptunk Peek funkciót, amivel az ablakok minimalizálása nélkül ránézhetünk az asztalra, kaptunk új vezérlőpult elemeket, a tálcán összeolvadt a gyorsindítás eszköztár és az éppen futó programok listája, és végre érintéssel is könnyebben vezérelhető felületet kaptunk. Eltörölték a Vista-ban megismert oldalsávot, de a widget-ek megmaradtak, amiket már az asztalon bárhol el lehetett helyezni. Természetesen ezek mellett javult a sebesség, gyorsabb lett a boot folyamat, és optimalizáltabb lett a működés. A Windows 7 termékcsalád 7 főverziót vonultatott fel és ezek mellé kaptunk mindhez egy N jelzésű változatot, ami nem tartalmazta a Windows Media Player és Windows Media Center programokat. A Windows 7 még most is, a Windows 10 megjelenése idejében is tartja magát, hiszen nagyon stabil és gyors operációs rendszer lett.
    [​IMG]
    [​IMG]

    2012-2013 Windows 8/8.1
    2012 októberében 3 évvel a Windows 7 megjelenése után, a Microsoft kiadta a Windows 8-at. Megjelenéskor nagyon sok kritikát kapott az akkor még Metro UI néven futó új felhasználói felület miatt. Az elnevezést a Metro AG által indított per után nevezték át Modern User Interface-é.
    A csempés kezdőképernyő célja a mobil és a PC platformok egységesítéséről szólt volna, de mint az kiderült PC-n szinte teljesen életképtelen a teljesképernyős alkalmazások futtatása. Az ablakokhoz szokott kezek nem tudták megszokni ezt, így nagyon sok felhasználó elpártolt a rendszertől a sok újítása ellenére. Természetesen a Windows 8 is megkapta a maga tuningját a Microsoft-tól, így a rendszer minden eddiginél gyorsabb lett. Kaptunk Windows To Go funkciót, hogy magunkkal vihessük belakott Windows-unkat bárhová. Jöttek biztonsági újítások PIN-kód és a képfelismerés formájában, megajándékoztak minket online szinkronizációs lehetőséggel, hogy ne kelljen minden újratelepítéskor beállítanunk a rendszerünk kinézetét és megérkezett a Windows Store a mobilok után PC-re is. Ezek mellett elvették a sokak által szeretett Start menüt, így ez lett az első modern Windows, amiben nem volt elérhető a funkció. A nem várt rossz fogadtatás után a Microsoft kiadott egy frissítést a Windows 8-hoz, ami egyfajta ráncfelvarrás volt.
    Ez lett a Windows 8.1. 2013 októberében minden Windows 8 felhasználó ingyenesen juthatott hozzá az új funkciókkal teli frissítéshez. Az update-tel érkezett új Internet Explorer, visszakaptuk a Start gombot (de nem abban a formájában, amiben sokan szerették volna), lehetőséget kaptunk a boot után elkerülni a Modern felületet, megújult a Windows Store, új keresőmotort fejlesztettek hozzá, akár 4 „modern app” egyidejű futtatását is megengedhettük magunknak (természetesen csak megfelelő felbontású készülékeken) és a jobb személyre szabhatóságot is zsebre tehettük. Voltak természetesen olyan funkciók is, amiket inkább megszüntettek. Ezek között ott van a Windows élmény index illetve az Üzenetek alkalmazás, amit a Skype váltott le. A Windows 8.1 úgy, mint a Windows 8 kereskedelmi kiadást is kapott, szám szerint 4-et. Ebből a sok vitát kiváltó RT kiadáson kívül kapható még Core, Pro és Enterprise verzió.
    [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]

    Windows 10 2015 – ∞
    2014. október 1-jén lehullt a lepel a Microsoft soron következő operációs rendszeréről a Windows 10-ről. A Treshold kódnév ködbe veszett, és a 9-es verziót átugorva egy egészen átfogó rendszer volt a céljuk minden platformot összekötve. Sok fejlesztést és a sokszor kaotikus TP verziók után július 29-én mindenki számára megjelent a már szolgáltatásként frissített Windows 10. Megint újratervezték a grafikus felületet, a „régi” ikonkészletet lecserélték ronda (kinek mi, de akárki akármit mond, ezek rondák :tef161:), de új ikonokra, megérkezett a virtuális személyi asszisztens Cortana személyében (amit magyar nyelven talán soha nem kapunk meg), megjelent az Internet Explorer-t temető Edge böngésző, új DirectX verzió és nagyon sok dolog rohamozott meg minket.
    A vélemények vegyesek, nagyon sokan nem is tudtak frissíteni Windows 8.1-ről különböző hibák miatt. Sok az inkompatibilitási probléma, a Microsoft kommunikációja szinte teljesen csődöt mondott a megjelenés előtt és azóta sem találják magukat, nagyon sok kérdés merült fel a biztonsággal kapcsolatban, az Insider program is fél lábon áll, szóval nagy a hisztéria az új verzió körül és tekintve, hogy feltehetőleg az utolsó Windows verziót látjuk nem is valószínű, hogy belátható időn belül csillapodni fog a helyzet.
    [​IMG]
    [​IMG]
    Mindent összegezve, a Microsoft egy nagyon rögös, de sikeres utat járt be a Windows-zal. A vonat zakatol tovább, a frissítések folyamatosan érkeznek, a Windows pedig megingathatatlanul az élen jár a PC-s operációs rendszerek piacán.
    http://dirtywindows.hu/2015/11/20/a-windows-30-eve/