Release Date: 2014. november 6. Genre: dráma, sci-fi Director: Terry Gilliam Screenwriter: Pat Rushin Studio: ADS Service Kft. Starring: Christoph Waltz, David Thewlis, Matt Damon, Mélanie Thierry, Tilda Swinton 2014.11.06. (The Zero Theorem) Az egzisztenciális szorongással sújtott különc és visszahúzódó számítógépes zseni Qohen Leth (Christoph Waltz) egy elhagyatott templomban egymagában dolgozik. Minden nap egy bizonyos telefonhívásra vár, melyről megvan győződve, hogy magyarázatul fog szolgálni azon kérdéseire, melyek megválaszolására régóta vár. A Vezetőség (Matt Damon) titokzatos munkával bízza meg, melynek célja, hogy egyszer és mindenkorra kiderítse az élet értelmét vagy megállapítsa annak hiányát. A megbízás után különös látogatók jelennek meg a zavart tudósnál: a kacér Bainsley (Me´lanie Thierry) és a vezetőség csodagyereke Bob (Lucas Hedges). Az élet nagy kérdését kutató Qohen életében először találkozik a szerelem és a vágyakozás erejével, melyeket saját létének egyetlen értelméül interpretál. KRITIKA Terry Gilliam egyszer már kísérletet tett kis barátaival az élet értelmének megfogalmazására. Most az élet értelmetlenségéről készített kevésbé szórakoztató tanulmányt. Hlavaty Tamás Vannak szerzők, kiknek stílusa annyira markáns, hogy egy idő után roppant unalmassá tud válni egy-egy új munkájuk, sőt, sokszor ez az egyedi kifejezésmód fel is falja magát a filmet. Feltéve, ha épp nem mesterművet rendeznek. Sajnos a A zéró elmélet esetében szó sincs erről, de azért azt is túlzás lenne állítani, hogy önparódiába fullad Gilliam új munkája. Egyszerűen csak olyan mozi, amit megnézünk, konstatáljuk, hogy „hát igen, ezt már láttuk tőle és mástól is szebben és jobban”, vagyis beáll a Tim Burton-effektus, majd viszonylag gyorsan el is felejtjük az élményt. A film címe egyébként egy tétel, amit hősünk próbál tudományosan bebizonyítani, miközben inkább azt akarja hangsúlyozni vele a rendező, hogy a lét értelmetlen, szomorú, minden élet egy nagy fekete lyuk felé tart, a veleje így annyi, amennyi a címben is szerepel: zéró. Ehhez egy modern világ és digitalizált környezete által tönkretett főhőst hív segítségül (Christoph Waltz), aki saját elefántcsonttornyába menekült és folyamatosan egy fontos hívást vár, amiből talán kiderül, mi a lét értelme (vagyis nem tudja még, hogy az egész pontosan 42). Emberünk akkor zökken ki eleve kizökkent világából, amikor egy csinos csaj (Mélanie Thierry) meglepő módon intenzív szexuális érdeklődést mutat iránta, és még ha a való világban nem is bújhatnak össze, a légyottoknak otthont adó steril cyber-álomvilágban egész jól elvannak… A zéró elmélet világa nagyon kafkai, jó adag 1984-érzéssel és egy kisVanília égbolttal keresztezve, a Gilliam-életműből pedig leginkább a 12 majomra, de még inkább a Brazilra hajaz. Sajnos az ihletettség, sziporkázás és a stílus/mondanivaló közti egyensúly itt nem tökéletes, a felvezetés hosszú, a mesterséges világba menekülés pedig egyáltalán nem új dramaturgiai fogás. Közben Gilliam is szépen felsorakoztatja jellegzetességeit, legyen az groteszk mellékszereplő, aszimmetrikus képkivágat, vagy túlvezérelt gesztusok. Utoljára a Doctor Parnassus és a képzelet birodalmában találkozhattunk ezzel a világgal, korábban pedig az összes többi Gilliam-filmben, esetünkben viszont hangsúlyosabb a digitalizált világ, az elidegenedés és a társadalomkritika, illetve a mindenkori rendszer egyéniségőrlő hatása. Ebben az agymenésben a színészek remekül helytállnak: Waltz olyan karakteres fazon, hogy nem rá, hanem hozzá írnak szerepeket, Thierry csábító, de karaktere drámai áthangolásánál is hiteles marad, Tilda Swinton pedig kis szerepben tűnik fel, de ez alapján is megállapítható, hogy kezdenek karikatúrát csinálni a színésznőből (Snowpiercer, A Grand Budapest Hotel). Mindez összességében egy Terry Gilliam-hakni néhány jó és több unalmas pillanattal. A nézőnek inkább azt kell eldöntenie, hogy a rendezőtől egy hakni még mindig jobb, mint másoktól egy komolyabb előadás, vagy sem. 107, brit-román-francia-amerikai A zéró elmélet « VOX.hu
