Sokak szerint olcsó szórakozás állatkínzással turbózva, mások szerint önálló művészeti ág. A Fővárosi Nagycirkusz háza táján nézelődtünk. A cirkusz mindig is a kultúrpolitika mostohagyerekének számított, az utóbbi években mégis nemzeti rangra emelték. A 125 éves Fővárosi Nagycirkuszban néztünk utána a jelenlegi helyzetnek, ahol nemcsak lézershowt és akrobatakutyákat láthattunk, de még egy jókora vécépumpával is farkasszemet kellett néznünk. Fővárosi Nagycirkusz, Zéró Gravitáció című előadására érkeznek iskolás és ovodás csoportok (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo És ez nem vicc.Több száz gyerek figyelte lélegzetvisszafojtva, ahogy a reflektorfény lassan rám emelkedik, és a porondon álló bohóc elszánt vigyorral rám szegezi íját, melyben egy túlméretezett vécépumpa szolgál nyílvessző gyanánt. Mintha csak egy Stephen King-horrorba csöppentem volna, ahol az ördögi mókamester váratlanul levadássza a birodalmába betolakodó újságírót. Pedig csak a Nagycirkusz legújabb műsorán, a Zéró gravitáción igyekeztem feltűnés nélkül elvegyülni a közönségben. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem túl sok sikerrel. Művészi látomás helyett klasszikus vurstlihangulat Azzal nagyjából minden szakmabeli egyetért, hogy a cirkusz csak az állandó fejlődés révén tud népszerű szórakozási forma maradni a 21. században. Arról persze már megoszlanak a vélemények, mit is jelent pontosan haladni a korral ebben a műfajban. Elegendő a meglévő forma csiszolgatása, vagy csak a merészebb innováció mentheti meg a cirkuszt a hanyatlástól? A látottakból úgy tűnik, a Városligetben manapság nem épp újcirkuszos szelek fújdogálnak, inkább a klasszikus vurstlihangulatból próbálják kihozni a maximumot. Ne várjon tehát senki nagyszabású művészi látomást vagy egységes koncepciót. A mutatványok sorra érkeznek egymás után, és csak a porondmester harsány szellemeskedése és a dobpergés fűzi fel őket egy fonálra. A klasszikus vurstlihangulatból próbálják kihozni a maximumot (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A művészeti igazgató szerint a Fővárosi Nagycirkusz a modern elemek ellenére is mindig hagyományos cirkusz kell maradjon, hiszen erre a műfajra van tömeges igény. Graeser József ugyan rendkívül örvendetesnek tartja a "soleiles" újcirkusz növekvő hazai népszerűségét, mert a különböző irányzatok csak erősítik egymást. Igazán kínos pillanatok nincsenek, de emlékezetesek se Ám szerinte a Trafóban vagy a Müpában látható darabok rétegközönséget szólítanak meg, és inkább a baletthez vagy a színházhoz állnak közel, mint a klasszikus cirkuszélményhez. "Azt az önfeledt szórakozást, melyet a kisgyerek és a nagypapa együtt élvezhet, csak a klasszikus cirkusz adja meg." Graeser József: Azt az önfeledt szórakozást, melyet a kisgyerek és a nagypapa együtt élvezhet, csak a klasszikus cirkusz adja meg (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A nézőteret megtöltő iskoláscsoportok kirobbanó lelkesedése kétségtelenül ad némi súlyt ezeknek a mondatoknak. A teltháznak persze ahhoz is lehet köze, hogy a jelenlegi vezetés leginkább a közönségszervezés és a marketing terén tűnik innovatívnak: az állandó kedvezmények mellett a cirkusznak például már saját iskolabusza is van, mely sok gyerek számára megkönnyíti az idejutást. A zsibongó gyereksereg tényleg megadja a szükséges alaphangulatot (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A zsibongó gyereksereg tényleg megadja a szükséges alaphangulatot, ám felnőtt fejjel azért menthetetlenül szemet szúr az erősen ingadozó színvonal, amit a fergeteges finálé is csak részben tud feledtetni. Igazán kínos pillanatok nincsenek, de ritkán marad tátva a szánk az ámulattól. Azt a bizsergető élményt, amiért az ember cirkuszba megy, csak egy-két mutatvány képes nyújtani. Azt a bizsergető élményt, amiért az ember cirkuszba megy, csak egy-két mutatvány képes nyújtani (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo Az a jó cirkusz, amelyik tele van Pedig az utóbbi években a politika is felfedezte magának a cirkuszt, mely sokáig a hivatalos kultúra partvonalán tengődött. 