Aki Szerint Gyenge A Mostani Walking Dead, Annak Fogalma Sincs Arról Miért Volt Jó Az Elejétől Fogva

2015.02.25. 10:30 - sajó d.


A szünetet követően vasárnap lement a Walking Dead harmadik (az ötödik évadban a tizenegyedik) része, ami után érdemes arról beszélni, hogy vajon a sorozat elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol kezd egyre laposabb lenni, vagy konkrétan most tart a legszebb pillanatainál. Szerintünk az utóbbiról van szó. Sorozatos (és enyhe képregényes) spoilerek mindenhol, csak az olvasson tovább akit ez nem zavar, vagy már látta a legutóbbi epizódot.


Tavaly ott maradt abba a történet, hogy Rick és a többiek a belefutottak a sokadik bizarr mikroközösségbe és kiderült, hogy a tudósnak hitt redneck tényleg csak egy Bundesliga-sérós redneck, aki hazudott a washingtoni biztonsági zónáról. Ezek után a csapat hosszú bolyongásba kezdett az idei részekben, ami egyes vélemények szerint gyorsan önismétlésbe fordult és már-már Hershel dögunalmas farmjának az emléke kezdett előjönni a második évadból. Ez pedig egy hatalmas faszság.



Talán csak keveseknek tűnik fel, de a Walking Dead nem csak a legjobb zombis sorozat most a tévében, hanem a legjobb tévés képregényadaptáció is. Utóbbi sajnos a köznyelvben kb. annyit jelenthet, hogy megint valami sokadik szuperhőst akarnak lenyomni a torkunkon. Pedig a Walking Dead az eredeti képregényből pont azokat a formulákat vette át az ötödik évad közepére, ami alapvetően jellemző a képregényekre mint műfajra, nem csak a Walking Deadre.

A legutóbbi, vagyis a most vasárnapi rész konkrétan az első Sin Cityt idézte: képregényes képkivágások, természetellenes színvilág, eltúlzott érzelmek és minimális kommunikáció a karakterek között. Hadd beszéljen Rick vagy Abraham helyett maga a helyzet, a veszélyérzet, a semmiből előbukkanó, a csoportról gyanúsan sokat tudó fegyvertelen idegenek.



(Aaron a képregényben)

Egészen zseniális, ahogyan elért a sorozat arra a szintre, hogy a több tucat horrort és drámát túlélő szereplőknek már nem is szükséges összetett mondatokat használni egymással. Rick a főnök, és mindenki más tudja mikor pontosan mit is kell csinálnia. Ez történt az előző kettő epizódban az erdei vándorlásnál. Azonban Alexandria, egy normális emberi közösség lehetősége megváltoztatta az alaphelyzetet és olyan döntés elé állította a csapatot, ahol a mostanra kialakult tökéletes hierarchiára is fény derült: Tényleg Rick a főnök, de a többieknek sokszor vissza kell fogni őt bizonyos helyzetekben a csapat érdekében. Rick pedig beletörődik ebbe, mert elég egy megfelelő hangsúllyal elejtett félmondat Glenntől vagy Michonne-tól, hogy a seriff azonnal újraértékelje a helyzetet. Ezzel ésszerűen működő demokráciát hoznak létre és próbálják a földön tartani a láthatóan mentálisan teljesen kikészült Ricket. A karakterek közti interakció és kémia a Walking Dead lényege, és sokan ezt egy-egy tölteléknek tűnő epizód alatt egyszerűen nem veszik észre.



Az eredeti képregény is pont azért lett annyira jó, mert a zombiapokalipszis ezerszer lerágott koncepcióját megtartották az alaphelyzet szintjén, ami befolyásolja a karakterek életét. A hangsúly viszont a karakterek életén van, amit a zombitörténelem során csak nagyon kevesen voltak képesek olyan részletesen visszaadni, mint a képregény. És vele együtt a sorozat.

Az olyan kis apró finomságok pedig szinte le sem esnek, mint

• a zombikon áthajtós autós jelenet világítása, színei, képkivágásai egyszerre kacsintottak ki Frank Millerre és Bruce Campbellre
• amikor Rick azt mondja Aaronnak, hogy az előre megadott egy órából már csak 43 perc maradt, akkor pontosan 43 perc volt hátra az epizódból
• amikor Rick kifejti a Glenn mellett egyre határozottabbá váló Michonne-nak, hogy mindig akkor van a baj, amikor nagy a csönd/nincs háttérzaj, majd a rész legvégén megérkeznek a zsibongástól hangos Alexandria kapuja elé
• amikor a kapu előtt a kocsiban a kamera pont olyan eltúlzott közelségből mutatja Rick arcát, ahogy a képregényekben szokás

Az persze érthető, ha valaki a cselekmény lassúsága miatt panaszkodik, de amikor az egész világa feje tetejére áll, akkor az ember nem rohan csak úgy keresztül Amerikán eszetlenül. Pláne ha azt se tudja pontosan hova kell mennie. Az útkeresés kérdése okozza a konkrét cél hiányát is, amiért a sorozat évadonként, sokszor részenként csapong a célkitűzések között. Ha a minden egyes személy számára a túlélés a cél, akkor sokkal nehezebb grandiózus történeteket elmesélni, mert az itteni realitás szerint már egy forró fürdő is ennek számítana.
Aki szerint gyenge a mostani Walking Dead, annak fogalma sincs arról miért volt jó az elejétől fogva - comment:com