Adrenalinfröccs – Rohammentő Minden két nézhetetlen Michael Bay filmre jut egy egészen izgalmas/érdekes, sőt néha egyenesen jó darab. A Rohammentő ismét a jobb eresztésből való – iszonyatos tempót diktáló akciómozi, ami a műfaj szerelmeseinek biztosan nem fog csalódást okozni. A kliprendezőből filmrendezővé avanzsáló Michael Bay már a ’90-es években bebizonyította, hogy tud mozit csinálni. Olyan már-már klasszikusnak nevezhető darabokat tett le ekkor az asztalra, mint A szikla vagy a Bad Boys első része, amit aztán egy szintén remek folytatás követett 2003-ban. Az ekkoriban készített filmjei már megosztották a közönséget – az Armageddon, a Pearl Harbor: Égi háború vagy A sziget már nem nyerte meg mindenki szívét, a Transformers-filmek pedig már – hiába készült belőlük öt – egyenesen azt példázzák, milyen az, amikor a talicskával öntött pénz nem társul sem ésszel, sem szívvel. Szerencsére Bay a nagy autós-robotos játszadozás közben is időről időre emlékeztette közönségét arra, hogy vannak még érdemesebb történetek is a tarsolyában: 2013-ban így készült el a Pain & Gain vagy 2016-ban a 13 óra: Bengázi titkos katonái. A most mozikba érkező Rohammentő leginkább a 2019-es Six Underground: Hatan az alvilágból című filmmel rokon – Szécsényi Dániel kollégám Michael Bayt ennek kapcsán nevezte alulértékelt rendezőnek, és lelkesen üdvözölte az agyatlan marhaságot, amit egyenesen az év legjobb akciófilmjének nevezett. Én személy szerint elég rosszul viseltem a film hiányosságait, de a tűzijátékok és autósüldözések rajongói a direktor monumentális akcióorgiáját látván feltehetően nem elégedetlenkedtek hozzám hasonlóan. Meg kell adni, ebben Bay páratlan. A látványra még a legrosszabb filmjeiben sem igazán lehet panasz, ha pedig azt értelmes cselekménnyel, minimálisan is szerethető karakterekkel és a rá jellemző humorral párosítja, a rajongók garantáltan nem bánják meg, hogy kifizették a kasszánál a jegyek árát. Jelen esetben többé-kevésbé sikerült hozni a minimumot, így a Rohammentő még engem is megvett magának. A történet ezúttal nem az amerikaiaktól ered: a dán Laurits Munch-Petersen Lars Andreas Pedersennel közösen írt 2005-ös filmjéből az olyan tévés produkciók írójaként ismertté vált Chris Fedak készített remake-et, mint a Chuck, A holnap legendái vagy a Gyilkos lelkek. A Rohammentő alkotói az Ambulancen fekete humorát kőkemény akcióra cserélték, s bár a humor nem idegen a tengerentúli változattól sem, minden szinten emelték a téteket. Az alaphelyzet nem változott: Will (Yahya Abdul-Mateen II) beteg felesége méregdrága kísérleti műtétre vár, ezért a férfi kétségbeesésében bűnöző mostohatestvéréhez, Dannyhez (Jake Gyllenhaal) fordul pénzért, aki rögtön be is rántja egy tutinak ígérkező buliba. Természetesen, ahogy az lenni szokott, balul sülnek el a dolgok, így a két férfi menekülni kényszerül. Adja magát az épp a bankrablás helyszínére érkező mentőautó, amiben egy mentős (Eiza González) egy rendőr életéért küzd. Eszelős hajsza veszi kezdetét, amibe a rendőrökön kívül az FBI és néhány maffiózó is beszáll. Kifejezvén Bay vonzalmát a grandiózus megmozdulásokhoz, a bigger, longer ＆uncut a direktor szlogenje is lehetne, azzal a kitétellel, hogy nála a vágatlan nem létezik. Minden filmjét szanaszét vágja, de ezt most még az átlagosnál is jobban túltolta – a montázsszekvenciák szinte egymást érik, méghozzá olyan mértékben, hogy nem egyszer kényszerül a néző arra, hogy a fejében