2012-ben önálló előadó-művészeti ágként ismerték el a műfajt, a Fővárosi Nagycirkusz pedig törvényileg egyenlő rangra emelkedett az Operaházzal és a Nemzeti Színházzal. Az persze kérdés, hogy ez a régóta várt elismerés mit tud majd hosszú távon nyújtani a sok lemaradással küzdő hazai cirkuszélet számára. Mármint azon a fejleményen túl, hogy mostantól vezető politikusok is tiszteletüket teszik időnként a cirkusz nagyszabású protokollrendezvényein. "A támogatás mértéke a nemzeti minősítés óta növekedett, de egy nagyon alacsony bázisról. Tehát nem lehet azt mondani, hogy túlzottan bőkezűen lenne finanszírozva a MACIVA vagy az általa üzemeltetett Fővárosi Nagycirkusz." – árulja el kérdésünkre Kriza Zsigmond, aki 2011 óta vezeti a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.-t. A fellépő artisták gázsiját a jegybevételből kell kitermelni (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A fellépő artisták gázsiját például a jegybevételből kell kitermelni, ami már csak azért sem egyszerű mutatvány, mert a többnyire nemzetközi gárdát teljesen hidegen hagyja, hogy felénk alacsonyabbak a jegyárak, mint a nyugati országokban. Az egyetlen tartós megoldást így a nézőtér állandó feltöltése jelentheti. "Sokat vitatkoznak arról, melyik a jó cirkusz, a klasszikus vagy a modern. Szerintem az a jó cirkusz, ami tele van." – mondja Kriza. Kriza Zsigmond: Szerintem az a jó cirkusz, ami tele van (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyak Attila - Origo Kampány a minőségi cirkuszért A műfaj országos népszerűsítése valóban nagy hangsúlyt kapott az elmúlt években. Az utcai parádék és a csaknem húsz éve működő Nemzetközi Cirkuszfesztivál mellett például a Múzeumok éjszakájához is csatlakozott a Fővárosi Nagycirkusz. Sőt, idén ősszel nagyszabású vidéki turnéra is indult, amire még nem volt példa eddigi története során. Az efféle kampányra márpedig szükség van, hiszen az évről-évre amortizálódó vándorcirkuszok sok gyanútlan nézőt rettentenek el a műfajtól. Most őszintén! Melyikünk nem feszengett még azokon a rozoga kerti székeken, döbbenten figyelve, amint a kétségbeesett artista egy szedált óriáskígyóval a nyakában szaladgál a porondon? Az ilyen típusú sokkélmények ártanak a legtöbbet a cirkusz megítélésének, így a jelenség ellen a szakmának közösen kellene fellépnie. A cirkuszosok is széthúznak Persze ez nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Artistákkal beszélgetve hamar kirajzolódik a máshonnan is jól ismert kép: a széthúzásokkal terhelt magyar cirkuszélet még a közös célok érdekében is csak ritkán képes összefogni. A hanyatló dinasztiák nagy része nem a megújulással, inkább a napi túléléssel és a pozíciók bebiztosításával foglalkozik, míg az ősök tudása generációról-generációra kopik. A Fővárosi Nagycirkusz Zéró Gravitáció című előadásán fellépő Lisa Rinne (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A minőségbiztosítás Kriza szerint is húsbavágó kérdés, mivel egy cirkuszi sátor külső ponyvájáról képtelenség megállapítani, hogy mire számíthatunk odabent. Épp ezért a következő évadtól sajátos ajánlási rendszert fognak bevezetni. Ez igazából egy hivatalos logót jelent, melyet csak azok a cirkuszok helyezhetnek majd el a reklámanyagaikon, amelyek megütik az elvárt színvonalat. Ezzel kívánnak támpontot adni a nézőknek, akik így már a jegyvásárlás előtt tisztában lehetnek az esetleges kockázatokkal és mellékhatásokkal. Nincsenek világklasszis oktatóink A prevenciós szándék feltétlenül dicséretes. Az efféle plecsniknél persze mindig ott a kérdés, mekkora lesz a hatásfokuk. Ahogy az is, hogy a helyezkedés során vajon mennyire torzulhatnak a tisztán szakmai szempontok. Ez majd elválik, az viszont már most is pontosan tudható, hogy minőségi utánpótlás nélkül aligha képzelhető el virágzó cirkuszélet Magyarországon. Minőségi utánpótlás nélkül aligha képzelhető el virágzó cirkuszélet Magyarországon (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A képzés motorja az egy-két nagy és színvonalát megőrző cirkuszdinasztia, illetve a MACIVA alá tartozó Baross Imre Artistaképző lehet. Az utóbbi években látványosan fejlődtek a tárgyi