tömjön be a képek szintjén tátongó réseket. A direktor múltjából ismerős, teljesen érthető klipesztétikát most csúcsra járatta: váratlanul vált irányokat és néha a logikai rend rovására hagy el képeket, ami olyasfajta feszültséget kelt, ami el tudom képzelni, hogy sokak számára akár irritáló is lehet. Aki viszont bírja a tempót, feltehetően élvezni fogja a sebesség ilyesfajta magasabb fokozatra kapcsolását. Persze a cselekmény szintjén sem ül le a történet egyetlen percre sem: (teljesen életszerűtlenül) minden másodpercek alatt történik, a legfontosabb döntések is azonnal megszületnek, miközben az akciófilmes kelléktár szinte minden eleme mozgásba lendül. Az egész film egy nagy autósüldözés, de emellett jut tér a lövöldözésnek, robbantásnak, bunyónak, heist trükköknek, helikopteres támadásnak – tényleg mindennek. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy nem láttam még ennyire nagy fordulatszámon pörgő filmet – ha valaki erre hajt, amikor filmet választ szombat délután, a Rohammentő biztosan eléri az ingerküszöbét. Mi az ára azonban ennek a sebességnek? Hiába lett a Rohammentő közel egy órával hosszabb, mint a dán eredeti, ahhoz rövid lett, hogy ennyi minden mellett jusson idő a szépen felépített cselekményre és a fejlődő karakterekre. A motivációk elnagyoltak, a fordulatok sokszor esetlegesek, és annyira sok a szereplő, hogy nem csoda, hogy a párbeszédek is egysorosok laza láncolatává egyszerűsödtek – ezek legalább szellemes és nem ritkán önironikus belső poénok, melyekben Bay saját régebbi filmjeit ekézi. A rendező biztos kézzel levezényelt már nem egy buddy movie-t, most ezek zanzáját kivonatolva intézi el egy legyintéssel a cselekményt, és ahelyett, hogy kicsit vizsgálódna a testvérek viszonyrendszerén vagy moralizálna a döntéseiken, a jó elnyeri jutalmát, a bűnös pedig büntetését receptúrájával biggyeszt kétes lezárást a történet végére. Szívesen megnéztem volna ezt a filmet egy kicsivel több aggyal is – így csak élveztem a száguldást. 2022. április 8. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/rohammento-kritika
Rohammentő Michael Bay megint "fillérekből" rendezett egy akciófilmet és ezúttal Ryan Reynolds után Jake Gyllenhaalt sikerült behúznia a főszerepre. Úgy néz ki, hogy a szerkesztőségen belül én nyertem meg Michael Bay filmjeit: a legutolsó agymenése, a Six Underground is nálam landolt, illetve a személyes kedvencemet, a Sziklát ajánlanám továbbra is mindenki figyelmébe. Sokan mondják, hogy Bay akkor tud igazán jót rendezni, ha nincs túl sok pénze rá. Ezzel nehéz nem egyetérteni, mert amikor a Transformers-filmek kamerái mögé engedték, a megalomániájának nagyjából nem volt határa. Cserébe a kevesebb büdzséből készült filmjei (mint a Pain & Gain, a 13 óra: Bengázi titkos katonái vagy akár a fentebb említett Six Underground - Hatan az alvilágból) jobban sikerültek. A Rohammentő bár követi ezt a sémát, összességében egy nagy drónpornó, amiben Jake Gyllenhaal néha színészkedik is. A történet szerint Will Sharp (Yahya Abdul-Mateen II) egy veterán, aki bajban van, mert a felesége beteg és pénzre van szüksége, elég sokra ráadásul, meg még ott a gyerek is, hogy tutira legyen súlya a karakternek. Természetesen az állam és a sereg cserbenhagyja, így nincs más választása, mint hogy elhidegült testvérével, Dannyvel (Jake Gyllenhaal) újra felvegye a kapcsolatot, aki sajnos nem épp a legtisztességesebb állampolgár. Amint megérkezik hozzá, Danny be is húzza őt egy bankrablásos melóba, de ígérete szerint semmi probléma nem lesz, mert csak jönnek és mennek, egy fegyver sem fog elsülni. Csakhogy besétál egy rendőr a bankba és minden félremegy. Will és Danny egy rövid gyalogos menekülés után egy mentőautóban kötnek ki, egy mentőssel és egy haldokló rendőrrel, aztán meg is kezdődik Los Angeles belvárosában a hajsza. Ahogy már a bevezetőben is említettem, gyakorlatilag egy nagy drónfelvétel az akciótotálok jelentős része. Az elején kifejezetten tudtam értékelni, mindig is szerettem ezt a túldramatizált és túlszaturált képi világot, de itt azért megszaladt egy kicsit Bay keze. Konkrétan úgy éreztem magam, mint J.J. Abrams első Star Trek filmjében, amikor a sötét sarok is becsillant a kamerába. Na, itt minden nem közeli egy szuperdrónnal van felvéve. Ha meg valahol nem fért el, akkor jöhetett egy ügyes operatőr egy ütős steadicammel. Az alkohol is jó dolog, de ha magamba lendítek hét gintonicot, lehet, hogy az életben többet nem tudok alkoholra nézni. Ez a helyzet ezekkel a felvételekkel is: jónak jók, de olyan szinten vannak túltolva, ami már rontja az élményt. Ezt ráadásul a film tempójára is el lehet mondani. Konkrétan nincs egy perc megállás és ez nem csak a mentőautóra vonatkozik, mert ott egyértelműen elmagyarázzák a miérteket. Hanem amikor a mentőautó belsejében vagyunk, ott is folyamatos a dinamikus vágás, a karakterek leginkább üvöltöznek egymással, mintsem beszélgetnek. Abszolút jogos, hogy ez egy feszült szituáció, aminek igazából mindenki látja a végét, de a néző belefásul a stresszbe. Mivel konstansan fennáll a rohanás, gyakorlatilag állandósul a halálfélelem, beleunsz az amúgy felettébb látványos akciójelenetekbe. Ami viszont vitathatatlan, hogy minden egyes akciójelenet látszik, hogy ezt tényleg felvették, az valóban robban és amaz meg oltári nagyot repül. Volt viszont egy darab CGI-hajsza, ami pont emiatt borzasztóan kilógott a sorból. Karakterépítés vagy sztori nem nagyon van, csak klisék végeláthatatlan dömpingje, de mondjuk soha nem is igazán volt Bay filmjeiben. Jake Gyllenhaal és Yahya Abdul-Mateen II amúgy remek párost alkotnak, nagyon jól hozzák a családi drámát és a közös múltat, a végtelenül túldramtizált flashbackekkel együtt, de szokás szerint Eliza González csak szépen néz. Bay belerakta ezeket az elemeket is kötelezőként, hogy a film működjön, de itt nagyjából véget is ér a dolog. A termékelhelyezés pedig egy újabb pofátlan szintjére jutottunk el, de talán ez korábban sem volt másként. Ahogy megszokhattuk, gyönyörű felvételeket láthatunk autókról és az amerikai seregről rendőrségről, a zene pedig továbbra is megadja azt az extra feelinget a sztorihoz, amit kell. Bay filmjei egyértelmű látványpornók, technikai értelemben a filmkészítés csúcsát jelentik, biztos vagyok benne, hogy a kamerakészítők ezzel promózzák az összes terméküket és ilyenekre mutogatnak példaként, hogy miért van szükség még jobbakra. Ezúttal talán egy kicsit a sztori kevesebb volt az átlagnál, de azért a poénok nagyot mentek, viszont nem emlékszem rá, hogy mikor jártam utoljára olyan filmen, amikor a vetítésről nem egy ember sétált ki, mert valószínűleg ennyire hidegen hagyták őket az események. Akik vevők az ilyen "technikai erőfitogtatásokra", azok nyugodtan üljenek be rá, mert lesz mit nézni, de másoknak kevés filmélményt ad a Rohammentő. https://www.puliwood.hu/kritikak/rohammento-kritika-309005.html