és infrastrukturális feltételek, ami nyilván a cirkusz már említett kultúrpolitikai előléptetésének is köszönhető. Fontos fejlemény például, hogy elkészült a Hungária Cirkuszcsarnok, mely nemcsak az akrobatikus és levegőszámok gyakorlására ad lehetőséget, hanem a vizsgaelőadások megtartására is. Ám ahogy minden iskolában, természetesen itt is a tanárok a fejlődés garanciái. És ezen a téren már nem áll olyan jól az intézmény szénája. A cirkuszművészet leglátványosabb műfajának számító csoportos számok például egyre ritkábbak. Kriza úgy látja, nem is lehet cél, hogy minden zsánerben világklasszis oktatóink legyenek. Szerinte ez csak a Cirque du Soleil szintű gigaközpontokban lehetséges. Számunkra inkább a nemzetközi együttműködésbe való bekapcsolódás és az oktatási cserekapcsolatok adhatnak kulcsot a jövőhöz. Bujka Bernadett (szőke) és Balázs Nikolett gyakorlás közben a Baross Imre Artistaképző iskolában (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo A hazai képzés színvonala annak ellenére is kardinális kérdés, hogy a cirkusz világa alapvetően internacionális. A Fővárosi Nagycirkuszra különösen igaz a nemzetközi jelleg, hisz egy kőcirkusz nem vándorolhat városról városra, mint mozgékonyabb társai. Mint befogadó intézmény, főként külföldi artistákból állítja össze műsorait, de azért csaknem mindig láthatunk magyar fellépőket is. Na, de mi van az állatokkal? Világszerte slágertéma a cirkusz és az állatok kapcsolata. A januári cirkuszfesztivál ideje alatt már Budapesten is volt tüntetés ebben a témában. Ahhoz nem fér kétség, hogy egy tótágast álló elefánt vagy egy görkorizó papagáj látványa nem mindenki számára jelent egyet a felhőtlen szórakozással. Itt általában mégsem ízléskérdésekről esik szó: az állatvédő szervezetek főleg az állatkínzás és a minősíthetetlen életkörülmények vádjait olvassák a cirkuszosok fejére. Az állatvédő szervezetek főleg az állatkínzás és a minősíthetetlen életkörülmények vádjait olvassák a cirkuszosok fejére (Galériához kattintson ide!) Fotó: Polyák Attila - Origo Akárhány szakmabelivel beszéltem, abban mindenki egyetértett, hogy az efféle dolgok a cirkuszban ugyanolyan elszigetelt, extrém jelenségnek számítanak, mint a hétköznapi állattartásban. Szerintük az idomárok zöme rajong az állataiért, és mindent megtesz, hogy azok a lehető legjobban érezzék magukat. Egy artista például azt mesélte, hogy egyszer csőtörés volt a faluban, ahol felléptek, és a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy inkább az egész társulat napokig nem fürdött, csak hogy a rendelkezésükre álló napi vízadagot az állatoknak adhassák. Graeser József egyenesen elképzelhetetlennek tartja a cirkuszt állat nélkül, és állítására szépen rímel a cuki kis elefántokkal dekorált nyakkendője. Hát, ezek szerint nekem gazdagabb a fantáziám, mert én a Zéró Gravitációt is könnyedén el tudom képzelni kisvonatot vezető és gátfutó akrobatakutyák nélkül – és akkor a fejen álló elefántról még szó sem esett. Ebben az eretnek megérzésemben pedig csak megerősít az estet záró kanadai akrobatacsoport, mely úgy szárnyalja túl könnyedén a korábbi mutatványokat, hogy közben csak és kizárólag az emberi ügyességet és leleményt aknázza ki. Viharos igazgatóváltás A Fővárosi Nagycirkusz élén zajlott 2012-es igazgatóváltás körülményei komoly indulatokat kavartak a szakmán belül. Az intézményt 24 évig vezető Kristóf István helyét eredetileg fia, Kristóf Krisztián vette volna át, de végül Eötvös József került a vezetői székbe. Vannak, akik úgy látják, a jelenlegi vezetőség igyekszik eltörölni a Kristóf-éra emlékét, melynek idején többek között létrejött a rangos Nemzetközi Cirkuszfesztivál, és Budapest visszakerült a cirkuszvilág térképére. Az valóban visszásnak tűnik, hogy a cirkusz történetével foglalkozó MACIVA-kiadványokban nem igazán lelhető fel a neve annak az igazgatónak, aki nagyban meghatározta az intézmény legutóbbi negyed századát. Sem a Nagycirkusz 100 évét bemutató könyvben, sem a honlap "Történetünk" rovatában, de még a Richter József kinevezését bejelentő hírben sem nevesítik Kristóf Istvánt. Akkor most haldoklik a cirkusz vagy sem?
